A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-21 / 12. szám
— Hű, de megnőttél szállítóeszköz társam ... — múlt és jelen találkozása a tadzsik tájakon. A minszki óragyár elegáns kulcstartótébresztöórát gyárt. Az ezüst érmeórát elektronikus szerkezet működteti. Az ember boszorkányoknak vélné őket, pedig valójában kéményseprőnök — Amszterdamból. erényük. Nem sorolhatók az ingatlan kategóriába — tehát nem kell értük adózni. HAILOTTUK-OnZAST^ BAKONYI KRÓNIKA Járom a Bakonyt — Tatay Sándor „Bakonyi krónika" című könyve az idegenvezetőm. A szerző által ajánlott módon először az országúton járom körül — Devecser, Pápa, Kisbér, Székesfehérvár, Veszprém —, majd elkísérem öt azokra a településekre, melyeket meglátogatott, azokhoz az emberekhez, akiknél megállt pár szóra. „Bakonyország" sokunk előtt eddig inkább a Savanyú Jóska és Sobri Jóska és a többi, az uraságot megleckéztetö betyárok birodalmaként volt ismeretes. Az író, szeretett szülőföldjének krónikása (Bakonytamásiban született) azonban már a kezdet kezdetén lehámozza a Bakonyról ezt az álromantikát: „A Bakonyi betyárokkal szemben kevésbé az uraságok, inkább a falvak lakosai voltak védtelenek." — írja. Nem marad azonban hősök nélkül a Bakony. Alapos munkával kutatja őket a szerző. Nem is kell okvetlenül megnevezett személyekre gondolnunk. Hős itt mindenki, aki a századok viharában — szeles, huzatos hely volt ez is — megmaradt, vagy az elhurcoltak vagy elpusztultak helyén újrateremtette az életet. Ezen az erdős, legelőkkel tűzdelt, ám „néhol kopasz, kavicsos, buckás" tájon, ahol mindenki keményen küzdött, „még Eötvös Károly legendás megyei választónemesei is szép számmal bő gatyában szántottak." Egy-egy fejezetben, vagy pár oldalon, esetleg csak néhány sorban állítódik emlék a „segítségre, szolgálatra kész, irigységtől mentes" halimbai embernek, az elszántságában Pázmányhoz hasonlítható Bíró Mártonnak, a bauxit történetéhez kapcsolódó Hiller Józsefnek és Balás Jenőnek, Ajka, Városlőd, Herend első mestereinek — a német, cseh, morva vidékről idetelepített embereknek. Helyet kapnak a régi, ma már kihalt mesterségek (a vízimolnárság, a mészégetők munkája) is a kötetben. Tájtörténet és művelődéstörténet, történelem — régi és újabbkori — követik, váltják egymást az oldalakon. S mindez annyi személyes élménnyel, anekdotikus és valós adattal telítve, a táj és népe iránti tisztelettel megírva, ami nagyon érdekes és értékes olvasmánnyá teszi a könyvet. (görföl) A SZÜLŐFÖLD HIMNUSZAI A huszas években Magyarországra költözött orvos-költő, Urr Ida mindvégig jelen maradt a szlovákiai magyar irodalomban is, elsősorban avantgarde és szülőföldjét idéző verseivel. Lírájában, költői szóképeiben főként Kassát és a Margecany melletti Főnixhutát idézi állandó szeretettel. A két világháború között szinte valamennyi szlovákiai magyar lapba írt, s az itteni kritikusok elismerően szóltak költészetéről. Kemény G. Gábor így tűnt el egy gondolat c. könyvében ezt írja róla: „Urr Ida szimbolizmusa, érzékenysége a természet iránt, csiszolt hangulatvilága és szociális női öntudata egyedülálló jelensége a kisebbségi lírának. A Parnasse világszerte lezajlott művészi forradalmának halk utórezgése ez a költészet, melyet sajátságai — kimutatható kapcsolatok nélkül is — közel hoznak Heredia dalaihoz, a trópusok parnasszistájához. Nyelvi készsége, dalszerüen rugalmas rímtechnikája a hivatott művész ismertetöjeleit viseli, lélektanisága pedig méltóan idézi ennek a minden ízében egyéni és női lírának tisztult esztétikai szellemét." (i. m. 83). A tavaly 80 éves, főorvosi működéséért is magas állami kitüntetésben részesült költőnőnek most jelent meg nyolcadik verseskötete: Hernádparti himnuszok, Zimányi László értő előszavával. Amint a cím is mutatja, ebben itteni szülőföldjének kedves tájaira és hőn szeretett gyermekkori példaképeire emlékezik. A falun nevelkedett gyermek elsősorban nagyapjára emlékezik: „Mezítlábas nagyapám: gondoltál-e néha rám esténként Főnixhután? De a gyalu kezedben úgy muzsikált... mind szebben! azt a gyalut szerettem ... Szláv lelked bús életet s a gyalu úgy élt veled, mint az élő: lélegzett. A kis kötet a régi emlékeket idéző költeményein kívül tartalmazza az újabban nálunk (a Hétben, Új Szóban, Nőben) megjelent lírai alkotásait is. A hagyományos verseken kívül számos képverssel is kísérletezik: a témára emlékeztető formában helyezi el a sorokat: Kassai lepkék. Mit vitt el a víz? stb. A hazai vizek közül természetesen a Hemádot énekli meg számos változatban: Hernádparti történet, Kassai legenda, A Hemád habjain áttekintve. A szlovákiai magyar irodalomban már a húszas években is számon tartott költőnőnek ezek a szülőföldet idéző versei erkölcsi példát szolgáltatnak mindnyájunknak hazaszeretetre és emberségre is. Kívánjuk Urr Idának, hogy további hasonló költeményekkel gazdagítsa szülőföldje, a mi szülőföldünk irodalmát. (Csanda) ■-tríS A VÁROS ROMANTIKÁJA Boltíves, fényes és árnyas keskeny utcák és félig nyitott ablakok, vasrácsos erkélyek. A gesztenyesütő nénike előtt várakozó gyerekek tekintete. A Ganymedes szökőkút peremén olvasó nő, felrepült galambok között fiatal iskolások felszabadult nevetése. Behavazott éjjeli utca, sárkányeresztés a régi zsinagóga előtt. A vár omladozó falai és a lépcsőn egy kisfiú igyekszik fölfelé. A Dunán a lapátkerekes gőzös bodros füstje száll a magas, fekete kéményből, vászonnal letakart fedélzetén kíváncsi kirándulók integetnek. A Duna-parton gyermekkocsit toló kalapos fiatal nők és pádon ülő öregek. Szlovákia fővárosának több mint három évtized előtti hangulatát eleveníti meg Viliam Pribyl, a neves fényképész, lapunk régi munkatársa, a Leningrad utcai Laco Novomeský kiállítóteremben. Saját fiatalságom, diákkorom emlékeit látom viszont a fotográfiákon. Felragyognak a zegzugos utcák ablakai, megelevenednek a golyózó, labdázó gyerekek. Romantikus derű és nosztalgia árad a képekből. A macskaköves utcákon csillog a tavaszi zápor futó erecskéje. Pŕibyl e város régi szerelmese és hűséges krónikása. Szinte együtt nőtt e várossal, észreveszi az újat is, madártávlatból látjuk az egyre épülő városnegyedeket. Érdeme mégis az, hogy a régi udvarok, házacskák, utcák és parkok emlékeit gyűjtötte össze, hiszen ezeknek nagy része már a múlté. A töredékekből művészi módon áll össze az egész. A felejthetetlen pillanatok felidézése minden látogatónak örömet okoz. A fényképész érdeme, hogy megőrizte számunkra a város romantikáját, a fejlődés kezdeti szakaszait is, hűen és őszinte szeretettel. (ozsvald) ANGOL FILMHÉT '86 A filmesek berkeiben manapság már szinte közhelynek számít az angol film válságáról beszélni. Tény és való: az új hullám, a „free cinema" elmúltával katasztrofálisan megcsappant a brit mozik látogatottsága. Erre vonatkozóan érdekes adatokkal is szolgálhatok. Míg a hatvanas években még 400 millió érdeklődő volt kíváncsi a szigetország mozijaiban vetített alkotásokra, tavalyelőttre ez a szám már 55 millióra zsugorodott. Ezzel arányosan 4 500-ról mindössze 1 200-ra csökkent a filmszínházak száma is. Szólni kell azonban arról is, hogy az utóbbi háromnégy év meghozta a biztató változás jeleit. Ismét készültek sikerfilmek is, mint például Az öltöztető (rendezte Peter Yates), vagy a két Oscar-díjjal kitüntetett, remek színészi alakításokban és impozáns képsorokban bővelkedő Gandhi, amelyet ebben az esztendőben nálunk szintén bemutatnak. Az angol film gyógyulását igazolta a hazánkban január 30-a és február 6-a között megtartott Angol Filmhét is, amelyet — hagyományosan — a Szlovák Filmgyártó Vállalat és Nagy-Britannia prágai nagykövetsége rendezett. Azért beszélhetek hagyományról, mert a csehszlovák és a brit filmszakemberek kapcsolatainak immár több évtizedes, lényegében a felszabadulást követő első évektől számítandó hagyománya van. Jó példa erre Nagy-Britannia részvétele a Mariánské Lázné-i és a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválokon, hiszen Anglia e seregszemlék egyetlen évfolyamáról sem hiányzott! Sőt! Bizonyára vannak, akik arra is emlékeznek, hogy például a Kés, vagy az Egy csöppnyi méz című filmjeik fődijat kaptak nálunk. Az idei Angol Filmhetet — amely az utóbbi tíz esztendő során már a negyedik ilyen jellegű rendezvény volt nálunk — David Lean híres filmje, a századunk húszas éveiben játszódó Utazás Indiába nyitotta meg. Alan Bridges rendezte a századfordulót követő esztendőket felelevenítő és izgalmas társadalmi drámává kerekedő Vadásztársaság című filmet, míg Malcolm Mowbray Házibuli című munkája a negyvenes évek derekán játszódó bolondos komédia. Az angol filmhét műsorát Bill Forsyth Kényelem és szórakozás című, napjainkban játszódó szatírája zárta, mintegy bizonyítékát adva annak, hogy mesterségbeli tudás és színészi játék tekintetében az angol film ma is kiváló eredményekre képes. Miklósi Péter 9 0
