A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-03 / 1. szám

• •• — Fene egye meg — tort ki Vajda főorvos úr első asszisztens, pulykavörósen. mint egy iskolás gyerek, akit lehordták Vadul tepte le a gumikesztyűt. — Fene egye meg velem ne ordítson, nem vagyok iskolás gyerek,

Telekes főorvos úr második asszisztens, a csap ala tartotta kezét, amiről lassan mar lehúzta a kesztyűt! Mosolygott.

— Ugyan ne marhaskodj — csitította —, most jut eszedbe hajszalat találni a .. . Hat éve ordít így. veled is meg velem is, még sohase evett meg egyikünket se. Téged meg. nagyon jól tudod, még külön is szeret . .

— Fütyülök ra. szeresse az öreganyját...

— Nonono, csigavér1 S tudod mit, még igaza is volt, véletlenül Me haragudj, de ma csakugyan szórakozott voltál. . . Már én is szólni akartam, hogy folyton az orra alá tartod a lámpát ahelyett hogy a hasba világítanál . .

— Hat aztán nem lehet akkor szólni vagy csak inteni, muszáj rám ordítani, mint egy cselédre, az összes tyúk előtt, méghozzá lokálba operált betegnél, aki minden szót hall. . Így legyen aztán tekintélye az embernek A, nekem elég volt, torkig vagyok ... Ha nektek ez kéjmámor, csináljátok vele akár ezer évig — én nem vagyok megesküdve ezzel a klinikával! Régen szanatóriumom lehetne — fütyülök a nagy megtiszteltetésre, az ünnepelt sebész asszisztense .. Majd megmondtam, ezzel az ünnepeltséggel! Konynyü neki.. . Velem ugyan nem ordít többet, mert. ..

Hirtelen elhallgatott ahogy Telekes oldalba bökte. Még percekig nem tudott szohoz jutni, kínos toprengeseben, vajon hallotta-e az öreg utolso szavait. A tanár egész nesztelenül jött be. Lopva pislantott a jól ismert, kedvesen darabos durva bicskával faragott arcra amint a vízvezeték fölé görnyedt. Kicsit mogorva volt a tanár, de egyébként nem látszott rajta semmi Azért ósszerezdült, amikor észrevette. hogy megszólal

— Nna. eppen elég volt gyerekek

Vajdát rögtön megnyugtatta a nyers,

recsegő hang — a biztonságnak és hetykeségnek furcsa, jóleső keveréke élénkítette fel Szóval, hál' istennek, nem hallott semmit . Annál jobb . . . Vele ugyan ne ordítson mert . . .

— Mar örülök ennek a hat napnak — folytatta a tanár —, nem is a kongresszus miatt. a nagy pofákat, amiket nezni kell. majd csak lenyelem valahogy ... De legalább dögölhetek reggel pár napig . . . és olvashat az ember egy tisztességes könyvet . .

Lehajolt, hogy megmossa az arcát amire ver freccsent. És ugyanakkor élesen felszisszent Mindketten odafordultak.

Hogy a keserves isten ... — káromkodott a tanár. — Nem lesz nekem ettől nyugtom már látom . . Meg kell ezt csinálni

Kérdőén néztek rá. De az öreg dühösen formeclt rájuk.

— Mit bámultok? Mintha nem tudnátok nagyon jól, hogy sérvem van . . azt hiszitek, nem veszem észre, mikor összerohogtok, ha munka közben a fogamat csikorgatom ? . . .

Egészén el voltak képedve. De a tanár nem ügyelt rájuk, úgy folytatta:

— Nem fogtok többet röhögni, galambocskáim. Elég volt.

Pillanatig eltűnődött, aztán mintha eppen most határozná el magát:

— Ni csak, éppen jól jön ez a hat nap . . . A meltósagos kongresszus meglesz nélkülem is . legalább nem lopom hiába az időt. Egész nap olvashatok az ágyban, még pihenésnek is ideális .. . ötödik nap, ragtapasszal, tangót táncolok.

Egészen felélénkült.

— Méghozzá itt helyben fekszem le, valamelyik privátban. Ha nagy baj van, Nagypofa professzor ur jöhet tanácsot adni . . . Tyü, a kutyafáját, gyerekek . . . remek lesz! A hetest készítsétek elő!

Elénksege az asszisztensre is átragadt. Telekesnek ragyogott az arca.

— És kire gondol, tanár úr? Horkay Öméltóságára1 Horkay lenne a legjobb .. . Mindjárt lehetne telefonálni ... ilyenkor otthon van ...

A tanár felkapta fejét. Vad grimaszt vágott, mintha csakugyan be akarná kapni valamelyiket... És már mennydörgött:

— Megveszte! .. . Hogy én ?!. .. Hogy engem?!. .. egy másik professzor? ... No még csak az kéne!... Az én hasamba be nem teszi méltóságos kolléga a patáját . . Még csak az kéne!... Ezt a ziccert nem adom nekik . . Meg vagy őrülve, gyermekem!

Telekesnek nyitva maradt a szája.

— De hát akkor. ..

— Mit akkor? Mi az, hogy akkor? Már megint kapkodod a fejed, mint kacsa a hátulját? . . Ilyen alakokkal vagyok körülvéve, az isten verje meg, mindjárt kapkodnak ... meg vagyok áldva veletek, mondhatom .. . Elhiheted, legszívesebben magam csinálnám, csak hát hogy álljak hozzá, ahogy az egyszeri paraszt mondta . . . Meg kell elégednem ilyen szerencsétlen tyúkszemvágókkal, amilyenek ti vagytok! De hiszen majd a körmötökre nézek, ne féljetek semmit!

Egy kukkot se tudtak szólni, úgy bámultak. És a tanár már rendelkezett.

— Egy-kettö! A nagy műtőt készítsétek eló1 .. . Lafettas asztal közepére! . . Injekcióra Hildát hívjátok .. .

— De kérem, tanar úr... Most rögtön ? ... és mi ketten 7

— Hát mikor, a teremtesit — majd vacsora után talán, mikor tele van a hasam ? Véletlenül úgysem reggeliztem ... még keserüviz sem kell . .. Ide figyelni, böllértanoncok! Félóra alatt átöltözöm, leborotválkozom, aztán pizsamában átsétálok a kékbe ... addig bemosakodtok, kifőzitek a teljes sérvgarnitúrát. . . Hilda friss novocaint kever, lokálra . . . Meg vagyok értve? Azaz, hopp csak1 hogy el ne felejtsem ... ilyen könnyen meg nem ússzátok . .. egy tükröt kérek, egy nagy tükröt, meg vagyok ertve? azt fölakasztjátok nekem, a lámpa fölé, srégen, párhuzamosan az ágyfejjel, ahová a pofám kerül.. . onnan akarom nézni a színházat!.. . Nekem nem fogtok lazsálni, hentesek, arról tegyetek le .. . Most megmutatjátok, mit tudtok . . . Na, egy-kettő, volt szerencsém, viszontlátásra a vágóhídon.

És ment minden, mint egy furcsa álomban.

Félóra múlva, mikor a tanár lila pizsamában megjelent a terem küszöbén, az asztal közepén állt, fölötte zsinórokra függesztve, a tükör. A doktorkisasszony vidáman töltögette a pravazt, a két főorvos, sápadtan a fehér csuklya alatt, szótlanul és szepegve rakosgatta a műszereket. Szinte haptákba vágták magukat, mikor a tanár bejött. Telekes mondani akart valamit, de az öreg lehurrogta.

— Mi az, ez nektek világítás? Lejjebb azt a hármast, a teremtésit! A szemembe akartok vakítani, hogy ne lássak?

Mindhárman ugrálni kezdtek, mint a katonák. A tanár ledobta köpenyét. — Följebb azzal a fejtartóval! Úgy ni! Lejjebb

a lábat, hová tegyem így a fenekem, nem látsz? Hozzám ne nyúlj, mert megharaplak!

Ez a doktorkisasszonynak szólt, aki segíteni akart, ahogy felkászálódott a pompás műtőasztalra. Egy kicsit fészkelódött, főként a fejtartásra vigyázva. Aztán rögtön rákezdte megint.

— Most jó. Gyerünk a kendőkkel. Kéttenyérnyi helyet hagytok a köldök alatt. Ott, ott, mélák... mit bámulsz, hát persze, hogy előrerajzoltam . .. Majd rátok bízom! Elörajzoltam a fürdőszobában, nekem nem fogtok fölösleges heget csinálni ... Pontosan ott vágsz be, ahol a vonal

kezdődik . .. végigszaladsz, és rávágsz a scrotumig. Na gyerünk, gyerünk azzal a jóddal... nem, nem, csak a Hilda ...

A doktorkisasszony kezében reszket a pravaz. Bömbölés téríti magához.

— Lejjebb, az Isten áldjon meg! Ez egy szúrás? Mélyebbre szerencsétlen! Egyenest tartsd a tűt, hányszor megmondtam! A kvadliba szúrj, ne mellé — azt akarod, hogy ordítsak, mint az a tegnapi vénaszszony? Látom nagyon jól, hogy mellétartod!

A két asszisztens vacogva kuncog.

— Ti meg ne röhögjetek! Majd mindjárt meglátom, olyan nagy legények vagytok-14