A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-13 / 24. szám
MIROSLAV KAPEK MICSODA GÓL! I Minden csalóka — dömnögte az ötven év körüli, alacsony, hordó alakú, rövidre nyírt, erősen őszülő hajú férfi, a sakkjátszmája fölé görnyedve. De nem a szőke, nyakigláb társával játszott, a fehér és fekete figurákat egyedül mozgatta. — Teljességgel minden. A sakk is — meg ez a csend is. — Az isten megáldjon, ne kínozz) Ez neked csend? Én ezektől a buldózerektől meg daruktól hamarosan a plafonra mászom. — A nyakigláb férfi a halántékához kapott, mintha hirtelen háromosztatú ideggyulladást kapott volna, és az ablakhoz lépett. — Gyere csak, mutatok valamit! A borús kedvű sakkozó nem vett róla tudomást, teljesen lekötötte az önmagával folytatott mérkőzés. — Hát ez matt lenne. Igen, menthetetlenül. A feketének egy mákszemnyi esélye sincs a menekülésre. Gyönyörű partit játszottam, nem szabad elfelejtenem. Nagy hiba, hogy nem tanultál meg sakkozni. Ez a királyi játék nagyszerűen élesíti az elmét. Csak ne lenne benne annyi csalafintaság. — Mialatt a sakkfigurákat a dobozba rakosgatta, a nyakigláb egyre sürgette: — Kérlek, gyere ide, itt annyi csalafintaságot látsz, hogy ettől az eszed is megáll. A gömböc férfi vonakodva az ablakhoz lépett, homlokát az ablak üvegéhez nyomta és kitekintett. Az eléje táruló látványtól kiguvadt a szeme. A közeli építkezésen valamennyi gép — márpedig sok volt belőlük — üresen üzemelt, sehol egy gépkezelő. Az építőmunkások félkörben állva valami kicsiny szerkezetet figyeltek merően. Egy nyurga fiú, nyilván tanonc, sörösládákból rakott piramis körül tevékenykedett. Egyik üveget a másik után vette elő, ügyesen felnyitotta őket és a legközelebb álló férfi kezébe adta. Az a szájához emelte, hátrahajtott fejjel jót húzott belőle és továbbadta. A palack körbejárt, amíg — üresen — vissza nem került a tanonchoz, aki visszatette a ládába és kőrútjára indította a következőt, — Miféle szertartás ez? — szömyedt el a gömböc. — Ebbe tényleg beleszédül az ember feje. — Körbe-körbe, akárcsak a palackok — egészítette ki a nyakigláb. — Tulajdonképpen mit bámulnak? — Mindjárt megállapítom — mondta a társa, elfordult az ablaktól és rövid, gyors léptekkel az íróasztalához sietett. Kinyitotta az alsó fiókot és egy nagy messzelátót húzott elő. Visszatért az ablakhoz, a szeméhez illesztette, és miután beállította, döbbenten felkiáltott: ' — De hiszen ez egy televízió! — Micsoda? — csodálkozott a nyakigláb. — Az isten szerelmére, talán csak nem tartanak távúton tanfolyamot az ipari televízió segítségével? — Dehogy, ez nem tanfolyam! Akkor nem figyelnének ennyire és sört sem innának. — A kövérke ember az íróasztalához lépett, felemelte a telefonkagylót és tárcsázott. — Lundák — kiáltotta a kagylóba —, kapcsolja be a televíziót és mondja meg, mit közvetítenek! Lundáknak nem kellett a készüléket bekapcsolni, mert azonnal válaszolt. — Futballt. — Futballt) — A gömböc férfi kerek arca az undortól eltorzult. Miközben a kagylót helyre tette, láthatóan kedvetlenül fűzte hozzá: — Ez szörnyű. Hihetetlen. A televízió nemcsak a szabadidőnket, de a munkaidőnket is elrabolja. — Ha legalább leállítanák a gépeket! Ki bírja hallgatni ezt a ricsajt, ha ráadásul még nem is dolgoznak! — A nyakigláb megrázta a fejét, sűrű sörénye körbe repkedett. — Ez kimondottan borzalmas, te pedig még csendről beszélsz! — Látod, hogy minden csalóka. Amikor a csendet említettem, akkor nem erre a sikerült építkezésre gondoltam, hanem arra a csendre, amelyik itt a mi hivatalunkban uralkodik, érted? A nyakigláb szeme tágra nyílt a csodálkozástól. — A mi esetünkre? Talán nekünk itt egy darabka saját csendünk van? Hol, kérlek szépen? Én azonnal odamegyek, és kortyintok belőle. Nem is tudod, milyen szükségem van rá. Otthon a feleségem megy az idegemre a végnélküli badarságaival, a munkában pedig a buldózerek. Ki bírja ezt elviselni? A társa előbb rábólintott, de mindjárt meg is rázta a fejét. —■ Rosszul értettél. Hallod-e, barátom, tudatosítod egyáltalán, hogy már több mint egy hónapja nem kaptunk jelentést semmiféle kihágásról? Tavaly ilyenkor néhány rablótámadást, egy prágai varietében előfordult botrányt, egy gyilkosságot, ráadásul Zítek énekes elrablását kellett kivizsgálnunk, úgy hogy volt mit csinálnunk. Most meg egy hónapja semmi. Ha nem sakkoznék, hát unatkoznék. A nyakigláb feje a mellére horgadt. Egy hajtincse a homlokáról egészen az orra hegyéig lógott. — Nem hasonlíthatod a tavalyi tavaszt az ideihez! Tavaly kutya rossz idő volt és az emberek emiatt alig fértek a bőrükbe. Most azonban úgy süt a nap, mint nyáron, a fejünk felett kék az ég, kinek lenne kedve gyilkolni és betömi, vagy éppen énekeseket elhurcolni. Örüljünk, hogy semmi ilyesmi nem történik. De ez a szüntelen dübörgés tönkre teszi az idegeimet és egy szép napon a bolondok házába juttat! A közeli építkezés zaja erre mintha még növekedett volna. A hórihorgas alak felsziszszent és feitápászkodott a karosszékből. Forrt benne a düh. Ám mielőtt még kinyithatta volna a száját, hogy utat engedjen a dühének, a helyiségbe félénken egy apró emberke lépett be. Néhány bizonytalan lépést tett, majd megállt. A meglepődött langaléta hozzálépett, kis ideig fölülről szemügyre vette, majd meglehetősen tiszteletlenül megkérdezte, kicsoda, és mit keres itt. — Mehere Henrik vagyok, a Samostav pénztárosa. — A Samostavé? — kérdezte a nyakigláb, mély lélegzetet vett, s ezáltal feltűnően kidomborodott hatalmas mellkasa, majd az ablakon túlra mutatott: Szóval maga is ott dolgozik... — Igenis, kérem, szintén ezen az építkezésen, itt, maguk mellett — bólogatott ingerlőén az izgatott Mehere pénztáros. Lehajtott fejjel állt, talán félt felnézni a rosszkedvű óriás arcába, aki ölbe szorította a kezét és kivicsoritotta a fogait.. — Ha tudná, mennyire kívántam, hogy ennek az elrettentő intézménynek egyik bűnöse á kezem közé kerüljön! — Ha már erről van szó, hát egyetlen bűnöse — javította ki Mehere és ráncos arcával elszántan nézett a többiekre. — Mindent én követtem el, egyedül én! Ez a váratlan vallomás annyira megdöbbentette a hosszú férfit, hogy a bűntudatosan szipogó emberkétől néhány lépésnyit hátrált.- — Tehát maga a fő bűnös! Ráadásul pénztáros! — kiáltotta undorral. A gömböc férfi, aki eddig némán figyelt, rövidet köhintett. — Itt a további bizonyíték, hogy minden rossz okozója a pénz. — Ez az egyetlen dolog, amiben tévedsz, mivel nőtlen vagy. Minden rossz mögött találhatod a nőt. és többnyire a sajátodat. Már megbocsáss! Mehere Henrik ezeket a szavakat belegyezéssel fogadta és kis tojásfejével buzgón helyeselve bólogatott. — Igaza van, annak, hogy itt vagyok, ugyancsak egy nő az oka. Mindent ő idézett elő. Hogyan is volt képes ilyesmire? A hosszúlábú égnek emelte a kezét. — Ember, mi egyáltalán nem értjük egymást. Engem őrületbe kerget ez a maguk építkezése! Egyébként akarja látni, milyen büntetendő munkaerkölcsük van? A kis pénztáros idejében lehunyta álmos szemét. — Munkaerkölcsünk? Egyáltalán nem értem magát. — Mindjárt megért! — A nyakigláb megragadta Mehere zakóját és karjánál fogva az ablakhoz húzta őt. — Tessék csak kinézni! A reszkető emberke kinézett és fojtottan elkáromkodta magát. De más okból, mint azt a nyakigláb hitte. Nemtetszését egy borzas, bajuszos, kopottruhás férfi látványa váltotta ki, aki vadul vágtatott az utcán, a járókelőkkel nem törődve beléjük ütközött és bocsánatot se kért. Szemmel láthatóan rendkívül izgatott volt. — De hiszen ez éppen ... — Mehere tenyerét a szájára szorította és visszafojtotta a további szavakat. — Talán azt akarja mondani, hogy az éppen dicséretes, ahogyan a maguk alkalmazottai cselekszenek ? — vetette oda a nyakigláb, aki észrevette az építkezésen bekövetkezett változást. Az építőmunkások már nem álldogáltak a televízió előtt, hanem teljes gőzzel dolgoztak. — Csakhogy egy pillanattal ezelőtt a munka helyett még a futballal voltak elfoglalva. Mehere pénztáros egyáltalán nem szégyellte el magát, ellenkezőleg, büszkén nézett a többiekre. — Mi teljes mértékben sportvállalat vagyunk — dicsekedett hunyorogva. — Következetesen betartjuk a jelszót: A testnevelés fejlesztésével a további munkasikerek eléréséhez! — A televíziót nézni, méghozzá munkaidőben, ez valóban tiszteletreméltó sportteljesítmény! — vágta oda a nyakigláb. — És a maguk sportolói miért nem állítják le legalább a gépeket, miért hagyják, hogy üresen járjanak? A meggyömyedt pénztáros egyetértése jeleként a tenyerébe csapott. — Elismerem, ez egész jó újítási javaslat, tolmácsolnom kell a építésvezetőnek! — de nyomban a homlokára csapott és kimondta az ellenérvét. — Csak attól félek, hogy akkor meg úgy tűnne, mintha a dolgozóink sztrájkolnának. — Nem szégyelli magát így beszélni? — A kis köpcös, aki eddig némán figyelte Mehere és hosszú társa szóváltását, rosszalló grimaszt vágott. — És még ne csússzon lefelé az építőiparunk szekere! — Mi, kérem, egyáltalán nem csúszunk lefelé — védekezett a Samostav pénztárosa. — Ha tudni akarja, példásan teljesítjük a tervet, mindig és minden körülmények között. A kis kövér ember' kékesszürke szeme felcsillant a nagy szemüveg mögött. — Ezt úgy kell értenünk, hogy az állásidőt is betervezik? Egy futballmeccs időtartama, ha nem tévedek ... Mehere Henrik tiszteletteljesen kiegészítette. — Nem, nem téved. Másfél óra. De ez az egész szempontjából nézve teljesen lényegtelen. A mi építőink ezt a veszteséget mindig behozzák. Úgy kell vennünk a dolgokat, a-14
