A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-01 / 18. szám
ben mutatkozik meg a különbség az egyes szociális rétegek között — nem könnyű válaszolni. De ez nem is a mi feladatunk, hanem a mexikói pszichológusoké, szociológusoké. Mi e rövid írás keretében csupán benyomásainkat vázolhatjuk, amit rövid, 36 napos tartózkodásunk alatt szereztünk e gyönyörű országban. Mexikónak kitűnő az éghajlata. Az ország területén állandóan meleg van, a hőmérséklet ritkán esik 15°C alá, nincsenek szárazságok, sem hosszan tartó esőzések, duzzadó folyók és árvizek. Néha uragán söpör végig Mexikón, néha megmozdul a föld. Ezek azonban természeti katasztrófák, amelyekkel szemben a jelenben még védtelenek. A mexikóiak mentalitását a nyugodtság jellemzi. Az ittenieknek nem kell sietniök, hiszen amit nem tettek meg ma, megtehetik holnap, mert holnap ugyanolyan jó idő lesz, mint ma, de lehet hogy esni fog, viszont holnapután biztos jó idő lesz. Mexikó éghajlati adottságait tekintve rendkívül gazdag vidék. Háromszor aratnak évente és sok haszonnövény anélkül is megterem, hogy valaki elültetné. A nopál — Mexikó nemzeti növénye — 2—3 méter magasra megnő, bárhol megterem, egyaránt övezi az apró és a nagy termőföldeket. Termése és levelei ehetők. Nopálleveleket — a vastag húsos növényeket — vákumcsomagolásban minden élelmiszerboltban vásárolhatunk. A termését, a tunast, a vidéki asszonyok az utcán vagy sátrakban árulják. A tunas apró érdes magvakat tartalmaz, a nopál levele savanykás. Leveleiből salátát, vagy amolyan nopál lecsót készítenek. A tunasból kellemes üdítőitalt préselnek. Hasonló módszerrel készítenek italt a narancsból, citromból, a nálunk egzotikusnak számitó tamarindából, guajavából vagy gránátalmából. A mexikóiak nagyon sok ilyen üdítőitalt fogyasztanak és velünk ellentétben, nagyon kevés szeszes italt. A legtöbb utcasarkon valamilyen fagylaltot árusítanak. Az árusok fognak egy jégtömböt, speciális eszközökkel lekaparnak róla egy kis réteget, leöntik sziruppal és átadják a vevőnek: Kedves egészségükre...! A fagyialtosok, az üdítőitalokat és a gyümölcsöt árusítók portékáikat színes ponyvával fedett kocsikra rakják. A gyümölcsöt, a piros és sárga színű dinnyét, a narancssárgás, rózsaszínű papáját, a zöld banánt kockákra és karikákra szeletelik, műanyag pohárba teszik, amibe pálcikát szúrnak. Mellettük állnak azok az eladók, akik 10—20 literes üvegekben tárolják üdítőitalaikat. Az üvegek a bennük lévő gyümölcstől függően vöröslenek, sárgállnak vagy más színben csalogatják a szomjas vásárlót. Az italt állandóan jegelik. Mexikóban gyakran gondoltam arra, hogy a mexikóiak sok mindent elsajátíthatnának az európaiaktól, de az európaiaknak is lenne mit tanulniuk a mexikóiaktól. HOFFMAN ANDRÁS A szerző felvételei GYERMEKEKNEK OMIC16 Masa édesanyjával élt egy kis faluban. Az édesanyja szerette Masát, nem tagadott meg tőle semmit, mert egyetlen kislánya volt. Masa azonban nem kímélte az édesanyját, mindig mást akart, mint amit ö. Ha kék ruhát varrt neki az édesanyja. Masa azt mondta: — Nem kéket akarok, pirosat kérek! Ha piros ruhát varrt neki az édesanyja, akkor meg más színűt kívánt Masa. Egyszer egy pár szép piros cipellőt hozott neki az édesanyja. A kislány rögtön kihajította az utcára, és bömbölni kezdett: — Miért ilyet vettél, miért nem másmilyet? A cipellőknek sem tetszett új gazdájuk. Lerázták magukról a port, és elmentek a vargához. Panaszosan kérdezték : — Miért ilyen rossz kislánynak adtál minket, varga? Látod, kihajított bennünket az utcára! — No, jól van — mondta a varga. — Majd egy jó kislánynak adlak benneteket. Masának majd varrók másikat. Készített a varga egy másik pár cipellőt, amilyet Mása kért, és elvitte neki. — Éppen ilyet akartam — örült meg Masa, és rögtön felhúzta a lábára. De alighogy elment a varga. Masa zsörtölődni kezdett az édesanyjával, hogy nem tud igazi szép cipellőt venni neki. Rögtön le akarta rántani az új cipőt a lábáról, hogy kihajítsa, de a két kis cipellő olyat csapott a sarkával a kezére, hogy sírva fakadt. Azt kiabálta: — Az édesanyám soha egy ujjal sem nyúlt hozzám, ti meg, haszontalan cipők, megütöttetek! — Azzal földhöz vágta a pár cipőt. A két cipellő felugrott, és jól elnáspángolta a kislányt. Masa kivitte őket néhányszor a folyosóra. De azok visszatértek, ott termettek az ágya mellett. Egyszer aztán olyan sárosán érkeztek vissza, hogy Masa rögtön kiabálni kezdett: — Tisztítsd ki, mama, mert ki akarok menni az utcára! De az édesanyja nem volt otthon. — Tisztíts ki bennünket magad! — hallott egyszer csak egy szigorú hangot. Masa megijedt az idegen hangtól, de aztán azt gondolta, hogy csak rémlett neki, és megnyugodott. Felkelt az ágyból, és mégiscsak megtisztította a pár cipőt. Gyorsan fel akarta húzni a cipőt, hogy minél előbb kifuthasson az utcára. Kereste a pár cipőt, de nem találta. — Hol az új cipőm? Az előbb még itt volt, hová lett? — Előbb mosogass el! — szólalt meg újra az előbbi hang, de most már szigorúbban. Masa megijedt, és gyorsan munkához látott. Égyre jobban belemelegedett, még tetszett is neki a munka. Elmosott minden edényt, a helyére is rakta őket. Amikor megtörölte a kezét, a pár cipő újra ott volt a helyén. Masa felhúzta és kiment vele az utcára. Úgy hallotta, mintha a cipő azt nyikorogta volna: — így már jól van, így már jól van ... Attól fogva megváltozott. Amikor hazament, az volt az első kérdése: — Nem kell valamit segíteni édesanyám? — Tisztítsd ki a cipődet, kislányom — mondta az édesanyja. — Pompás cipő az, igazi mester készítette. I. INJASZOV Fordította: Rab Zsuzsa A lombok között legközépen se nem balra se nem jobbra se nem elébb se nem utóbb se nem lejjebb se nem feljebb a szél lakik igaz ha fújdogál fejtetőre áll a fél világ mert mindenütt szél lesz talán csak legközépen nem. A szélen kívül a levelek bozontjában parányi pillangók laknak akkor láthatók csak ha csodaváró szemmel nézzük őket Soóky László 21
