A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-24 / 4. szám
— És nem ér meg neked hármat, hogy megmenekülj ? — ütötte a vasat Henry. — Nem tehetem. Ha túllépném a határt, megszegném az eskümet és elveszíteném a varázserőmet. — A fene egye meg — sóhajtott Henry. — Tulajdonképpen azt sem tudom, mit kérjek. Meg aztán ... nem, nem a szellemekben nem lehet megbízni. Azt akarom, hogy teljesítsd a kívánságom, mielőtt kiszabaditlak. A biztonság kedvéért. — Jól van, jól van — visította a szellem. — Csak találd ki már, mit kérsz!? Henry keményen törte a fejét, de tekintetét azért a pókhálón tartotta, nehogy kívánságának teljesítőjét valami váratlan baleset érje. Nehéz volt akármi mellett is döntenie. — Talán kérnék egy kis gazdagságot — mondta vontatottan. — Mindegy, hogy milyen az ember, de ha egyszer gazdag, min. den simán megy. — Pénz? — kérdezte a szellem. — Áll a vásár! Süvítő forró szél támadt, citromsárga villámok csapkodtak és Henry szobáját zizegő bankók özönlötték el. A bankjegyek között egy-két smaragd is csillogott, a konyhaasztalon egy halom elegáns köves gyűrűt vett észre. A csiszolt kövek színe a rubinvöröstől az enciánkéken át a különféle fekete árnyalatokig terjedt. A mosogatója pedig tele volt aranypénzzel. — Ments meg! — De... — dadogta Henry, aki egészen megszédült, a gazdagság látványától. — Tudod, a pénz nem minden ... — Micsoda? — jött a rekedt, majdnem kétségbeesett cincogás. — Királyian bőkezű vagyok és ez még nem minden? Henry végigsimitotta gyérülő haját, végigtekintett saját vézna alakján, alig észrevehető pocakján, amely ugyan alig sárgadinnye nagyságú, de mégis rontja az összképet, pislantott néhányat rövidlátó szemével, majd egy kicsit megszívta az orrát. — Nézd, még ha van is az embernek pénze meg ezzel együtt hatalma, és körülötte sürgő-forgó barátok és álbarátok, azért ha belenézek a tükörbe és belegondolok, hogy együttélni egy ilyen külsővel... — Rendben van. — A szellem felzokogott. — Tessék! A forró szél, a villámok visszatértek. Henry feje pedig hirtelen a mennyezetbe ütközött. A sistergő forgószél és eltűnő milliói közepette százkilencven centire nőtt, és a teste is megváltozott. Vállán széles kajakos izomzat, hasa lapos és erős, mint egy acéllemez, keze pedig sűrű, göndör hajba ütközött, amikor újra a fejéhez emelte. Egy tincset a szeme elé húzott: erős szálú és hollófekete haja lett... Érezte, hogy a lyukak eltűnnek a fogaiból, s hiányzó fogai helyére pedig erős, vakítóan fehér fogak nőnek, sápadt, pattanásos bőre bronzbama, egészséges bőrré alakult. — Hogy nézek ki? suttogta remegő hangon. — Mint Robert Redford virágkorában — ordította a szellem. — Most pedig gyorsan ments meg ettől a ... Jaj, hogy az a ... Most mi a baj? — Hiányzik az a sok pénz — szólalt meg. Henry. — Nincs arra mód, hogy ... mondjuk kombináljuk a dolgot? Nem tudnál belőlem egy jóképű milliomost csinálni? — Képtelenség — mordult fel a szellem. — A pénz egy dolog, a külső egy másik. Együtt nem megy. Melyiket akarod? Henry a kezét tördelte. — Nem tudom — vallotta be őszintén. — Mi abban a jó, ha az ember jóképű, de szegény? — Van megoldás — szólt idegesen a szellem. — Csinálj a külsőddel karriert a filmen. Keresd meg vele a millióidat. Henry felsóhajtott. f — De van már egy Robert Redford! — Akkor a pénzzel csináltass magadnak megfelelő külsőt! Plasztikai sebészet, hajátültetés, tízhetes izomfejlesztő tanfolyam, a betétes cipő pedig ... — De akkor sem lennék olyan, mint Robert Redford — motyogta Henry, és megrázta a fejét. — Az nem lenne ugyanaz. — Mit szólnál a népszerűséghez? — süvöltötte a szellem. — Ha népszerű vagy, akkor nem számít, hogy nézel ki, mert az emberek úgy szeretnek, amilyen vagy! Ami pedig a pénzt illeti, népszerűséged révén bármikor kölcsönökhöz juthatsz, vagy mit tudom én . .. Henry eljátszadozott az ötlettel. — Lehet, hogy igazad van. Robert Redford bája sem garancia arra, hogy minden éjszakára legyen valakid, de a népszerűség ... — Legyen! szólt a szellem. Megint a szél, villámlás. Henry pedig mint egy lyukas léggömb az eredeti nagyságára zsugorodott. Nem érzett semmi különöset. — Most népszerű vagyok? — érdeklődött. Ebben a pillanatban megszólalt a telefon, az ajtó kivágódott, és berontott egy tucat visitó lány, piros ajkak, csillogó szemek. Mindegyik a nevét kiabálta. Elébük rohant elkapta a legközelebbit, és ... — Gyere vissza! — visított a szellem törékeny hangja. Henry végigvágódott a padlón, a szobából eltűntek a lányok, a telefon elhallgatott. Henry szégyenkezve állt fel a szőnyegről, odacsoszogott a sarokban álló székhez, és újra fellépett rá. — Elegem van már ebből a huzavonából — csattant fel a szellem. — Válassz valamit, de gyorsan, mert mindjárt vége mindennek! Henry közelebbről megnézte a pókhálót. Tényleg reménytelenül álltak a dolgok. A darázs alaposan tönkretette a hálót, és már egész közel volt a pókhoz. — Azt hiszem, bízhatok abban, hogy teljesíted a kívánságomat, ha megmentelek, ugye? — kérdezte Henry. — Igen, igen! — vinnyogta a szellem, amint egyre csökkent a távolság. Henry végre elhatározta magát. Leugrott a székről, a konyhaszekrényből kalapácsot vett elő, visszarohant, és újra a küzdőfeleknél termett. — Kapaszkodj erősen, nehogy elvétsem a célzást! — mondta. — Csak segíts már — zokogott a szellem. Henry teljes erejével lecsapott a kalapácscsal ... A pók szétfröccsent a tapétán, gusztustalan foltot hagyva maga után. Henry megborzongott és a földre ejtette a kalapácsot. — Szabad vagy — sóhajtotta. Csend. — Szabad vagy! — ismételte meg újra és megpiszkálta a darazsat a könne hegyével. Ekkor égető fájdalom nyilallott a kezébe, és leesett a székről. Kábán meredt az ujja hegyén egyre növekvő és lüktető csípésre. Hirtelen elöntötte a düh. Újra a széken termett. — Hát ezt meg miért csináltad? — kérdezte. — Egyébként is, megmentettem az életedet a póktól!... Hé, szellem! Újra csend. Hirtelen kínzó gondolata támadt. A telefonhoz róhat, felkapta a kagylót és a Természettudományi Múzeumot tárcsázta. — Van a póknak természetes ellensége? — kérdezte attól, aki felvette a kagylót. — Természetesen — mondta az ember. — Madarak, a varangy, a félelmetes fürkészek és persze a darázs. — Jóságos isten! — kiáltott fel Henry és letette a kagylót. Azóta új lakásba költözött. A falon éktelenkedő folt kis híján őrületbe kergette. Zs. NAGY LAJOS köd előttem köd utánam köd az árkokban s az árkok felett miért nem kék e köd vagy rózsaszín ilyen ködben az ember kódoroghat bordópiros vagy akár fekete nem találják meg őt ha nem akarja miért ugat rám e nagy szürkeségből utolsó macskám szép nárcisz-szeme nem találják a cigány szenvedélyek % nem leli őt a ribanc szerelem C ilyen ködben az embert nem lelik köd az árkokban s a vágyak fölött akkor mért keres kerestet kutyákkal és macskákkal is a ködbebújt világ micsoda köd micsoda szürkeség megöltem tán a vén uzsorás asszonyt a macskakövek mocskos mámorát zsibbadt lábam már észre sem veszi tehet lehet s most baltámmal kezemben úgy járok itt e lompos szürkeségben menekülök a szénatér felé mint aki végső munkáját teszi szerencsém tesz dosztojevszkij mester ködöt varázsolt a fejem fölé miért nem kék e köd vagy rózsaszín kinek kell ez az obszcén szürkeség s e ködből már csak hangok látszanak miá vaú és templomi zene szürke hajjal és szürke hangulattal s a köd vizébe ismét elmerül rovom utam e szürke másvilágban ahonnan néha felbukkannak ők ezer sátánom százezer szeme akikkel éltem s akiket szerettem s aztán már csak a két tündöklő szempár anyám és apám bús tekintete de csak a fejük úszik föl a ködből szomorú szemmel pislognak reám jönnek a ködben, félénken mint régen itt van a macskám mind a hétezer nyolcszáz kutyám is búsan néz szemembe s bizisten itt jön két-három leány kik egyszer (kétszer) ráléptek szívemre sátán és kormos erzsike mariska és téri téri téri és téri körülszaglász a kéklő kicsi templom s úgy követ mint ki gazdáját megleli e vad tékozlót jaj meglelik-e MIKOLA ANIKÓ KÉT VERSE A kúttól elszakadva Téli reggel Pusztul a víz Elpihentek a hideg égitestek a kúttól elszakadva lekaszálva az égi rét ízét veszíti fénye megtörik De sok didergő a szaga vádol de sok kirekesztett keserű a habja nem enyhít senkit aki szomjazik áhítja most a barmok melegét Vissza a kútba míg lehet minden eltévedt víz-eret meg ne poshadjon el ne vesszen el ne vesszen a kúttól elszakadva hozzuk test-végtag kapcsolatba a forrással az örök éltetővel 15
