A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-13 / 50. szám
többi — most keresettek. A DN 82-esből Magyarországra is szállítottunk. A műhely udvarán halmokban áll a fa, a rostlemez. Számomra érdekes, hogy mi történik vele míg végleges formát kap, ezért sétára indulunk az üzemben. Gyalulják, csiszolják a fát — vagy, hogy a hivatalos megnevezést használjam — felületi megmunkáláson, kezelésen megy keresztül, festik, lakkozzák. A legvégén a szerelőcsarnok szakemberei által válik bútorrá. A szakmabeliek biztosan korszerűbb gépeket is láttak már, vagy legalábbis el tudnak képzelni, mint ennek a műhelynek a berendezése. Én azonban megbámulom például azt az ügyes masinát, mellyel a szegélyeket ragasztják fel a rostlemezek szélére. Hangosan mar a fűrész a fába, röpül a forgács, gyalu, csiszoló zajától hangos a terem. Szükség van a füldugókra. Használják is. A másik helyiségben, a kárpitosoknál már csendesebb munka folyik. Pontosabban csak egy kárpitos dolgozik itt, és egy segédmunkás. Illetve most csak Myszlik Zoltánné — öt az alapiskola szülői munkaközösségéből ismerem —, mivel a mester. Sárkány László jelenleg nipcs itt. Vállalati asztalitenisz-verseny zajlik, és ott küzd az asztalosműhely becsületéért. A nyitott ajtón keresztül kopácsolás haíratszik. Ez az a hely, ahol végleges, s hadd tegyem hozzá, tetszetős formát öltenek, bútorrá válnak a lécek, lapok. Itt az emberi kézre is nagy szükség van. Egy-egy élet, sarkat lecsiszolni, csavart, éket beszerelni, ajtót beállítani. Az innen kikerülő bútor kocsikra és rövidebb-hosszabb utazás után a megrendelőhöz kerül. — És a vevőtől csak dicséret, vagy reklamáció, bírálat is érkezik? — Elvétve, de érkezik. A hibákat a megrendelőnél javítjuk ki. E szavakat Czére József, a szocialista munkabrigád vezetője is megerősíti. Előfordul, hogy valamilyen csavart vagy tömítést elfelejtünk a szállítmányhoz csomagolni. Nem nagy hiba, de boszszantó. A brigádvezetö dicséri a kollektívát. Megértik egymást a munkában, és az is előfordult már, hogy a hétvégét is együtt töltötte — családostól — az üzem felsödiósi (Horné Orešany) üdülőházában. Miközben beszélgetünk cigaretta és kávészünetre gyűlnek össze a dolgozók az iroda melletti helyiségben. Megtudom, hogy öszszesen harmincketten dolgoznak itt, ám ebből a létszámból jelenleg ketten tényleges katonai szolgálaton vannak. Az egyiktől — Spišská Nová Vesről — éppen lapot hoz a postás. Úgy ír, mintha üdülésen lenne, mosolyogják meg néhányan .. .Az élénk diskurzusnak a cigarettaszünet lejárta vet véget. Még megkérnek, hogy ha már így együtt vannak, készítsek egy felvételt a brigádnapló számára is. Felsorakoznak az udvaron. Mivel néhányan szerelésen vannak, néhányan pedig sportolnak, alig vannak többen egy tartalékostól lefotózott labdarúgó-csapatnál. A fő azonban az — és ez a mindennapokon így is van —, hogy ez az összjátékon nem látszik. Az gördülékeny. Még a festőműhelyt nézzük meg Mészáros Imrével. Visszafele jövet kérdem őt, hogy ha módjában volna, min változtatna, javítana az üzemben? Gondolkodás nélkül feleli: — Raktárát, szárítót kellene építeni. És ha lehetne — bár nem nagy a munkaerő-vándorlás — a legjobb szakemberek fizetését is jó volna emelni, hogy el ne veszítse őket az üzem. A jó szakemberekre nagy szükség van. A szakemberekre, akik helybeliek, födémesiek, jókaiak, galántaiak, kosútiak, vagy mint az üzem vezetője — feketenyékiek. GÖRFÖL JENŐ A szerző felvételei NEM MINDENNAPI MESTERSÉG A tárogató az egyik legősibb hangszerünk, a klarinéthoz hasonló. A pásztorok, a szerelmes lányok, fiúk és a rukkoló katonák vidám és szomorú dalait nemcsak szivmelengetően, hanem felejthetetlenül szépen szólaltatja meg. Kár, hogy ezt a lassan feledésbe merülő népi hangszert már csak kevesen ismerik. A tárogató évszázadokon keresztül a lakodalmak, népi mulatságok és egyéb vidám falusi szokások elválaszthatatlan hangszere volt. Mi is deríthette volna fel a nap mint nap nehéz munkát végző parasztembert, mint a táncmulatság, ahol közeli rokonok, a falu fiataljai találkoztak, hogy a vidám zenénél feledjék a nap fáradalmait. A tárogató olyan hangszer, amely nem maradhatott el a pásztorok településeiről, a pusztákról sem. Ahogy Liptón és Árván soha nem hiányzott a hegedű, Detván a pásztorsíp és furulya, Szlovákia déli vidékeinek jellegzetes hangszere volt a tárogató. Sajnálatos, hogy azok, akik ezt a hangszert készítik, egyre kevesebben vannak. Közülük egy, a 71 éves Agócs József Feleden (Jesenské), a Rimaszombati (Rim. Sobota) járásban lakik. Egész életét a Cifra puszta közelében élte le. Még kisfiú volt, alig 13 éves, amikor egy idősebb pásztor arra kérte, javítsa meg a tárogatóját. Hallott róla, hogy a kis József ügyes kezű gyerek, aki már nemegyszer megjavította a pásztorok hangszerét. A kis József belefogott, holott tárogatót még sosem javított. A munkája nagyon jól sikerült. Elégedett volt a falu pásztora, de ő maga is. A siker növelte az önbizalmát s elhatározta, hogy önállóan készít tárogatót. Minden kezébe került hangszert jól megfigyelt, megjegyezte az apróságokat, lerajzolta a formájukat is. Az első tárogatót gyerekként készítette el. A pusztán, ahol felnőtt, sok ideje volt. A juhok őrzése mellett nemcsak saját, hanem a zenészek részére is több hangszert készített. Kedvtelése, amely elsősorban szorgalmának tulajdonítható, máig megmaradt. A nagy, korszerű ház mögötti kis műhelyben nap mint nap dolgozik ma is. A család, a szomszédok, s tíz unokája másképp el sem tudják képzelni. A kis ablakon beszűrődik a nappali fény, ő ül és formálja a fát. Az asztal melletti falon mindig legalább 7 új tárogató függ. Kézügyességének szimbólumai és büszkeségei. A hangszer minden billentyűjét maga készíti, különféle fémdarabokból. Számos zenész, szakember is meglátogatja. Tanulnak tőle, és szívesen készíttetnek vele tárogatót. Agócs József több hangszeren is megtanult játszani. Kezében szívből szól a tárogató. Az emberek szeretik hangszerének hangját, dallamait, ugyanolyan szívesen hallgatják, mint az élettapasztalatairól, gyermekkorának élményeiről szóló elbeszéléseit. Történetei századunk 70 évét tükrözik, egy korszakot, melyen két világháború söpört végig, felvillantják a nyomort, az éhezést, a fasiszták gaztetteit, de a falu szocialista átalakulását is. Azt kívánjuk, hogy még sok tárogatót készítsen, ismertesse és szerettesse meg e hangszert a fiatalokkal is, és tanítson meg egyre több embert tárogatón játszani. Milan Kosec MÁTÉ PÉTER SIKERE Napjaink fiatal, kiváló előadóművészeinek sorából a közelmúltban Máté Péter zongoraművész mutatkozott be Rimaszombatban (Rim. Sobota). A fiatal, huszonhárom éves rozsnyói (Rožňava) születésű művész már a sikerek sorozatát érte el. Kétszer volt győztese a szlovákiai konzervatóriumok versenyének, kétszer ért el második helyezést Hradec Králové-ban a Bedfich Smetana-versenyen, 1982-ben pedig abszolút győztese lett Trenčianske Teplicében a fiatal hangversenyművészek szemléjének. Számos hangversenyt adott itthon és külföldön. A rimaszombati közönségnek Johann Sebastian Bach, Liszt Ferenc, Ludwig von Beethoven és Szergej Prokofjev szerzeményeiből adott ízelítőt. Játékában az élő kifejezési eszközök, a briliáns technika és az alkotó fegyelem imponált. Máté Péter felejthetetlen élményt szerzett a komolyzene rimaszombati kedvelőinek. _______ -____ TORPIS JÓZSEF Prandl Sándor felvétele 5
