A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
IMNE A SZERETEI FONALA Szemet gyönyörködtető tájképek a Csallóközi Múzeumban. Lombok, rónák, fák, bokrok, gyalogösvények, tavak, patakok. Ezekről az alkotásokról szaval egy nyúlánk, csinos nő. Hangja kellemesen csengő, kiejtése szép: „Hegyeid körvonalai olyanok, mint a szeretet fonala: végig kísérik egész életünket. Hol puha tenyérrel cirógatják szívünk, hol sebes dübörgéssel száguldanak rajta." Szinte látni véljük mi is a szeretet fonalát, szemünk végigpásztázza a falon függő képeken ábrázolt hegyek körvonalait, valóban puha tenyérrel cirógatják szívünk. 8 „Képeiden fekete és rőt lovak ágaskodnak, örök keresésünk, álmaink jelképei. Viharostorozottan ga/opban vágtatnak fehéren rezgő látomás után. Te köd alá rejted, felhők mögé, ám mikor kisüt a félénk napsugár zöld réten leli meg az erdész, mint kismadarat, mely palettádról szállt fel." A Csallóközi Múzeumban Július Lenko versét szavalja szlovákul és magyar fordításban, amelyet a költő Julo Nemčik festményeihez írt. Nagyon szépen mondja a verset. A kiállítás megnyitójára jött diáklányok egymást kérdezgetik: Valóban ő az? És magyarul is szaval? Ö az. Soňa Valentová, a szlovák színművészet egyik kitűnősége. És amikor elhangzanak az utolsó szavak, felcsendül a taps az egykori Sárga kastély falai között. Ez a taps egyaránt szól a festőművész alkotásainak, a költőnek és a szavaló szárnyaló előadásának. Julo Nemčik szerdahelyi kiállításának megnyitóján nagy sikert arattak a versmondók, a szlovákul és magyarul szavaló két szerdahelyi diáklány és Soňa Valentová. Julo Nemčík mindhármuknak meghatottan köszönte meg a szép versmondást. Akkor még nem is sejtettük, hogy ez a megnyitó az utolsó lesz a művész életében; nem sokkal a nagyon szép esemény után Julo Nemeik eltávozott az élők sorából. De térjünk vissza a múzeum falai közé, ahol a megnyitó beszédek és szavalatok után főképp ketten kerültek az érdeklődés középpontjába, a kiállító művész és Soňa Valentová. Záporoztak a kérdések, az iskolások egész gyűrűje vette körül őket. — Mikor tanult meg ilyen szépen magyarul szavalni? — kérdezte az egyik kislány. — Hol tanult meg magyarul? — kérdezte a másik. — Magyar dalokat is ismer? — kíváncsiskodott a harmadik. Soňa Valentová nevetett. — Egyszerre nem tudok válaszolni a sok kérdésre. Hogy szépen szavaltam-e magyarul is, nem tudom. Szavalni minden színésznőnek illik tudnia. Ami a magyar nyelvet illeti, volt kitől megtanulnom magyarul. Édesanyám Kassa (Košice) mellől való, onnét ment férjhez Trnavára. Édesapám ugyanis trnavai. Erről a városról is sokan állítják, hogy háromnyelvű volt régebben és bizony édesapám is kitünően tudott magyarul. Remekül zongorázott, 'csak úgy hallásból játszott, nagyon jó hallása volt és szeretett dalolni. Ebéd után odaült a zongorához, és egyik dalt követte a másik. Édesanyám is sok magyar dalt ismert. Ő fiatal korában operaénekesnő szereit volna lenni, sajnos, abban az időben még nem volt nagy becsületük a „komédiásoknak", szülei hallani sem akartak arról, hogy színésznő legyen. Engem szerencsére már másképp nevelt. Hosszan beszélgetett a szlovák színművészet kiválósága, érdekesen, színesen mesélt, a fiatalok csillogó szemmel állták körük. Meghitt beszélgetés kerekedett a Nemčik képekkel teleaggatott falak között, és valahogy olyan érzésem volt, hogy a Lenko megénekelte szeretet fonala tovább gombolyodik a falakról a terembe és körbefonja a megnyitó ünnepség valamennyi résztvevőjét. MÉSZÁROS JÓZSEF (Fotó: a szerző) É Kísérletképpen, Phillip Josta párizsi újságíró kezdeményezésére, január 23-án franciául is megjelent a moszkvai Pravda. Az újságot 260 ezres példányszámban bocsátották Párizsban és néhány nagyvárosban a standokra, ahol pár óra alatt elfogyott. Párizs egyik nagy könyváruházában bomba robbant és tűz ütött ki. Négy ember megsebesült és a könyvkészlet a lángok martalékává lett. Az ember és a mozgás volt annak a kiállításnak a címe, amelyet nemrég a prágai piacon rendeztek. Ahogy a kiállított tárgyak is bizonyították, a mozgás sokféle és olykor humoros is lehet. A képen látható POLE nevű kirándulókocsi tulajdonosai számára a mosoly bizonyára épp olyan fontos, mint a megtett kilométerek.
