A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
amAN HAnűTTUK-OLmfíTUK-LATTÜK A XVII. Lajos korabeli stílus mahagóniból formált, egyszerű, geometrikus vonalú, karom alakú lábakon álló székei, asztalkái, szfinx-fejekkel díszített, a bronz benyomását keltő berakásokkal ékesített komódjai rendkívül népszerűek manapság. Annak idején a Jacob-dinasztia műhelyében készültek a legszebb intarziás ülőkék. Marie Antoinette udvari szállítóját gyanús elemként kezelték a forradalom idején, ezért rejtette el festőművész barátja, David, hogy megmentse. A század utolsó éveiben fiai folytatták a mesterséget, így rájuk bízta 1800-ban az első konzul, Bonaparte Napóleon a malmaisoni kastély berendezését. A fiúk alkotta bútorok az éppen restaurálás alatt álló kastélyban láthatók majd, a kézműves dinasztia tagjainak müvei pedig múzeumokban, s szerte a világon a különböző aukciókon. A képen a Jacob-fivérek műhelyéből származó fehér, lakkozott és aranyozott karosszék; mahagóni fekhely és bronzzal díszített tintatartó, titkos fiókokkal, látható. TÁJAK, EMLÉKEK Van festék, ecset, vászon és papír — csupa holt anyag. Csak az alkotás vágya teheti élővé őket. A vágy megragadni a szépet, vagyis azt, amit a festő szépnek lát. A látástól a láttatásig pedig a teremtő képzeleten keresztül vezet az út. A szenei (Senec) Népkönyvtár kiállítótermében Mária Miková-Podhradská festőművész tárlatát láthatta májusban a közönség. A művész témája a természet: az egyéni meglátásokban meg-megújuló táj. Az ősi és örök mozgás egy-egy kimerevitett pillanata. Amit ez a tárlat kínált, az rendhagyó módon a két véglet volt: a Mátyusföldi táj, szelíd vizeivel, vizparti fáival, bokraival, pihentető csendjével — és Közép-Szlovákia, a Selmeci Hegyek, közeli és távoli fenyvesekkel, a láthatatlan, mégis jelenlevő ember fájdalmas magányával. A síkvidéki tájban a felnőtt csendes szemlélődését, a hegyvidékeiben pedig a gyermekkorfájdalmas nosztalgiáját érezzük. Ami a két végletet összeköti, az a színek — a meleg barna és sárga, az ultramarin s a szürke — árnyalatainak harmóniája. Éppen a színek azok, amelyek azt sugallják, hogy a természet csak az ihlető volt, a festő valójában a lélek belső tájaira vezet el bennünket. Ezek a tájak az értelem és érzelem világának belső törvényei szerint rendeződnek képpé, így válik érthetővé a stilizáció mértéke, a nyugalom és feszültség váltakozása, s a színskála visszafogottsága is. Erre utal a kompozíció is, amely ezeknek a tájaknak mélységet és tartalmat ad, az előtér és háttér közötti távolság érzékeltetésével. A tárlaton nagy méretű textilképeket is láthattunk, amelyek stilizáltságukkal és expressziv kifejezésmódjukkal érett és kiforrott alkotóra vallottak. Míg az akvarellekben az érzelem dominált, itt inkább a gondolatiság ragadta meg az embert és késztette a mondanivaló kielemzésére. (mikola) Miliők Éva: ÍGY ÉLT MARX KÁROLY Elismerésre méltó feladatra vállalkozott Miliők Éva, amikor elhatározta, hogy közérthető, az olvasók nagy tömegeinek érdeklődésére számot tartó életrajzot ír a tudományos szocializmus alapítójáról — arról az emberről, aki elméleti munkásságával és gyakorlati tevékenységével rendkívüli hatást gyakorolt a történelem menetére. Marx nem szerette a nagy szavakat és kiváltképp távol állt tőle az öneszményítés, s a szerző igyekszik is az ő szellemében írni. De hát Marxról lehetetlen elismerés nélkül szólni. Képességeit, kivételes jelentőségét még ellenfelei sem vitatják; a legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy páratlanul sokoldalú, lenyűgöző tudású gondolkodó volt. „... a legnagyobb, talán az egyetlen most élő igazi filozófus..." — így jellemezte egyik ismerőse a-23 (!) éves Marxot. Miliők Éva könyvének lapjain nem „csupán" a tudós és a forradalmár Marxszal találkozunk újra, hanem a rendkívül vonzó egyéniségű, rokonszenves „magánemberrel" is — s az idézőjel sem véletlen: Marx magánélete elválaszthatatlan a forradalmi munkásmozgalom harcaitól, tudományos munkájától. Az az ember áll előttünk, aki úttörő jelentőségű, korszakalkotó és máig is időszerű történelmi, gazdasági és filozófiai müvek sorát írta meg száműzetésben és sokszor már szinte valószínűtlen nyomor közepette, s akit semmilyen szenvedés és nélkülözés nem tudott megfosztani életszeretetétől, tenniakarásától, a jövőbe vetett hitétől. Megismerjük a kedveséhez verseket író szerelmes ifjút, a filléres gondokkal küszködő családfőt, aki hivatalnoki állást vállalna a vasútnál, hogy családját a nyomortól megszabadítsa (de „olvashatatlan" kézírására hivatkozva elutasítják), a munkásmozgalom irányítóját, aki egészségét nem kímélve és szinte csak kávén és szivaron élve éjjel-nappal dolgozik; látjuk a lányait féltő apát, a vidámságot, tréfát kedvelő jóbarátot, az irónia és a kíméletlen gúny fegyvereit mesterien használó vitapartnert és publicistát — s nem utolsósorban megismerkedünk a marxi életmű létrejöttének, a kor munkásmozgalmának a történetével is. „Neve és müve élni fog századokon át." — mondta Engels a Marx sírjánál elhangzott gyászbeszédében. Miliők Éva kitűnően megírt, olvasmányos könyve újfent megerősíti Engels szavainak érvényességét. G. Kovács László & GLEMBAY CSALÁD A XX. századi horvát drámairodalom öt évvel ezelőtt elhunyt jeles egyéniségének a Glembayakról szóló trilógiája (Glembay csalás, Agónia, Léda) napjainkban nemcsak a történetiség és az aktualitás dialektikájának kérdéseit veti fel, hanem egyúttal rávilágít az 1918-ban levitézlett Monarchia deklasszáltjainak erkölcsi széthullására. Miroslav Krleža drámaszerkesztésének sajátossága, hogy valamennyi szereplőjének jelleme a drámai cselekmény kezdete előtt lezárult. Szinte azt is mondhatnék: minden szereplő, illetve azok karaktere valamikor régen, már a gyermekkorban és a kamaszkorban kialakult. Kinek-kinek határozott nézetei és határozott erkölcsei vannak, és nincs olyan válság, amely ezen változtathatna. A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a Glembay család a naturalista, mondhatnám azt is: az ibseni típusú drámatechnikából mindenekelőtt a szituációk lélektani fölépítését őrzi. Csak éppen a köznapi valóságtól elrugaszkodó dialogizálással, ám a felszínnél sokkal lejjebb ásva, szinte lélektani mélyfúrással. Amolyan rendezöileg rendkívül hatásosan színre vihető atmoszférikus miliődráma ez, s mint ilyennek, meghatározó eleme a színészi játék. Bratislavában, a Dosztojevszkij sori Kis Színpadon Miloš Pietor állította színpadra a darabot. Rendezésének egyik alapvető vonása, hogy megfelelő arányérzéket tud teremteni a konkrét társadalmi és családi szituációk ábrázolása, illetve a figurák egyre növekvő hangulati és lelki tényezői között. Mindez úgy emeli ki a hajdanvolt közép-európai hangulatokat idéző darabot a közvetlen valóságból, hogy egy pillanatig sem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg: fokozni tudja a tragédia komolyságát. A rendező egyúttal azt is tudatosította, hogy a Glembay család előadásának hitele elsősorban a színészi alakítások súlyán múlik. Gondos munkájának eredményeképpen Ladislav Vychodil díszlete a találó miliőt érzékelteti, jó színészvezetésének eredményeképpen pedig Ladislav Chudík. Martin Huba, Emília Vášáryová, Eh Romančik és a többi szereplő mélyen átélve, belülről világítja át a rászabott figura emberi sorsát és jellemét. Miklósi Péter ZENEI RITKASÁGOK Manapság sokat olvashatunk arról, hogy még a kiváló minőségű termékekkel is nehéz betömi a világpiacra vagy tartani az ott már korábban elfoglalt pozíciókat. A konkurrenciaharc kétségtelenül erősödik a nemzetközi hanglemezpiacon is. s ezt a digitális lemezek gyors térhódítása még fokozza. Hanglemezvállalataink szakemberei jól tudják, hogy „alapművekkel" — egy-egy Beethoven vagy Brahms-szimfóniával, Mozart-szonátával, vagy Chopin etűdjeinek sorozatával — még a legkitűnőbb interpretálásban is nehéz felvenni a versenyt a legnagyobb világcégek sokszoros kínálatával. Ma már Smetana, Dvofák vagy Janáček ismertebb műveit is a legrangosabb zenekarok és előadóművészek tolmácsolásában, nagy választékból vásárolhatják meg a diszkofilek. Ezért irányul már jó ideje forgalmazóink figyelme olyan ritkaságokra, melyek például a csehországi főúri kastélyok zenei archívumaiból kerültek napvilágra. Český Krumlovban, a Schwarzenbergek zenei gyűjteményében is ilyen ritkaságokat őriznek, többek között Jan Vent (Johann Went) átiratait. Jan Vent, egy Louny melletti vándormuzsikus fia, jeles oboaművész volt a 18. század második felében. Előbb a csehországi Pachta-grófok szolgálatában állt, de azután Bécsbe került, ahol a Schwarzenbergek zenekarában, majd a császári udvari zenekarban muzsikált. Vent Bécsben gyakran együtt játszott Mozart-al is és annak korai halála után az özvegy kérésére gondozója lett Mozart fúvósegyüttesre írt müveinek. Vent amellett, hogy sok önálló müvet komponált, fúvósegyüttesre irta át Mozart legismertebb operáit. Akkoriban az ilyesmi nem számított „szentségtörésnek", hiszen gyakran maguk a szerzők is különféle hangszeregyüttesekre írták át műveiket, s például Liszt Ferenc remek átirataival csak növelte az eredeti kompozíciók népszerűségét. A SUPRAPHON új lemezén Mozart: Figaro házassága című operájának Vent általi átiratát a Collegium Musicum Pragense fúvósegyüttes (2 oboa, 2 klarinét, 2 kürt, 2 fagott) tolmácsolja. A nemzetközileg is elismert prágai fúvós-oktett kitűnő stílusérzékkel adja elő az opera népszerű önálló számainak mintegy a felét tartalmazó átiratot, kiemelve a hangszerek konszonáns együtthangzását, gondosan ügyelve arra, hogy a játékosok egyéni virtuóz-kézsége ne bontsa meg a melódiáik arányos szépségét. Delmár Gábor 9
