A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-26 / 39. szám
A CSEMADOK LEVÉLSZEMLE A nyáron sok levél és tudósítás érkezett szerkesztőségünkbe, amelyeket helyszűke miatt nem közölhettünk, ebben az időszakban ugyanis annyi nagyobb kulturális akcióról kellett írnunk (Zselíz, Gombaszög stb.), hogy a kisebbekről írott tudósítások sorra kimaradtak a lapból. Alább néhány ilyen ideiglenesen félretett levélből idézünk. „A Csemadok besenyői (Bešeňov) helyi szervezetének színjátszó csoportja 1986-ban is bebizonyította, hogy lehet és kell is nagyobb feladatokat vállalni — írja Halász Kálmánné. — A harmincöt éve működő színjátszó csoport ebben az évben Siliga Ferenc'Dankó Pista c. zenés játékát adta elő. Ezt a nehéz vállalkozást Grosch István rendező sikerre vitte, amit az előadások száma is bizonyít: otthon és a környékbeli falvakban tizenöt előadásra került sor. Racska Tibor Dankó Pista szerepében nemcsak játékával, hanem szép éneklésével is meghódította a közönséget. Ilonka szerepében Mrúz Jánosné nyújtott kiváló alakítást. Kitűnő szerepformálásáért meg kell még említeni Tanka Lajost, Deszat Lajosnét, Pintes Istvánnét. A besenyői színjátszó csoport olyan előadást hozott létre, melyen a közönség hol sírt, hol nevetett, és az ismert Dankó-nótákat együtt énekelte a szereplőkkel." Szabó Márta mérnök, besei (Besa) tudósítónk írja: A besei kultúrát és anyanyelvűket szerető dolgozók elhatározták, hogy hét évi szünet után újra felelevenítik a Csemadok-szervezet működését. Ez a kezdeményezés összhangban volt a Csemadok jb terveivel. Főleg Ábel Gábortól kapott nagy segítséget az újjáalakuló szervezet. Az elhatározást tettek követték. A munka oroszlánrészét aZ előkészítő bizottság végezte, a tagtoborzás sikerrel járt, hisz már „első nekifutásra" több mint 70 tagot szereztek. Pánísz Erzsébet, a helyi nemzeti bizottság elnöke és Sztarcsek Lajos, a népművelési központ vezetője is nagy segítséget nyújtott a szervezésben ... így jött létre a járás 49. helyi szervezete. Az alakuló gyűlésen megfogalmazott irányelvek szerint: el akarják mélyíteni kapcsolataikat a többi tömegszervezettel, fokozott figyelmet szentelnek a Hét terjesztésének, propagálják a Madách Könyvkiadó termékeit. A legfontosabb feladatuknak a tagság eszmei-politikai és kulturális színvonalának emelését tartják." S most kissé hosszabban idézünk Balta Mária érsekújvári (Nové Zámky) tudósítónk leveléből: „Városunkban sokan ismerik Balogh Györgyöt, vagy úgy, mint az amatör képzőművészek pártfogóját, vagy mint a Csemadok helyi szervezetének tevékeny tagját. Köztudott, hogy a szervezet színjátszó csoportját megalakulásának kezdeti éveiben támogatta és segítette, azt azonban kevesen tudják róla, hogy az egykori irodalmi színpad rendezői munkájában is részt vállalt. Legjobban azonban a képzőművészettel kapcsolatos tevékenység érdekli őt. Az amatőr képzőművészeti mozgalom elindításának városunkban ő az egyik úttörője. Megalakulásától kezdve ö a Képzőművészeteket Kedvelők Klubjának a vezetője (1972). Azóta közel 140 hallgató fordult meg a klubban, számos kiállítást rendeztek, az idén májusban volt a nyolcvanötödik tárlat, amely a többihez hasonlóan nagy sikert aratott a művészetkedvelő közönség körében. Balogh György a rendszeresen megrendezett klubnapokon sok fiatal kezdő és már tapasztaltabb amatőr irányított, tanított. A tehetséges embereket kitartásra A Dankó Pista Besenyőn (Fotó: archívum) buzdította. Nem sajnálta feláldozni szabadidejét, hogy felkeresse a lakásukon és lelkesítő szavaival további alkotó munkára ösztönözze őket. Milyen eredménnyel? A tehetséges fiatalok közül sokan hűek maradtak a képzőművészethez. Volt, aki élethivatásának választotta ... Érsekújvárban sok amatőr képzőművész munkáját ismerik már, ami azoknak a kiállításoknak is köszönhető, melyek szervezésében Balogh Györgyé a fö érdem. (Ezeket a kiállításokat mindig egy-egy jelentősebb politikai évforduló tiszteletére rendezték meg.) Egy-egy sikeres kiállítás után újult buzgalommal fogott hozzá a további tehetségek felkutatásához. Idővel pedig, a jó munkát összesítve, további kiállítást szervezett... Balogh György az idén töltötte be 60. életévét. Ebből az alkalomból sokéves munkája elismeréséül több kitüntetést kapott... Kívánjuk Balogh Györgynek, hogy még sokáig élvezze környezetének elismerését." idézet Sebők János, gerencséri (Nitr. Hrnčiarovce ) tudósítónk leveléből! „Július elején tikkasztó hőségben került sor Alsóbodokon a járási dal- és táncünnepélyre, amelyet a CSKP megalakulásának 65. évfordulója jegyében rendeztek. A labdarúgópályáról megindult az ünnepélyes menet, hogy a falu főterén megkoszorúzzák a hősök emlékművét, utána a közönség visszavonult az ünnepély színhelyére. A megnyitó ünnepi beszédet dr. Veres János járási tanfelügyelő tartotta. Utána a műsor következett, melynek színvonalát emelte a kaposvári vendégegyüttes szereplése. A mi csoportjaink sem maradtak alul, pl. a zséri (Žirany) csoportnak nemcsak a műsorát, hanem gyönyörű népviseletét is megcsodálhatta a közönség. Fellépett még a gesztéi (Hostice) menyecskekórus. A pogrányi (Pohranice) csoport népdalokkal, cigánytánccal és cigány szokásokkal szórakoztatta a közönséget. A kálaziak (Klasov) kedvelt Gyula bácsija a Szőlőpásztor választása Kálazon című népi szokást vitte színpadra. A Szőke György vezette nagycétényi citerazenekar is megnyerte a közönség tetszését."-zs*0^ • A Szőttes a Csemadok Központi Bizottságának népművészeti együttese Olaszországban vendégszerepeit. A tíznapos út során a népszerű együttes két nemzetközi folklórfesztiválon vett részt, és a Hej, révész, révész ... című összeállítást mutatta be. Előzőleg a Szőttes ezzel a műsorával kelet-szlovákiai turnén vett részt. Előadását mindenütt teltház előtt mutatta be. • A Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége július 13-án tartott ülésén újabb népművelőknek, illetve Csemadok-aktivistáknak adományozta a Csemadok-érem arany, ezüst, és bronz fokozatát. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban dolgozó Farkas József, Nagy Miklós, Dávid Ferencné, Szabómihály András; a Losonci (Lučenec) járásban dolgozó Lakatos István; a Komáromi (Komárno) járásban dolgozó Zittynyan István, Puzsér Dezső és Dobosi József az arany; a Dunaszerdahelyi járásban dolgozó Molnár József; a Komáromi járásban dolgozó Németh Mihály és a Rozsnyói (Rožňava) járásban dolgozó Rencsok Sándomé az ezüst; a Dunaszerdahelyi járásban dolgozó Bartalos István a bronz fokozatot kapta. • A legutóbbi kimutatás szerint a Csemadok tagsága az 1982-ben megtartott XIII. országos közgyűlést követő időszakban fokozott aktivitással segítette a 7. ötéves terv és a Nemzeti Front választási programjának teljesítését. Az említett időszakban — illetve az 1982-től 1986 első felének végéig — összesen 944 231 társadalmi munkaórát dolgozott le. A legtöbb társadalmi munkaórát a Rozsnyói (Rožňava) járás, a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járás és a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás tagjai dolgozták le. • A Csemadok szervei és szervezetei kiemelt feladatnak tekintik a sajtóterjesztést. Rendszeresen propagálják a pártsajtót, valamint a Hetet, a Nőt, az Irodalmi Szemlét és más csehszlovákiai magyar és szlovák nyelvű lapokat. Az utóbbi 4 évben összesen 5 458 előfizetőt szereztek, ebből 2 839-en a Hétre fizettek elő. Az értékelt időszakban a legtöbb előfizetőt a Galántai, a Lévai (Levice) a Rimaszombati (Rimavská Sobota) és a Kassai (Košice) járásban működő aktivisták szerezték. • A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes egyike a Csemadok legidősebb népi együtteseinek. Immár 30 éves. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) városi Művelődési Otthon és a Csemadok Dunaszerdahelyi Helyi Szervezete irányította jelenleg 75 tagú csoport, legutóbb az Örökség című műsorral aratott megérdemelt sikert. Jó helyezést ért el a kerületi minősítő versenyen is. • A Csemadoknak jelenleg két B kategóriás és két C kategóriás táncegyüttese van. A Komáromban (Komárno) működő Hajós és a Somorján (Šamorín) működő Csalló B kategóriás, a Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) működő Csallóközi Táncegyüttes és a Szinán (Seňa) működő Rozmaring táncegyüttes C kategóriás. 6