A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
MIÓTA VÁM POSTAGALAMB? Őseink több mint kétezer éve felfigyeltek a galambok rendkívüli tájékozódóképességére, arra, hogy nagy távolságból is szinte tévedhetetlenül hazatalálnak. így aztán a rómaiak már az i. e. I. században felhasználtak hirtovábbításra galambokat, a bagdadi kalifák pedig 1000 és 1500 között rendszeres galambjáratokat tartottak fenn. Eleinte a legkülönfélébb fajú galambokat próbálták beidomítani. A gyors és kitartó repülésü postagalambok tenyésztésével csupán a XVIII. században kezdtek foglalkozni Európában, elsősorban Belgium területén. Itt tartották az első postagalamb-versenyeket is, amelyeknek századunk eljére gazdag hagyományai voltak. Nemegyszer repülőgépen vitték át a határon a galambokat az indítás helyére, s fogadásokat kötöttek, melyik ér vissza legelőbb. Képünkön egy 1488-ban készült fametszet látható, stilizált hírvivő galambokkal. Az ilyen galamb persze már akkor is szárnya alá kötve vitte az üzeneteket, a rajzoló pusztán azért választotta az ábrázolásnak ezt a látványosabb módját, hogy a szemlélő számára a hírtovábbítás ténye nyilvánvaló legyen. MINEK NEVEZZELEK? A kérdést először Petőfi tette fel halhatatlan versében szerelmének, és azóta számtalanszor hangzik el férfiak és nők szájából ugyanez. Leggyakrabban azonban talán a kismamák azok, akik ezen töprengenek férjükkel együtt, hiszen a születendő gyermeknek nevet adni nem kis felelősség. Olyannyira nem az, hogy például egyes primitív népek nem is merték maguk eldönteni, hogy mi legyen az újszülött neve. Új- Zéland őslakói, a maorik, kivitték az újszülöttet a partra, és tengervízbe áztatott leveleket szórtak rá. Közben törzsük varázslója neveket sorolt fel. Ha a gyermek valamelyik névnél eltüsszentette magát az orrát csiklandó levelektől, máris tudták, hogy hívják majd élete végéig. Más népek is szívesen építettek névadó szokásaikban hasonló véletlenekre. Volt, ahol a sámán, amíg sorolta a neveket, acéllal és kovával tüzet csiholt, s amelyik névnél fellobbant a láng, azt a nevet kapta az újszülött. Másutt — így a velünk rokon cseremiszeknél — a sámán megvárta, míg sírni kezd a baba, akkor felkapta, és neveket mormolva ringatni kezdte. Amelyik névnél a gyerek abbahagyta a sírást, az lett az övé. A kalmüköknél, amint megszületett a pici, az apa kilépett a sátor elé. Amilyen tárgyat először meglátott, annak a nevét nyerte el a jövevény. GYERMEKEKNEK A kakas megint rázendített. A róka azt mondta: — Már csak a bundám veszem fel! A kakas harmadszor is elkukorékolta magát. A róka megrémült, leugrott a kemencéről, és elfutott. A nyuszi meg a kakas pedig vígan élt a kunyhóban. (OROSZ NÉPMESE) SOÓKY LÁSZLÓ ccesxa QM Mama udvarába reggel kakashangon érkezik először a piros kakas jelzi utána rögvest a kendermagos addig kukorékolnak váltakozva míg a domb mögül előcsalogatják a Napot persze igazából a reggel csak akkor van itt ha a papa kiáll a kiskapuba s így szól: jó reggelt szomszéd HnMHHMHB Volt egyszer egy róka meg egy nyúl. A rókának jégből épült a kunyhója, a nyúlé háncsból. A róka gyakran gúnyolta a nyulat: — Az én házacskám világos, de a tiéd sötét. Eljött a nyár, a róka kunyhója elolvadt. A róka akkor kérlelni kezdte a nyulat: — Engedj be a házadba, nyuszi! Sokáig kérlelte a nyulat, míg az végül beengedte a rókát a házába. Eltelt egy-két nap, és a róka elkezdte kergetni a nyulat: — Eredj innen, te hosszú fülű! Nem akarok veled együtt élni. Ült a nyúl a ház előtt, sírt, sírdogált. Arra ment a farkas. — Miért sírdogálsz, nyuszi? — Hogyne sírnék, szürke farkas! A róka kiűzött a házamból. — Ne sírj, nyuszi! — mondta a farkas. — Majd én kizavarom a rókát. A farkas odament a házhoz, és szörnyű hangon üvölteni kezdett: — Uuu! Uuu! Takarodj innen, róka! A róka csak kiszólt a kemencéről: — Ha kimegyek, ha kifutok, mindenkit széjjelszaggatok! Megijedt a farkas és elfutott. A nyuszi tovább ült és sírt. Arra ment az öreg medve. — Miért sírsz, nyuszi? — Hogyne sírnék, medve apó! A róka kiűzött a házamból. — Ne sírj, nyuszi. Majd én kikergetem onnan. Odament a medve a házhoz, és felmordult: — Brumm, brumm, tűnj el innen, róka! A róka meg kiszólt a kemencéről: — Ha kimegyek, ha kifutok, mindenkit széjjelszaggatok! Megijedt a medve, és elfutott. Megint ült és sírt a nyuszi. Arra ment a kakas egy kaszával. — Kukurikú! Miért sírsz, nyuszi? — Hogyne sírnék, kakas koma! A róka kiűzött a házamból. — Ne búsulj, nyuszi! Kikergetem én a rókát. Odament a kakas a kunyhóhoz: — Kukurikú! Piros csizmás lábam hozott, éles kaszám szépen ragyog. Rókát aprítok vele. Gyere, koma kifele! Meghallotta ezt a róka, megijedt, és azt mondta: — Mindjárt megyek, csak felöltözöm. 21
