A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-05 / 36. szám
GYERMEKEKNEK Gráféi Lajos, a Bratislava! Műemlékvédelmi Hivatal komáromi vezetője igy vall az eddigi helyreállítási munkálatokról: — A 6-os bástya javítása és megmentése a zilinai Pamiatkostav, valamint a városi építkezési vállalatok segítségével 1982-ben kezdődött. Azt a tényt, hogy a javítási munkálatokat a 6-os bástyával kezdjük, több tényező tette szükségessé. A 6-os bástya a fortifikációs építmények egyik legjellegzetesebb példánya. Ezenkívül előnyös fekvése miatt valószínű, hogy hozzákapcsoljuk majd a következő években építendő „Apáli" rekreációs övezethez. Döntésünket befolyásolta az a tény is, hogy az itt levő kényszerlakásokat végre felszámoljuk, a volt lakók emberi körülmények közé, új lakásokba költözzenek. Az eddigi munkálatok folyamán kiterjedt földmunkákat végeztünk, visszaállítottuk eredeti állapotukba a bástyát körülvevő árkokat, majd a tisztogatás után elkezdtük a mentési és építési munkálatokat, amelyek összefüggnek majd a bástya új szerepével. Feltártuk az eredeti szociális berendezéseket és a kanalizációs rendszert, sikeresen folytattuk a különböző szakmai munkákat, így a víz, a központi fűtés, valamint különböző más hálózatok építését. A városi és a járási szervekkel, valamint a központi szervekkel karöltve mindent megteszünk, hogy a munkálatokat tervszerűen végezzük. Gráféi Lajossal, Andrej Szarvas mérnökkel és Bilka Milan építésvezetővel járva a bástya óriási területét mindenütt sürgés-forgást tapasztaltunk. Naponta 20 ember dolgozik itt a Pamiatkostav komáromi részlegéből. Nagy János, Socha Pál, Rudolf Krepelka, Fiser István és mások szorgos munkája nyomán egyre szépül a bástya belterülete és környéke Dr. BENDE ISTVÁN Nagy Tivadar felvételei BARAK LÁSZLÓ: Aki felnőtt, mind volt gyermek. Ám míg felnőtt, elfelejtett néhány dolgot. Az égre más szemekkel tekint, nem ért már rég madárnyelven, nem rémiszti kóbor szellem: nem hódítja meg a mese, királylányok szépsége, törpék jósága, óriások ereje sem kápráztatja el. Ám valahol legbelül, lelke mélyén egy ici-pici zugban biztosan megmaradt a gyermek. S mert létezik, felébredhet. .. Megújulhat az a világ, amelyben a játék a legszebb ajándék. Hát ilyen egyszerű lenne ? Úgy bizony! Elég egy kósza emlék, egy szó, kérlelő tekintet, s apu leveti komolyságát, mint az inget, hogy pajtásod lehessen s csínytevéseden derüljön csupán, jóízűt nevessen ... VAJKAI MIKLÓS Élt, élt, élt valahol a látóhatáron egy kisfiú. Anyukája is volt, és apukája is. Iskolás volt már, és szülinapjára szép táskát kapott. A táskájában egy gyönyörű számtankönyv lapult. Gazdagon színezett képekkel. A kisfiú, ha csak tehette: kinyitotta, és a képekben gyönyörködött. Kiváltképpen egy képet szeretett nézni. Egy szépen színezett képet: mely éjszakát ábrázolt, Holdacskával, Csillagocskákkal, és a csillagos ég alatt, igen ... A csillagos ég alatt egy fényben úszó gyárépület állt. És, hogy a kisfiú bizonyosan tudja hogy ez az épület itt nem községháza, nem kórház, és nem a járási bíróság épülete: díszes betűkkel aláírták, GYÁR. A kisfiú szívesen elnézte a kivilágított ablakokat. S mikor aludni tért, elalvás előtt a számtankönyvbe kukkantott. S elhatározta, hogyha felnő, majd ebben a GYÁRBAN dolgozik. Melyik úton jut el leggyorsabban a nyulacska a répához? A titkát megtartotta. Nem mondta el anyukának vagy apukának. S az idő múlásával már nem bánta, hogy ezt a GYÁRAT nem a falujukban építették fel. Sebaj. Ha felnő: felkeresi. És ott dolgozik majd. Egy éjszaka, midőn elszunnyadt, az égre már kiültek a csillagocskák. A Holdacska lámpásával világította be a földet. S mikor a kisfiú házához ért, megpillantotta az elszenderedett gyermeket. Hogy anyuka és apuka ne ébredjen fel: a Holdacska csendeskén megkocogtatta az ablaküveget. S midőn a kisfiú felébredt: a Holdacska azt mondta. — Gyere velem ... — Veled? — Megmutatom a Gyárat... S a Holdacska vitte, vitte a kisfiút. Egészen a város széléig. S a Gyár, melyről oly sokat ábrándozott: ott volt a kisfiú szeme előtt. — Lépj be, — mondta Holdacska. — Lépj be. Csak bátran, bátran. A kisfiú ott ődöngött a néptelen szerelőcsarnokban. A daru, az emelőgépek családtagjai mind-mind aludtak. Pihent a meggörbült csillék sínpárja. Szunnyadtak a présgépek. A csarnokon túli esztergapadok. A kisfiú néptelen folyosókon haladt. A halovány fényben faliújságokat látott. Meg elektromos órák mutatták mindenütt a pontos időt. A kezével megcirógatta az alvó irodaasztalokat. A székeket. — Nos, mindent jól megnéztél? — kíváncsiskodott a Holdacska, midőn a kisfiú kilépett a GYÁR kapuján. A gyermek álmosan bólintott. — Menjünk ... — szólott Holdacska. — Hűvös van .. . S már ott hajóztak kettesben az ég alatt. S mikor felbukkant a kisfiú falusi háza, a gyermek ezt mondta: — Milyen gyönyörű éjszakánk volt, igaz-e? — Úgy, úgy... — bólintott Holdacska. A kisfiú az elkövetkező reggelen megírta e történetet. S attól számítva sok-sok históriát mesélt el: és amikor felcseperedett szinte naponta irt egy-egy mesét egykori önmagáról a hasonló kisfiúk számára. Csillagocskákról írt. Meg Holdacskákról. A nappalokról. És éjszakákról. Messzire elbarangolt a folyók partjain. És mindig azon töprengett, hogy mivel lephetné meg a fiatal olvasóit. Illusztráció: L. MIKA 21
