A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 13. szám

A CSEMADOK % VENDÉGSÉGBEN Február elején nagy készülődésnek le­hettünk tanúi a Szőttes Népművészeti Csoport háza táján. Vendégségbe ké­szültek. A Kaposvár Táncegyüttes meg­hívására részt vehettek a híres-neveze­tes dél-dunántúli kaposvári farsangi karneválon. A szerdától vasárnapig tar­tó vendégjárás gazdag műsort biztosí­tott. Szerda: utazás, baráti beszélgetés a fogadóbizottsággal és a Kaposvár Táncegyüttes tagjaival. Csütörtök: a szennai falumúzeum (skanzenfalu) megtekintése, este előadás Nagybere­­kiben. Pénteken: ismerkedés Kaposvár­ral, este közös fellépés a Kaposvár Táncegyüttessel. Az együttesek igazá­ban itt ismerhették meg egymást, az előadott kompozíciók mutatták be az együttesek igazi arculatát. Ez a fellépés volt a farsangi karnevál előestje. A többi meghívott együttes is műsort adott valamely Kaposvár környéki községben. Szombat délelőtt a város különböző részein, utcáin egy-egy a farsanghoz kapcsolódó népszokást jelenítettek meg. A leglátványosabb a híres „med­­veherélés", a „kakasverés'' és a „rönk­­húzás" bemutatása volt. Néző is akadt elég. A rossz idő sem tudta elriasztani a kíváncsiskodókat még a délutáni nagy karneváli felvonulástól sem. Ezrek álltak Kaposvár sétálóutcájának két oldalán, valamint a téren, az esemény fö színhe­lyén, ahol a farsang hercege a város kulcsának birtokosaként üdvözölte a vi­dáman farsangoló népet. Szónoklatá­ban a szórakozásra, a vidámságra buz­dítás mellett csípős bírálattal illette az elmúlt év fonákságait, hiányosságait. A herceg jelenése után megindult a far­sangi maskarákat felvonultató menet és a látványos, farsangi szokásanyagot megelevenítő felvonulás. Volt miben gyönyörködnie a több ezres nézősereg­nek. Nagy volt a vidámság, jó volt a hangulat. A menetben felvonulók részé­ről nem hiányoztak a tréfás ötletek. A felvonulást ki más vezette volna, mint a herceg lovasbandériuma, és ki zárta volna a sort, ha nem a kíváncsi nézőse­reg? Este került sor a város Latinca Sán­dor Megyei Művelődési Központjában a fesztivál népművészeti gálaműsorára, itt rövidebb-hosszabb műsorral az ösz­­szes meghívott népművészeti együttes szerepelt. így módunk volt látni a siófo­ki Balaton, a dunaföldvári Földvár, a boglárlellei Lelle, a pécsi Mecsek, a kaposvári Somogy, a soproni Testvéri­ség, a kaposvári B. M. Kaposvár, a ka­posvári Kaláka és a győri Rába tánc­­együtteseket, továbbá a mesztegnyői, a berzencei hagyományőrző csoportokat és a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium táncegyüttesét. A Szőttes, mint külföldi vendég 15 perces müsorblokkal mutatkozhatott be. Jelenlegi műsoruk szignálja, a Hej révész, révész ... vezette be a fellépé­süket, megteremtve azt a feszült han­gulati légkört, amely idehaza is jellemző az előadásaikra. A Kalocsai marsot, a Csizmaverők — férfi-, a Haja gyön­gye ... — leánytáncot és a Jókai tánco­kat mutatták be. A siker fergeteges volt. Nincs szándékomban előadásuk művé­szi színvonalát, a kompozíciók művészi értékét, műsoruk egységességét, az előadók művészi fegyelmezettségét, tánctisztaságát, élményt nyújtó gaz­A felvonulás dagságát összevetni a többi szereplő csoport jellemzőivel, mert írásomnak nem ez a célja, de jóleső érzéssel álla­píthatom meg, hogy a Szőttes nagyon szépen helytállt, példaadóan képviselte hazánk magyar nemzetiségének kultú­ráját és a Csemadokot. Előadásuk után többen megkérdezték: „ugye, ez hiva­tásos együttes?!?" Forró hangulata volt az estének. A jól szerkesztett, pergő műsor a dunántúli táncegyüttesek színvonalas munkájáról tanúskodott. A gálaest után a Kilián György VMK- ban farsangi „rongyosbált'' rendeztek. Ennek is résztvevője volt a Szőttes. Kicsit mást vártunk. A név után ítélve egy hagyományos falusi bálra számítot­tunk, de a bál hangulata, társadalmi jellege még nem, csak a neve költözött a városba — ettől függetlenül egészen jól szórakoztunk, mindannyian tudato­sítva, hogy a hasznosan eltöltött, tartal­mas négy nap után ez a kis lazítás megillet bennünket. Vasárnap esőben, jeges, csúszós úton egy napig utazva, de a jól végzett munka örömével értünk haza. Ott-tar­­tózkodásunk ideje alatt barátságok szö­vődtek; a szennai falumúzeumba — Bennfentesek közt gyakorta visszatérő, rendszerint meddő vitába torkolló és lezáratlan kérdés, hogy a közönségnek a rája jellemzőbb izlésszint alapján ol­csóbb szórakozást nyújtó, de biztos sikert jelentő kultúrát kell-e adni, vagy pedig a közízlés ellenében is, de maga­sabb cél által vezérelve a művészetek csúcsteljesítményeit kell a „nép közé vinni". Nos, egyet leszögezhetünk. A három­negyedrészt falun élő csehszlovákiai magyarság ízlésvilága nem azonos az­zal az egyetemet, főiskolát végzett, de legalábbis a magasabb kultúrát figyelő, azt elfogadó néhány tíz-száz fős réteg­gel, amely a nemzetiségi kultúránkat irányítja, terjeszti vagy gyarapítja. És ez, csakis ez lehet a sarkköve mindenféle eszmefuttatásnak, mert amíg figyelmen kívül hagyjuk, hogy az átlagember ope­rettet hallgat, Szilvásit olvas, krimit néz és művirágot vásárol, amíg az egyre inkább elanyagiasodó kultúrában a nö­vekvő szellemi töke helyett a befekte­tett pénz visszatérülésén van a hang­súly (s ezt, ugye, csak a kommersz, a lektűr, a giccs garantálja), addig szél­malomharc lesz minden más irányú törekvés — különösen, ha ez még rossz taktikával is párosul. — Mert köreink­ben ebben sincs hiány. Mindjárt sza­lonnával tömnénk a csecsemőt, mintha nem tudnánk, hogy úgyis kihányja. A népszínművön nevelkedett falusi kö­zönség még a klasszikusokat sem emésztette meg, s mi már a vájtfülűek­­nek és sznoboknak szánt kísérleti dara­bokat tálaljuk fel. A Kassákot is alig ismerő közönségtől elvárjuk, hogy az avantgárd legújabb hajtásait kedvelje. mert ellenkező esetben rásütjük a mü­­veletlenség bélyegét. Tömény folklórt viszünk a színpadra, s nem akarjuk észrevenni, hogy a nézőtér foghíjas. Pedig az emberek régóta tudják, hogy a tiszta forrás a legegészségesebb, s ezt ma sem vitatja senki, időnként mégis megédesítik az ivóvizüket, sőt más fo­lyadékokat is isznak. Rossz taktika a kampány, a minden­áron eredményekre való törekvés, mert hosszú távon végül is megbosszulja magát. Sajnos, erre még nagyon sokan nem jöttek rá, vagy nem akarják elis­merni. Pedig minden olyan egyénnek, akinek része van az emberek tudatának formálásában tudnia kellene, hogy a nevelő célzatú ráhatás során nem ke­rülhető el a fokozatosság elve. Miről is jutott mindez az eszembe? Nos, az apropót az a műsor adta, ame­lyet legutóbb Éberhardon (Malinovo) láttam a Csemadok helyi szervezetének rendezésében. Mentes minden ünnepi cicomától, szolid, vasárnap délutáni ta­lálkozás két amatőr csoporttal, a dió­szegi citerásokkal és a somorjai nép­táncosokkal. A fellépés színvonala, bár mindkét együttes országos versenyek előkelő helyeit érte már el, akkor, ott talán nem volt díjnyertes alakításhoz mérhető, de nem is volt velük szemben ilyen elvárás. Feladatukat azzal teljesí­tették, hogy elfogadta őket — műsoru­kat — a közönség, hogy olyan értékeket tolmácsoltak közérthetően, amilyenek­re a közönségnek szüksége van, ha ezt nem is tudatosítja. Azon, nem éppen általánosítható esetek egyike volt ez, amikor a vegyes összetételű nézősereg is elégedetten távozott és a végső cél sem szenvedett csorbát. HORNYÁK ISTVÁN 6

Next

/
Thumbnails
Contents