A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-11 / 28. szám

vart sokszínű, hosszú szalag volt, amely a ka­lap jobb oldalán lógott le egészen a földig. A legények sorozáskor vették meg a városban a szalagokat, és rukko­­láskor a lányoknak hagyták emlékbe. A nem besorozott legé­nyek természetesen szalag nélkül jöttek haza. LAKODALMI TISZTSÉG­­JELÖLÉSEK Vőlegény. A leghosz­­szabb, legszebben aranyporozott rozma­ring őt illette meg. A rozmaringot a kalap jobb oldalára tűzték. A vőlegénységet még a nagy bokréta is jelezte. Ez a vásárolt, színes művirágokbó! összeállí­tott bokréta a meny­asszony ajándéka volt a vőlegény számára. Az első világháborúig így jelezték a vőlegényt, később a bokréta a mellére került, amihez háromujjnyi széles ró­zsaszín vagy piros „ku­­licskára" kötött térdig érő szalag is tartozott. Hívók, azaz a dorozs­­bák. Régebben csak egy személy töltötte be ezt a szerepet. Ez lehe­tett a rokonságból egy idősebb, bátor, jó meg­jelenésű, tréfás kedvű ember, de meghívhat­tak idegent is erre a szerepre. Az ő jele a roz­maringon kívül a kidí­szített, felszalagozott, rozmaringos görbebot volt. Már egy héttel előbb ő hívta össze a násznépet a lagziba. Az 1950-es évek táján már legények — fiatalok — töltötték be ezt a szere­pet. Ők görbebot he­lyett nádpálcát vittek a kezükben és a mellü­kön rózsaszínű szalagos bokréta volt. A násznépet aranyo­zott rozmaring vagy a zöld gruspán jelezte. Násznagy. Lédecen a násznagyokat, kereszt­apákat nem különböz­tették meg különöseb­ben, csak később, az 50-es évektől járt ki ne­kik a nagyobb, vásárolt fehér bokréta. JÓKAI MÁRIA Fotó: Buday Endre Lédec (Ladice) önálló viseleti csoportot kép­visel a magyar népvise­letek felosztásában, bár a férfiviselet megegye­zik a környező falvaké­val. A vászonból készült ruhadarabok is hason­lóak és a századforduló táján, az 1900-as évek­ben divatba jött posztó férfiöltöny is ugyanaz. Még a fekete „trajcsík" kalap is, amelyet az új­vári kalapos készített és árult a vásárokon s közkedveltté vált Léde­cen. A kalap, mint a fér­fiak jelképe már kis­gyermekkortól jelezte az állapotot. Amikor még a fiúgyerek „gece­­lés" szoknyában járt, a kalap már a fejére ke­rült, ezzel jelezve nemi hovatartozását. Tehát kalapot viselt a csecse­mő, de az öregember is. Itt, Lédecen nem je­lezték viszont a nőtlen és nős férfiak állapotát. A kalap mellé tűzött vi­rág inkább az egyén belső lelkivilágát, han­gulatát jelezte. Voltak férfiak, akik idős kor­ban is virágot, akár me­zei virágot is, viseltek. Nem jelzett ez ünnep­napot sem. Mert a munkából érkező vagy éppen munkában levő bármelyik férfi tűzhe­tett és büszkén viselhe­tett mezei vagy éppen kerti virágszálat. Voit mégis egy jel a legénykor idején, ami komoly — biztos — sze­retője volt, amit a lány úgy jelzett, adta a falu tudtára, hogy vásárolt színes művirág bokré­tát tűzött a szeretője kalapja mellé. Erre leg­gyakoribb alkalom a farsangi mulatság volt. Ez már visszavonhatat­lan jelzés volt az elkö­vetkezendő házasságra. Volt időszak, az 1890-es évek táján, amikor a gyerektánco­kon már az iskoláskorú leánykák bokrétával kedveskedtek, hízeleg­tek a fiúknak, alkalmat adva így a táncra kérés­re. A legénysor egyik ál­lomását a regrutakor jelezte. Ennek látható jele a kalap köré csa-

Next

/
Thumbnails
Contents