A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-17 / 42. szám
Bozsidar Bozsilov: EMBERI SORSOK RÖVID TÖRTÉNETEK Hogyan estem bele a Nagy Kanálisba Párizsból utaztam Szófiába. A másodosztályú kocsiba, ahol ültem egy csoport vidám francia diáklány szállt fel. Vakációra mentek Jugoszláviába. Velencében egy egész órát állt a vonatunk. Annak ellenére, hogy kevés pénzem volt, meghívtam a diáklányokat, hogy a Vaporeto nevű csónaktrolin megmutatom nekik Velencét. Még olasz fagylalttal is megkínáltam őket. Utolsó líráimon két ajándékot vettem — egy Velencét ábrázoló tányért és egy olcsó rózsaszínű esernyőt. Végül elhatároztam, hogy búcsút veszek a velencei víztől. Elindultam hát két-három lépcsőn lefelé, észre sem véve, hogy az utolsó már nedves. Az ajándékokat az egyik kezemben tartva lehajoltam, hogy megérintsem a vizet, ámde megcsúsztam és ünnepi öltönyömben belepottyantam a kanálisba. Mindenki, aki csak látott, azt gondolhatta, hogy ezt szándékosan, tán hóbortból tettem, s a diáklányok és a körülöttem álló gondolások meg is tapsoltak. Én búcsút intettem nekik. A vicc legyen vicc; ám minden visszatérési igyekezetem ellenére a lábam tovább csúszott a kanális rézsútos oldalán. A piszkos víz már a nyakamig ért. Nagyszerű lesz, ha az állomástól egy méterre belefulladok a vízbe — gondoltam — és magasra emeltem az ajándékokat. Idegességtől remegve törtem a fejem, vajon hogyan mondják olaszul, hogy „segítség", de az az átkozott szó csak nem jutott az eszembe. A gondolások észrevették, hogy már-már fuldoklóm, az egyikük odaevezétt hozzám és felém nyújtotta a kezét. Amint a térre léptem, víz és sár csurgóit rólam. Csupán néhány percem maradt a vonat indulásáig. A diáklányok vidám nevetése kíséretében ballagtam a peron felé. Megérkeztem az állomásra. A hálókocsi mellett ellépkedve állított meg Nikolaj Gjaurov, aki szintén ezzel a vonattal utazott. — Csak nem a Nagy Kanálisban fürödtél meg? — De igen, abban — vetettem oda. Átöltöztem, de az útlevelemet elfelejtettem kiszedni a vizes öltönyöm zsebéből. Az olasz határon aztán az útlevél helyett valamilyen tintafoltos papirdarabkákat, néhány leázott bélyeget és egy fényképet nyújtottam át. Emiatt a vonatot egy egész óra hosszat feltartották. Azt, hogy milyen nehézségek árán jutottam át Jugoszláviában két határállomáson, nem akarom részletezni. Már csak Bulgáriába kellett eljutnom. Szerencsésen megérkeztem. A vámtiszt megismert, mert nemrégen jártam az alakulatuk olvasókörében. Lám, milyen hasznos lehet egy olvasóköri találkozás? Nem sandítgatott rám olyan bizalmatlanul, mint az olaszok és a jugoszlávok, amikor elmeséltem, hogy az útlevelem azért került ilyen állapotba, mert búcsúzóul megfürödtem a Nagy Kanálisban Velencében. Hogyan nem léptem fel a berlini balettszínpadon Az 1950—1951-es években állandó képviselő voltam az ifjúság és a diákság berlini fesztiválján. Mindjárt a nyitás napján, amikor a mi együttesünknek a „Piros pipacs" című balettet kellett volna bemutatnia a berlini opera színpadán, néhány nyugtalan elvtárs jött utánam. — Gyere gyorsan az operába, hogy felöltöztethessenek és kifesthessenek! Gyorsan! — Hogy kifesthessenek? De hát én nem vagyok balett-táncos! — válaszoltam meglepődve. — Az, aki a kínai kereskedőt játssza nem léphet fel, és úgy döntöttek, hogy te fogod helyettesíteni. — Megbolondultatok? Én tulajdonképpen nem is láttam azt a balettet. — Nem láttad ? Az nem baj, neked csak egy korbáccsal kell a táncosnőket kergetned. — Szó sem lehet róla! Keressetek mást! Természetesen találtak is mást, megfelelőbbet, Petar Dimitrov nemzeti művészt. Másnap, látva a műsorban, hogy már kétszeres Dimitrov-díjas, a Neues Deutschland kiemelte a szereplését. Bizonyára az én részvételemet is kiemelték volna, mivel egy hónapja már én is Dimitrov-díjas vagyok, csak épp nem balettért kaptam. így szalasztottam el a balettben, való szereplésem lehetőségét a berlini színpadon. Ford.; Rédli Gitta PER — A KREDENCFIÓKÉRT Az utóbbi időben évente folyamatosan emelkedik a polgári perek száma. Az éves statisztikában a családjogi perek (bontóperi és a kiskorúak láthatását szabályozó tárgyalások) vezetnek, közvetlenül a vagyonjogi „tusakodások" előtt. Mindennek százalékokban kifejezett aránya mintegy hatvan a negyvenhez. — Csupán a Cseh Szocialista Köztársaság területén évente körülbelül másfélszázezer pert tárgyalnak a bíróságok — magyarázza dr. Breznay Tibor, az igazságügyi minisztérium osztályvezető-helyettese. — Az ügyek döntő többsége családjogi. Sajnos, továbbra is emelkedőben van a bontóperi keresetek száma, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem minden válóperi beadvány végződik bontással. Az ügyek egy jelentős hányadát ugyanis megszünteti a bíróság, mert nemegyszer előfordul, hogy menet közben a felek meggondolják magukat. Van, aki egyszerűen csak zsarolni akarja a házastársát, van, aki hanyagságból nem jön el a tárgyalásra, vagy a bíróság színe előtt döbben rá arra, hogy az illeték befizetésén kívül nem tudja fedezni ügyvédjének költségeit, s ezért inkább a válópert is berekeszteti. Viszonylag sokszor vezet eredményre, ha nem is a tárgyalóteremben, a békítés is. Persze, vannak olyanok is, akik fél esztendő múltán újrakezdik, azaz újabb bontópert indítanak ... — Egy házasságot felbontani viszonylag könnyű, ám mi legyen a közös vagyonnal? Amúgy is többnyire elmérgesedett a házastársak viszonya, ezért jogosnak tűnik a kérdés: ebben a tekintetben vajon hogyan viselkednek a bíróság előtt? — A bontópereken elhangzó kijelentéseket értékelve nehéz bizonyítani a félrevezető vallomástételt, hiszen a felek mindent elkövetnek, hogy ők tűnjenek föl jobb fényben. Amolyan íratlan törvény, hogy mindig a másik a hibás. Ha tanúkra is szükség van egy-egy bontóperben, akkor általában könynyebben alakul ki a reális helyzetkép, hiszen az esetleges hamis tanúzást a törvény is bünteti. Gyakori tapasztalat, hogy sok házasság még azelőtt fölbomlik, mielőtt a félek vagyont gyüjthettek volna. Vannak esetek, amikor az ilyen helyzet elősegíti a válást, hiszen az „utak kettéválása" nem jár anyagi következményekkel. Ha mégis van örökölt vagy szerzett vagyon, az bizony meglehetősen bonyolulttá teszi a helyzetet. Megjegyzendő az is, hogy sok a tartásdíj miatt indított per. Érdekes észrevétel, hogy az ilyen tárgyú perekből az egykori házastársak között majdnem tízszer annyi van, mint a házasságon kívül született gyerekek esetében. — A házassági, eltartási, láthatási pereken kívül mi adja a legtöbb munkát a bíróságoknak ? — Elég gyakori eset, hogy különféle szerződéseket vitatnak a felek. Viszonylag sok gépkocsi-szavatossági és adásvételi per indul. de a tulajdonjoggal és a birtokháborítással kapcsolatban szintén gyakran mennek bíróságra az emberek. — Például egy birtokháborítási ügybe sok minden belefér. Eszerint aki kellemetlenkedni akar a szomszédjának, az megy a bíróságra?... — Biztosan van ilyen, de nem ez a jellemző. Gyakran viszont valódi konfliktust okoz a telekhatárok kitűzése. Manapság már sok családnak van telke, többnyire tenyérnyi. Minden négyzetmétert ki kell használni, s nem mindegy, hol a kerítés. Lehet, hogy pont azon a vitatott tizenöt-húsz centin múlik, megépíthetö-e a tervezett hétvégi házikó, vagy hogy a kertkapun be lehet-e kanyarodni a kocsival... Őszintén szólva, a térképek sem mindig pontosak. Persze, olykor nevetséges ügyekkel is találkoznak a bíróságok. Például olyasmivel, hogy a szomszédok egymás kertjébe hajigálják a köveket, avagy — legalábbis szerintük — a másik rossz helyen húzta ki a szárítókötelet!... Lényeges tudnivaló, hogy a birtokvédelmi ügyek jelentős része a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozik, ahol helyben, gyorsan és az esetek zömében kielégítően intézkednek. Természetesen, aki akar, kérhet bírósági döntést is, de ezért megfelelő illetéket kell fizetni. — A hazai bíróságok gyakorlatában találni amolyan ..csakazértis" ügyeket? —- Igen. Méghozzá nem is elenyésző számban. Előfordul, hogy két haragos egyetlen esztendő alatt három-négy pert is indít egymás ellen. Az ilyen csökönyös, vagy éppenséggel bosszúálló felek azután egy-másfél hónaponként jönnek a különböző tárgyalásokra, és egy év alatt több tucatnyi vitás helyzetet produkálnak. — Mondana példát is az Hyen típusú pereskedőkre ? — Tudok olyan egykori házaspárról, akik tizenkét hónap alatt összesen hat eljárást indítottak egymás ellen. A bontópert először láthatási, vagyonelosztási, tartásdíj-kötelezettségi, majd pedig becsületsértést és könnyű testi sértést nehezményező per követte. — Bíróságaink családjogi praxisában miből adódnak a legfurább konfliktushelyzetek? — A közös lakáshasználatból, amit a felek a bontóper után is gyakran együtt használnak tovább. Ilyenkor közös a fürdőszoba, a konyha és az illetők nem azért váltak el, mert jól kijöttek egymással. Gyakorló bíróként kaptam például olyan keresetlevelet is, ami arról szólt, hogy kötelezze a bíróság a volt férjet a konyhakredenc fiókjának kijavítására. Egyébként korrekt emberek voltak mindketten, az egyik zenetanár, a másik matematikus, de az élet ilyen helyzeteket is produkál. Valamelyikük kirántotta egyszer a fiókot, annak kiesett az alja, a másik pedig meg sem állt a bíróságig ... — Ne haragudjon ha megkérdezem: ön pereskedne az Hyen „majd én megmutatom " alapon ? — A családi, vagy a baráti körömet érintő viszonylatokban aligha. Viszont előfordult már, hogy bizony jómagam kezdeményeztem pert pár száz korona miatt. A házkezelőség számolta föl munkadijként olyan valamiért, amit két ember másfél-két óra alatt elvégez. — Miért folyamodott ehhez a megoldáshoz nem több. mint pár száz korona miatt? — Engem nem is az összeg bántott, hanem az eljárás, a fedezet. Az a vakmerő bátorság, amivel az illetékesek elküldték címemre a teljesítmény nélkül felszámított munkadijat. Ilyen ügyekben én is egyszerű halandó vagyok, és hova mehetne az állampolgár védelemért, ha méltánytalanság vagy igazságtalanság éri, ha nem a bírósághoz?! (mik-) 19
