A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
ból mennydörögve felharsant a dal: „Zöld a fű a réten, s a futball, az ám a játék ..." — és a mintaszerűen ápolt pályára befutott tizenegy kanárisárga trikóba és sötétkék kolttnadrágba öltözött játékos, valamint tizenegy fehér mezt viselő ellenfelük. A nézők ezerfejű sorfala hullámzott az izgalomtól. A Slavojt köszöntő üdvrivalgásba belevegyült a vendégjátékosok címére küldött füttykoncert. Az őrnagy Gesztenyéshez hajolt, és feltette az őt e pillanatban leginkább izgató kérdést: — A mieink fehérben vannak, ugye? — A nemjóját, őrnagy elvtárs, maga igazán a Slavoj szurkolója lett? — hüledezett az öreg. — Én mindig mondtam, hogy maga egy fenomén. .Ha pedig lakat alá teszik Miklát, és a lottón nyernek a maga által javasolt számok, írok a köztársasági elnöknek, hogy az érdemeiért nevezze ki tábornokká. Ha tudni akarja, ezeket a fehér mezeket én javasoltam a klub alakuló gyűlésén. Mindenki egyetértett az indoklásommal. A kőművesek mindig fehérben dolgoztak, a mész fehér, és a mi ősi kőművesi becsületünk is liliomfehér. Bár változnak az idők. Rövidesen megjelent a pályán a bíró. A játékosok felsorakoztak a bevezető ceremóniához, azután lezajlott a sorsolás, és mindkét csapat elfoglalta a helyét a saját térfelén. A stadion elcsendesült. Néhány ezer szempár tapadt egy pontra, a fekete-fehér labdára, amely egyelőre halott, elhagyatott tárgyként feküdt a pálya felét jelző kör közepén. Felhangzott a bíró éles sípszava, és a szurkolók harci kiáltozása közben kezdetét vette a dicső mérkőzés, amelynek el kellett döntenie, hogy melyikük jut feljebb hazánk legjobb labdarúgói közé. A kirúgás az otthoniakhoz jutott. A labdát vezető játékos előbb balra nézett, aztán jobbra és hátra, majd óvatosan a Slavoj legnagyobb csillagának. Csíz Ferdonak paszszolt. Az néhány pillanatig habozott, úgy tűnt nem tud a labdával mit kezdeni. Ebben a szempillantásban előretört a jobb szélső csatár. Úgy rohant az oldalvonal mentén, mintha tűz égette volna a sarkát. Amikor Fürge őrnagy éppen meg akarta kérdezni Gesztenyés apót, hogy ugyan mi ütött ebbe a játékosba. Csíz Ferdo elrúgta a labdát, amely gyönyörű ívben szállt jóval a rohanó szélső csatár elé. Annak a nézők mennydörgő buzdítása közepette sikerült a labdát elérni, a mellével fogta fel, és robogott tovább. — Ez egészen Bandi — szólalt meg az öreg Gesztenyés. — Mindig összekeveri a sarokzászlót a kapuval. Ezt a nagyapjától örökölte, aki tolatómunkás volt a vasútnál. De tévedett, Bandi mindent jól átgondolt. Egyszerre hirtelen lefékezett. A labdára lépett, és várt. A vendégcsapat hátvédje rárohant, akár egy megvadult bika. Bandi egész közel engedte őt magához, azután toppantott, és a labdával különféle hókuszpókuszokba kezdett. A hátvéd szétterpesztett lábakkal megállt. Ezzel azonban nagy hibát követett el. Bandi átgurította a labdát a lábai közt. szélsebesen megkerülte öt, és tovább robogott. — Jó kis csel volt, mi ? — ujjongott Gesztenyés apó. Ebben a pillanatban Bandi lágyan középre passzolt, mintegy öt méterrel a tizenegyes vonal elé. A ráfutó Csíz Ferdo teljes iramban megcélozta a labdát, villámgyors bal lábával. Még a levegőben kapta el. Olyan bomba volt, hogy mindenkinek elakadt a lélegzete. A labda keményen vágódott a jobb kapufa belső szélének és messze a kapu előterén kívülre pattant vissza. Az érkező Ferdo másodszor is eltalálta, ezúttal fejjel. A kapu hálója a sarokban megremegett. Folytatjuk Illusztráció: Gály Kati DÉNES GYÖRGY Havas a fej már Minden üzenet távoli Havas a férfi fej már, szava is csupa jég, elkapta a Gépszíj-idő, a szörnyű lendkerék. Az öröklétből kimetszed jussodat, az öröklétben közönyösek a dolgok, csak a tudat feszíti szárnyát a holdnak, s csak a szívével lehet az ember boldog. Forgatja, töri, csontja sem maradjon ép, egész; — No — mondja — pörgj csak, pörgj, s lihegj, amíg kiégsz. Ropog ízület, csigolya, meglazulnak a csontok; Hol van a gazdag férfi-nyár, s a derűs, tiszta homlok ? Amit kapott — visszaadja, marad a gond, a vénség, szikkasztja fagy, nyesi a hő, poklok füzében ég, ég. Minden üzenet távoli, de érthető, ha a múltban méred az ember végzetét, érzed, alaktalan gomolygás a jövő, s olyan emberi a sumér agyagcserép. RAVASZ JÓZSEF őszi kép halálhírt hozó ősz sárgalevél az ölelés sírja, avarszőnyeg és emlékösvény. színes napokat kavaró szél teltkeblű-estéket ültet az öledbe csókold szemét száját e néma szépnek vidd ágyadba CSÁKY KÁROLY Dimenzió Önmagát igazolja bennünk konokul az idő. Múlik is megszületik naponta a végtelenség, miközben kihullunk tehetetlenül a körből. Pedig alig történt velünk valami, amiből történelem lehetne. (ájult a fa újszülött levele belehalt a pompába.. .) FOTO: J. DUBEN 15
