A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
CSUKÁZÁSKOR TÖRTÉNT Itt van az ősz. Nem lehet letagadni, nem tudomásul venni. Habár az idő még kellemes, már érezni a közelgő tél leheletét. A határban a felszántott föld várja a magot, esetleg a pihenést. A fák levelei is megsárgultak, s ha jön egy pici szellő, egyik-másik máris ringatózva búcsút intve lehullik a földre. A horgászok többsége ilyenkor rátér a csukázásra. Felszerelését úgy állítja össze, hogy akár kapitális csukával is sikeresen megbirkózik. Hull a fák levele, megindulnak a csukák. Mondogatják a horgászok egymás között. Ilyenkor már nem érdekes a ponty, nincs is rá nagyon kilátás. Jöjjön hát a csuka, az emberes hónapok hala (szeptember, október, november, december). Mi is csukázásra indulunk. Kellemes őszi idő van. Igaz, a nap sugarai csak nehezen törnek át a folyó felett lebegő ködpárán, de fázni nem kell. Szellő se rezdül, mégis halljuk vagy talán inkább érezzük, hogy a hátunk mögött levő erdőcske fáiról fogynak a levelek. Kishalakkal csalizott horogjaink a kiszemelt helyen vannak. Egyik-másik dugó néha elmozdul a helyéből — ilyenkor mindjárt hevesebben ver a horgászok szíve — aztán újra mozdulatlan marad. Attól függően, mit csinál a kis hal. Csak ritkán váltunk szót, nehogy elriasszuk az esetleg erre settenkedő csukát. Csendben bámulom a közeli bokor ágain kifeszített, kicsit megtépázott pókhálót, a rárakodott vízgyöngyöket. Vajon hol lehet a háló volt tulajdonosa ? — kérdezem magamtól. Nem felel senki, de feleletet nem is várok. Gondolataim a múlt emlékei között kószálnak, ahol szép pontyok, csukák, dévérek raktározódtak el, verőfényes napokkal, madárdallal vagy éppen szakadó esővel. Villámlással, égzengéssel. Csobban a víz. Visszatérek az emlékek világából a jelenbe — figyelem a dugókat. Figyelem a dugókat, de egyelőre semmi jel nem mutatja a csukák étvágyát csalihalam iránt. Vagy talán mégis! Az egyik dugó megindul. Jó métert megy a víz színén, aztán megáll. Szemem kimeresztem, hogy a ködön keresztül jobban lássam. Úgy tűnik, mintha remegne a dugó. Aztán lassan elindul, a víz alá merül... A szilon simán pereg az orsóról. Ezt már nem a csalihal csinálja. Megfogom a horgászbotot. Ujjaim között érzem a szilon csúszását. Nincs mit várnom. Bevágok. A húzás meggyorsul. Az áldóját! Ez szép darab lehet, ha így húz — gondolom — csak le ne maradjon! Biztonság kedvéért még egyszer meghúzom a szilont. Most már mehetsz pajtás (mármint a hal) — gondolom. Csak a kezem ne remegne. Nem szabad elhamarkodni, nyugtatom magam. Az győz, aki jobban bírja türelemmel. Bizonyos idő elteltével, nem tudom mennyi, talán tíz. talán húsz perc múlva már érzem, hogy fogy a megakasztott hal ereje. Lassan csévélem a szilont, vigyázva arra, hogy mindig feszesen maradjon. Aztán egy kirohanás a hal részéröl. Az orsót jól beállítottam, engedi a szilont ha kell. Partközeiben a csuka még egyszer a víz felett próbál menekülni, de mikor látja, jobban mondva érzi, hogy ez sem sikerült, belenyugszik a változtathatatlanba. Megadja magát. Többé-kevésbé engedelmesen jön a part felé. Még megpróbál irányt változtatni, de nem megy. Kifáradva hagyja, hogy a merítőzsák befogadja. Kint a parton kétségbeesetten kapkod a levegő után. Nekem szerencsém volt, ö vesztett. Pedig ha még egyszer-kétszer próbálkozott volna, talán megmenekül. A szilon egy rántás után elszakadt, annyira megrongálódott a parti kövezeten.'Tarkasszemet nézünk. Igazában sajnálom, mégis a haltartóba helyezem. Egy darabig még nézem, hogyan igyekszik kiszabadulni a börtönéből. Azzal vigasztalom magam, miért volt olyan falánk, miért nem vigyázott? (Mi lenne a horgászokkal, ha minden hal vigyázna?) Közben tovább figyeltem a dugókat. Egy idő múlva, amikor a haltartó felé néztem, úgy tűnt, mintha csukám a haltartón kívül lenne. Ez lehetetlen! A biztonság kedvéért a haltartó zsinórja után nyúlok. Ekkor a csuka farklegyintéssel búcsút intett és eltűnt a mélyben. A hálót vagy kiharapta, vagy nem vettem észre, hogy az kiszakadt. Kicsit bosszantott, hogy elment, de visszanyerte szabadságát. A seb majd beheged. Talán jobban fog vigyázni és nem akad fenn egy másik horgász horogján. Közben horgásztársam is fogott egy szép csukát. Hazafelé menet barátom megkérdezte. Hol a csukád? Elment, feleltem egykedvűen. Tudod, nem is bánom. Olyan szép volt, s úgy harcolt az életéért! Megsajnáltam. Azt azért nem mondtam, hogy lyukas volt a haltartóm. Barátom rám bámult. Fejét csóválta, majd azt mondta: Minek horgászik az ilyen bolond, jószívű ember, aki még a halat is sajnálja! ADAMCSÍK FERENC Krascsenrts Géza felvétele JOGI TAKÁCSOK „Nem tudok belenyugodni" jeligéjű olvasónk azt kérdezi, hogy helyesen vetették-e ki az örökösödési illetéket. Három és fél évig gondozott egy beteg embert, aki hálóból végrendeletileg ráhagyta a vagyonát — a házát és a kertjét. A közjegyző a hagyatéki illetéket a ház értékének 20 százalékában, a kert után pedig az érték 40 százalékában vetette ki. Ezt nem tartja méltányosnak, mert a vagyont nem ajándékba kapta, hanem megdolgozott érte. Az ingatlanátruházási (így az örökösödési illetékekről) az 1984..évi 139. számú törvény rendelkezik, amely az illeték kiszabása szempontjából a megszerzőket (az örökösöket) három csoportba sorolja. Az első két csoportba tartoznak az örökhagyó rokonai, illetve hozzá közelálló személyek (igy az 1. csoportba tartozik a férj, a feleség, a gyermekek, az unokák és a szülők, a II. csoportba a testvérek, a nagyszülők, valamint azok a személyek, akik az örökhagyóval a halálát közvetlenül megelőző egy éven át közös háztartásban éltek s ez okokból a közös háztartásról gondoskodtak), míg a megszerzők III. csoportjába minden más (idegen) személy tartozik. A megszerzők I. csoportjába tartozó személyeknél az örökösödési illeték a vagyon értékének 1 százalékát, a II. csoportba tartozóknál az érték öt százalékát és a III. csoportba tartozó (idegen) személyeknél az érték húsz százalékát teszi ki. Ez az alapdíjszabás érvényes a személyi tulajdonba tartozó tárgyakra (családi ház, szövetkezeti lakás, garázs), míg a magántulajdonba tartozó tárgyaknál (kert, mezőgazdasági ingatlan) az illeték a kétszerese (igy az I. csoportban 2 %, a II. csoportban 10% és a III. csoportban 40 %). Az öröklés ún. ingyenes jogügylet, amelynél az örökös ellenérték nélkül jut az örökséghez, hasonlóan mint az ajándékozásnál. Olvasónknak, mint a megszerzők III. csoportjába tartozó végrendeleti örökösnek helyesen vetették ki a családi ház után a 20 % illetéket, és a magántulajdonban lévő kert után ennek kétszeresét, vagyis az érték 40 %-át. Meg kell jegyezni, hogy olvasónk abban az esetben, ha az örökhagyóval halála előtt egy évig közös háztartásban élt és a közös háztartásról gondoskodott, végrendelet hiányában is örökölt volna, mint a törvényes örökösök II., illetve III. osztályába tartozó törvényes örökös (esetleg az örökhagyó szüleivel vagy testvéreivel együtt). Ebben az esetben az örökösödési illeték is csak 5 százalékot, illetve 10 százalékot tett volna ki. A személyi tulajdonban lévő lakások iránt érdeklődik több olvasónk. Azt kérdezik, hogy lehet-e ilyet venni, vagy milyen feltételek mellett lehet ilyen lakásokat építeni s milyen jogai és kötelességei vannak, mint a családi ház tulajdonosai. Mint a lakás tulajdonosai ezt nemcsak használhatják, de ennek használatáért nem kell bért fizetniök, nem vonatkoznak rájuk a túlméretezett lakásokra vonatkozó rendelkezések, amelyek szerint külön illetéket kell fizetni a nagyobb lakásokért vagy ezek használóinak fel lehet mondani. Azonkívül az ilyen lakással szabadon rendelkezhetnek, eladhatják, elajándékozhatják, haláluk esetén a lakás tulajdona az örököseikre száll és haláluk esetére a lakással végrendeletileg is rendelkezhetnek. Az ilyen átruházásokhoz nincs szükségük a házban lévő többi lakás tulajdonosának a beleegyezésére. Személyi tulajdonban lévő lakást az államtól lehet venni. A nemzeti bizottságok nyilvántartják azokat a lakásokat, amelyeket az állami szocialista tulajdonból magánszemélyeknek lehet eladni. Az ilyen állami lakást elsősorban a lakás eddigi használója (bérlője) veheti meg, a nemzeti bizottsággal vagy az ingatlankezelő-vállalattal kötött adásvételi szerződéssel. Ha az ilyen házban nem az összes lakást veszik meg a lakók, akkor a többi lakás társtulajdonosa az állam marad. A családi ház építése egyéni vállalkozás. A törvény azonban lehetőséget nyújt az állampolgároknak. hogy közösen több lakásból álló lakóházat építsenek, amelyben mindegyiküknek külön-külön van egy-egy lakása, amely személyi tulajdonukat képezi. Az ilyen építkezés alapvető feltétele, hogy az egyes lakások lakóterülete ne haladja meg a családi házak számára előírt legfeljebb 120 m2 lakóterületet. Ilyen lakóházat lehet építeni az államtól (a nemzeti bizottságtól) személyes használatra kiutalt telken, de az építkező (vagy építkezők) tulajdonát képező telken is. Az ilyen lakóház építéséhez az építkezőknek írásbeli szerződést kell kötniük, amelynek érvényességéhez az is szükséges, hogy az állami közjegyzőség bejegyezze (regisztrálja). Az építkezőknek a szerződésben meg kell határozniuk, hogy kinek melyik lakás lesz a személyes tulajdonában, fel kell tüntetniük a lakás fekvését (emelet, földszint, utcai, udvari oldal stb.) és a lakás (a szobák és a mellékhelyiségek) területét, valamint a házban lévő s nem lakás céljaira szolgáló egyéb helyiségeket (pl. garázst, ateliert, műhelyt). A szerződésben részletesen fel kell sorolni a ház közös részeit és tartozékait, amelyek vagy az összes lakó használatára, vagy csak némely lakás céljaira szolgálnak. Idetartoznak az alapok, a főfalak, házbejáratok, lépcsőház, felvonó, folyosók, kazánház, mosókonyha és szárítóhelyiség, kémények, teraszok, padlás, tető, vízvezeték-, villany-, gázvezeték- és telefonhálózat stb.) Végül meg kell jelölni az egyes lakástulajdonosok ideális tulajdoni részét ezekben a közös létesítményekben. A szerződésben azt is fel kell tüntetni, hogy a lakástulajdonosok hogyan fogják a közös helyiségeket (részeket) kezelni, hogyan fognak közösen gazdálkodni, nevezetesen hogy a közös ügyeket illető határozatokat hogyan fogják meghozni, ki fogja a társtulajdonosokat harmadik személyekkel szemben képviselni és ezt miként és mennyi időre választják meg. Végül a szerződésben meg kell állapítani az építkezési költségek összegét és finanszírozásának módját, az egyes részletek nagyságát és esedékességét, valamint az egyes résztvevők esetleges természetben végzett munkájának értékét (mint pl. a tervek elkészítése, vagy az építkezésen végzett tényleges fizikai munka). A szerződéshez csatolni kell a lakások vázrajzát, amelyekből kitűnik a lakások fekvése, elhelyezése és nagyságuk. Csak az így elkészített szerződés alapján lehet aztán, a közjegyzöségen történt regisztrálás után az építési engedély kiadását kérni. A szerződés nemcsak a közvetlen, eredeti szerződő felek számára kötelező, hanem a belőle folyó jogok és kötelességek ezek jogutódjaira is (pl. az örököseikre) is átszállnak. Dr. B. G. 19
