A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-26 / 39. szám
lommal. Az elsőtől az utolsóig nem kevesebb mint 1 169 év telt el! Sport- és egyben vallási ünnepek voltak, a görög istenek, Zeusz és „társai" kultuszát művelték itt a letűnt korok emberei. Az útikönyvek pontosan leírják, mi látható manapság a hajdani Olümpiából és azt is, milyenek lehettek az eredeti épületek. Elég talán annyit megemlíteni, hogy a — Zeusz-templom például huszonöt méter magas volt — akkora mint egy mai hétemeletes ház! A különféle szálláshelyek, fürdők, kincsesházak, oltárok olyan sűrűn álltak itt, hogy valamiféle mesebeli márványerdőre emlékeztettek. Az ősrégi helyszínt, a felújított stadiont és a múzeumokat járva persze, a mai kor embere elsősorban azt tudatosítja, hogy az egykori olimpiáknak tulajdonképpen nem is Zeusz volt a fővédnöke és nem is Niké, a győzelem szárnyas istennője, hanem a — BÉKE. így, nagybetűkkel. Maguk a játékok öt napig tartottak, ám a reájuk való felkészülés hónapokig. És ezekben az időszakokban az összes görög államok között általános és szent Az akadémia nyári táborának romantikus épületsora. volt a béke — az évezredek során háborúskodás miatt egyetlenegyszer sem maradt el az esedékes olimpia! Mint Vojtech Zamarovský professzor, a téma jeles szakértője szellemesen — keserűn megállapította: „A görögök az olimpiák kedvéért elhalasztották háborúikat, mi pedig a háborúk kedvéért elhalasztjuk az olimpiákat". (Erre, sajnos, évszázadunkban bizony nemegyszer akadt példa.) S mielőtt, a hét nap elteltével, mi a toliforgatók szétszéledtünk volna a világ különböző sarkaiba — Izlandtól, Kenyán át Kínáig — egyöntetűen állapítottuk meg, hogy a régi korok legidőszerűbb üzenete éppen a — BÉKE. E fogalom tisztelete, becsülése és gyakorlati érvényesítése. Ezért is akarjuk, a magunk eszközeivel, az olimpiai eszme és törvényei terjesztésével segíteni a nemzetközi bizalomnak azt a légkörét, mely erősíti a napjainkban oly égetően aktuális békés egymás mellett élés szellemét. Dr. MAJOR LAJOS A szerző felvételei GYERMEKEKNEK Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember reggel két tehenével elindult a földjére szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést és makpgást. Bemegy az erdőbe megnézni: vajon mi lehet az? Hát látja, hogy egy nagy medve verekedik egy kis nyúllak — No, még ilyet se láttam életemben! — mondja a szegény ember, s olyan jóízűen kacagott rajta, hogy majd kipukkadt. — Ejnye, veszedt-hordta embere, hogy mersz te rajtam kacagni?! — rivallott rá a medve. — No, ezért meglakolsz! Tehenestül együtt megeszlek. A szegény ember bezzeg most már nem kacagott; nagyon kérte a medvét, hogy ne egye meg, vagy ha már csakugyan meg' kell lenni, legalább estig ne egye meg, ameddig felszántja a földjét, szegény háznépe hogy ne maradjon kenyér nélkül. — No, hát estig nem bántalak, de akkor megeszlek! Avval a medve elment a dolgára, a szegény ember pedig búsan szántogatott, s akármennyit gondolkozott, nem tudta elgondolni, mivel lehetne megengesztelni a medvét... Délfelé odavetődött egy róka; észrevette, hogy a szegény ember búsul, kérdezte tőle, mi a baja, talán segíthetne rajta. A szegény ember elmondta, hogy járt a medvével. — Ha csak ennyi a baj, azon könynyen tudok én segíteni. Kutya bajod sem lesz. De mit fizetsz, ha megsegítelek? A szegény ember nem tudta, mit ígérjen, mert nemigen volt miből, s a róka is sokat kért. Végre kilenc tyúkban s egy kakasban egyeztek meg. Nehezen ígérte meg a szegény ember, mert nem tudta, hogy honnan teremti elő; de mégis megígérte. — No most már, szegény ember, hallgass reám! Mikor a medve estefelé idejő, én megbúvók a bokorban, s kürtölök, ahogy a vadászok szoktak. Akkor a medve azt kérdi: mi az? Te azt mondod: vadászok jönnek. Erre a medve megijed, s kér, hogy bújtasd el. Te bebújtatod abba a szennyes zsákba, s megmondod neki, hogy meg ne mozduljon. Én akkor kijövök a bokorból, s kérdem: mi van abban a zsákban? Te azt mondod: szenes tőke. Én nem akarom elhinni, s azt mondom: vágd abba a csúcsba a fejszédet. Te fejszét fogsz, s úgy vágod fejébe a fejszédet, hogy a medve mindjárt szörnyethal. A szegény ember megörvendett a jó tanácsnak, s követte is. Minden úgy történt, ahogy a róka mondta: a medve pórul járt, s a szegény ember megszabadult tehenestöl. — Nem megmondtam, hogy így lesz? — mondta a róka. — Tanuld meg ebből, szegény ember, hogy többet ésszel, mint erővel. De nekem most dolgom van, hazasietek. Holnap elmegyek hozzád a kilenc tyúkért és a kakasért. Jó kövérek legyenek! Otthon légy, mert különben megkeserülöd! A szegény ember szekerére vette a medvét, vígan tért haza, otthon jó vacsorát csapott, jól aludt rája, s nem sokat félt a rókától, mert megtanulta tőle: többet ésszel, mint erővel! Reggel alig nyitotta ki a szemét, már kopogtatott az ajtón a róka, s kérte a kilenc tyúkot és az egy kakast. — Mindjárt, komám, mindjárt, csak felöltözöm — mondta a szegény ember; hamar felöltözött, de nem nyitotta ki az ajtót, hanem megállott a ház SÁNDOR KÁROLY Nyárutó Bágyadt vándor már a nap. Tűz nélkül kószál a fénye. ■ Ifjú kedvének hevét a kalász magába [sárid Ami mégis megmaradd szőlőtő telt fürtje várja s csörgő aranyként pereg az öregek ősz hajára. közepén, s elkezdett csaholni, mint a kutyák. — Te szegény ember! Mi tesz úgy, talán csak nem kopó? — Bizony, komán, kopó az, mégpedig két kopó. Itt aludtak az ágy alatt, ördög tudja, honnan kerültek ide .megérezték a szagodat, ki akarnak rohanni, alig tudom már tartani őket. — Csak addig tartsd, amíg elfutok. Nem bánom, maradjon inkább neked a tyúk is, a kakas is. Mire a szegény ember kinyitotta az ajtót, a róka már túl volt ungon-berken. Nagyot kacagott rajta, s még talán most is kacag, ha meg nem halt. Illusztráció: L. MIKA FÜLEMITS RENÁTA, Nádszeg (Trstená na Ostrove) ilyennek képzelte el Buborékot, a zöld manót. Rajzát könyvvel jutalmazzuk. 21
