A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-09 / 19. szám
álmát. A Dukla alatt azonban egyre intenzívebb az élet. E vidéken, ahol a felszabadulást megelőzően hosszú évekig a nyomor és a társadalmi igazságtalanság uralkodott, a háborús évek jobban megnehezítették az itteniek életét. A Svidníki járásban 1945-ben például 15 000 lakosra jutott egy orvos, s a járás területén mindössze 5 főiskolát végzett ember volt. Ma 330 lakosra jut egy orvos, a járásban több mint ezer főiskolát végzett ember van s az autóbuszjáratok száma 900-ra emelkedett. Svidník ma modern szocialista város, magasba emelkedő épületekkel és virágzó iparral. A szomszédos város, Stropkov termékei, a Tesla üzemben gyártott telefonkészülékek, világszerte ismertek és híresek. A vidék, ahol testvéri egyetértésben élnek együtt szlovákok, ukránok és más nemzetiségűek, a felismerhetetlenségig megváltozott. Dukla és környéke a szocialista jelen kifejezője, a szabadságunkért folytatott nehéz harcok emlékműve. Szabadságunkat 1938-ban elveszítettük és csak igen nehéz harcok árán szereztük vissza. Duklára ezért indokolt most, felszabadulásunk 41. jubileuma alkalmából is emlékezni. Dukla arany betűkkel van beírva Csehszlovákia történelmének legjelentősebb fejezeteibe. RAK0VSKÝ FERENC A szerző felvételei GYERMEKEKKEK !• ví':.:, * j: i: V / ••• *V • :•! • ! liMi >•..... jj f ® W. m " "U---''.'. *-v Jrr ,/ Reggel eső volt, szél fújt. A magas fenyők jobbra-balra hajladoztak, s recsegve-ropogva ütödtek össze száraz ágaik. Az erdőben félhomály volt, s bokáig érő hideg víz fodrozódott a fü között. Verát és Palit nem engedték el sétálni. Egész nap a szobában ültek és unatkoztak. Egyszer csak hallják az ereszről: gur-gur-gur... Kihajoltak az ablakon, felnéztek a háztetőre, hát az ereszen ott látnak egy hófehér galambot. Úgy látszik, elmaradt a többitől, megázott, s a rossz idő elől behúzódott az eresz alá. Szépséges szép, hófehér galamb volt, a lábán patyolat nádrág, szeme udvara rózsaszínű, mint a korall. Csak járkált fel-alá az ereszen, fejét fürgén forgatta, nedves tollát tisztogatta. Közben így beszélgetett magában : — Gur-gur-gur! ... Vera és Pali nagyon megörült a galambnak. Elkezdték szólongatni: — Tubi! Szépséges tubika! Gyere be hozzánk a szobába. Mézes búzát adunk neked! A galamb udvariasan válaszolt: — Gur-gur-gur... De nem mozdult az ereszről, talán félt a gyerekektől. Az eső szaporábban esett: villámlott, dörgött az ég. Bejött anyuka, becsukta az ablakot, s azt mondta a gyerekeknek: — Egyétek meg az aludttejet, s aztán feküdjetek le! — Anyuka — szólt Vera —, szeretnénk egy kicsit játszani a galambocskával. De anyuka így szólt: — Már későre jár az idő. Aludnotok kell. És hadd aludjék a galambocska is! De holnap korábban keltek, s ha jó idő lesz, egész nap játszhattok vele! — Holnap bepólyázom! — mondta Vera. — Én befogom a kocsiba! — mondta Pali. — Én megfürdetem! — mondta Vera. — Én írni tanítom! — mondta Pali. S ki tudja, még mi mindent nem fogadtak volna, ha anyuka be nem jön, s nem szól: — Most már elég legyen! Tüstént aludjatok! Vera és Pali erre már csakugyan befordult a falnak, s megpróbált minél gyorsabban elaludni, hogy hamarabb legyen reggel... Másnap korán ébredtek. Már nem esett, s a szél sem fújt. Vera és Pali gyorsan felöltözött, megmosdott. Aztán futottak az ablakhoz, kinyitották, kihajoltak. De a galamb már nem volt ott az ereszen. Kifutottak a kertbe, keresték, kutatták, de sehol sem találták. — Hát ti mit kerestek? — kérdezte apa az ablakból. — Azt a szépséges szép, fehér galambot! Itt járkált tegnap az ereszen. — Fehér volt? Fehér nadrágos? Piros szemű? — kérdezte apu. — Az, az, piros szemű! — mondta Vera. — Piros szemül — ismételte Pali majdnem pityeregve. — Láttam biz én, meg is etettem kenyérmorzsával — mondta apa. — Itt volt még az előbb. Megreggelizett, s aztán elrepült. — Hová? — Arra a fenyőkön túl. Gondolom, haza ... — Tudtam, tudtam, hogy ez lesz a vége! — görbült sírásra Vera szája. Még Pali is majdnem sírva fakadt. Lehajtotta fejét, s csak nézett, nézett a lába elé. Aztán hirtelen felkiáltott: — Vera, mi ez? A földön egymás mellett két fehét tollacska feküdt mint két csillogó hópehely. — Ezt a mi turbékoló tubikánk hagyta itt — szólt Vera — Az egyiket nekem, a másikat neked. S az egyik tollacskát Pali tette zsebre, a másikat meg Vera. VALENTYIN KÁT AJ EV Fordította: SZÉKELY ZOLTÁN Szer: lásához’és ik szerszámot használják a fa megmunká melyiket a fémekhez? KESZELI FERENC OJ Tudod-e valaki Dani, merre van ment-e ? semmiről semerre ? Nem járt még nincs mit Arra-e, soha ott mondani. esetleg senki. Az, aki emerre ? semerre nem indul Balra-e, soha nincs sehova. jobbra-e. semmi. nem juthat lent-e. Sehonnan se ide. arra már sose jön se oda. 21
