A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
A BÉLYEGGYŰJTÉS — ÉLMÉNY A bélyeggyűjtésen, mint a himlőn, minden férfi átesik gyermekkorában. A legtöbben persze később abbahagyják, mert az élet körforgásába kerülve — nincs idejük a bélyeggyűjtésre. Akadnak azonban olyan szenvedélyes gyűjtők is, akik az életük végéig megmaradnak a bélyeg mellett. Korunk lázas tempójában gyakran fölvetődik a kérdés: érdemes egyáltalán bélyeget gyűjteni? Nem csak az időhiány miatt, hanem azért is, mert a bélyeggyűjtés elvesztette romantikus szépségét, s egyre kevesebb az olyan bélyeggyűjtő, aki levélpapírról áztatja le a bélyeget. Ma már nagyon sokan tagjai a bélyeggyűjtők egyesületének, s ott rendelik meg az őket érdeklő sorozatokat, eljárnak a bélyegkereskedésekbe vagy a bélyegbörzére és itt adnak-vesznek. Emlékszem, gyermekkoromban milyen lázas igyekezettel gyűjtöttem a bélyeget mindenütt felbélyegzett borítékok után kutattam, osztálytársaimmal állandóan csereberéltem. Persze itt-ott még ma is csereberélnek a gyerekek, legtöbben azonban bélyegszaküzletben vásárolnak, ha van rá pénzük. Érdekes, hogy nyugdíjas korban sok ember újra ráérez a régi szenvedélyre. Némelyek az unokák gyűjtési lázától kapnak új erőre, másokat a nosztalgia és a bőséges időfölösleg ösztökél bélyeggyűjtésre, és természetesen akadnak olyanok, akik nem szakították meg a gyűjtést. Jómagam sohasem távolodtam el egészen a gyűjtéstől, ha a borítékon szép bélyeget láttam, mindig leáztattam és eltettem. Néha-néha bekukkantottam a bélyegboltba és gyakran megfordultam a bratislavai bélyegbörzén. Érdekes, hogy ott majdnem mindig találkoztam néhány írótársammal és barátommal, többek között Emil Boleslav Lukáč-csa! és másokkal. A bélyeggyűjtés szépsége nem az, hogy a legértékesebb, legkülönlegesebb bélyegeket megszerezzem, ez nem is adatott meg, csak néhány ezer embernek a földkerekségen. A bélyeggyűjtés izgalmát a körülötte való pepecselés jelenti. Nézegetés nagyítón, nincs-e megsérülve, a sorozatok esztétikus elhelyezése az albumban és egyáltalán a bélyegben való gyönyörködés. Hiszen a bélyeg esztétikus élményt is jelent, a bélyeg képeit, rajzait, rézkarcait hírneves művészek készítik. S ma már minden ország szép és érdekes bélyegeket igyekszik kiadni, ebben versenyeznek egymással. De a bélyeg nem csak esztétikai élményt jelent, a bélyegek hírt adnak a történelmi változásokról, ismertetik egy-egy ország hírneves egyéniségeit, gyönyörű színekben láttatják a különböző tájegységek vagy országok flóráját, faunáját vannak sport-sorozatok, légiposta-sorozatok, űrhajós-sorozatok, és így tovább. A bélyeggyűjtő tehát ismereteket szerezhet kedvelt szórakozása mellett. Érdemes tehát bélyeget gyűjteni, nyugdíjas korban újra hozzáfogni e gazdag időtöltéshez. Egy-egy érdekes bélyeg kíváncsiságot kelt bennünk: vajon hol van az az ország, ahol kiadták. Térképeken keresgélünk, hasznos ismereteket szerzünk. A bélyeggyűjtés tehát ösztönzést ad ismereteink bővítéséhez, különböző könyvek forgatásához. Sok bélyeggyűjtő ma már csak a különböző motívumokra szorítkozik, hiszen sok százezer bélyeget adnak ki szerte a világon, s mert nem tudjuk mind megszerezni, ez nem is lehetséges, hasznos a gyűjtés differenciálása. Mondjuk, csak űrhajós bélyegeket gyűjtünk, vagy virágokat, esetleg művészi portrékat és így tovább. Aki ráérez a bélyeggyűjtés szépségére, nem bánja meg. Hiszen kevés befektetéssel, kellemes időtöltésben részesülhet. —Dénes TARZAN Egyszer, amikor az erdőben sétáltunk, Jens hirtelen azt kérdezte tőlem: — Apa, te erősebb vagy Tarzannál? — Hogy is kérdezhetsz ilyet, persze hogy erősebb vagyok — feleltem könynyedén. Természetesen kissé túloztam, de az ember annyira szeretné, hogy a fia tisztelje. Annál inkább, mível ő az egyetlen lény, akitől ilyesmit még várhatok. — És ki tudsz dönteni puszta kézzel egy fát, mint Tarzan? — Gyerekjáték — mondtam. És rájöttem, hogy most már benne vagyok a pácban. — Egy nagy fát? — Hát akármilyet. — Próbáld meg és döntsd ki. apa, nagyon kérlek ... — Nem — ellenkeztem határozottan. — Ez tilos, és megbüntetnének. Különben szíves örömest megtenném. Ennek az érvnek nyilván hatása volt, mert Jens néhány percre elhallgatott. Én gondolatban már gratuláltam is magamnak, hogy ilyen sikeresen kivágtam magam a bajból, amikor váratlanul egy egyenruhás erdész került elénk. Mielőtt fiamat félrehúztam volna, a gyerek egy szuszra kivágta: — Meg tetszik engedni, hogy a papám kidöntsön egy"fát? Puszta kézzel? — Puszta kézzel?! — csodálkozott az erdész. — Azt hiszem, a papád nem képes erre. — Dehogynem képes — jelentette ki türelmetlenül Jens. — Hiszen ő maga mondta! Az én papám sokkal erősebb, mint Tarzan! Az erdész fürkésző szemmel mórt végig, nyilvánvalóan kételkedett az efféle állítás igazságában. Végül furcsán elmosolyodott, és ettől hideg borzongás futott végig rajtam. — No, ha valóban képes erre — fordult hozzám —, akkor megengedem, hogy kidöntsön két fát. — Ő, apa, kezdd már el. amíg a bácsi meg nem gondolja magát! — kiáltotta elragadtatással Jens. — De új felöltő van rajtam — mondtam, és félrevonszoltam a fiamat, — Ugyan, hogy is tudnál te egy fát kidönteni! — mondta Jens hazafelé menet. Semmit sem válaszoltam. Gondolatban panaszt fogalmaztam az erdőgazdaság vezetőjének a címére. Mert szilárd meggyőződésem, hogy annak az erdésznek nem lett volna joga erre engedélyt adni! HNN SEBERG EMBERI FELESELŐ AKTÁK Egy történetnek annyi arca van, ahányan mesélik. Melyik igaz és melyik tűnik csupán annak? Eldönthetetlen. Én mindenesetre Kelet-Szlovákia egyik kisvárosában hallottam az alábbi „love story"-t. Szereplők A férj: igazi szépfiú. Szuper a dzsekije, cipője, nadrágja. A százasokat — sőt, egykét ötszázast is — zsebbe gyűrve viseli. A lányok bomlanak érte, ö viszont meglehetősen búskomor. Az első feleség: nem izgatja magát, már mindenen túl van. Korához képest feltűnően hervadt. Egyetlen dolgot tart szem előtt: mi a gyerek érdeke? A második asszony: még elvakítják az indulatok. És persze neki is született a fent említett férjtől gyereke. Az anyós: mindenki gyűlöli. Egy mondaton belül sir és kacag, úgy véli, mindenki ellene esküdött. A sztori A történet eleje banális. Adva volt egy fiú és egy lány, akik a kamaszkor végén egymásba szerettek. A lányos szülök ellenkezése dacára összeházasodtak és építkezni kezdtek. Az anyós telkén, az após jóindulatú segítségével. Mire a ház elkészült, anyós és meny úgy utálták egymást, hogy a legszívesebben még az utcán is kikerülték volna egymást. A gyűlölet oka nem a ház volt, nem is az adósság, hanem a meny élhetetlensége. Az ifiasszony ugyanis otthon ült és ölbe tett kézzel várta, hogy tekergő férje hazakeveredjen. — Miatta lett ilyen az az áldott jó fiú — mondja az anyós. — Ha ö jól tartotta volna otthon, biztos nem ment volna más asszonyokhoz. De ha már elment, miért nem ment utána? Hozta volna haza! Akkor nem derült volna ki a család szégyene. Én is mentem az uram után a kocsmába eleget. Sohasem restelltem. Idővel belépett a körbe a második feleség. Baráti alapon. Szerepe annyi volt, hogy olykor megfeddte az akkor még más férjét, hogy miért olyan csélcsap, hiszen otthon ifjú felesége és apró gyermeke várja őt. A férfi ellenvetései többnyire feleségének nemi ridegségére szorítkoztak. Állítólag inkább elnézi, hogy ő máshová jár, csak hozzá ne közeledjen. Csak találna egyszer egy igazi nőt! Aki elfogadja őt olyannak, amilyen ... A későbbi második asszony akkor még tartotta magát: neki, úgymond, nem kell a más férje. Az első házasságban azután elkövetkezett a rendszeres verések ideje. A férj verte az asszonyt; a ridegnek vélt asszony viszont fölcsattant, esetleg tányér, bögre, vagy másegyéb csörrent a földön. Ha ilyenkor betoppant az anyós, fiacskája helyett mindig a menyét akarta megrendszabályozni. Ha nagy balhé tört ki, megjelent az após is, hogy igazságot tegyen a dulakodók között. Az eredmény: gyors válóper a fiataloknál. A folytatás A volt feleség kiköltözött a közös házból. Az új asszony pedig — egyelőre élettársként — odahurcolkodott. Az együttélésből, a férfi akaratából, valódi házasság lett amint kiderült, hogy gyermeket várnak. Elkövetkezett a felhőtlen boldogság ideje. A második feleség sütött, főzött, művelte a kertet. Sosem volt fáradt vagy elhanyagolt, mint az első asszony... Azután a dolgok rendje és módja szerint megszületett egy SORSOK leánygyermek. Az apja imádta. Az anyja hálás volt a sorsnak. Az anyós a tenyerén hordta az asszonykát. Csak az após tartotta magát tisztes távolban a családtól. A csöppség születése után a nagymama szinte ott lakott. Első unokáját „leírta". Az legyen csak annak a tutyimutyi anyjának a kölyke — mondogatta. A fiúcskát egyébként az apja sem látogatta. Az érintettek még ma is azt állítják, semmi nem mutatta a közelgő vihart. A férj dolgozott látástól vakulásig, hogy mindene meglegyen az ő kis családjának. Anyós és meny naphosszat jóízűen pletykált, olykor a szomszédasszonyokat is belevonva az élénk társalgásba ... Egy szép napon cementet vettek volna, feltéve ha a szóban forgó nap délutánján elmegy érte valaki a járásszékhelyre. Igen ám, de a fiatalok korábban elígérkeztek a második feleség szüleihez. Kifakadt erre az anyós: paprikajancsit csinálsz a fiamból, csak oda mehet, ahová te akarod. Nézem én régóta, hogy kizsigereled. Mert neked nem elég az isten pénze sem. Ennek a fiúnak hónapszám arra sincs ideje, hogy leüljön egy fröccsre a barátaival. A férj pedig döntött: megmutatja, hogy ő sem anyámasszony katonája! Először csak kocsmázással mutatta meg, utána öltözködni kezdett, pénzt egyre kevesebbet adott haza s belevetette magát az édes életbe ... Újra következtek a verekedések. Elemében volt az anyós, bár meglehetősen furamód: biztatta a fiát, hogy mutassa meg, ki a legény a háznál; de a menyét is fűtötte, hogy szedje ráncba a kurafit. Végkifejlet Ma már akták, feleselő periratok bizonyítják. hogy a második asszony sem mozdult a férje után. Ehelyett az első verés után rendőröket hívott — és kezdődhetett elölről minden. Válóper, ügyvédek, verekedések esetében orvosi látleletek sora s rendőrségi riasztások. A második asszony okosabb volt az elsőnél: nem mozdult a házból, hanem felosztották azt. Az anyósnak például nem volt joga benyúlni a hűtőszekrénybe, mert az az aszszonyé. A meny nem mehetett a kiskertben a krumplin túlra, mert onnantól az anyós művelte a tenyérnyi földet. A férj nem nyúlhatott a bal oldali szekrényhez, mert annak birtokosa a feleség. És ha bárki átlépett a képzeletbeli határvonalon, kitört a vihar. Jelenleg mindenki pereskedik mindenkivel. Például: anyós perli a második menyét becsületsértésért; meny perli az anyóst súlyos testi sértésért; második feleség perli a férjet vagyonmegosztási- csalásért, stb. ... De pereskedik az első feleség is. Ő sem hagyja, hogy kisemmizzék, így hát perli a házaspárt a házban hagyott ingóságaiért. Függönyöket tépnek, játékokat zárnak kütön-külön dobozokba. A házban egyre gyűlnek az enyém, tiéd, övé kupacok, amelyekről egyelőre nem tudni, kinek ítéltetnek. Az ügyvédek pedig? Szeretnének mielőbb túl lenni az egészen. Leveleznek, adatokat gyűjtenek, próbálják jobb belátásra bírni a marakodókat. Tanulság Lényegében nincs. Legföljebb csak annyi: milyen jó, hogy ez(ek) a történetiek) csupán mással eshet(nek) meg. Valóban csak mással? M.P. 19
