A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
EMBERI SORSOK A KERT DICSÉRETE Ha szülőföldemre gondolok, mindig a nyarak integetnek vissza: a derűs egek, a virágbóbitás dombok, s az erdőkkel beszegett sziklás hegyek. A Sajó partja földöntúli fényben ragyog, s korhadt, iszapos fűzfaágak törik meg a víz sodrását. A folyó két partján almáskertek nyújtózkodnak, margarétás rétek integetnek csábítón, hogy hancúrozzak egy kicsit a zöld selyemben. Ahogy száll fölöttem az idő, egyre vonzóbb az emlék, a gyermekkor évei, s az ifjúság öröknek tűnő időszaka. Akármerre járok, akármit nézek, a valóság mögött mindig ott látom a múltat. Néha csöndesen lapulnak a régi tájak, máskor előtérbe tolakodnak, s hívogatnak, csalogatnak, s én úgy érzem, csak kinyújtom a karom s megsimogatom a Kecskedomb somfabokrait. Olyan varázslat ez, amelynek a jó tündérek húzzák a varázskörét, újra meg újra átrepitve bennünket a közönyös időn. Mindenek között azonban kertünket szerettem a legjobban. Nem tudtam betelni az őserdőre emlékeztető kerttel, amelyben minden szabálytalan volt. A fák girbe-gurbán, egymásba gabalyodva nőttek. Sűrű élő sövény határolta a kertet, mogyoróbokrokkal, vadmeggyel, magasbatörő bogáncscsokorral tarkítva. Kedvére tenyészett itt a bodza is, a kecskerágó meg a galagonya. A kert végében hevenyészett köpalánk állt, egymásra dobált terméskövek, amelyeken elnyújtózott a bársonyos .moha. A kert füve sűrű és magas volt, ritkán látott kaszát. Leginkább a vadzab tanyázott benne, de volt bőven a zsurlóból, a heréből és vadkaporból. Itt-ott szarkaláb és margitvirág ágaskodott a nap felé. A kömény magját gyakran pörgettem a tenyerembe, figyeltem a hangyák nyüzsgését. vagy a méhek szorgos munkáját, ahogy bujkáltak a virágok kelyhében nektárt gyűjtögetve. A széleken kövér leveleket hajtott a keserű bürök, amelynek húsos szárából sípot farigcsáltam. A bogáncsbokrokon, amelyek a kövek közt is megkapaszkodtak, lila lángocskák virágoztak, alattuk gazdagon burjánzott a zsíros levelű útilapu és a cserbóka. A vadmeggy vére kicsordult, ahogy leszakítottam az ágról. Édes-fanyar ízét még most is az ínyemen érzem. A vörös meg feketeszeder ugyancsak a sövény között tenyészett, szőrös-szúrós ágaival ráfonódott a fák törzsére. Milyen zamatos volt a gyümölcse. Földöntúli érzés volt heverni a fűben, hallgatni a bogarak zümmögését, s a távoli erdők alatt megszólaló kakukkot. Fejem fölött halványan derengett a lombok áttetsző zöldje, azon túl az ég szelíd kékje, a homorú magasság sejtelmes óceánja, amelyen pöttömnyi felhők fehér vitorlái ragyogtak. Nemcsak élő, hanem érző lényeknek tekintettem a fákat, virágokat, úgy éreztem szólnak hozzám, valamit el akarnak mondani. Hányszor elgondolkoztam azon, milyen titokzatosak és milyen gyönyörűek a fák, virágok, bokrok, füvek, milyen csodálatos egyetlen levélszerkezet, szimmetrikusan futó erezetével, karéjos vagy dárdás alakzatával, utánozhatatlan színezetével, amelyet a napfénytől kapott. Nincs maradandóbb esztétikai élmény, mint a természet s nincs változatosabb szír)- és formavilág. Minden művészet csak dadogás mellette, az igazi költészet maga a természet. Nem csoda, hogy minden ember vágyik egy falatka föld után, egy kert után, amely enyhet ad testnek és léleknek. Akinek nem volt sohasem kertje, nem is tudhatja, milyen érzéseket ébreszt a kert, a kerttel való foglalatoskodás. A rügyfakadástól a lombhullásig tartó gazdag időszak, a ribiszkeszüret, a szilvarázás vagy az almaszedés. Még ma is érzem a lekvárfőzés illatát, látom a rézkondérban hánykolódó, böfögő, felhólyagzó feketésvörös masszát, ahogy nagyanyám egy nagy deszkalapáttal ütemesen kavargatja. Olyan élmény ez, amelyet nem lehet elfelejteni s a mai ifjúság alíg-alig ismeri. Karr Alphonse híres könyvében, az Utazás a kertem körül-ben írja: „Ha olykor az tűnik ki a szavamból, hogy az embereknél többre becsülöm a fákat, növényeket, ezt nem csupán azzal okolnám meg előtted, hogy a fáknak és a növényeknek folytonosan meg-megújuló gyönyörűségeket köszönhetek és hogy az emberek, igen kevés kivétellel, mindig csak gáncstevőim és rosszakaróim voltak ..Talán sokak előtt túlzásnak hat ez a vallomás, de annyi bizonyos, hogy a természet közelsége megnyugtatja, földeríti az embert, különösen az idősebbeket, akiket már megtépázott az élet, s a fákat, füveket, virágokat érzőbb szívvel ölelik magukhoz. DÉNES GYÖRGY MIRE JÓ A KALEIDOSZKÓP? A kaleidoszkóp görög szó. Ezek szerint már a régi görögök is...? Nem, ök még nem. De lássuk a történetet! 1816-ban David Berwster, egy ifjú skót lelkész menyasszonya keserves könnyekre fakadt a jövendőbelije vállán, panaszolva, hogy egyetlen újság kézimunkamelléklete sem tartalmaz szönyegmintát. Márpedig minta nélkül ő nem tud szőnyeget szőni, saját készítésű szőnyeg nélkül meg be sem költözik a lelkészlakba, tehát el kell halasztani az esküvöt. Brewster tiszteletes úr előbb azt hitte, hogy szép arája tréfál, a könnyek azonban meggyőzték -arról, hogy a dolog komoly, ezért segíteni próbált. Barkácsoló ember volt, értett valamit az optikához is. Készített hát házi műhelyében egy kis távcsőszerű szerkezetet, amely három tükörlapocska segítségével színes üvegdarabkákból káprázatos alakzatot varázsolt a szem elé. Ahányszor megrázták a csövet, annyiszor változott a kép; csak ki kellett választani a legjobban tetszőt, és máris megvolt a szőnyegminta. A menyasszony sugárzott a boldogságtól, és kistestvérei is egymás kezéből csavarták ki a furcsa szerkezetet, hiszen a szönyégmintacsővel pompásan lehetett játszani. A leleményes lelkész persze felfigyelt a sikerre, és üzleti érzéke is feltámadt. Elnevezte a kis csövet kaleidoszkópnak (a szó jelentése: szép képet mutató alkalmatosság), szabadalmaztatta az ötletet, s néhány amúgy is munka nélkül tengődő hívével nekilátott a kaleidoszkópok gyártásának. Hamarosan meggazdagodott, és hogy legyen ami emlékeztesse vagyona forrására, legszívesebben drága perzsaszönyegeket vásárolt. KÖZPRÉDA-E A KÖZVAGYON? Az SZSZK Főügyészségének és a Legfelsőbb Bíróságnak vezető dolgozói a minap ismertették az újságírókkal annak a társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűntettek okairól, feltételeiről és megelőzéséről szóló tanulmánynak tartalmát, amely több esztendő Hyen irányú bűnpereinek tartalmát összegezi. A számos statisztikai adattal alátámasztott és elemző igénnyel készült oknyomozó felmérés egyik vezérgondolata: a bűnüldözés tekintetében is érvényes az orvostudománynak az a megállapítása, miszerint a gyógyítás fontos betegségelhárítási tényező, ám a megelőzés ennél is fontosabb teendő... A jogtudomány nyelvén ugyanez így hangzik: a bűnözés okainak felderítése a bűnüldözés fontos kiegészítője. Az ügyészségek és a bíróságok mindennapi munkája alapján nyilvánvaló, hogy társadalmunk egyik legégetőbb kriminológiai gondja — a közvagyont károsító bűnözés. A törvényszegő cselekedeteknek ebben a kategóriájában különböző fajtájú és horderejű bűncselekmények szerepelnek: lopás, betöréses lopás csakúgy, mint sikkasztás, rongálás, hűtlen vagy gondatlan kezelés és a közvagyon elprédálásának egyéb formái. Természetesen, ennek megfelelően az elkövetők egyéni jellemzői és indítékai szintén különbözőek. Eltérőek a tettesek személyiségi sajátosságai, illetve a céljaik és törekvéseik is mások. A személyiségi vonásokat kutatva kiderül, hogy a bűnöző általában csak a saját szükségleteit és érdekeit tartja szem előtt, fíendszerint több anyagi eszköz megszerzésére törekszik, mint amennyit elvégzett munkájának arányában a társadalom biztosít számára. A szocialista társadalmi tulajdont megcsonkító bűnöző jobbára a társadalmi érdek fölé helyezi egyéni érdekeit és a közvagyont egyszerűen könnyen hozzáférhető közprédának tekinti. Érdekes tapasztalatokra lehet bukkanni a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények elkövetőinek indítékait kutatva is. Első helyen a harácsoló, vagyongyűjtést és nyerészkedési törekvések állnak. Figyelemre méltó, hogy a társadalmi tulajdon ellen vétő egyének többsége jó anyagi feltételek között él és személyes szükségleteit legális jövedelméből fedezi. A vádlottak padjára került személyek vallomásainak elemzéséből kiderül, hogy a társadalmi tulajdon ellen vétő bűnözők mindig egyéni javaik gyarapítására törekszenek. Gyakran fordul elő a bűncselekményeknek az a fajtája, amikor a közös tulajdon őrizetével, felügyeletével megbízott, vagy anyagi felelősséggel járó beosztásban dolgozó személyek a kínálkozó alkalommal visszaélve a közös tulajdont úgy kezelik, mintha az a sajátjuk lenne... Ezt a feltevést az a statisztikai felmérés is igazolja, miszerint különösen az önálló intézkedésre jogosult személyek körében történik gyakran sikkasztás vagy a társadalmi tulajdon meglopásának más formája: Közismert tény, hogy a felszabadulás előtt főképp a nyomor, a munkanélküliség volt számos anyagi természetű bűncselekmény indítéka. Korabeli bírósági jegyzőkönyvek tanúskodnak arról, hogy sok embert az éhezés, a család ellátásának nehézségei késztettek arra, hogy törvénybe ütköző módon szerezzék meg a mindennapi ennivalót. Napjainkban azonban mindez már a múlté, ma már — sajnos — a nyerészkedési hajlam és a vagyongyűjtő szenvedély ejti kísértésbe azokat akik közprédának nézik a társadalmi tulajdont. A mai büntetőperek jegyzőkönyveiből és a bírói ítéletekből kiderül, hogy több eset hátterében például a tartási és gondozási kötelezettség elmulasztása húzódik meg. A bűncselekményekre vetemedő egyének vallomásaiban vissza-visszatérő indok a „pillanatnyi pénzzavar". Az elkövetők jelentős százaléka ezzel indokolja tettét. A nyomozati eljárás során sok esetben az is kiderül, hogy az elkövetők jelentős hányada valóban nem akar a társadalom vagyona ellen tartós értékű bűncselekményt elkövetni, csupán „kölcsön veszi" a rábízott összeg egy részét amit nagyobb vásárlás, utazás, vagy egyéb nagyobb kiadások fedezésére költ. Az egyre későbbre halogatott visszafizetési idő alatt a dologra fény derül, az illető pedig a vádlottak padján végzi. Ezzel függ össze azon érdekes észrevétel is, miszerint a „pillanatnyi pénzzavarból" eredő visszafizetési kötelesség érzete fokozatosan elgyengül, elhalványul a következményektől való félelem és fokozatosan kialakul a végleges eltulajdonításba való belenyugvás „békés" tudata. Nem elhanyagolandó a kriminogén környezet rossz hatása sem. Iszákos, rendezetlen családi élet, bűnözőkből álló baráti kör, munkakerülő életmód szerepel okként a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények elkövetőinek csaknem huszonöt százalékánál. Ezek az okok azonban — legalábbis többnyire — más okokkal együtt jelennek meg. Például a büntetett előélettel, hiszen a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményt elkövetők jelentős hányada visszaeső bűnöző. Ez, érthetően, a bevezetőben említett átnevelés, megelőzés fontosságát állítja reflektorfénybe. A főügyészségnek és a legfelsőbb bíróságnak a közvagyon elleni bűnözésről szóló tanulmánya a törvényszegő tetteknek ezt a formáját társadalmunk egyik speciális és különösen veszélyes fajtájaként értékeli, és rámutat hogy a bűnre vetemedők tetteire gyakran különféle területi és foglalkozásbeli sajátosságok, no meg káros kispolgári nézetek is kihatással vannak. Ez ellenben egyetlen törvényszegő cselekedet esetében sem lehet mentség, mint ahogy a közvagyon sem lehet semmi esetre sem közpréda! Aki „összetéveszti" az erre vonatkozó fogalmakat és a társadalmi tulajdon kárára szándékszik meggazdagodni, annak kisebb-nagyobb mesterkedései előbb-utóbb a bírósági tárgyalóteremben érnek véget ahol minden vádlottnak a társadalom érdekeit képviselő törvény szigorával kell számolnia! Ennek tudatában pedig aligha kell részletesebb okfejtésbe bonyolódni arról, vajon közpréda-e a közvagyon ?! (mik-)
