A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
GYERMEKEKNEK — Ajaj, ajaj, ajaj! — sóhajtozott szívet fájdítón Buborék. — Mi baj? — kérdeztem ijedten. — Ajaj, ajaj! Itt vannak a zöld kövek, de ha sokáig állnak, elveszítik sugárzásukat, s akkor kárbaveszett a munkánk... — Ne keseregj, majd szedünk újakat — vigasztalgattam. Úgy látszik, mégsem sikerült egészen megnyugtatnom, mert másnap hiába kerestem, hiába hívtam: Buborék eltűnt! Egy álló hétig szomorkodtam miatta, mígnem egy éjszaka arra ébredtem, hogy valaki az orromat fricskázza. Kinyitottam a szemem, de nem láttam senkit, így aztán gondolván, hogy csak álmodtam a dolgot, a másik oldalamra fordultam. — Peti, Peti! Ne aludj, én vagyok itt, Buborék! — suttogta valaki az ágyam mellett. Erre teljesen felébredtem. — Buborék! Hol vagy? Megkerültél? Olyan szomorú voltam, azt hittem, soha többé nem látlak! —- örvendeztem Buborék láttán. A párnára ültettem a tekergőt. — Hol voltál? — kérdeztem. — Utazni voltam, lemanóhajóztam a tengerhez — mondta sejtelmes hangon. — Meséld el, merre jártál! — kérleltem, és kényelmesen elhelyezkedtem mellette. — Az úgy volt, hogy a zöld kövek egy éjjel nagyon szépen sugároztak, és nem tudtam megállni, hogy el ne o> pj CL) O c co +■* « >; +■* 1 g c£ 3 £ 0) * C N £ o KULCSÁR FERENC Édesanyával gyakran ellátogatunk nagymamához, s ő említi olykor a beszéd során anyának az ő édesanyját, ki édesanyám nagymamája volt, nekem pedig a dédmamám. Anyu dédmamája az én ükmamám, ezt tudom, mert elmondta nekem édesanyám, de ki nekem az anyu ükmamája, aki az én dédmamámnak anyja s nagymamámnak nagymamája volt, azt nem tudom. Sem azt, hogy ki nekem az ükmamám édesanyja, s igen, hogy ő valójában édesanyámnak kije ? Nem értem, csak addig folyton, hogy valaki valakinek mindig valakije, hogy édesanyja valamiképp mindenkinek mindenki, csakhogy ezzel nem lehet semmire se menni. Nem értem, pedig már tízéves elmúltam, s az iskolában is a jobb tanulók közé tartozom. Te érted ezt? Útitársaink. . . Mivel nem hittünk a megtelt csónakokban, speciális csónakot béreltünk — nem olcsón. Mindig nagy élményt jelent találkozni a zsiráffal mától 200 kilométerre délre, a Gombé Park pedig 30 kilométerre északra található. Egyik parkba sem szárazföldön vezet az út. Az egyedüli összekötő út a Tanganyika-tó. Úgy döntöttünk, hogy a közelebbi parkot keressük fel, ahová csónakkal is el lehet jutni. A vasútállomástól nem messze egy rendezetlen kikötőben találtunk csónakot, amelyben 100—200 ember is elfér. A csónakok nem menetrendszerűen közlekednek, s a tulajdonosok jegyeket sem adnak. Aki fizet, az helyet foglal. Amikor megtelt, útnak indul. Az út házak és települések között vezet. Ha valaki ki akar szállni, közölnie kell óhaját a kormányossal, aki gépmester is egyszemélyben. A Dares Salaam-Kigoma expressz biztonsága után hihetetlennek tűnt számunkra az effajta utazás. Viszont ha el akartuk érni célunkat, alá kellett vetnünk magunkat az ottani viszonyoknak, mert bizony Afrika az ellentétek és kalandok földrésze még 1986-ban is... Kép és szöveg: FRANTIŠEK KELE — No persze — felelte. — De most nem ez a lényeg. Hanem, hogy micsoda hullámokat láttunk! Meg óriási hajókat, bálnákat! Egy vízicsikó levitt az öböl mélyére is. Sajnálhatod, hogy nem voltál ott, Peti. Káprázatos színű halak úszkáltak a vízben, korallok tündököltek, medúzák lebegtek. Egy álló hétig nem tudtam betelni a látványnyal. — Fő, hogy itt vagy, és még sokat mesélsz — mondtam, elfojtva egy ásítást, mert a sok érdekes dolog ellenére majd leragadt már a szemem. — Hát hogyne mesélnék! — ígérte Buborék, míg én újra álomba merültem. S álmomban millió színben pompázó tengerfenéken jártam. HARASZTI MÁRIA o surranjak a manó-hajó-kikötőbe. Tudod, különben kihűltek volna a kövek — magyarázkodott mentegetőzve, pedig egy szót se szóltam. — Szóval, kimentem a folyópartra. Éppen holdtölte volt. Vártam, vártam, s egyszercsak kikötött a manó-hajó. Odaadtam a köveket a kapitánynak, ő betette őket a fűtőműbe, s máris suhantunk! Nagyszerű zöld kövek voltak, a hajó szinte repült! Reggelre a tengerhez is értünk. Hű, hogy az milyen csoda! Hatalmas víztükör és mozog, hullámzik, zúg, morajlik! Megkértem egy sirályt, vegyen a hátára. Felrepültünk, s a magasból jól látszott, hogy az egész tenger gömbölyű! — Mert a földünk gömbölyű — mondtam. 21
