A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-09 / 19. szám
Tejüzemben, szón Tavasz van hát újra, kellemesen cirógat már a langymeleg napsugár. A kisváros csendes, szinte kihalt. Az útmenti szalagház napra néző ablakaiban cserepes virágok pompáznak. A takaros gyalogjárdán fiatal pár emeletes babakocsit tol. A stadion edzőpályájának szikkadó salakján gyermekcsapat üzi-hajtja a kivénhedt, toldozottfoltozott bőrlabdát. A hősi emlékmű előtti, tarkára pingált kerti pádon asszonyok trécselnek. Tehetik, hiszen szombat van, szabad szombat... A városszéli tejüzemben viszont most is teljes gőzzel folyik a termelés. A MILEX tejipari vállalat lévai (Levice) üzemének ipolysági (Šahy) részlegét Vilma Jakušová irányítja. A széles mosolyú, termetes, módfelett kedves asszony immáron 28 esztendeje a „tejipar katonája". Patika tisztaságú hivatali szobájában beszélgetünk. — A szakközépiskola befejeztével — emlékezik —, alig pár hónapos gyakorlattal a hátam mögött, 1958-ban érkeztem jelenlegi állomáshelyemre. Küldtek, jönni kellett, nem volt más választásom. Sebaj, biztattam magam, úgyis csak néhány esztendeig maradok, aztán majd továbbállok. Žilinában születtem, addig ismeretlen volt előttem a palócok földje, az Ipoly dimbes-lankás vidéke. Aztán jöttek a dolgos hétköznapok, s szinte észrevétlenül teltek-múltak az évek. Az egykori kis laboránslányt megkedvelték munkatársai, de becsülték felettesei is. S egyre nagyobb feladatokat kapott. Ma — üzemvezető. — Munkatársaim — jegyzi meg — zömmel magyarok, hát a kedvükért megtanultam az anyanyelvűket. Férjet is Ipolyságon talált magának. Leánya tovább viszi az anyai örökséget: állattenyésztési ágazatvezető, a sági földműves-szövetkezet „tejfelelőse". Vilma asszony több rangos kitüntetést, szakmai elismerést mondhat magáénak. A szakma kiváló dolgozója. — Menjünk — invitál —, ismerkedjen meg szerény birodalmunkkal. — Üzemcsarnokunk — fog magyarázatba, miközben fehér köpenyt kanyarít magára —, 1953-ban épült. Akkortájt hatalmas területről vásároltuk fel, gyűjtöttük be a tejet. Hogy mást ne mondjak, mintegy 120 faluból szállították be dolgozóink 12 teherkocsival, 25 literes kannákba töltve a napi kifejt mennyiséget. No, de maradjunk még egy mondat erejéig a számoknál, adatoknál. Hatvan dolgozónk volt, hat járművel hordtuk szét ugyanezen települések élelmiszerboltjaiba termékeinket: a palackozott tejet, vajat, sajtot, joghurtot. A bérfuvarozást a lévai autóközlekedési vállalat helyi üzemegysége biztosította számunkra. A rámpánál sok tonnás jármű vesztegel. Markos férfiak zacskós tejjel teli ládákat raknak a platóra. — Jelenleg — magyarázza az üzemvezető — A füstölt sajtszalami keresett, népszerű termék A sajtfürdetőben kereken ötven alkalmazottunk van. Csupán a szállítóbrigád tagjai férfiak. Ök egyébként tízen vannak. A termelésben kizárólag nők dolgoznak. Modern tejtöltő-csomagoló gépsor előtt állunk meg. — Régebben — tájékoztat Vilma Jakušová — az ömlesztett sajton kívül szinte mindent gyártottunk. Volt egy specialitásunk is, a kazein. Ez tulajdonképpen ipari célokra használt szárított tejkészítmény, melynek az előállítása rendkívül víz- és energiaigényes, hiszen 1 kiló végtermék elkészítéséhez 35 liter fölözött tejet használtunk fel. Mégis, egyetlen kilogramm mindössze 23 koronába került. Szemcsézett és őrölt formában szállítottuk a nagykereskedelemnek. Keresett portéka volt, külföldre is jutott belőle. — A közelmúltban — folytatja az üzemvezető a gondolatsort, miközben tovább indulunk — szakosodtunk. Most mindössze fölözött és teljes tápértékű zacskós tejet készítünk, valamint kétféle sajtot: eidamit és az úgynevezett füstölt sajtszalámit, amely a termelés 41 százalékát teszi ki. Szlovákiában egyedül mi állítjuk elő, évente mintegy 1 000 tonnányi készül a sajtokból. — Minőségi munkát végzünk — mondja az üzemvezető 12
