A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-11 / 28. szám
prágai vasútállomásról tovább tartott az utam a repülőtérre, mint innen a bulgáriai Burgaszig. Csodálatos időben repültünk. A hómezökre emlékeztető felhőrétegek csak helyenként takarták el előlünk a gyorsan tovatűnő szárazföldet. Tízezer méter magasságból a folyókat csak ezüstösen csillogó, vékony csíkoknak láttam és az egyes városok sem látszottak sokkal nagyobbnak a gyufásdoboznál. BULGÁRIAI INTERMEZZO Burgaszban egy gépgyár közelében kaptunk szállást, úgyhogy a forró, zajos városrészből, aki csak tehette a tengerparti fürdőhelyre menekült. Talán ekkor „tetőzött" a balkáni nyár, mert a következő napokban még az ázsiai Törökországban sem mutatott többet a hőmérő higanyszála mint itt. A burgaszi strand vize szinte forrt az enyhülést keresők lubickolásától. Másnap a magyarosan csípős villásreggeli után, némi késéssel indultunk el az államhatárfelé. Útközben az átforrósodott, légkondicionálás nélküli autóbuszban alaposan megizzadtunk. Már azt hittem, hogy a bolgártörök határon vagyunk, amikor a határőrök egy drótsövénnyel szegélyezett terület sorompója előtt megállítottak. Rövidesen megtudtuk, hogy ez csupán előzetes ellenőrzés volt, amelyet néhány kilométer után még egy követett. Itt már gondosabban megnéztek bennünket, majd — néhány száz méteres útszakaszon — gyalog útnak indítottak Törökországba, mert közvetlen a vámházig nem járnak be sem a bolgár, sem a török gépjármüvek. Szeretek gyalogolni, de ezen az úton elhatároztam, hogy itthon én is kerekes bőröndöt vásárolok magamnak. MÚLTIDÉZÉS A határőröket nézegetve már csaknem egy óra hosszat várakoztunk Kemál Atatürk szobra előtt, amikor végre megérkezett a Bumerang nevet viselő utazási iroda társasgépkocsija. Elindulásunk előtt a török idegenvezetőnk — cseh nyelvű — vázlatos útikalauzt osztott ki közöttünk, amelynek a bevezető része hazája történelmének a bemutatásakor főképpen arra a nemzeti felszabadító mozgalomra hívta fel a turisták figyelmét, amely véget vetett az utolsó szultán uralmának, és az első világháborút vesztesként befejező Törökországot köztársasággá alakította át. Kemál lett az új török állam első elnöke, akiről az útikönyvecske azt emeli ki, hogy katonailag védelmezte a feldarabolásra ítélt országot, és az európaizálódás érdekében haladó jellegű polgári reformokat valósított meg. A „haza atyjáról" azonban azt is tudnunk kell, hogy később kíméletlenül fellépett a fejlődő munkásmozgalommal szemben, katonailag pedig a nyugati imperialista hatalmak törekvéseihez alkalmazkodott, amellyel — tulajdonképpen — megalapozta a mai Törökország bel- és külpolitikai irányvonalát is. A BUJDOSÓK VÁROSÁBAN A valamikor három kontinensen elterülő Törökországhoz a mainál jóval nagyobb európai területrész tartozott. A velünk egykor közös hazában és szomszédságban élő népek is megismerték az iszlámot terjesztő törökök uralmát. Innen ered, hogy sok közép- és délkelet-európai emberben ennek az országnak az említése is történelmi emlékeket ébreszt... Gondolataimból a Márvány-tengert megA burgaszi strand A rodostói Rákóczi-ház A trójai faló pillantok örömkiáltása rezzente« fel. Tekirdag elé érve tudtam csak meg, hogy nem az útikalauzban feltüntetett Maikarában, hanem — közbejött ok miatt — már itt, Rodostóban kapjuk meg az első pihenőt. Tekirdagnak, ennek a történelmi és irodalomtörténeti emlékeket felidéző városnak ugyanis ez a magyar elnevezése. Rodostót nagyon régen — Egyiptomba hajózva — a tengerről már láttam, s most a körülmények szerencsés találkozásának köszönhetően közvetlen közelről is megismerhettem. A Márvány-tenger mentén haladó Kemál Atatürk bulváron érkeztünk meg a város közepébe, és hol másutt parkolhattunk volna le mint a kikötő közelében levő Atatürk park mellett. Városnézésre mindössze két szabad órát kaptunk, ezért legelőször a Habsburg elnyomás ellen felkelő magyarországi nemeseket, jobbágyokat, magyarokat és nem magyarokat egyesitő szabadságharc vezérlő fejedelmének, II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak az egykori lakóházát szerettem volna megtekinteni. Várostérképem nem volt, ezért — az ismert képekről az utca nevét keresve — találomra vágtam neki Rodostónak. A gondozott nagy park másik oldalán azonban a köztársaság alapítójának emlékművébe botlottam. Keleti fatalizmussal vettem tudomásul, hogy a személyi kultusz ilyen és más megnyilvánulásaival életemben — minden bizonnyal — még többször is fogok találkozni ... A MACAR SOKAKON A kis útikalauzom néhány szavas szótárából „alkotott" mondattal kérdezgettem a Macar Sokakra, vagyis a Magyar utcára. Szerencsém volt, mert végül is viszonylag rövid időn belül megtaláltam azt a dombnak tartó, kövekkel kirakott utcát, amelynek az elején a Rákóczi-ház áll. 20
