A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
dezője, és szeptembertől a művészeti vezető személye szintén megváltozik. Az elsősorban színészi ambíciókat tápláló Lengyel Ferenctől Gyüre Lajos fogja átvenni ezt a tisztet, éspedig a dramaturgi teendők ellátásával együtt! — Ez azt jelenti, hogy dramaturgiai kérdésekben a kassai Thália Színpad teljesen önállóvá válik? — Lényegében igen. Elképzeléseink szerint ősztől a Magyar Területi Színház dramaturgiája három taggal dolgozik majd. A tágabb körvonalakban értelmezett dramaturgiai irányítás továbbra is Komáromban marad, ahol huzamosabb kényszerszünet után újra állandó lektorunk is lesz; ugyanakkor a kassai együttes saját dramaturgiai jogkört kap. Természetesen, tervjavaslatainkat egyeztetni fogjuk, nehogy ütközzenek az elképzeléseink. Külön említést érdemel, hogy a kelet-szlovákiai részleg nem csupán a színre kerülő darabok kiválasztásának tekintetében, hanem — a kassai Állami Színházzal együttműködve — a díszletek és a kosztümök kivitelezésében szintén önállósodik. — Színházunkat mennyiben tette cse/ekvöbbé, hogy Komáromban végre létrejött a stúdiószínpad? — E kezdeményezés elsődleges szerepét főképp az úgynevezett rétegigények kielégítésében látom. A jövőben rugalmasabban, körültekintőbben szeretnénk alkalmazkodni a közönség valóban szerteágazó elvárásaihoz. Ez irányú szándékaink szerint, éppen a stúdióelőadások révén és új székházunk birtokba vételének reményében, már a küszöbönálló évadtól kezdve emelni szeretnénk bemutatóink számát Az új környezet nyújtotta feltételekben bízva kamarajellegű stúdióelőadásokat, illetve látványosabb, úgynevezett nagyszinpadi produkciókat egyaránt szeretnénk „kihozni" majd. Elképzeléseink megvalósulásával remélhetőleg pezsgőbbé válik a hazai magyar színházi élet. — Színikritikánk már régebben is ennek a műsorpolitikai elvnek megvalósítását szorgalmazta ... — Tudom, és elvben jómagam is egyetértettem ezzel a jóindulatú szándékkal. A kívánalmak sorjázása mellett azonban látni kell a színház valós lehetőségeit is. Magyarán szólva, csak addig takaródzhatunk, ameddig a takarónk ér! Anyagiakban és személyi feltételek biztosításában egyaránt. Gondjaink közül a párhuzamos próbalehetőségekkel kapcsolatos nehézségeinket említettem már, ugyanakkor arról például szintén szólni kell, hogy csupán egyetlen súgónk, kellékesünk vagy ügyelőnk van. És színészállomány dolgában sem állunk valami rózsásan. Köztudomású, hogy az utóbbi években az együttes személyi feltételeinek építése nem alakult a KIM^Ű1ÍK^YEI¥ Számszeríj, pattantyú, mordály legszerencsésebben. A tenetséges fiatalok, magyarországi tanulmányaik befejeztével, szinte egytől-egyig cserbenhagyták színházunkat. Jelenleg hiányzanak körünkből a huszonévesek, akik minden bizonnyal új szellemiséget, nyitottságot hoztak volna magukkal. Valószínű, hogy a művészi igényeik is mások, megalapozottabbak lettek volna. Ráadásul a férfiak és a nők arányában szintén fölbillent az egyensúly, ami darabválasztás tekintetében olykor szinte megoldhatatlannak tűnő nehézségeket okoz. Ebben a helyzetben aligha kell bővebben magyarázni, miért várjuk oly türelmetlenül a bratislavai Színművészeti Főiskolán tanuló színészjelöltjeink hazajövetelét. Közülük ketten; Házi Tánya és Mikola Róbert a főiskola utolsó évfolyamának hallgatóiként a jövő évadban már nálunk szerepelnek. — Mivel indokolható, hogy a területi színház dramaturgiájának figyelme a zenés darabokra is kiterjed? — Színházunk sajátosságaihoz tartozik, hogy hagyományos ízlésű közönségünk van. Publikumunk állandó jelleggel számonkéri tőlünk ezt a műfajt, érthető hát, ha ezt az elvárást teljesíteni akarjuk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a komoly tárgyú, veretes nyelvezetű, mély mondanivalójú, klasszikus értékű darabok mellett, a nemes szórakoztatás igényeit is ki kell elégítenünk. Olyan kettősség ez, amely összhangban áll a színházi élet hétköznapjainak törvényszerűségeivel. — Sokan azt vallják, hogy egy tájoló társulat egyszerűen képtelen kielégíteni közönségének szerteágazó igényeit A tamáskodók azzal érvelnek, hogy a mindenkori publikum aligha sejtheti: egy-egy vendégjáték a közönség melyik rétegét kívánja „megszólítani" ? — Tervezett bemutatóink számának emelkedésével nyilván színházunk szervezési osztályának is más, az eddigiektől jobb propagandát kell majd kifejtenie. De azzal sem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az új komáromi székház belakása után sokkal többet játszunk majd kőszínházi feltételek között. Szeretnénk, ha a színházba járás fogalma ismét felértékelődne városunkban. Elképzeléseink szerint hetente akár háromszor is a színház állandó székhelyén játszhatnánk. Ennek megfelelően lesznek úgymond tájolásra hangolt, illetve jobbára inkább csak a hazai színpadon játszandó produkcióink. — Gondolom, nem lehet könnyű feladat a Magyar Területi Színház dramaturgjának lenni... — Azt hiszem, hogy vonatkalauznak vagy építészmérnöknek sem könnyebb lenni, hiszen minden munkának megvan a maga nehézsége. Viszont meg lehet tanulni ezt a szakmát, „csupán" ambíció, szorgalom és gyakorlat szükséges hozzá. — Vajon miképpen érzékelhető a dramaturg jelenléte egy adott műben ? — Úgy, hogy lényegében nem érzékelhető! Ha akár azzal véteti magát észre, hogy minden túlságosan kivasalt, netán erőltetett vagy mesterkélt; akár azzal, hogy durva fésületlenségek, szerkezeti és jelenetbeépítési hibák, vagy hamis dialógusok maradnak a műben, mindez egyaránt rossz. A színház kollektív művészet, ahol mindenki rengeteget segíthet mindenkinek, de a dramaturg munkája még így is nehéz feladatok sorozatát hozza magával. Úgy kell megoldani mindegyiket, hogy szerző és rendező, színész és néző egyaránt otthon érezze magát a rivaldafényben. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Molnár László Korunk legnyomasztóbb gondjai közé tartozik, hogy kénytelen-kelletlen tanúi vagyunk annak, mennyi szellemi és anyagi energiát köt te a tömegpusztító fegyverek gyártása. Igaz, ha visszatekintünk az emberiség történetére, azt tapasztaljuk, hogy elődeink is — koruk technikai színvonalán — nem kis leleménnyel állították elő azokat az eszközöket: fegyvereket, amelyeket a támadásban, jobbik esetben a védekezésben felhasználtak. A régebbieket „többet tudó" hatékonyabb pusztító eszközök váltják fel, a kevésbé hatékonyak egyre gyorsabban avulnak el, nem egy közülük múzeumi tárggyá válik. Nevük is a szókészlet peremére kerül, gyakran már csak a szépirodalom használja egy-egy történeti kor hangulatának a felidézésére. Lássunk közülük néhány példát a magyar szókincs történetéből. A számszeríj, a pattantyú, a mordály szavak eredetét és történetét azért is érdemes közelebbről szemügyre venni, mert szótörténeti szempontból mindegyik más-más, sajátos és érdekes típust képvisel. A számszeríj az Értelmező Szótár szerint két jelentésben is használatos volt; 1. „kővagy dárdavető hadigép", 2. „a kézíjnak puskára emlékeztető, legfejlettebb formája", „nyílpuska". A szó eredetének megvilágosításához érdemes néhány adatot idézni nyelvemlékeinkből. Königsbergi Szójegyzék (1380 körül); zamstril (szamsztril); Besztercei Szójegyzék (1395): zomoserig (szamoszerigy). Magyar oklevél-szótár: 1407; zamscirig (számszirigy), 1566: zamer iy (számszeríj). Az első adat, a zamstril (szamsztril) tökéletesen bizonyítja szavunk szláv eredetét, több szláv nyelvben is akad megfelelője, például a szerb-horvátban samostrel, a szlovénban samóstrel, a szlovákban samostrel. Jelentése mindenütt „számszeríj", mindegyik összetétel az elemek eredeti értelme tulajdonképpen „önlövő". A szóvégi /-bői a magyarban először Iy lett, ebből pedig vagy gy, vagy pedig j. Ez utóbbi hangváltozás eredményezte azt. hogy a magyar nyelvérzék a szóvéget az íj szóval azonosította, a többi részét pedig — természetesen tévesen — a szám és a szer szavakból keletkezett összetételnek minősítette. Az ilyenfajta utólagos „értelmesítést" nevezi a nyelvtudomány népetimológiának. Arról a nyelvi jelenségről van szó, amellyel a nyelv a jövevényszavak vagy elhomályosult összetételek egészét vagy egy-egy részét olyan magyar elemekkel azonosítja, amelyekhez etimológiailag semmi közük sincs. Ilyen „etimologizálás" eredménye a latin eredetű cinterem „lovagterem" jelentése. A latin szó értelme „temető", nyelvjárásaink egy része így ismeri mindmáig. A magyar címerteremme\ érezte azonosnak az a beszélő, aki „lovagterem" jelentésben kezdte használni. Erre a — meglehetősen ritka — szóalkotási módra olykor újabb példa is előkerül: majonéz > majomméz, kobrádé (bogár) > kórórágó. Yorkshire (sertés) > józsír. A pattantyú jelentése: „löveg. ágyú", az értelmező szótár elavult szónak minősíti. Klasszikusaink gyakran használják, például Vörösmarty: „Elaggtam, nem bírom a kardot ... És iszonyú nekem a pattantyú hangja ..." Megtaláljuk Aranynál is. a Murány ostromából idézhető: Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal. Fegyverek és lőpor két egész toronnyal. Használja Zrínyi is: „Vonyatik utánna sok taraczk, pattantyú, ki keresztény vért ont". Világi költészetünk legkorábbi emlékébe, az- 1476-ból fennmaradt Szabács viadalában is előfordul (az idézeteket Imre Samu olvasatában közlöm): Hajókat mond árokba vontatni, Kömyűl pattantyúkval falt bontani Kézi puskákval, nagy pattantyúkval Elő égy ifjú Várdai Simon, Kinek annya énaponkéd sir hon. Bizony ő kégyés úrfiú vala. Ki pattantyú miá ot hala. Az idézetteknél is korábbi adat 1405-ből való: pathanté (pattanté), származékára pedig 1460-ból: Pathantyws (Pattantyús) személynév. A szó — eredetére nézve — képzett alak, a pattant igének folyamatos melléknévi igeneve. Etimológiailag tehát azonos a pattantó formával. A pattantyú és a pattantó összefüggését könnyű tisztázni. Hangtörténeti ismereteink szerint az -ó igenévképző korábbi alakja au kettöshangzó volt. Ez egyik irányban ó-vá, egy másikban pedig /ó vá változott. Az utóbbi a -f végű igékhez járulva -tyú alakban szilárdult meg. Hasonló, kétirányú fejlődésre példa a csengető — csengettyű pergető — pörgettyű párok kialakulása. A sarkantyú hasonlóképpen keletkezett: a serkent igének lehet egy sarkant mély hangú párja. A felsorolt szópárok a már többször említett szóalkotási mód, a szóhasadás körébe tartoznak. A mordály jelentése: „régi, nehéz pisztoly vagy olyan régimódi puska, amelynek csöve elöl tölcsérszerüen kiszélesedik". Az Értelmező Szótár Jókaitól közöl rá idézetet: „Pisztoly, mordály hiába prüszköli feléje a tüzet." A szó régi jelentése lényegesen eltért a maitól, a gyilkos szinonimája volt. Legkorábban személynévként fordul elő egy 1211-i oklevélben: Mordat. Heltai Gáspárnak Chronica az magyaroknac dolgairól című nevezetes művében (Kolozsvár, 1575) ez olvasható: „Toervenyeket szoerzénec, az mordályok és gyolkosoc, és a toeb lator emberec ellen." A mordálypuska összetételét először 1558-ban írták le. Az adatokból a szó jelentésfejlödése könnyen kiolvasható. Az eredeti „gyilkos" jelentést a személynévi használat és — sok más között — Heltai adata bizonyítja. A mordálypuska összetétel volt alkalmas arra, hogy a későbbi „pisztoly" jelentése kialakuljon. A szótörténetben gyakori az a változás, amelyet jelentéstapadásnak nevezünk: a jelzőhöz mintegy hozzátapad a jelzett szó jelentése is, egyszersmind az utóbbi fölöslegessé válik. Példákat már másutt is idéztünk: sült hús > sült, jövő idő > jövő, pörkölthús > pörkölt, hálószoba > hátó stb. A mordály eredeti „gyilkos" jelentését a szó etimológiája is igazolja: bajor-osztrák eredetű, s az átadó nyelvben is ebben az értelemben használták. KÁZMÉR MIKLÓS 11
