A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-09-12 / 37. szám

„Engem a

— Ön szerint mi határozza meg a színművész sikerét?

— Bizonyára az az óhaja, hogy megvalósítsa önmagát hivatásában elérje a csúcsot. És még valami: elkerülhetetlen, hogy állandóan az alkotás állapotában legyen, s ebben képes legyen önállóan megtalálni a maga útját.

— Hogyan kezdődött színészi pályafutása?

— Nem valami szerencsésen (rámtaláltak, felfedeztek és ... siker). Iskolai tanulmányaim befejezése után egy esztendeig a Lenini Komszomol Színháznak stúdiójában tanultam. Aztán a Moszkvai Akadémiai Művész Színház stúdiója következett, dolgoztam is ebben a színházban. A filmezést epizódszerepekkel kezdtem. És csak a stúdiótanulmányok befejezése után kaptam főszerepet az „Őket csak személyesen ismerték" című filmben.

— Mondjon néhány szót a tanítóiról.

— Azt mondhatom, hogy engem a sors elkényeztetett — nagyon érdekes emberekkel hozott össze. A Moszkvai Állami Művész Színházban máig is együtt játszom a régi színház kiválóságaival, A. K. Taraszovával, B. N. Livanowal, M. M. Jansinnal, O. N. Androvszkajával, A. N. Gribowal, A. J. Sztyepanovnával. Volt és van is kitől tanulnom. Hiszen ami a fő, a színésszé válás, az csak a főiskola után következik. A filmművészetet G. Danyelij, N. Gubenko, V. Zsalakjavicsusz rendezőktől tanultam.

— Mikor elégedettebb, ha színházi vagy filmszerepet játszik ? Egyik a másikat nem zavarja ?

— Úgy gondolom, hogy nagyszerűen kiegészítik egymást. A modern színművész számára ez elkerülhetetlen.

— Összesen hány szerepet játszott ?

— Színházban és filmen — nagyjából hatvanat.

— Volt-e olyan pillanat az életében, amikor megbánta, hogy színésznő lett?

— Volt, nem is egyszer. Főleg kezdetben, amikor nem hittem magamban, amikor nem voltam képes azt tenni, amiről álmodoztam.

A félfülű

Csehországi (gyakori) utaim alkalmával, ha időm és pénzem engedi, betérek a könyvesboltokba, és szemlélem, lapozgatom a cseh könyveket. Olykor-olykor becsomagoltatok, vásárolok egy-egy kiadványt, könyvet is. így lettem gazdája a Čeští spisovatelé 20. století (A 20. század cseh írói) című kézikönyvnek, Ján Pílaŕ: Točité schody (Csillaglépcsők) című verseskötetének és más — főként vadászattal, az állatvilággal foglalkozó — színes kiadványoknak.

Legutóbbi utamon „Tibor Déry: Únos", azaz Déry Tibor: A féffülü cseh nyelvre átplántált könyvének lettem boldog tulajdonosa. Akik a könyvet olvasták (magyarul), azok tudják, hogy cselekménye az alvilágban játszódik, vagyis egy milliomos unoka (Hamilton) elrablásának, megcsonkításának keserves kálváriája a könyv. Végül a megcsonkított (amerikai) fiú, az emberrablók karmaiból váltságdíj ellenében visszakerül családjához (amerikai) anyjához. Mindezek Rómában, illetve Olaszországban történnek, ezekről tájékoztatja a könyvboritó fülszövege tömören cseh olvasóit.

A fülszöveg egy félmondatán azonban

sors elkényeztetett . .

(Interjú Irina Mirosnyicsenkóval)

Irina Mirosnyicsenko, a Moszkvai Akadémiai Művész Színház tagja, napjaink szovjet szín- és filmművészetének egyik legnépszerűbb kiválósága. Vele készített interjút a közelmúltban a Szovjetszkij Ekran című, a színház- és filmművészettel foglalkozó népszerű folyóirat, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Ma már nem bánom, hogy színésznő lettem. Eltekintve a sok nehézségtől, ez a hivatás csodálatos lelki megnyugvást idéz elő. Az életről, annak gondjairól és örömeiről az ember úgy igyekszik szólni, hogy közben önmagát adja.

— Mi a véleménye „Az örökség" című film hősnőjének jelleméről ? Ön hasonlít rá az életben?

— Nem vagyok tanítónő, és nincs felnőtt fiam. Mégis ebbe a szerepbe bele van szőve az én sorsom, tapasztalataim, élményeim is. Az a hiányérzet, mely a szerepben adódott, életemnek abban a szakaszában bennem is megvolt.

— Munkája során Ön már több alkalommal alakított Csehov-hősnőket. Mit jelent az Ön életében ennek az írónak az életműve ?

— Nem tudom elképzelni a sorsomat Csehov nélkül. Színpadon és filmen hét hősnőjét alakítottam — ez sok is, kevés is. Elolvastam a műveit, levelezéseit, a róla szóló visszaemlékezéseket, megnéztem a korabeli fényképeket ... És minden évben találtam valamit, ami új volt számomra. Igen szégyellem, hogy csak a múlt nyáron voltam először Jaltán a múzeummá alakított Csehov-házban. Megkapó az ottani szerénység — semmi felesleges, csak amire szükség van. Felébredt bennem a kívánság, még egyszer szemügyre venni Csehov hősnőit, de talán kissé más

KINCSÜNK A NYELV

megakadt a szemem és egy pillanatra megremegett a kezem, de az egész nem tartott soká, mert rájöttem, hogy nyilván félreértésről van szó, hiszen a páros testrészek egyes (többes) számban való használata nekünk magyaroknak szintén nem kis gondot okoz.

Előbb lássuk a szöveget: V race 1975, dva roky pred svou smrti, vydáva známy maďarský prozaik Tibor Déry novelu Únos — hrôzostrašný, jak sám autor ironicky Hká, pŕíbéh jednoduchého. Magyarul hevenyészett fordításban: Két évvel a halála előtt, 1975-ben, Déry Tibor, az ismert magyar prózaíró kiadja A félfülű — borzalmas novelláját, amit a szerző ironikusan a fétfülű történetének mond. Két dologra hívnám fel az olvasók figyelmét:

a) A könyv cseh címe Únos, magyarul emberrablást jelent.

b) A szerző „ironikusnak" mondja a „félfülű" történetét.

Nem tagadom, a műben van bőven humor és irónia, amit sikerült átmenteni a cseh nyelvbe is, de Déry Tibornak távolról sem áll szándékában „ironikusan" „félfülűnek” nevezni azt az embert, akit megcsonkítottak.

vagyis egyik fülét erőszakos kezek lenyiszszantották.

Akkor miről van itt szó?

Szerintem Anna Valentová fordító, vagy a fülszövegíró (nem tudom, mi ebben a gyakorlat, kik írják a fülszöveget), nem fogta fel, nem értette meg a magyar nyelvnek azt a különlegességét (ez áll a többi finnugor nyelvre is), sajátosságát, hogy a „páros testrészeket" egyes számban és azok egyikét „fél" szóval jelöli. így lesz tehát abból a szerencsétlenül járt emberből, aki az egyik lábát, kezét, szemét, fülét elveszti, féilábú, félkezü, félszemű és félfülű, akiről (akikről) nem szoktunk ironikusan beszélni és írni.

Ide kívánkozik, hogy elmondjam a páros testrészek nevének használata, ma már elfogadott többes számban is. Akadnak, akik még ma is ragaszkodnak a régi formákhoz, de a nyelvészek egy része, s köztük Lőrincze Lajos rámutatott a szóbanforgó megkorcsosodott szabály megdöntésének létjogosultságára, alapos és mélyreható, meggyőző munkával. A „Nyelvőrségen" című könyvében ezeket irja:.......A páros testrészek nevének többes számban való használatát a

/#

szemmel. A nők szerepeit játszva bizonyára szükségtelen valamiféle külső ábrázolásuk. Ök szerényebbek és egyszerűbbek, mint amilyeneknek igyekszünk elképzelni őket.

— Hogyan viszonyul a kritikához?

— Komolyan. Elfogadom. Néha tiltakozom Örülök, amikor pontosan azt olvasom, amit mondani akartam a szereppel.

— Társadalmi funkciói vannak?

Évek óta a „Vörös proletár" kommunista brigádjának vagyok tiszteletbeli tagja. Színházunk már 35 éve tart fenn baráti kapcsolatot ezzel az üzemmel. A színházban a szakszervezet nőbizottságának vagyok a vezetője. Tagja vagyok a Szovjet-kanadai Baráti Szövetség és a Filmművészek Háza vezetőségének. Gyakran veszek részt a védnök üzem dolgozói számára rendezett hangversenyeken.

— Mit tart a népszerűségről ?

— Mi mindnyájan népszerűségre törekszünk, bár ennek nem csupán pozitív oldalai vannak. És szeretem ...

— Min dolgozik most a filmgyárban ?

— Egy újságirónö szerepét alakítom „A vád" című filmben, melyet az Ogyesszai Filmstúdió T. Zolojev rendező forgat. Sz. Pucsinjan rendező „A kalózkirálynő titka" című filmjében (Kazahfilm) egy kínai nőt játszom, madam Vangot, a kalózok vezérét.

— Tetszik nekünk az a rendszeres tévéműsor. mely a mozinézők számára készül. Hogyan készül fel ezekre a műsorokra?

— Szeretem ezt a műsort, mert szeretem a filmművészetet. Készülök rá, igyekszem megtalálni a műsorban való szereplésem helyes módját és hangját. Nemcsak tájékoztatni akarok a filmekről, hanem azt is szeretném kifejezni mi a véleményem e filmekről.

— Elégedett az alkotói sorsával?

— Hogyan lehetnék elégedett a sorsommal : mindig úgy érzem, hogy keveset tettem.

(FORDÍTOTTA: SÁGI TÓTH TIBOR)

nyelvművelő irodalom ... mindig idegenszerűnek, közelebbről germanizmusnak tartotta ..."

Azt tapasztaljuk, hogy a nyelv fejlődik és a köznyelvben, a népnyelvben, a nyelvjárásokban, a mindennapi nyelvben, de az irodalmi nyelvben is a páros testrészek többes számának használata terjed és nem okoz megbotránkozást, tehát nem lehet nyelvrontó idegenszerűségnek tartani, helyesnek kell elfogadnunk. Persze nem divatról vagy valami új hullámról van szó ez esetben, csupán arról a tényről, hogy a kutatások bebizonyították, nincs alapja annak a feltevésnek, miszerint nyelvünkben mindig az egyes számot használták volna a páros testrészek megnevezésére. Tehát mindkettő elfogadható.

Mindezek Déry Tibor cseh fordítású könyvének olvasása közben és után jutottak eszembe, s ösztönöztek, hogy gondolataimat közreadjam.

Befejezésül az esetleges félreértések elkerülése végett szeretném hangsúlyozni, hogy Anna Valentová fordítása kitűnő és élvezetes, a prágai MELANTRICH Könyvkiadót elismerés illeti a könyv formás, gondos megjelentetéséért. A könyv sikere talán majd más, átfogóbb Déry művek cseh nyelvű kiadásához vezet.

MOTESÍKY ÁRPÁD