A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-04 / 27. szám
A vonat indulásáig már csak öt perc volt, de sem az állomáson, sem az utasok közt nem volt jele semmiféle izgatottságnak. A helyzet nem változott akkor sem, amikor már öt perc, fél óra, két óra telt el az indulás időpontjától. Csak a külföldiek futkostak egyre idegesebben a vágányok mellett. A háziak türelmesen ültek a helyükön, vagy kint álldogálva beszélgettek. Sőt, úgy tűnt, hogy újabb és újabb utasok érkeztek. A mi fülkénkbe is — holott jól szétrakodtunk, azzal a szándékkal, hogy kibéreljük magunknak — beszállt egy kétgyermekes család. Barátságosan, illedelmesen elhelyezkedtek és készültek az utazásra. A kis, kb. ötéves kisfiú kedves és eleven volt, de amint alaposabban megnéztük, libabörös lett a hátunk. Hiányzott egy darab az orrából, füléből, egyes ujjperecéi és a lábfején nagy nedvezö seb volt. Tudtuk, hogy nem lehet szó e betegség fertőző szakaszáról, ha szaba dón mozoghat, ennek ellenére nehezeb ben vettünk a fülkében levegőt. Rövidesen az egész vagont ellepte a nem éppen legaromatikusabb ételek, emberi test és a becsukhatatlan mellékhelyiségek szaga. Kint sivatagi este szállt le, hűvös, tiszta levegő, amelyet a Vádi Halfa-i kikötőből már ismertünk. Nem kellett útiparancsra várnunk. Mindketten egyre gondoltunk: kijutni e szagból és illatból, de egyben utazni Khartúmba. Sokáig kellett helyet keresgélnünk a vonatban, ahol legalább egy kicsit megpihenhetünk. Ezt a helyet végül a vagon tetején találtuk meg. Menet közben másztunk fel és e szokatlan helyen utaztunk 650 kilométert, két nappalt és két éjjelt, mert csak 50 órányi út után voltunk Khartúmban. Amikor a szerelvény megállt, s ez gyakran megesett, lemásztunk, hogy kiegyenesítsük tagjainkat. Odafönt aludtunk, ettünk, ittunk s beszélgettünk további útiterveinkről. Szemléltük a tovatűnő sivatagi tájat. Khartúmba érkezésünk előtt lemásztunk a vagon tetejéről a fülkébe. Útitársaink mosolyogtak rajtunk, de annyi hasznunk volt belőle, hogy a helyünk szabadon maradt az egész út során. Mi pedig Szudán fővárosába egy szokatlan élménynyel gazdagabban érkeztünk — s elmondhatjuk, hogy a vagon tetején tettük meg az utat a Szaharán keresztül. PAVOL ZACHARA A szerző felvételei ■■■■■■■■■■■■■ P 7“............7-------7 MARIA PROHACKOVA GYERMEKEKNEK N. LÁSZLÓ ENDRE Egy napon a varázsló a tóban fürdött. Egyszercsak egy fuldokló egeret pillantott meg. Megsajnálta és kiemelte a vízből. S ebben a minutumban az egér egy szép leánykává vált. — Hogyha már ilyen szép vagy, — tanácsolta azonnal a varázsló, — férjhez mehetnél a Naphoz. — Hogyne, — utasította vissza a lány. — A Napnak nincsen lába, csak égő keze. Ezenkívül egész nap a világot járja, éjszakára meg eltűnik. — Csakhogy a leghatalmasabb, — ellenkezett a varázsló. — Nem, nem én vagyok a leghatalmasabb, — ellenkezett a Nap. — A felhő hatalmasabb. Midőn úgy kívánja, beárnyékol engem. — Akkor jó, — mondta a varázsló, — menj a felhőhöz feleségül. — A felhő fekete és teli van vízzel, — utasította vissza az ajánlást a lány. — Minden amihez hozzáér, vizes marad tőle. — De ő a leghatalmasabb! — mondta a varázsló. — Nem, nem én vagyok a leghatalmasabb, — szólt közbe a felhő. — A szél hatalmasabb nálam. Amikor gondol egyet, odafúj, ahová akar. — Akkor a szélhez mégy feleségül! — mondta a varázsló. — Szüntelen valami után repül, az emberek körül alkalmatlankodik, elpusztít és kiszárít mindent, amihez hozzáér, — felelte a lány. — Nem megyek hozzá férjhez! — De ő a leghatalmasabb! — kiáltott a varázsló. — Á, dehogy, szólalt meg abban a pillanatban a szél. — A hegy hatalmasabb. Hogyha beleütközöm, szertefoszlok. — Akkor a hegyhez mégy férjhez! — De bizony nem, — ellenkezett a lány. — A hegy csupán kőszikla. — De a leghatalmasabb! — mondta a varázsló. — Nem, nem vagyok a leghatalmasabb, — hangzott az ellenkező válasz. — A leghatalmasabb az egér. Midőn oldalamba furakodik, összeomlók. — Akkor menj férjhez az egérhez, — mondta a varázsló. — Szívesen, — válaszolt a lány és elnevette magát. Ekkor a varázsló visszavarázsolta a lányt, s már futott is a két egérke a réten. Fordította: ZSEMBERI ETELKA Illusztráció: L. Mika Hajnalban tündérlányok fürdenek a harmatban... Hajukban szivárványszin harmat csillan hajnalban... A hajukban harmat villan, a szemükben napfény csillan hajnalban... RAVASZ JÓZSEF kip-kop kopogó aranykönnyel öntöző hegyet-völgyet mosdató zuhogó kip-kop kopogó utak porát törölő búzakalászt nevelő gyermek álmát ringató kip-kop kopogó zivatar vagy rettentő uccu neked fuss el ipi-apacs a Nap meglel 21
