A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
ra szemetel, azon itt nem botránkozik meg senki. Igaz, a mozikban történteken én sem botránkoztam meg. csak épp kicsit furcsának, szokatlannak tűnt. Először is az, hogy jegyet venni jobb filmre, egyenlő a kisebb közelharccal. A tömeg nem áll sorba, egymás hegyén-hátán előretörve tolakodik. Aki ügyesebb és szemtelenebb, az jut jegyhez. Nem kell szégyenlősnek lenni, a tolakodás, előzködés miatt senki sem szól a másikra: ez itt már — úgy látszik! — jól bevett szokás, a mindennapi élet velejárója. És aki jegyhez jut, arra a székre ül le — ha számozottak is a székek és a jegyek —, amelyik épp érkezésekor szabad. Ha van is leültető néni, nem törődik a nézőkkel. Aki marja, az kapja alapon történik itt minden. No és a vetítések alatt...? A mozik előtt magárusok kínálnak napraforgómagot, tökmagot, a nézősereg bent rágcsál, ropogtat. A második, harmadik film megtekintése után már cseppet sem csodálkoztam, ha maghéjak röpködtek el a fülem mellett. Meg azon sem — főleg humoros vagy pikáns jelenet után —, hogy ordítva hangzanak el nem épp szalonképes beköpések; hogy az első sorban — mindez vetítés közben! — feláll valaki és hátrakiált tíz-tizenöt sorral arrébb ülő barátjának: kikérve egy-egy pikáns jelenetről annak véleményét. Még szerencse, hogy a külföldi filmek kivétel nélkül mind feliratosak, s az érthetőséget a zsibongás, a hangzavar nem túlságosan zavarja. Vetítés után aztán takarítónő legyen a talpán, aki a szeméttengertől rikító nézőteret kitakarítja a következő vetítésre. Mondanom sem kell, nem túlságosan csipkedik magukat. A helybéliek már megszokták, sőt talán az lenne számukra a furcsa, Ita tisztaságtól ragyogó, kiszellöztetett nézőtérre kellene beülniük. Megszokták nemcsak a zsivajt, a tökmagot, hanem a bevezetőm elején említett inflációt is. Az élet mindennapos, természetes részévé vált. Számolnak vele. Én is azzal számoltam Belgrádban, hogy egy nap alatt újra bejárom a már egyszer, kétszer megjárt helyeket, a város nevezetesebb pontjait. Persze, nem sikerült. Már csak azért sem, mert Belgrádban nincsenek sugárutak, körutak, amelyek a közlekedést, a tájékozódást megkönnyítenék. A dimbes-dombos területen épült, sok esetben zegzugos utcájú városban könnyű eltévedni. Igaz, nem sajnáltam, hogy e második, harmadik napon sem mindig ott kötöttem ki, ahol épp akartam. A szűk utcák világában, a török negyedben, vagy bárhol Belgrádban akad épp elég látnivaló. Ha nem is csodálatos műemlékek, de az idegennek, a külföldinek minden érdekes lehet. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei GYERMEKEKNEK El kellett némulnia, meg kel lett halnia. A tél áttetsző jégkoporsóba zárta. Sokáig alig-alig lélegzett. Most azonban már kezd ébredezni — meg-megdobban a szíve. Alig hallhatóan, de már nyaldossa a jégpáncélt — életet, szabadságot követel. Napról napra erősebben és bátrabban kocogtatja a jeget. Halkan csurran, majd vidáman nyargal, ahogy megindulhat idősebb testvérei, a folyók, folyamok felé elújságolni nekik, hogy a tavasz végre feloldotta az átok alól. Hallgasd csak figyelmesen ezt a víg csobogást! S akkor majd megérted, miért örül annyira a sok-sok fürge kicsi patak, a sok folyó meg a folyam. LADISLAV KUCHTA Fordította: Vércse Miklós A napocska éppen a hegyek mögé csusszant, amikor a magas fűben — a farkas a saját árnyékára lett figyelmes. — Ez lennék én? Ilyen hatalmas? — meglepődött. — Jó, hogy tudom ... — szólott büszkélkedve. — Nem leszek többé sompolyi, és bujdokolni sem fogok ... eltakarodni mások elől... Ó, hiszen nekem egyáltalán nem kell rettegnem ... Még az oroszlán is kisebb tőlem ... Csak találkozzam vele, majd megmutatom, hogy ki vagyok ... Egyáltalán — töprengett a farkas és boldogan nézegette önnön alkatát —, ha már ilyen hatalmas vagyok, én lehetnék az állatok királya, és nem ő ... Ekkor megpillantotta — a féltávolságban álló — oroszlánt. Az első pillanatban csaknem félrehúzódott, de aztán a saját árnyékától nekibátorodva az oroszlánra vetette magát. Az oroszlánnak elegendő volt a karmait mozdítani, s a fogaival belemarni, és a farkas az ismeretlenségig megváltozott. — Nahát, sógor... csodálkozott a ravaszdi róka, mihelyt a farkasunkkal találkozott. — Ki gyötört meg ennyire? Csak nem az oroszlán? — Dehogy az oroszlán — nyöszörögte a farkas. — A saját önteltségem bánt el így velem ... ONDREJ SLIACKY Ford. Vajkai Miklós Illusztrációk: SZABÓ JÓZSEF CSONTOS VILMOS Olyan mint egy pántlika, Zöld selyemből szőve. Rákötötte valaki Két nagy határkőre. Ki hímezte a tavasz Tarka vadvirággal. Gyere arra, elkísér Csattogó madárdal. Melyik számot rajzolta fel kétszer a festegető kisfiú? 21
