A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-07 / 6. szám
GYERMEKEKNEK Westminster Abbey könyvet, mert most minden összezavarodott bennem. Azt tudtam és láttam is, hogy itt, a felhőkarcolók között vannak a legismertebb angol bankok, ipari és kereskedelmi irodák, az ország politikai és szellemi életének legfontosabb intézményei, csak azt nem tudom, hogy miért zsúfolták mindezt össze egy ilyen hihetetlenül kis városrészben, amelynek — állítólag — az állandó lakosa alig 5 ezer fő, de nappal az itt dolgozók száma meghaladja az 1 milliót. Itt természetesen a hozzánk hasonló turisták sehol sem parkolhattak le. Egyszerre a gépjármű elhelyezése lett a legnagyobb gondunk, mert még mindenképpen meg akartuk nézni a Buckingham palota előtt lejátszódó díszes őrségváltást. Mire odaértünk, már folyt az elmúlt időket idéző katonai parádé, amelyből én nem sokat láttam, mert már ezrek tolongtak előttem. Innen elgyalogoltunk még a hatalmas és csodálatos gyepszőnyegű Hydeparkba, ahol nem kis csalódásomra éppen nem szónokolt senki, s csak mi nézegettük az üres szónoki emelvényt, mert délidőben alig volt itt ember. A kevés éjjeli alvás, a fárasztó utazás után London politikai központjának, a City of Westminsternek — ahol a parlament a minisztériumok és a Brit Nemzetközösség fő intézményei összpontosulnak — a megtekintésére már alig volt erőm. Szerencsére a Calthorpe Street Mount Pleasant nevű szállodájában kaptunk helyet, amely közel van a városközponthoz. Innen indultam el másnap — Greater London térképével — a város többi részének a megtekintésére. Dr. PÁRKÁNY ANTAL archívum és František Tomik felvételei (UKRÁN MESE) Járt-kelt egyszer a világban egy parasztember, menyasszonyt keresett magának. Találkozott egyszer egy boszorkánnyal, aki azt mondta neki: — Menj, keresd meg aranyhajú Jalenát. És a legény a lány keresésére indult. Kereste, kereste, de sehol sem találta. Elment akkor a naphoz, hogy megkérdezze, nem látta-e valamerre az aranyhajú Jalenát. Azt mondta neki a nap: — Én világítom meg a hegyeket és a völgyeket és Jalenát sehol sem láttam. Adott a nap a legénynek egy aranygombolyagot és azt mondta: — Ha szükséged lesz rá, dobd a hátad mögé a gombolyagot. Elment akkor a legény a holdhoz. A hold azt mondta: — Én ritkán világítok, csak éjszakánként, akkor sem jut el mindenhova a fényem. Sehol sem láttam Jalenát. Adott a fiúnak a hold egy kefét, és azt mondta: — Ha valami baj fenyeget, dobd a hátad mögé. Elment a fiú a szélhez. Azt mondta a szél: — A te aranyhajú Jalenádat harminc vasorrú bába őrzi. Azok ugyan — mondta — oda nem adják neked a lányt. Állj be itt szolgálni egy boszorkányhoz, az majd ad neked olyan lovat, amelyik a levegőben tud repülni, annak a hátán elhozhatod Jalenát. A szél adott a fiúnak egy seprűt, és azt mondta: — Ha valami baj fenyeget, legyints a seprűvel magad mögé. Elment akkor a legény a boszorkányhoz, az meg így szólt: — Ha meglegelteted a kancámat, adok egy táltos paripát. Kihajtotta a legény a kancát az erdőbe legelni. Az éjszaka közepén nagy zaj támadt, és a kanca abban a pillanatban eltűnt. Összeszaladt akkor egy sereg róka és a legénnyel együtt elmentek a boszorkány házához. Egy kosárban ott ül egy kotlós a tojásokon, a rókák meg kirángatták a kosárból, a tojásokat összetörték, és a tojásokból kiugrott a kanca három csikajával. Akkor a boszorkány odaadta a legénynek az egyik csikót, és azt mondta: — Aranyhajú Jalenát a vasorrú bábák egy üvegcsobolyóban őrzik. Azzal együtt hozd el, de a csobolyót addig ki ne nyisd amíg haza nem érsz. Elérkezett a legény a vasorrú bábákhoz. Azok meg mind aludtak. Meglátta a legény az aranyhajú Jalenát egy nagy csobolyóban, felkapta, felpattant a lovára és elvágtatott. Felébredtek a boszorkák és látták, hogy Jalena eltűnt. Üldözőbe vették a legényt. Hallja a fiú, hogy a banyák már a nyomában vannak. A háta mögé dobta a kefét, s abban a szempillantásban kinőtt mögötte egy erdő, körös-körül száz mérföldnyire nyúlt. Kezdték a banyák tépni, rágni az erdőt, átrágták magukat rajta; újból üldözőbe vették a legényt. Hallotta a fiú a lármát, akkor a háta mögé dobta az aranygombolyagot, kinőtt belőle egy kőhegy. A banyák azt a hegyet is átrágták, és megint a nyomában voltak. A fiú akkor már odaért a tengerhez. Rácsapott a seprűvel a tengerre, kettényílt előtte a víz, szárazon átkelt rajta, a másik oldalon megfordult, ismét rácsapott a seprűvel a tengerre, és a víz ugyanúgy összezárult, ahogyan volt. És a tenger elnyelte a banyákat. A legény meg boldogan hazatért aranyhajú Jalenával. Ľubomír Mika illusztrációja DÉNES GYÖRGY Gyerünk pajtás Ga/ambócra, vigyünk szilvát a gombócba, bár az idő locsi-pocsi, guruljon a kicsi kocsi. Fú a szellő, zúg a nádas, meg-megdöccen a kútágas, igyekezzünk Ga/ambócra, vigyünk szilvát a gombócba. Úgy érünk a dombtetőre, pámlog a lovak szőre. Abrakunk is csak egy marék, csikorog a kocsikerék. Föl azért is, Ga/ambócra, kell a szilva a gombócba, köd sűrűi a partok alatt, amerre a kocsi szalad. Miben különbözik a két rajz egymástól ? 21
