A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
ben az országban a tenger mentén vezető utak a legkorszerűbbek. A törökök ugyanis az utóbbi időben az idegenforgalom terén — érezhetően — rivalizálnak szomszédaikkal. Ehhez a történelmi emlékekben bővelkedő, meleg tengerekkel határolt országban valóban kedvezőek a feltételek. Erről különösen Kusadasiban győződtem meg. Az egykori kis halászfaluból, külföldi töke és szakemberek segítségével — az ottaniak szerint — öt év alatt vadonatúj üdülőt varázsoltak a kies tengerpartra. Kusadasi, vagyis a Madár-sziget (kus-madár, ada-sziget) arról a magas kőfallal körülvett erödszerű szigetecskéről kapta a nevét, ahova — a hullámtörő gáton átsétálva — a kiadós vacsorák után kávézni vagy sörözni jártam. Innen jól látható volt az alig két kilométerre levő görög fennhatóság alá tartozó — hegyborította Szamosz, amely a történelem folyamán az Égei-tenger szigetei közül a legtöbbször cserélt gazdát. A Madár-szigeten kipihentem az előző napok fárasztó bolyongásait és kedvemre kigyönyörködtem magam a mediterrán táj szépségében. Az édes semmittevés azonban — mint a mesében — csak három napig tartott... AHOL A GÖRÖG ISTENEKNEK ÁLDOZTAK A több mint három évezrede alapított Priénbe a város — máig is épségben levő — főkapuján jutottunk be. Az ásatások között sétálva a feltárt épületek, és főleg a nyílegyenes köutak itt is meggyőztek az ókori görög városépítés szabályos rendjéről. A Zeuszmajd az Athéné-templomon kívül főleg a több mint száz méter hosszú, díszes oszlopcsarnok kápráztatott el. Prién megtekintése után Didimában álltunk meg. Ez is ősi görög település, amelynek a legnagyobb nevezetessége a közel ötszáz évig épült gigantikus Apolló-szentély. A romjaiban is fenséges márványcsodát a 14. században erős földrengés döntötte romba. A falakat díszítő faragások és dombormüvek közül viszonylag kis sérülést szenvedett a főbejáratnál látható fehér márványból faragott hatalmas Medúza-fej. Ezekből a kiterjedt szabadtéri múzeumokból származó domborművekkel és szobrokkal — jól emlékszem — tavaly a British Museumban is találkoztam. „GYAPOTVÁR" Lehet, hogy az ókori istenek könyörültek meg rajtunk, mert a pamukkalei cseppköbirodalom felé vezető úton szemerkélni kezdett az eső. E csodálatos természeti képződményhez közelebb érve olyasmit láttam, mintha a hegyoldalt fehér bolyhok, gyapotpamacsok borították volna be. A törökök „Gyapotvárnak" nevezték el ezt a tájat (pamuk-gyapot, kale-vár). Pamukkaleba érve láttam, és szakszerűen meg is magyarázták, hogy ez a különleges látvány tulajdonképpen a hegy oldalán feltörő hévízből kicsapódó mész és gipsz lerakódása, amely — évezredek óta — teraszokat alkotva az egész hegyoldalt befedte. A hegyből feltörő termálforrásokat már a görögök és a rómaiak sokféle betegség gyógyítására használták. Ugyan az itteni hotelárakba bekalkulálták a fürdőt, néhányan mégis inkább a cseppkövek között feltörő források — természetalkotta — medencéiben fürödtünk meg. A hosszú utazás után — preventive is — jót tett a 35 Celsius-fokos „gyapotvári" gyógyvíz. Másnap ugyanis korán indultunk, hogy estére Ázsiából ismét Európába érhessünk. Dr. PÁRKÁNY ANTAL GYERMEKEKNEK mót, s közben akkorát ásított, hogy a szájába belefért volna egy kemence kenyér. Az egérke ettől féktelen jókedvre derült és újra elkezdte Icipici kisegér minden lyukba belefér. — Micsoda? Te az én torkomat holmi egérlyuknak véled? — s oszlopnyi lábával akkorát toppantott, hogy a föld is beleremegett. Ennek úgy látszik nem tetszik a dalom, gondolta egérke, s ment tovább Jónáshoz, a vízilóhoz. Annak is elénekelte, hogy ő az icipici kisegér, ki minden lyukba belefér. — Ha-ha-ha! Ebbe is? — és akkorára tátotta a száját, hogy három kemence kenyér is belefért volna. — Húha! — csodálkozott egérbohóc, és szaladt szerencsét próbálni a terráriumba. A krokodilusnál kezdte: Icipici kisegér minden..., de még a felére sem jutott a dalocskának, mikor a mélyből rémisztő hangok törtek fel hozzá. — Jókor jössz komám, ma még nem ettem egy árva falatot sem — s akkora száj tátongott odalenn, hogy hat kemence kenyérrel sem telt volna meg. — Nohát! — szólt szemrehányóan egérke. — Ti mást sem tudtok, csak tátogni? Tőletek még a macska is különb. — Fogta magát és visszament a kamrába. — Szervusz Cila, megjöttem. — Látom — nyújtózkodott lustán a macska, s éppen ásítani akart, mikor az egér rákezdte. — Icipici kisegér... Fogjál meg Cila, ha tudsz! S mindenki tudja, hogy azóta is folyton kergetöznek. CSICSAY ALAJOS Illusztráció: L. Mika PERECZ HAJNALKA 11 éves tanuló, Vágfarkasd (Vlčany) így képzelte el Buborékot, a zöld manót. Rajzát meséskönywel jutalmazzuk. Egyszer a kisegér e határozott szavakkal lépett a macska elé: — Hallod-e Cila! Én mától fogva nem leszek a játszótársad, ha kergetőzni kívánsz, kerítsél magadnak mást! — Áú! — ásított nagyot a macska. — Mást? Hogy értsem ezt? — Úgy, hogy elszegődöm az állatkertbe bohócnak. — Bohócnak. És mivel szórakoztatod a közönséget, ha szabad kérdeznem? — Hallgasd csak! Icipici kisegér minden lyukba belefér. — Áú! — ásított megint a macska, de ahogy kinyitotta a száját, rögvest el is takarta. Már csak éppen az hiányzik, hogy az egér gúnyt űzzön belőlem, gondolta, és harsányan elkiáltotta: — Pusztulj a szemem elől te gézengúz! A kisegér besurrant a legközelebbi lyukba, s nem tudta elgondolni, mivel haragította magára a macskát. Másnap búcsú nélkül hagyta el a kamrát, s ment egyenesen az állatkertbe. Mindjárt a kapuban rázendített: Icipici kisegér minden lyukba belefér. Igaz, nem ilyen kurta e dalocska, csakhogy a mi egérkénk ennél többet nem tudott belőle, ezért kénytelen volt folyton ismételgetni. Icipici kisegér... — Ki meri zavarni az álmomat? — emelte fel mázsányi fejét a Behemót, az orrszarvú. — Cin, cin, én vagyok. — Ki az az én? — kérdezte Behe-ZELK ZOLTÁN: Hát most milyen madár szól itt? S hallod, éppen téged szólít, téged szólít, tőled kérdi: tudsz számolni? Mondd meg néki, ezer fán mennyi dió. Ha nem felelsz, hát megmondja, tavaly ősszel megszámolta, ezer fán annyi dió, hogy éppen egymillió! Fiú! Fiú! Millió! Millió! Millió! 21
