A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
asrNMT HAIIŰTTUK-OLVASTUK-IAITÜK ! A Szovjet Tudományos Akadémia távol-keleti tagozatának vulkanológiai intézetében a távolságméréssel foglalkozó tudósok olyan rádiótávmérő komplexumot hoztak létre, amelynek segítségével figyelemmel kísérhetik Kamcsatka működő vulkánjait. Madame Tussaud világhírű londoni viaszfigura-múzeumában elkészítették Edmund Halley csillagász viaszmását, és eioszor a lonaoni planetárium teraszán mutatták be, John Edbon igazgató társaságában. Tom Beck évek óta tanulmányozza az amerikai Colorado állam hegységeiben élő fekete medvék életét, szokásait. Nyáron csapdát állít a védett területen élő, nehézkesen cammogó állatoknak, hogy átmeneti fogságban elhódítva tartsa őket, számot illesszen fülükre, nyakörvükre pedig rádióadót. Ez utóbbi segítségével talál rájuk télen, amikor a mackómamák valamely hófödte barlangban pihennek. Sztyeblin -Kamenszkij: A MÍTOSZ A Móra Ferenc könyvkiadó egyre népszerűbb „Az én világom" című sorozatában jelent meg a kiváló szovjet tudós főként tizenévesek számára irt (de az idősebbek által is haszonnal forgatható) műve a mítoszról. Külön érdekessége és erénye, hogy e hatalmas témát egyetlen példából, nevezetesen az ógermán „Edda"-eposzból vezeti le, s ez már csak azért is pozitív példa, mert az „Edda" új magyar fordítása ugyancsak mostanában jelent meg, így az olvasó tüstént nyúlhat az eredeti eposz után, hogy hasznosíthassa a Sztyeblin-Kamenszkij mítoszelméletében olvasottakat. „A mítosz olyan történet, amelyet ott, ahol megszületett és élt, valóságként éltek meg. bármily valószínűtlen volt is" — írja a szerző. S így folytatja: „De hát miért éltek meg valóságként olyan történeteket, amelyek oly nyilvánvalóan valószerűtlenek voltak? Ez az az alapkérdés, amelyre választ kell találnunk." S Sztyeblin-Kamenszkij megtalálja a választ! Mítoszelmélet — A tér és az idő az Edda-mítoszokban — Az Edda-mítoszok személyiségképe — A mítosz és a személyiség kialakulása — íme, ezekről a problémákról olvashatunk e kitűnő, mélyenszántó, ám ugyanakkor népszerű, a szó legjobb értelmében vett „ismeretterjesztő" kismonográfiában. „A mítoszelmélet mibenléte napjaink kultúrájában vitatott kérdés — olvashatjuk a kiadói ajánlásban. Sztyeblin-Kamenszkij nem strukturalista, és nem tágítja ki a mítosz fogalmát parttalanul sem, inkább alapvetően történeti szemléletű, és ez elemzési tárgyának kijelölésekor is hagyományos. Számára a mítosz istenekről szóló történet, könyve élvezetes és érdekes olvasmány. így igaz. S ehhez még azt is szükségesnek látjuk hozzátenni, hogy a mítosz és a mitológia iránt világszerte megélénkült érdeklődés ellenére, mifelénk, a csehszlovákiai magyar iskolákban nagyon is mostoha tárgy a mítoszelmélet. Tanulóink — e sorok írója többször meggyőződhetett erről — gyakorlatilag semmit sem tudnak a mítoszról. így csak külön dicsérhető a Madách kiadó, hogy ezúttal egy ilyen jellegű ismeretterjesztő kiadványt is átvett a közös könyvkiadási egyezmény keretében a budapesti könyvkiadók terméséből. (cselényi) MILYEN SZÍNŰ A SZERELEM? „Milyen színű a szerelem?/ Mondják,/ hogy piros./ Mint a vér./ Mint vásári mézeskalácsszív./ Mint az egykori szentek/ trónjának bársonya./ Milyen színű a szerelem?/ Ki tudja azt?/ A szerelem szivárvány./ A szerelem tűz./ Ezért százszínű./ És ezért örökké más." Nem véletlenül kerültek e sorok mottóként kiemelve a szövegi részből annak a színes fotóalbumnak a címoldalára is. melyben fotográfus és tollforgató keresi az ezernyi változatban kéznél levő, ám teljességében soha meg nem fogalmazható választ e recenzió — és az album — címében megfogalmazott „Jakou barvu má láska?" (Milyen színű a szerelem?) kérdésre. Fotográfus és tollforgató. Miroslav Hucek és Vladimír Remeš. Hazudnék, ha azt mondanám, túlságosan sokat mond számomra a két név. Nem is ez a lényeg persze. Hanem az, hogy megkapó, elismerésre méltó anyagot sikerült összehozniuk ebben az albumban. Olyat, amely az első szerelem megszámlálhatatlan színei, vonásai közül a legtöbbet próbálja megrajzolni: az első szerelmes ábrándozások melankóliáját, az először még suta, bátortalan találkozások szorongásait, az egyre mélyülő érzések gyönyörűségét, kapualjakban, mozik előtt eltöltött ácsorgások végtelennek tűnő perceit, a várva várt találkozások örömét, egymás testének fokozatos felfedezését, megismerésének szépségét, férfi és nő végzetes egymásratalálását. A ragyogó, fénylő színek mögött persze ott kísértenek mindig a csalódás, a magány, a szakítás, a viszonzatlan szerelem komor, szomorkás színei is. S mindez, kerek egészbe foglalva ott van az album színes lapjain, kellő szemérmességgel, mégsem puritánul. Úgy tudom, a szöveg a mintegy százhúsz színes felvételből összeálló kollekcióhoz íródott, de érzésem szerint a szöveg és a fotóanyag külön is megállná a helyét, így tehát annál szerencsésebb ez a találkozásuk. Nem tartom viszont szerencsésnek — ez persze nem a szerzők, hanem a Mladá Fronta szerkesztőinek rovására írandó —, hogy a kötet anyagához, hangulatához mesterien alkalmazkodó, kellő eszmei mondanivalót is magában hordozó előszó mellett még egy „hivatalos", tartalomhoz, hangulathoz már kevésbé idomuló „Resume"-val is ellátták a kötetet, s ez az album anyagát csak futólag, hangulatát pedig egyáltalán nem tükröző összefoglalás került orosz, német, angol és francia nyelven tolmácsolásra. Németh Gyula MANDRAGORA A reneszánszkori színház szinte alapjaiban, mondhatnám minden porcikájában újjávarázsolta a színházművészetet. A kor kegjobb vígjátékát, a boccaccioi szellemet idéző Mandragorát az akkori idők legjobb politikai írója: Niccotö Machiavelli írta. Talán közelebb visz e korszak sajátosságainak megértéséhez, ha tudjuk, hogy ennek a papcsúfoló és borsos komédiának legnagyobb sikere éppen a Vatikánban, a pápai udvarnál volt, ahol sorozatosan játszották. Pedig ez a darab valóban felrúg minden erkölcsi előítéletet, hogy bemutathassa a felszarvazott férj, a korrupt pap és a jellemtelen kerítő figurájának típusát. Úgy tűnik, a Mandragora azóta is elnyűhetetlen. Hazai színpadaink közül ezúttal a bratislavai Új Színpad Stúdiója tűzte műsorára, s újfent bebizonyosodott, hogy Machiavelli időálló vigjátéka vérbeli sikerdarab. Nemcsak a profi munkára vágyó rendezőre lehet jó befolyással, hanem változatosságot, üdítően kellemes lazítást kínál a színésznek is. A szárazvám utcai stúdióban Vladimír Strnisko rendezésében került színre a darab, s jobbára telt ház kacag Machiavelli fergeteges félreértéshalmazain. Ebben a mesterségbeli tudással komponált vígjátékban minden a helyén van, mintegy bizonyítva, hogy csupán értő közelítéssel lehet kiaknázni a műben rejlő temérdek humort. Strnisko otthonosan mozog a vígjátékok világában, így a Mandragora sem okozott neki különösebb fejtörést. Legfeljebb a tempót vétette el néhol, aminek eredményeképpen sok a felesleges rohangálás, s így a poénok olykor egymást is kioltják. Gyanítható, a nem egészen egyenletes színészi munkát próbálta ezzel ellensúlyozni a rendezés abban a hiszemben, hogy a Machiavelli teremtette pazarlóan gazdag bohózati petárdalánc szinte rendeltetésszerűen működik majd a színpadon. A hét főnyi színészcsapatból Marián Labuda és Zora Kolínska nyújtja a legjobb teljesítményt, de Peter Debnár és Stano Dančiak szintén rutinos nevettető. Miklósi Péter 'ŕ LISZT MŰVEK SZÓBAN ÉS ZENÉBEN Még alig virradt fel a Liszt-év, máris egy érdekes és jelentős kis rendezvény részesei lehettünk. Február első vasárnapján ugyanis a Szlovák Nemzeti Múzeum zenei szakosztálya rendezésében, az épület régi hangszereket bemutató kiállító termében került sor Vladimír Čížik előadására, melyben Liszt hangszeres szerzeményeinek jelentőségével foglalkozott. Az előadás érdekessége és a szokásoktól eltérő formája abban rejlett, hogy az előadó elemzése során a maga hangi mivoltában rögtön be is mutatta az ismertetett mű jellegzetes témáit, azok változásait és összefüggéseit, majd ismertetése után végigjátszotta az egész művet. Ennek a rendhagyó koncert-előadásnak gerincét a hatalmas és tömör egytételes h-moll szonáta képezte. A mű összetett szerkezetének megismeréséhez, feszültséget keltő és búvó patakként el-eltünő pregnáns témájának követéséhez az előadó választotta módszer igazán célravezetőnek bizonyult, s így még annak is, aki most találkozott először ezzel a művel, megkönnyítette a tájékozódást. Előadásának további részében Vladimír Čížik az irodalom és a zene kölcsönhatását boncolgatta. A társművészetek ilyen irányú kihatása a múlt századi romantika egyik jellegzetes vonása s így nem csoda, hogy a romantikus Lisztnek is nem egy műve irodalmi fogantatású. Az ifjú Liszt D'Agoult grófnővel, gyermekei anyjával beutazta Svájcot és Itáliát, és e barangolás élményanyagát a Lés année de pélerinage, vagyis Vándorévek cím alatt ismert három hatalmas sorozatban örökítette meg. Ennek a ciklusnak a középső része foglalkozik az olaszországi benyomásokkal, s ezek között szerepel a három Petrarca-szonett is, melyek közül kettő hangzott . el az előadás folyamán. Az ismertetés sorát a Mefisztó keringő, ez a népszerű bravúrdarab zárta. Vladimír Čížik, aki magát „nem zongoristának, csupán zongorázó zenetudósnak" minősítette, négy jelentős Liszt-műelemző bemutatásával gazdagította a jelenlevőket. Csak elismeréssel és köszönettel nyugtázhatjuk teljesítményét. Varga József 9
