A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-21 / 47. szám

■ a hazai é? a 'akció 1S4S. ki sparhelt, az ajtó és az ablak között meg nagy, dobozos, régi típusú, elhasznált rá­dió látható, a felszabadulást követő na­pokban a távozó szovjet városparancsnok ajándéka. A két picurkányi pincekonyha-ablak a falut, az iskolát és szemközt a Kónyárt-ol­­dalt kínálja látnivalóként. Valamikor Kis­hegy volt a neve annak az utcának, amelyben az öregasszony háza áll. Min­dennapos tanyája lett a pincekonyha, ide nyitnak be hozzá a gyermekei, az unokái, azok is, akik olyan nagy eseményről sze­retnének még érdekeset hallani, amilyen a már könyvekből is ismert, 1927-es pel­­sőci (Plešivec) értekezlet volt, amelyen A munkásoknak és a parasztoknak maguk­nak kell kiharcolniuk követeléseiket! jel­szó jegyében a tizenhat legnagyobb gö­­möri üzem és negyven község elöljárósá­gának több mint háromszázötven küldöt­te tanácskozta meg a teendőket. A CSKP képviseletében Gottwald volt a fő szónok, ő fejtette ki a leghatározottabban, hogy a gyárak leszerelését hogyan és miképp kell megakadályozni. Silling Miklósné tulajdonképpen a ház egyetlen lakója, de most már, hogy az ország készülődik a történelmi jelentősé­gű pelsőci értekezlet hatvanadik évfordu­lójának a megünneplésére, a pincekonyha fölötti úgynevezett tiszta szobában isme­rős és ismeretlen emberekkel, látogatók­kal is találkozik. A szobához kisebb kony­ha épült, abban rendezett be az öregasz­­szony afféle munkásmozgalmi sarkot. Az abrosszal leteritett asztalon Gottwald ha­talmas mellképe áll, a Silling házaspár felszabadulás utáni kitüntetéseivel. — Tudom, közeledik az évforduló, és hozzám el fognak jönni — mondja az öregasszony meleg ruhájában és a fekete szvetterében is didergősen; fején mintás kasmírkendő. — El kell jönni abba a ház­ba, amelyiknek Gottwald elvtárs a vendé­ge volt! A rögtönzött munkásmozgalmi sarok megtekintése után visszamegyünk a pin­cekonyhába, s ott hosszan figyelem, hall­gatom a törékeny alkatú öregasszonyt, akinek korát meghazudtolóan eleven és megbízható az emlékezete. Nem kell külö­nösebben kormányoznom a szavait, tisz­tában van vele, mi érdekel engem. Ismét a házára összpontosít, ébren tartva a figyel­memet, hogy ha kicsi is ez a hajlék, de a felépülésétől mostanáig sokan megkeres­ték, megtalálták, mondhatná úgy is, hogy akik a Republika éveiben Pelsőcön jártak a kommunista párt képviseletében, azok Silling Miklóséknál is tiszteletüket tették. Náluk álltak meg, náluk szálltak meg. Egy Tamási Mária nevű kommunista funkci­onárius kilenc hónapig tartózkodott a há­zukban. Náluk lakott, meg az édesanyjá­­éknál, meg a bátyjáéknál, mikor hol, az üldözői elöl kellett rejtőzködnie. Eljárt tő­lük a falvakba is, és olyankor öregasszo­­nyos ruhákba bújt, hogy az üldözői ne Sillingné Csík Teré­zia tizenki­lenc éves korában Silling Miklós, a felesége és a gyermekek Sillingné középen a szovjet hősök pelsö ci emlékműve előtt pincekonyhában, amelyben néhány kopott bútordarab, füle- ismerjék fel. Archívumi képek illingék a húszas években építették azt az egyszobás, pince­­konyhás házat, amelyben 1927. január 23-án Klement Gott­wald megfordult. Azóta úgy összetöpörödött, ahogy Silling Miklósné, született Csík Terézia nyolcvankét esztendős ko­rára. A szoba öt méter hosszú, négy méter széles és három méter magas. A pincekonyha jóval kisebb és alacsonyabb, < két picurkányi ablaka rosszabbul lát, mint az öregasszony. — Rossz a szemem, fáj, a nagy strapa, amennyit én i dolgoztam, nélkülöztem, vénségemre ment. Nem látok jól. i Árnyékolni kell a szemem, annyira érzékeny a fényre — I magyarázza özvegy Silling Miklósné a nappal is homályos pincekonyhában, amelyben néhány kopott bútordarab, füle-

Next

/
Thumbnails
Contents