A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
Az Ady-hagyaték előzményei még a tizes években kezdődtek, amikor Hatvány Lajos kivált a Nyugat kiadóvállalatából. Miután a kiadóvállalat is megszűnt, a szerzői jogok az Athenaeum vállalathoz kerültek. Erről 1922-ben így vall Hatvány Lajos: „Schwartz Félix és Ranschburg igazgatók, valamint az Athenaeum lektora nem becsülték semmire Ady Endrét, nem vártak semmit könyveitől. Ezek a könyvek az igazgatók intézkedésére ívekben, ahogy voltak, be sem fűzve az Athenaeum pincéjébe kerültek. A költő szerződés szerint kapott havi százötven koronát (ez volt a Nyugat-tal kötött szerződése, amely automatice az Athenaeumra szállt); az igazgatók úgy határoztak, hogy ezt a százötven koronát, ha már nem tudnak szabadulni Adytól. megfizetik neki, de sem a régi könyveit nem hozzák forgalomba, sem pedig az újakat nem adták ki. Tudták, hogy a költő jogos önérzete sokáig nem bírja ki ezt a rafináltan inkvizitorikus intézkedést. Ezért akarták szépszerével lerázni a terhessé vált jogot. Ami viszont Adyt arra kényszerítette, hogy pályája tetőpontján három vagy négy évig hiába keressen kiadót. Nem talált. Az Ady-olvasók emlékeznek rá. s a könyvkereskedők is tudják meg bizonnyal, hogy Adykönyv — ha jól tudom — 1913-tól 1917-ig nem volt kapható. A háború elején az írók fölsegélyezésére alakult egyesületben lehetővé tettem, hogy Ady Endre utolsó előtti verseskönyvét az Athenaeum akarata ellenére mégiscsak rákényszerítsem a vállalatra. A segélyegylet pénztárába elhelyezett alapítványomból ezer koronát ajánlottam föl az Athenaeumnak oly feltétellel, hogy ez az összeg Ady Endre verseskötetének honorálására forditassék. így jelenhetett meg a Ki látott engem?, amelyet a kiadó ha kiadott is. de azért a segélyen kívül külön honoráriumra nem méltatott. Az Új versek, a Szeretném, ha szeretnének, a Vér és arany, A Minden-Titok Versei, A Menekülő Élet vagy húszezer példányban feküdtek, penészedtek és rohadtak tovább az Athenaeum pincéjében. Az Illés szekerén Singer és Wolfner tulajdona volt. Új kiadás sosem jelent meg. Amikor még, mint a Pesti Napló szerkesztője, a Palas Könyvkiadó vállalattal érdekközösségbe léptem, igazgatói ülésen ajánlottam föl az Ady-könyvek megvételét. Leszavaztak. Mire megbíztam Ady Lajost, hogy színleg a család nevében, de tényleg az én nevemben járjon el, és szerezze meg az Ady-jogokat. így került Ady felsorolt köteteinek tulajdonjoga és a heverő húszezer példány potom ötezer koronáért az én tulajdonomba. A Singer és Wolfner nagy örömmel, ha jól tudom, ötszáz koronáért mondott le az Illés szekerén kiadási jogáról. Történt pedig mindez az Úr 1917. esztendejének háborús nyarán, véres őszén." Ady Lajosné, a költő öccsének felesége „Az ismeretlen Ady” című könyvében ezt mondja erről: „Lajos fáradozásával sikerült Hatvány számára Ady összes műveinek jogát — 1906-ig visszamenően a különböző kiadóktól visszavásárolni — s ezért a jogért Hatvány Adynak évi 7200 koronás évjáradékot fizet ezentúl. Ezenfelül pedig megállapodott vele, hogy a Pesti Naplónak, mely akkortájt az övé volt — rendszeresen dolgozzék. Meg kell hagyni: ez nagyvonalú kiadói megegyezés volt, magában rejtette Hatvány lelkesedését a költő müve és barátságát Ady személye iránt. Ilyen kiadói magatartást Ady Endre soha, senki mástól, semmiféle fajtában hozzá közelálló csoporttól, alakulattól nem kapott..." Báró Hatványt az Ady-jogok felvásártásá-10 ÍRÓK-TÖRTÉKETEK Pörlekedés az Ady-hagyaték körül val egyedül az a cél vezette, hogy segítsen a nagybeteg költőn, rendezze anyagi állapotát és ezáltal a biztonság érzését adja neki. Ady viszont azért örült a jogokért kapott pénznek, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy ö a felesége vagyonából él. 1917 januárjában ugyanis meghalt Boncza Miklós, a költő apósa, aki Ady feleségére, Boncza Bertára (Csinszka) jelentős vagyont hagyott. Hatvány azt is eltervezte, hogy évenként kiadja Ady új . műveit, ezáltal is erősítve önbizalmát és életkedvét. A végzet azonban másként határozott, mert Ady 1919 januárjában meghalt, s nemsokára Hatványnak is menekülnie kellett a fehérterror elöl. Ady halála után könyvei egyszeriben kapósakká váltak, s mindez tisztes anyagi hasznot is hozott. A megözvegyült Csinszka, aki később Márffy Ödön festőművészhez ment feleségül, arra ösztökélte a Bécsben élő Hatványt, hogy tekintettel kedvezőtlen anyagi helyzetére, ruházza rá a birtokában lévő Ady-jogokat. A báró, mivel a jogokat tényleg Ady hozzátartozóira akarta ruházni, beleegyezett Csinszka kérésébe. Egyik vallomásában ezt írja erről: „1919 után. az emigrációban, Bécsben egy alkalommal meglátogatott Fenyő Miksa, hogy a jogokat adjam át Csinszkának; én a szülőknek akartam ajándékozni. Végül, hosszú tárgyalás után — Fenyő váltig erősítette, hogy Csinszka nagy nyomorban van — levelet írtam, egyet Csinszkának, egyet Ady édesanyjának, melyben úgy rendelkeztem, hogy Ady édesanyja egyharmadot, Csinszka kétharmadot kapjon — ajándékul — az én tulajdonomban levő Ady-jogokból. Így én lemondtam a jogok tulajdonáról, de hogy, hogy nem: az a levél, melyben Ady édesanyját értesítettem, hogy a jogok egyharmadának tulajdonjogát reá ruházom. Fenyő kezén eltűnt; tudniillik ő hozta saját kezűleg a levelet Budapestre. Az történt ezután, hogy Csinszka az egész Adyjogot magáénak tekintette. Ady édesanyjának semmit sem adott belőle — ahogy én azt kikötöttem. Az Ady-szülők pereltek, az egész ügy a perben derült ki; végül is — úgy emlékszem — a bíróság az én vallomásom alapján a jogok egyhatodát ítélte a szülőknek." Az Ady szülök és rokonok sohasem kedvelték Csinszkát, de Csinszka sem szerette őket. Ady életében is kerülték egymást, a pereskedés idejére azonban az indulatok gyűlöletté forrósodtak. Ady anyja, az Édes, Lajos fiához intézett leveleiben mindig kitér a hagyatékra: „Amit az utóbbi levelemben írtam, azt meg is teszem. Fenyő úrhoz igenis elmegyek. Tudja meg, hogy az Ady Endre édesanyjának olyan kabátja van, ami húsz évig volt a padláson és szóval nélkülöz. Majd elmondatja azt velem a keserűség. Nem szégyenlem én, szégyelljék ők Hatvanyval magukat... Ezt is megmondom, megmondok én mindent. Hátha könnyítek a lelkemen is. Lelkem jó imádott gyermekem nekem még ott sem fog nyugodni a rettentő igazságtalanságtól ..." Robotos Imre: „Az igazi Csinszka" című dokumentumimport-könyvében az Ady-hagyatékért folyó pörrel is foglalkozik. Cikkekből, levelekből, nyilatkozatokból idéz, felelevenítve a küzdelem különböző fázisait. Idéz Földessy Gyula, az Ady köreihez tartozó irodalomtörténésznek Hatványhoz intézett leveleiből is. Földessy egyébként tanúja volt annak, amikor Hatvány báró átadta Fenyő Miksának a két levelet Bécsben, s később igazolta a bíróságon, hogy a levél elküldődött Ady édesanyjának, útközben azonban eltűnt. Földessy még a pörösködés megindulása előtt megírta Hatványnak, hogy a Csinszka megalázó feltételeit az Ady-család nem fogadhatja el. „Ha Ady emléke oly szent előtte, amint ezt a nyilvánosság előtt már egészen az ízléstelenségig hirdetni szereti — írja a levélben —, miért nem deponáltatta az Ady szülök számára a nekik szánt részt... A jövő sohase fogja neki megbocsájtani, hogy Ady édesanyjáról olyan csúnyán megfeledkezett ..Földessy hibásnak és amorálisnak tartja Csinszkát és azt sugallja Hatványnak, figyelmeztesse az asszonyt kötelességére. Egy másik Hatványhoz intézett levélben így jellemzi Csinszkát: „Higyje el nekem, hogy én Csinszkát nem az Adyék szemével nézem, sőt sokban szeretnivalónak is tartom, de benne van az egész lényében a degenerált individuumok kiszámíthatatlan amoralitása." Csinszka megalázó ajánlatában egyébként csak egy nagyon csekély részesedést ígért anyósának azzal a föltétellel, hogy az Adyval való házasságáról sem nem nyilatkoznak, sem dokumentumokat nem tesznek közzé. Csinszka indulatoktól szikrázó levelet ír Hatványnak. Idézünk soraiból: „Adyék pörös készülődését hallom, s nem érint még igazam tudatában sem hidegen ez a sok komisz ízetlenség. Lacikám, nagyon kérem, ne keveredjen bele se pro se contra, ne mondjon félremagyarázható dolgokat elkésett intenciókról olyan zavaros és nehéz értelmű embereknek. mint Földessy tanár úr. Lekvár van a fejében, higgye el. — Pör esetén én tisztán és biztosan állok a lábamon, biztosan és nagyon elszántan. Ha ilyen módon készülnek ellenem, kitörik a nyakukat, mert úgy végzek velük, ahogy megérdemlik — könyörtelenül ..." Ádáz indulatok fűtötték tehát a pereskedőket. s a port figyelemmel kísérő írók, újságírók hada s az egész nyilvánosság is két pártra szakadt. Ady Lőrincné még a pereskedés megindítása előtt Írja Hatvány Lajosnak: „...Én nagyon jól tudom, hogy ez a megindult per nem kellemes. Sajnálom, meg kell tennem, jogosnak érzem magam. Fülembe cseng számtalanszor mondott szava Bandikámnak: Édesnek halok meg! És addig, mig Márffyék bővelkednek az én drága gyermekem életével megfizetett munkájának javaiból, addig az ő szegény édesanyjának nincs meg még a legszükségesebb ruhadarabja sem vagy egy nyáron egy pár heti fürdő fájós és fáradt lábainak ...” A levél további részében arra kéri Ady anyja Hatványt, hogy a bíróságon mondja el az igazat, mégpedig azt, hogy annak idején a báró megírta Csinszkának, hogy Ady szüleinek a kiadott könyvek jogdíjéból illő részt adjon. Csinszka viszont arra akarja rászedni Hatványt, tagadja le, hogy abban a bizonyos levélben a szülők részesedését kívánta. „A perben — írja Robotos Imre — minden fokon, egészen a Kúriáig — az Ady szülők igaza érvényesült. A Kúria végső ítélete 1927. április 27-én az Ady-jövedelmek egyhatodát ítélte meg az Ady szülőknek ..." Az ítélet után, Ady Lőrincné köszönő, Csinszka pedig szemrehányó levelet ír Hatványnak, igaz, évek múltán békülékenyebb húrokat penget. Féja Géza a „Hatvány levelesládája" című könyv kapcsán veti fel a hatvanas évek végén a pereskedést. Többek között ezt írja: „Boncza Berta eleinte meleg kapcsolatot teremtett az Ady családdal, főként az Édessel. Mi ronthatta meg a jó viszonyt? Ady Lajosné nem csupán Léda nagyvilági lényét gyűlölte, de a nálánál jóval műveltebb és előkelőbb életstílusé Csinszkát is. Ady Lőrinc évekkel Endre halála után is Lajost tartotta a „jó fiúnak", mert főigazgató, méltóságos úr lett, holott bátyja neveztette ki debreceni főigazgatónak Kunfi Zsigmonddal, és előkelő állását a keresztény kurzusban is megtartotta. Az „öcs" vajmi keveset értett meg bátyjából, s mint célszerű embert, elsősorban saját érvényesülése érdekelte, bátyját okolta, amiért nem törhetett még előbbre, holott képességei szerint annyit sem érdemelt amennyit kapott..." Féja cikke további részében az Ady Lajosék uszító hadjáratáról ír Csinszka ellen, majd kitér az Ady szülök vagyoni helyzetére, mondván, hogy nem kis vagyonnal rendelkeztek, igaz pénzük nagy része elúszott, de „Ady Lőrinc mégis tekintélyes összeget utalt át Magyarországra. (Már a román éra alatt.) Az Édes az ura halála után tisztességesen megélhetett volna ebből a pénzből, ha Ady Lajos nem költi el adósságai fedezésére. A maradékból házikót vásárolt az öregeknek a Nagyerdő mellett, de ezt is értéken felül megterhelte, holott egy gyermektelen királyi főigazgató gond nélkül élhetett volna a fizetéséből, de Ady Lajos szeretett reprezentálni... Az Édest nyilván rész illette holt fia életművének a jövedelméből, de túlzás »nyomoráról« beszélni. Egy kir. tankerületi főigazgató édesanyja nem nyomoroghatott vagyontalanul sem, ha fia törődött véle..." Érdemes még felidézni Móricz Zsigmond cikkét, aki Csinszka temetéséről irta: „A ravatal pompás ... Ó, de édes teremtés volt: rettentő sajnálom, hogy ez a kis élet kevés arra, hogy foglalkozzanak vele ... Mindig holnapra toltam: kicsit haragudtam is rá. hogy olyan kutya kegyetlen volt az öreg asszonnyal. Öreg Adyné jó falusi mérgezett üzenetet küldött neki, hogy csak egy selyem ruhát szeretne a fia dús örökségéből kapni, hogy abba eltemessék ... Azt mondta rá: van neki elég ruhája, nem kell új ruha a koporsóba. Azt is mondta: örüljön, hogy nem vétetem el a fiától az állást, itt vannak a vörös levelei, ha kiadom, nem lesz többet a Lajoska debreceni tankerületi főigazgató méltóság többet. Nagyszerűen tudott gyűlölködni, mint egy kis harápia. Egyáltalán ebben nagyon hasonlított Adyhoz .. „Az Ady-jog — írja Robotos — Csinszka halála után Márffy Ödön festőművészre maradt, Csinszka végakarata szerint. Ez volt az ő síron túli iróniája Ady Endre hagyományozó szándéka fölött." Hogy milyen volt Márffynak a viszonya Ady szellemi örökségéhez, érdemes fölidézni Földessy Gyula levelét, aki többek között ezt irta Hatványnak 1926-ban: „Most jelennék meg Párisban Kuthy-Térey Sándornak egy kis kötetnyi Ady-versfordítása. Egy centime-ot nem kap érte Kuthy, de Márffy úr 1200 frankot követel, s ezen körülbelül megakad a könyv kiadása. Neki (Márffynak) nem fontos az, hogy Ady Endrét megismerhesse ... a francia olvasóközönség ... mintha egy vízimalmot örökölt volna a felesége első férjétől vagy egy sertéshizlaldát, úgy tekinti az Adyélet termését is..." DÉNES GYÖRGY Ä-—
