A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-24 / 43. szám
A CSEMADOK A Csen indok Központi Bizottsága X. plenáris ülésének elnöksége ■ ■ tr r KÖZGYŰLÉSRE KÉSZÜLÜNK A Csemadok Központi Bizottságának tagjai ÜLÉSEZETT A CSEMADOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Szeptember 26-án és 27-én Losoncon (Lučenec) ülésezett a Csemadok Központi Bizottsága. A „Szocialista kultúrával a haladásért és a békéén" jelszó jegyében megtartott X. plenáris ülésen a helyi párt- és állami szervek nevében Tankina István, a losonci járási pártbizottság titkára köszöntötte és tájékoztatta az ülés résztvevőit a járás politikai, gazdasági, kulturális viszonyairól és sikereiről. Egyebek között elmondta, hogy a Losonci járás 97 500 lakosának 23,9 százaléka magyar nemzetiségű. A nemzetiségi kérdést a lenini nemzetiségi politika szellemében igyekeznek megoldani és arra törekszenek, hogy a szlovák és a magyar nemzetiségűek együttélése harmonikus legyen és egyre szilárdabbá váljék a kölcsönös bizalom és megbecsülés. A szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra nevelés szellemében széleskörű politikai és felvilágosító munkát végeznek, és arra összpontosítják a figyelmüket, hogy polgáraik öntudatos, aktív építői legyenek a szocialista társadalomnak és példás helytállással segítsék elő a CSKPXVII. kongresszusa határozatainak a teljesítését. A Csemadokkal kapcsolatosan ezeket mondta: „A kulturális munkából aktívan kiveszik részüket a Csemadok járási szervei, melyek a helyi szervezetek közreműködésével igen sikeres akciókat, rendezvényeket szerveztek ebben az évben is. Meg kell említeni a népművészeti együtteseket, köröket, amelyek közül több sikeres tevékenységet fejt ki a Csemadok helyi szervezete keretében, mint például a füleki férfi és női énekkar, a fülekpüspöki (Fii. Biskupice) Palóc táncegyüttes. A Csemadok tevékenysége járásunkban gazdag, sokrétű, eredményes, amit bizonyítani fognak a közeli időszakban megtartandó évzáró tagsági gyűlések is, amelyek előkészítését — úgy mint eddig — figyelemmel fogja kísérni a járási pártbizottság és segítséget nyújt a pártszervezeteken keresztül." Tankina Istvánt követően Sidó Zoltán, a Csemadok Központi Bizottságának elnöke ismertette, hogy a legutóbbi — az 1986. április 11 —12-én tartott — plenáris ülés óta eltelt időszakban hogyan dolgozott a Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége és a Csemadok szervei és szervezetei, hogyan teljesítették a IX. plenáris ülés határozatait. A Csemadok XIV. országos közgyűlése politikai-szervezési tervének ismertetésekor kiemelte, hogy az új központi bizottságba kerülő tagok kiválasztásakor a Szövetség tagsága, szervei és szervezetei felhasználják „A Csemadok feladatai a CSKP XVII. és az SZLKPkongresszusa után"című dokumentumot, amelyet a Csemadok központi Bizottsága a tavaszi ülésen hagyott jóvá. E dokumentum irányelvének érvényesítése, illetve a jövőben elvégzésre váró megnövekedett feladatok elvégzése, a tökéletesebb munka érdekében a helyi, a járási és a központi káderek kiválasztásakor igényes mércét alkalmaznak. Csak a politikai, szakmai és erkölcsi szempontból megfelelőket javasolják tisztségviselőnek. A KB-tagok kiválasztásakor — a Csemadok-tagok összetételével összhangban — megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szociális és korösszetételre. Az eddiginél nagyobb mértékben bevonják a Csemadok munkájába a nőket és a fiatalokat. Az ülésen Lukács Tibor, a Csemadok KB vezető titkára „A Csemadok 1987-es évi munkatervjavaslata," Petrik József, a Csemadok KB titkára „A XXVI. járási konferenciák irányelve," „Az évzáró taggyűlések irányelve," valamint „A szervezeti élet szakaszán elért eredmények értékelése a XIII. országos közgyűlés óta eltelt időszakban" című — a plénum tagjainak írásosan megküldött — anyaghoz mondott szóbeli bevezetőt, illetve kiegész itöt. Az 1987-re vonatkozó írásban előterjesztett munkaterv szerint a Csemadok az 1986-ra kitűzött feladatokat teljesítette. Sokrétű kulturális, politikai felvilágosító és népművelő munkát végzett és jó alapot teremtett a CSKP XVII. és az SZLKP kongreszszusa, valamint a XIII. országos közgyűlés határozataiból eredő — 1987-ben elvégzésre váró — feladatok teljesítéséhez. A Csemadok szervei és szervezetei 1987- ben a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója jegyében végzik majd munkájukat és az anyanyelv, valamint a nemzetiségi kultúra ápolását, a csehszlovák szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra nevelést, a szocialista erkölcs és a szépérzék tökéletesítését, a tudományosműszaki haladás vívmányai gyakorlati érvényesítésének elősegítését, a környezetvédelmet, a honvédelmet és a béke megőrzéséért vívott küzdelmet tekintik legfontosabb küldetésüknek. A három fejezetből és számos alfejezetből álló huszonhárom oldalas munkaterv részletezi, hogy a Csemadok 1987-ben mire irányítja figyelmét az eszmei-politikai munka, a tervezés, az irányítás, az ellenőrzés, a káderekkel végzett munka színvonalának az emelése, a belső szervezeti élet, valamint a kulturális tevékenység területén, a Hét szer-Tan kina István, a losonci járási pártbizottság tájékoztató beszédét mondja kesztőségében és más — a hatáskörébe tartozó — munkaterületeken. A beszámolókat követő vitában a felsorolás sorrendjében: Sáfi Béla, Csicsay Alajos, Varga László, Kurucz Lujza, Gál Sándor, Bíró Géza. Kollár Péter, Mézes Rudolf, Máté László, Mag Gyula. Juhász Anna. Neszméri Sándor, Lukács Tibor szólalt fel. A felszólalók észrevételeket fűztek az 1987-es munkatervhez, elemezték a közművelés időszerű problémáit és feladatait, beszéltek a Csemadok helyi szervezeteiben végzett sokrétű tevékenységről, a Szövetségnek a párthoz, az állami szervekhez és intézményekhez fűződő viszonyáról, a magyar tanítási nyelvű iskolákról, a főiskolai továbbtanulás lehetőségéről és több más, időszerű kulturális kérdésről. A vitában elhangzott észrevételekre és javaslatokra Sidó Zoltán, a Csemadok Központi Bizottságának elnöke válaszolt. Hangsúlyozta. hogy a Csemadok az elkövetkező időszakban a CSKPXVII. kongresszusán és az SZLKP kongresszusán meghatározott irányvonal szellemében végzi munkáját. Továbbra is kiemelten fontosnak tekinti az anyanyelv ápolását és a szocialista kultúra terjesztését. Egyben arra törekszik, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók körében is meghonosodjon az új gondolkodásmód. A Csemadok Központi Bizottságának X. plenáris ülése egyhangúlag elfogadta az előterjesztett beszámolókat, az elnökség javaslatait és a kulturális és szervezeti munka további tökéletesítésére több pontból álló határozatot hozott. Az ülésen megvitatott és jóváhagyott határozatok alapján a Csemadok Központi Bizottsága a XIV. országos közgyűlését 1987. március 21—22-re hívja össze. Ezt megelőzőleg sor kerül a helyi szervezetek évzáró taggyűléseire és a járási konferenciákra. A Csemadok helyi szervezetei az évzáró taggyűléseket az 1986. november 1 -töl 1986. december 31-ig terjedő időszakban tartják meg. A Csemadok XXVI. járási konferenciáinak az időpontja: az 1987. január 1 -tői az 1987. február 15-ig terjedő időszak. A Csemadok XIV. országos közgyűlését öttagú politikai és héttagú szervezési bizottság készíti elő. A politikai bizottság tagjai: Sidó Zoltán, Rácz Olivér, Lukács Tibor, Krocsány Dezső, Fábry István. A szervezési bizottság tagjai: Lukács Tibor, Petrik József, Neszméri Sándor, Habán Ottó, Dunajszky Géza, Gyurcsis Imre, Gyenge János. A két főbizottság — a politikai és a szervezőbizottság — tagjain kívül a központi bizottság X. plenáris ülése megválasztotta a XIV. országos közgyűlés előkészítése és lefolytatása érdekében alakított albizottságok tagjait is. A Csemadok Központi Bizottsága javasolja a Csemadok alapszabályzatának módosítását. Az új alapszabályzat-tervezetet a XIV. országos közgyűlés hagyja majd jóvá. BALÁZS BÉLA Böszörményi István felvételei 6 r.