A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
OZOGÁNY ERNŐ ViSmMUŠKÉS Halotti beszéd^ _______________________ Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj. összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyformá két levél. A nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka Akárki is volt ő. de fény. de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka. melyet mostan lepecsételt a csönd ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: ..Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt. se Fokföldön, se Ázsiába; a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyűl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: ,,Hol volt majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt Úgy fekszik ő. ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, ,hol nem volt a világon, egyszer. Fél Jenő a keskeny faládában határozottan kényelmetlenül érezte magát. Micsoda hülyeség, gondolta, így felpolcolni az ember fejét, leteríteni egy csiklandós lepellel, ehhez még egy ládába szögeini. Határozottan zavarta ez a testhelyzet Kissé merev, de erélyes mozdulattal tépte le magáról a szemfedőt majd enyhén az oldalára fordulva a vállát feszítette a fedélnek. Az először nem akart engedni, majd halk ropogással kinyílt. Most örült csak igazán, hogy még életében családi sírboltot csináltatott Janival, a kőművessel, hiszen sokkal kényelmetlenebb lett volna, ha most agyagos föld zuhan a nyakába. Még a ruháját a sötétkék esküvői öltönyét is tönkretette volna. Annál nagyobb gondja akadt a kripta zárólapjával. Mondta is Janinak, öregem kőműves vagy te, nem kőfaragó, ki ne spórold a műkőből az anyagot. Legalább húsz centis zárólapot csinálj, nehogy idővel megsüppedjen. Még megállna a mélyedésében a víz. Nagy erőfeszítés után végül is sikerült annyira elmozdítania, hogy a résen átpréselhette magát. Odakinn a holdfényben ezüstösen csillogtak a bukszusbokrok levelein a harmatcseppek. Még jó hogy éjszaka van, gondolta Fél Jenő. aki mindig kerülte a feltűnést. A sírra helyezett virágok már elfonnyadtak, ebből Fél Jenő arra következtetett, hogy elszenderülése jó egy hete tarthatott A szinte mindig nyitott temetőkapu most zárva volt Csak az hiányzik, hogy kerítést kelljen másznom, gondolta, mindenesetre lenyomta a rácsos kiskapu kilincsét Nem engedett. Ekkor vette észre, hogy csupán a retesz tartja. Biztosan az utolsó látogató távozás után a rácson átnyúNa belülről reteszelte be. Fél Jenő már nem volt ennyire rendszerető, a kiskaput nem zárta be maga után. A város utcái teljesen kihaltak voltak. Lassanként derengeni kezdett a hajnal. Egyre-másra hallatszott ki a nyitott ablakok mögül az ébresztőórák sürgető csörgése, szaggatott csipogása, egymás után árasztotta el fény a házak üveg négyszögeit. Fél Jenő kissé a falhoz húzódva folytatta az útját mindenképpen észrevétlen szeretett volna maradni. Gondolataiba merü/ten csaknem nekiütközött a tejüzlet elé kirakott szürke műanyag rekeszeknek. A felpolcolt ládaoszlop aljából vékony csíkban csordogált a tej. Fél Jenőnek eszébe jutottak az átdorbézolt ifjúkori éjszakák, hajnali hazatérések, amikor néhány kiflit és tejesüveget elemeitek háborgó gyomruk megnyugtatására. Már-már kezét nyújtotta, amikor eszébe jutott, hogy egyáltalán nem éhes, zsebretett kézzel kerülte ki a járdán hagyott akadályt. Lassan megteltek az utcák emberekkel. Fél Jenőre ügyet sem vetettek. Ha már itt vagyok, benézek a hivatalba. Igen, ez határozottan jó ötlet Legalább egyszer beoNasok annak a fe/fuvalkodott Sárosnak, aki tizenöt éven át kutyába se vett Mert nála aztán igazán nem dolgozni kell. Csak a hülyeségeire bólogatni. Most végre megmondom neki a magamét. A portás szokás szerint ügyet sem vetett rá. Beszállt a liftbe, felment a második emeletre. A titkárnő már megint valahova elbitangolt Ez egy kicsit kedvét szegte, határozottan jó lett volna, ha van tanúja a jelenetnek. Sebaj. így is jó. Az ajtót szélesre tárva ment be. Giziké, Giziké, kiáltotta Sáros, már megint majd kivisz a huzat miért nem csukja be azt az átkozott ablakot? Idefigyelj te hólyag, kiáltott rá erélyesen Fél Jenő. de Sáros ügyet sem vetett rá. Tárcsázott, majd hosszadalmas beszélgetésbe mélyedt. Fél Jenő ismét kinyitotta a száját, de mintha hangja a semmibe veszett volna. Dühében kirohant, keményen becsapva maga után az ajtót Giziké, Giziké, csukja már be azt a nyavalyás ablakot süvített nyomában Sáros hangja. Azért a szobámba még bemegyek, gondolta Fél Jenő. Az üres folyosón kinyílt egy ajtó. Marika a bérelszámoló egy halom papírra! jött ki rajta. A dossziékat kirobbanni kész melléhez szorította. Fél Jenő életében először akta szeretett volna lenni. Kigúvadt szemekkel bámulta Marika mellét de a lány kifejezéstelen arccal elment mellette, ezúttal sem vette észre. Az irodából hangfoszlányok törtek ki. Fél Jenő benyitott Hát persze, a tiszteit kollégák már megint a fociról vitatkoznak. Tehát hétfő van. A helyiségben vágni lehetett a füstöt. Fél Jenő ki nem állhatta a dohányzókat. Most is hiába köhintett, ügyet sem vetettek rá. Az íróasztala mögött Rezes Tóni ült. Az egyetlen, aki az iratokba mélyedt. Fél Jenő feje felforrósodott. Ez a senki. Ez a tehetségtelen nulla került az ő helyére. A stréber. Aki még most is eljátssza az áldozatot. Lábujjhegyen lopakodott Rezes Tóni mögé, hogy a válla fölött beleoNashasson az iratba. Rezes előtt a félévi tervkimutatás. Amit Fél Jenőnek tizenkettedikén kellett leadnia. A mutatószámok minden sorban ceruzával áthúzva, mellette a felfelé kerekített új adat. Hát persze, ez Sáros műve. Csirkefogó, sziszegte Fél Jenő a fogai között. Rezes felnézett, arca kővé merevedett. Homlokán kövér cseppekben ütött ki a verejték. Felismerte. Hát persze hogy felismerte. Fél Jenőt hideg nyugalom szállta meg. Egy Rezes Tóni miatt csak nem üti meg a guta. Épp elég, hogy Sáros miatt megütötte. Sarkon fordult szó nélkül távozott. Rezes Tóni üveges szemekkel meredt utána. Már esteledett, amikor hazaért Most vette csak észre, hogy milyen nevetségesen sivár a lakótelep. Az ötödik emelet szélső ablakai világítottak. Tehát otthon vannak. Hol is lennének. Gépiesen nyúlt a kulcs után, de a zsebe üres volt Két rövidet csengetett. Tisztán lehetett látni Évát a halszemű kukucskáló túloldalán. Halkuló léptei arról árulkodtak, hogy visszament a konyhába. Ezúttal a csengőbe tenyereit. Halk motozás, kulcs kattanása a zárban. A nyitott ajtóban Fél Jenő anyósa állt. Ki van ott? — hallotta Éva hangját. Senki, felelt az anyós. Fél Jenő az anyósa mellett becsússzam az előszobába. Arra nem számított, hogy öt is itt találja. Nem szerették egymást. Soha nem bocsájtotta meg Fél Jenőnek, hogy a lányát eNette. Nem egy előadót szánt neki. Többre tartotta magát Meg is tett mindent, hogy éket verjen közéjük. Éva hű maradt Fél Jenőhöz Becsületére legyen mondva, hogy miután elhidegült tőle, nem tette ki a szűrét Könnyű lett volna. Fél Jenő soha az életében nem tanúsított ellenállást. Soha nem tudott semmit elérni. Az asszonyát sem tudta visszaszerezni. Éva a konyhában mosogatott Zöld otthonka volt rajta, évek óta ezt viselte. Kissé előredöntötte törzsét tartásában a fiatal özvegyek visszafogott méltósága. Egy kicsit lefogyott. Határozottabbnak, keményebbnek tűnt. Fél Jenő melegséget érzett a szive táján. Leült, a feleségét nézte. Közben anyósa az ő hibáit részletezte, bizonygatván, legközelebb nálánál csak jobbat foghat ki a lánya. Éva hallgatott. Fél Jenő látta, itt semmi keresnivalója. De a gyerekhez még bemegy. Balázs a falnak forduNa feküdt, mellette bekapcsolva az éjjelilámpa. Reggel ötkor keltik, az anyja hatra jár munkába, már aludnia kellene. A takaró egy kissé lecsúszott róla. Fél Jenő odalépett hogy megigazítsa. Balázs nyitott szemmel fordult feléje. Apukám, mondta. Fél Jenő leült az ágy szélére, magához vonta a fia fejét. Nedves a ruhád. Furcsa szagú. Hyen nedves minden az őserdőben ? Igen, mondta Fél Jenő. Mesélj. Mondj el mindent Fél Jenő egy régoNasott vadásznaplóból lassan, tagoltan mesélni kezdett. Mindent elmondott. Balázs ernyedten csúszott ki az öléből. Fél Jenő ráhúzta a paplant kikapcsolta a lámpát Hangtalanul húzta be maga után az ajtót. Az utcán fiatal párok csókolództak. Fél Jenő felgyorsította a lépteit Legfőbb ideje, hogy visszatérjen. 15
