A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-22 / 47. szám

KI-KI ÍZLÉSE SZERINT Nehezen találnánk olyan embert, aki egész életében vakon elhaladna a szépség mellett. A kérdés csak az, ki mit tart szépnek, s ebben már lényegesen eltérnek a vélemé­nyek. Egy dologban azonban többnyire meg­egyeznek. Minden embernek szüksége van időnként arra, hogy nyugodtan leülhessen és meghallgasson valami szép zenét. Különö­sen most. hogy hidegek és hosszúak az esték, mindenkiben megnő ez az igény. Az ilyen nyugodt zenehallgatásra azonban ke­vés alkalom adódik; a modem kor felgyorsult élettempója kevés embernek teszi lehetővé a rendszeres koncertlátogatást. így aztán az emberek többsége a saját forrásra van utal­va, ami azt jelenti, hogy elővesz egy jó lemezt... A lemezhallgatáshoz azonban le­mezjátszóra is szükség van, s ezekből igazán bő választékot nyújtanak a Háztartási Bolt Vállalat ELEKTRO szaküzletei. Az igazi élve­zetet csak a modem lemezjátszók teszik lehetővé, amelyeknek küldetésükön, illetve rendeltetésükön túl még egy nagy előnyük is van: megfelelnek karácsonyi ajándéknak is. S mivel a karácsony egyre inkább közeledik, ez a tény valóban nem elhanyagolható, külö­nösen, ha figyelembe vesszük, hogy kész­pénz híján célkölcsönre is vásárolhatunk megfelelő, tetszésünk szerinti készüléket. S hogy ezen a lehetőségen elgondolkozhassa­nak, az alábbiakban röviden bemutatunk néhány modem lemezjátszót. NZC 160 Jó minőségű, sztereofonikus lemezjátszó, tokba helyezett, fedéllel ellátott. HC 16-os gramosasszisa rugalmasan fekszik a tokban. A készülék kristálybetétes, keramikus átvitel­lel rendelkezik, amelyet a cserélhető lesze­­döfejben helyeztek el. A fejbe mágneses leszedőt is elhelyezhetünk (1/2 tűvel). Erősí­tője integrált, külön hangmagasság- és mélységszabályozóval, a hangerősséget hú­zós potencíométerrel szabályozzuk rajta. A készülékhez kapcsolhatunk magnetofont, tu­nert, valamint sztereo fülhallgatót. A lemez­játszó beépített korrekciós erősítővel is ren­delkezik, s a működéséhez 220 V-os áramra van szüksége. Fogyasztása 40 VA, a tányér forgássebessége 33 vagy 45 fordulat per­cenként, kilengése 0,2 %-nál kisebb. A ké­szülék hangleszedő rendszeréhez kristályos vagy keramikus betét tartozik, a tü hegyére 43—50 mN erő nehezedik. A készülék zenei teljesítménye 2 X 10 W, erősítője 60 dB ka­pacitású, kilépő impedanciája 2X4 Ohm. Méretei 56,8 X 32 X 13,5 cm. súlya 8 kg, az ára 3 040 Kčs. NC 450 Szintén jó minőségű sztereofonikus készü­lék, amelynek gramosasszisa a HiFi kategóri­ába tartozik, furnérozott talapzatban elhe­lyezett, s plexiüvegböl készült fedél takarja. A készülék szíjátviteles, a motor finom fordu­latszabályozóval, valamint sztroboszkopikus ellenőrzéssel ellátott. A készülék a jól bevált P 1101 -es karral rendelkezik, cserélhető le­szedőfejjel (1/2 tűvel). A sasszis automata karemelövel rendelkezik, a lemez lejártával a kar automatikusan felemelkedik, s a korong megáll. A fordulatszámot és a karemelés egyes funkcióit mikrokapcsolóval irányítjuk. A készülék működéséhez 220 V-os áramra van szükség, fogyasztása 25 VA, s tányérja, amelynek átmérője 30 centiméter, súlya 2,5 kg, 33 és 45 fordulatszámú. Kilengése jobb mint 0,1 %, a hangerősség meghaladja a 40dB-t. VM 1101-es, vagy pedig VM 1102-es leszedöfejjel használhatjuk. A készülék méretei 45 X 35 X 16 cm, súlya kb. 12 kg, az ára 3 620 Kčs. NZC 431 A HiFi kategóriába tartozó, kiváló minőségű sztereofonikus lemezjátszó: fából készült ta­lapzatban. átlátszó fedéllel ellátott. HC 42-es gramosasszist tartalmaz, s mind kivitelezésével, mind paramétereit tekintve a legnagyobb igényeket is kielégíti. A sasszis szinkroníkus motorral van ellátva, kétrészes tányérját szíjátvitel hozza mozgásba. Csú­szásgátlóval is ellátott. Automata karemelö­vel rendelkezik levehető leszedöfejében mágneses betétet találunk. A készülék tran­zisztoros sztereofonikus erősítője súgásgátló és mélységszűrővel ellátott. Mindkét szűrő gombnyomással működik. Külön hangma­gasság- és mélységszabályozója van, ezen­kívül hangerösség szabályozója, elektronikus biztosítéka, amely védi a tranzisztorokat a megerőltetéstől. A készülékhez kapcsolha­tunk magnetofont, tunert, kvadrofonikus adaptert, valamint sztereofonikus fülhallga­tót. Működéséhez 220 voltos áram szüksé­ges, teljesítménye 95 VA. Tányérja 33, illet­ve 45 fordulatszámú, a kilengése jobb mint 0,2 %. A leszedőrendszer részét a VM 2101-es mágneses fej alkotja. A készü­lék teljesítménye 2 X 20 W, 0,5 %-os maxi­mális torzulással. Méretei 45 X 37 X 16 cm, súlya megközelítőleg 12kgj az ára 5 330 Kčs. NC 470 Szintén a HiFi kategóriába tartozó, félauto­matikus lemezjátszó. Nagyon egyszerű kon­cepcióval és üzemeléssel, plasztik talapzat­tal és fedéllel ellátva. Ez a készülék úszó­­sasszissal van ellátva, amely ennek megfele­lően ellenálló az ütéssel szemben, rázásra nem érzékeny, az akusztikai kapcsolással, valamint a belépő zajokkal szemben is ellen­álló. A tányért szinkronmotor hozza moz­gásba, a tányér és a motor között csiszolt szíjátvitelt találunk. Konstrukcióját tekintve új megoldású az átvitel is az emelőkarral; a leszedőkar a konnektorral cserélhető, azért bármilyen szedöfejet használhatunk hozzá. A kikapcsolás szintén automatikusan történik, s csúszásgátlóval integrált. Nem terheli a tűt. A készülék egész koncepciója eltér a szokvá­nyos lemezjátszókétól, egyszerű működést és könnyű javítást tesz lehetővé. Működésé­hez 220 voltos áramra van szüksége, a tányér forgássebessége szintén 33 és 45 percenként, 0,5 %-os toleranciával, s kisebb mint 0,1 %-os toleranciával. Hangerőssége meghaladja a 39 dB-t. A készülék méretei 42 X 33,5 X 9,7 cm, az ára pedig 2 520 Kčs. Valamennyi itt bemutatott lemezjátszót a Háztartási Bolt Vállalat ELEKTRO szaküzlete­ibe a Tesla ütővel konszemvállalat szállítja. Az említett szaküzletek szakképzett eladói természetesen szívesen nyújtanak felvilágo­sítást és információt a készülékek működé­sét illetően. Segítenek a választásban és a döntésben is. szívesen adnak tanácsot, ha a vásárló bizonytalan, s nem tudja kiválasztani a megfelelő típust. S végül még egyszer említsük meg, hisz nem elhanyagolható kö­rülmény: a kiválasztott készüléket készpénz híján célkölcsönre is megvásárolhatják. Te­hát valóban semmi sem akadályozhatja meg Önöket abban, hogy szép karácsonyi aján­dékkal lepjék meg szeretteiket. 23

Next

/
Thumbnails
Contents