A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
A legrosszabb, ami az embert érheti, ha egy irodalombarát hölgy karmai közé kerül, aki szalonjában maga köré gyűjti a könyvrajongókat, és irodalmi összejöveteleket rendez, amikor is teát szolgálnak fel, és minden könyvbarátra két darab kalács jut. Igaz, nem kellett volna elmennem Herzánné nagyságos asszonyhoz ezekre az irodalmi összejövetelekre, de eleget akartam tenni egy barátom meghívásának, akivel egykor elhitettem, hogy van egy eredeti perzsa Háfiz-kötetem emberbőrbe kötve. Barátom széjjelkürtölte ezt a könyvbarátok és irodalomrajongók körében, és mecénásuk, Herzánné asszony kifejezte ama kívánságát, hogy mutassanak be neki. A szalonban tizenkét őszinte arcot láttam, amelyekből a világirodalom meredt rám. Jöttömet élénk örömmel fogadták, s az emberbőrbe kötött Háfiz-kötet birtokosa véleményem szerint méltán tarthatott igényt négy darab kalácsra. A tálból tehát elvettem négy darab kalácsot, a mellettem ülő szemüveges kisasszonynak egy sem maradt. Ezen annyira elbúsult, hogy Goethe Válogatós rokonság című könyvéről kezdett beszélni. Velem szemben valami irodalomtörténész ült, s váratlanul ezzel a kérdéssel fordult hozzám: — Tetszik az egész Goethét ismerni? — Tetőtől talpig — feleltem komolyan. — Sárga fűzős cipőt hord, és a feje búbján barna nemezkalapot, adófelügyelő az élelmiszervámnál, és a Karmeliták utcájában lakik hónapos szobában. A könyvbarátok bús és szemrehányó pillantásokat vetettek rám. A vendéglátó háziaszszony, hogy leleplezze a társaság zavarát, megkérdezte: — Ugyebár, ön is nagyon érdeklődik az irodalom iránt? — Nagyságos asszonyom — mondtam —, volt idő, amikor sokat olvastam. Elolvastam JAROSLAV HAŠEK KÖNYVBARÁTOK KÖZÖTT A három testőrt, A szerelem rejtelmeit, A sátán kutyáját és egyéb regényeket. A szomszédéknál rendszeresen félrerakták részemre a Politika című folyóirat folytatásos regényét, és hetenként egyszer végigolvastam mind a hat folytatást. Szerfölött érdekelt az olvasás, s alig győztem kivárni, hogy Leona grófnő férjhez megy-e Richardhoz, a törpéhez, aki miatta meggyilkolta saját édesapját, miután féltékenységből lelőtte Leona vőlegényét. Igen, a könyv valóban csodákra képes. Amikor legrosszabbul ment a sorom, a Messinai ifjút olvastam. Szegény fiatalember tizenkilenc éves korában haramia lett. Egyébként Lorenzónak hívták. Bizony, akkoriban sokat olvastam. De ma már nem olvasok. Nem érdekelnek a könyvek. Az irodalombarátok testületileg elsápadtak, és egy szúrós szemű hosszú ember, mint valami vizsgálóbíró, szigorúan és metsző hangon megkérdezte: — Érdekli Zola? — Nagyon keveset tudok róla — mondtam —, csak azt hallottam, hogy Párizs ostrománál elesett a francia—német háborúban. — Maupassant-t ismeri? — érdeklődött bőszükén a szóban forgó férfiú. — Olvastam tőle a Szibériai vázlatokat. — Tévedni tetszik — jajdult föl a mellettem ülő szemüveges hölgyemény. — A Szibériai jzlatokat Korolenko és Sietoszewski írta. Maupassant francia! — Azt hittem, hollandus — mondtam nyugodtan. — Ha francia, talán majd lefordítja franciára azokat a Szibériai történeteket. — De Tolsztojt csak ismeri? — kérdezte a háziasszony. — Láttam a temetését a moziban. De nézetem szerint egy olyan híres vegyész, mint Tolsztoj, aki felfedezte a rádiumot, díszesebb temetést érdemelt volna. Pár pillanatnyi csend ülte meg a szobát. A szemközt ülő irodalomtörténész vérben forgó szemmel meredt rám, és ironikus éllel kérdezte: — De a cseh irodalmat bizonyára jól ismeri ? — Odahaza a fehérneműs szekrényemben megtalálhatja A dzsungel könyvét, ennyi talán elég — jelentettem ki emelt fővel. — De hisz Kipling angol iró — sírt fel egy szótlan úriember, s kezébe temette arcát. — Kiplingröl nem beszéltem — kiáltottam sértődötten. — Tuček müvéről van szó, A dzsungel könyvéről. Hallottam, hogy két úriember arról sugdos, hogy barom vagyok. A neveletlen alakok szándékosan olyan hangosan suttogtak, hogy meghalljam. Egy hosszú hajú, sápadt fiatalember imára kulcsolt kézzel fordult hozzám: — Maga nem érti az irodalom szépségeit, nem képes megbecsülni a stílust, a mondatok briliáns szerkezetét, magát még a versek sem lelkesítik. Ismeri Liliencronnak azt a versét, amelyben oly érzékletesen kicsendúl a szavakból a természet szépsége: .. húznak a felhők, szállnak, a kék felhők egyre szállnak, hegyek fölött, völgyek fölött, erdők dús zöld öve fölött?" Hangját felemelve, és a mellette ülő irodalombarát vállára támaszkodva folytatta: — És mit szól D'Annunzio Tüzéhez? Ha elolvasná a velencei ünnepségeknek azt a gyönyörű, kifejező ábrázolását s a háttérben lezajló szerelmi regényt. .. A gázlámpára pillantott, végigsimított homlokán, és várta, mit mondok. — Nem értettem egészen — jegyeztem meg —, tulajdonképpen miért gyújtogatott az a D'Annunzio ünnepek idején? Hány évet kapott? — D'Annunzio a leghíresebb olasz költő — magyarázta fáradhatatlanul a szemüveges hajadon. — Furcsa — véltem angyali ártatlansággal. — Mi ebben a furcsa? — kérdezte szinte üvöltve az egyik úr, aki mindeddig egy árva szót sem szólt. — Mondja, ismer maga egyáltalán csak egyetlen olasz költőt is? — Természetesen. Robinson Crusoe-t! Úgy néztem körül, mint egy győzelmes hadvezér. A tizenkét irodalomrajongó és könyvbarát e pillanatban megöszült. s a tizenkét koraősz irodalomrajongó és könyvbarát egyesült erővel kidobott a földszinti lakás ablakán az utcára. Fordította: TÓTH TIBOR ü a ^oto - Bk.Imlo -m««» CHINON132 PXL filmfelvevőgép. Super 8 mm-es kazettás filmre, F 1,3 transzfokátor irányította motorral, frekvencia 18 és külön filmkockák. Az automata biztosíték lehetővé teszi a felvétel megszakítását 10 s után, valamint az expoziméter kikapcsolását. Forrásceruzaelemek. 5 070,— Kčs. CANON 514 XL kamera, amely Super 8 mm-es filmmel működik. Objektív 1,4 (9—45), gyújtótávolság ötszörös, objektív: tizenhárom lencsés. 9—18 filmkocka másodpercenként, önkioldó, fényrekesz automatikus blokkolása. Forrás — 2 ceruzaelem. 6 600,— Kčs. Kölcsönre is kapható. 23
