A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-31 / 44. szám
KÖZELEBB A CSILLAGOKHOZ A természet viszontagságainak kiszolgáltatott primitív ember a villámlásban, földrengésben vagy egy vulkánkitörésben nem a természet erejét látta, hanem e jelenségek mögött az okozót kereste, azokat a földöntúli hatalmasságokat, amelyek úgymond beleavatkoznak az életébe. A nem kézzelfogható világ — mint amilyen a csillagos égbolt is — leírására csak korlátozott, s képzeletével kiegészített ismereteit tudta alkalmazni. A csillagok ősidőktől fogva vonzzák az emberi tekintetet. Ősi és megmagyarázhatatlan az az erő, amely újból és újból arra kényszerít bennünket, hogy fejünket fölemelve bámuljuk a fölénk boruló csillagos panorámát. Égboltunknak kiváncsi, fürkésző szemlélése juttatta hajdanvolt elődeinket is ahhoz a felismeréshez, hogy a csillagok segítségünkre lehetnek a tájékozódásban és az éjszaka időpontjainak megállapításában. így lett minden pásztor, juhász és pusztai ember egyben csillagász is. Ismerték a csillagok járását, kelését, s hogy könnyebben eligazodhassanak a tengernyi csillag között, a fényesebbeket képzeletbeli vonalakkal összekötötték s az így kialakított csillagos képekre osztották fel az égboltot. Köréjük pedig meséket, történeteket, legendákat szőtt az emberi képzelet, amelyeket azután évszázadokon keresztül apáról-fiúra hagyományozódva, szájról-szájra adtak tovább. Közben egyik-másik formálódott, átalakult, újak keletkeztek, míg mások feledésbe merültek s örökre letűntek égboltunkról. A távcső feltalálása óta világegyetemünk egyre mélyebb tartományait öleli fel tekintetünk, s ma már olyan távoli égitestek is megfigyelésünk tárgyai, ahonnét a suhanó fénysugár is fáradtan hull szemünkbe évmilliárdokig tartó útja után. A tudomány mai állása szerint a csillagok távoli atommáglyák. Mérjük, színképelemezzük fényüket, számozzuk, katalogizáljuk őket, „rendet teremtünk" közöttük. Égretörő vágyaink megvalósítása közben azonban nem vettük észre, hogy öreg pásztoraink csendben eltűntek mellőlünk és sírjukba vitték ősi csillagismereteiket, csillaghagyományaikat. Száműztük égi alakjainkat az égboltról, s ezáltal fakóbbá, szürkébbé változtattuk. Talán még a Göncölszekér és a Fiastyúk az, amelyek átvilágítanak feledékenységünk éjén. Őseinknek nem volt távcsövük, nem a kupola szűk résén át figyelték az égboltot, hanem kint a szabadban, ahol a látókörnek semmi sem szabott határt, ahonnét belátható az egész égbolt; a Tejút pántlikája, a Betyárvezető csillag, a Bujdosók Lámpása, a Kunyhóba Tekintő csillag, a Kúdús Leány, és ahonnét hol menyecskeszemű, hol meg tejfeles csillagok ragyognak ránk. Csillogok Egy szupernova-robbanás „em lékei" a Vitorla (Vela) csillag képben (a szerző felvétele) BODOK ZSIGMOIMD Galaxis születik (fantáziakép) H
