A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — dr. DUDÁS KÁLMÁN a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Jnb elnöke, az SZLKP KB póttagja Keszeli Ferenc: KICSENGETTEK Szabó G. László: SZERELEM KÉKBEN ÉS ESŐBEN Fábry István: SPANYOL FÖLDÖN A SZABADSÁGÉRT Gál Sándor: BÓDVA MENTI VÁLTOZÁSOK P. Zachara: A SZAHARÁN KERESZTÜL BOKRÉTÁK, KALAPDÍSZEK, SZALAGOK Címlapunkon Fulajtár Éva a Szőttes táncosa. Fotó: Prandl Sándor A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava. Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ut. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Pétemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Korábbi beszélgetéseink során hangsúlyozottan arra kértél, hogy az interjúk során kerüljük a kifejezetten egyéni gondokat, és a pályádról is pusztán annyi szó essék, amennyit az általánosíthatóság miatt megérdemel. Talán nem szívesen beszélsz önmagadról? — Részint ez is igaz, bár valójában nem erről van szó. Egyszerűen úgy gondolom, hogy meg kell válogatni, miről beszéljünk a nyilvánosság előtt. A fontos tervekről, a lényeges gondokról okvetlenül beszélni kell, de nem a szörszálhasogatás, vagy az okvetlen jólértesültség szintjén. Félreértés ne essék : bizonyos dolgok nem azért nem tartoznak a nyilvánosságra mert titkok, hanem mert egy szakma, esetünkben mondjuk egy színház belügyei. Szerintem a színház elsősorban eredményeiben és művészi törekvéseinek irányzataiban, esetleg általános gondjaiban igényli a nyilvánosságot, a kuliszszatítkok kiteregetésében viszont annál kevésbé. Ezért kerülöm szívesen a sztorizást ... — Pályakezdőként bizonyára sok mindent másképp láttál, másképp gondoltál a színészetről.. . — Amikor az ember pályakezdő, akkor óriási hittel, ambícióval, önkifejezési vággyal megy neki az életnek. Egy színész, érthetően, hatványozott erővel akar karriert csinálni és megmutatni a tehetségét. De legyen az illetőnek bármilyen talentuma, csak jópár komolyabb megmérettetés után érezheti magát igazán a pályán. Persze, ez alól én sem voltam kivétel, bár viszonylag egyenletesen alakuló, folyamatos és sok szereplési lehetőséget kínáló pályaívről adhatok magamnak számot. — A színész mennyire lehet gazdája saját képességeinek? — Az ember szerintem mindig ura képességeinek, épp csak nem mindig és nem mindenki tudatosítja ezt magában. — Valóban nem zavar, hogy az évek során eléggé beskatulyáztak? Arra gondolok, hogy sok hasonló típusú negatív hőst kellett megformálnod, egyfajta intrikus és ..gonosz " figurákat szemben a ..jó emberekkel"... — Talán meglepő lesz amit mondok, de a lelkem mélyén szeretem ezeket az alakításokat mert hallatlanul izgalmas és összetett feladatot jelentenek. És mert alkatom alapján távol áll tőlem a nagyhangú deklamálás vagy a romantikus játékstílus, akarva-akaratlanul vállalom e szerepkör olykor naiv megítélési hátrányait. Persze, örömmel játszok el minden más érdekes figurát is. Szeretem például a klasszikus szerepeket, máskor viszont azt szeretném, hogy jobban építsenek a humorérzékemre. — Több mint három és fél évtizednyi színészi múlttal vannak-e konkrét szerepvágyaid? — Nemigen. Igyekszem racionálisan gondolkodni s nem foglalkozom olyan álmokkal, amelyek nincsenek a láthatáron. Egyszerűen bízom benne, hogy a nekem való szerepek a jövőben is rám találnak. — Apropó, mi a véleményed a szerencséről? Elengedhetetlen .Melléke" a színészi karriernek? — Erről saját véleményem van. Mindenkinek az életében van olyan mozzanat, amikor jól jön, egyenesen szükséges a szerencse. De az élet, a hivatás nem szerencsejáték. A színészi pályát, s ennek révén a szerencsét, ha maximálisan befolyásolni nem is, de irányítani lehet. Amennyiben például annak LENGYEL FERENC érdemes művész, a MATESZ Thália Színpadának tagja Jópár esztendeje, hogy a most 56 éves Lengyel Ferenccel interjút készítettem. Aligha tartanám lényegesnek említeni ezt, de a riporter jóleső érzéssel veszi tudomásul, hogy mostani beszélgetésünk közben pár mondat után újfent kiderül: akkor is, most is azzal az emberrel és színésszel társalgók, aki a szüntelen újrakezdés hitével s bizalmával illeszkedik a hazai magyar színjátszás hétköznapi teendőibe. Hivatásos színpadra szinte suhancként, a felszabadulás utáni esztendőkben lépett először, amikor is a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház foglalkoztatta őt, természetesen, jobbára csupán statiszta szerepekben. 1950-ben viszont Lengyel Ferenc is egyik alapító tagja az Állami Faluszínház tíz éven át fennálló magyar csoportjának; 1960-tól pedig a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesében játszik. 1970 óta a kassai (Košice) Thália Színpad vezető művészeinek egyike. A múló évtizedek során szerepeinek sokaságával bizonyította — és bizonyítja napjainkban is —, hogy érti a színházművészet sokarcúságát; hogy érzi azt a kettősséget amely a súlyos gondolatban megmutatja a komédiát, illetve a vígjáték mélyén sejtetni engedi a belső, sötétebb emberi tartalmakat. Ötvenedik születésnapján megkérdeztem tőle, vajon nem zavarja-e, hogy a rendezők meglehetősen beskatulyázták? Ő csak annyit válaszolt, hogy nem panaszkodó típus és kitárulkozni csupán a színpadon szeret. Azóta fél évtizednél több idő telt el, s 1986 májusában Lengyel Ferenc megkapta az Érdemes művész elismerést. idején szerencsém volt, hogy a 250—300 jelentkező közül engem is fölvettek az Állami Faluszínház magyar együttesébe, a pályám kiteljesedésében már egyéni igyekezetem, a saját munkám volt a döntő. Az azóta eltelt esztendők során mindig arra törekedtem, hogy a magam szerencséjét részben én is irányítsam. — Ez viszont azt jelenti, hogy ha nincsenek is konkrét szerepvágyaid, a közeljövőt érintő elképzeléseid mindenképpen vannak. . . — Nem szeretném ha öndicséretnek hangzana, de úgy érzem — és részben talán a frissen kapott kitüntetés is ezt igazolja —, hogy pályámon sikerült már eljutnom valahova. Igaz, az életem nagyja szintén eltelt közben, s az efféle felismerések szemléleti váltással is párosulnak. Most már nemcsak úgy akarom magam megvalósítani, hogy egy-egy jó alakításra törekszem, hanem mindennél fontosabb lett számomra a pálya egésze. És az, hogy a Thália Színpadon egyre jobb szellemi és alkotói közegben dolgozzunk. Hogy elégedett, kiegyensúlyozott, mondhatnám boldog legyek, miközben a munkámat végzem. Ez az ötvenvalahány, ez fontos időszak az ember életében. Már nem húsz az illető, de még nem is hatvan! Mindenesetre felgyűlt benne annyi tapasztalat, hogy szeretné minél jobban kamatoztatni és lehetőleg átadni valakinek. Nemcsak a közönségnek, hanem az utána jövőknek is. — Mások-e a mai fiatalok, mint a Te idődben ? — Nagyobb a körültekintésük, a tájékozottságuk és bizonyos mértékben a tárgyi tudásuk, mint nekünk volt. Ez a mai kor előnye. Nincs annyi bepótolnivalójuk, mint a mi háborús ifjúságunknak. Ugyanakkor lazábbak is egy kicsit, és érződik rajtuk, hogy többet kaptak készen az élettől, mint mi. A színháztól is mintha azt várnák, hogy színésszé teszi őket a saját belső erőfeszítésük nélkül. Pedig ez a pálya rengeteg áldozatot, önfegyelmet, kitartást, önművelést igényel. Egyszerűen többet kellene adniuk önmagukból, bár ennek példamutató tudatosítása az idősebb pályatársak feladata is. — Van. ami erősíti az érzést, hogy érdemes színésznek lenni? — A jó előadások fantasztikus boldogságot adnak. Egy jó előadásban mindig szívesen vagyok színész, egy rossz produkcióban viszont játszani is nagyon rossz. — És ha egy bemutató közepesre sikeredik? — Akkor is nyugtalan vagyok. Ha pedig olyan méltatást kap, amely bármely irányban érdemtelen, akkor néha bizony ingerült is. — Mi van akkor, ha előre tudod, hogy közepes, netán rossz produkcióban kell szerepelned? — Akkor sem eresztheti el magát az ember. Mert minden estében benne van a hátha. Ha nem is az egészet, saját magam számára egy-egy mondatot vagy egy jelenetet meg akarok oldani. Ha ez sem sikerül, akkor elesettnek, hitét vesztettnek érzi magát az ember. Másnap aztán újra reménykedik. — Milyen a viszonyod a kollégáidhoz ? — Sajnos, változóban vannak az igazi emberi kapcsolatok. Elsietjük az életünket, soha nincs időnk, mindig rohanunk. Elrohanunk egymás mellett, s közben elrohan az élet is, a színészpálya is. — Mindenről nagyon tudatos és öszszefogott véleményt mondasz. Jó! kiismertelek ha azt mondom: pályád minden lépését is igyekszel végiggondolni. tudatosan alakítani? — Jórészt igen. Bár ez a tudatosság nem mindig van előnyömre. De nemcsak a saját munkámban, nemcsak a hazai magyar színházi életben, hanem mindenütt zavar a tudatosság hiánya. Még akkor is, ha az eredmény esetleg nagyszerű. Ilyen vagyok. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Prandl Sándor
