A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-22 / 47. szám
LOVICSEK BÉLA —M, 0... 21. Cseres András is méltatlankodva csóválta a fejét. Gyűlt a haragja, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy karon ragadja Katalint, kiráncigálja a helyiségből és jól a fejére olvasson. Meggondolta magát, s inkább a fiához lépett: — Nem akarok ünneprontó lenni, Gabi, de figyelmeztethetnéd a feleségedet, mert ha így folytatja, akkora botrányt csap, hogy nézkélhetünk kétoldalra! — Azt hiszed, nekem nincs a bögyömben? — kérdezte Gábor visszafogott haraggal, s egy alkalmas pillanatban félrehívta Katalint és jóindulatúan figyelmeztette, mire a „királynő" felpattant: — Ne félts te engem, tudok viselkedni!... Nekem volt gyerekszobám, ha nem.tudnád! ... Talán irigyled a sikeremet!? Gábor szinte megrettent a démoni arckifejezésétől. Már-már elengedte a kezét, de türtőztette magát, s lenyelte a sértést meg a haragját. — Nekem nem volt gyerekszobám, látod, mégis nekem szólt a hatszáz ember önfeledt tapsa — mondta Gábor csendesen, azzal sarkon fordult és ott hagyta a diadalittasan tündöklő „királynőt". Másnap aztán otthon tudatosította és döbbent rá Katalin, hogy kissé túllőtt a célon. Igyekezett jóvátenni: — Ne haragudj rám, Gabikám, beismerem, kissé elragadtattam magam, de ... — Még jó, hogy beismered. — Annyira örültem a sikerednek, olyan boldog voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből ... — Cigánykodva Gáborhoz bújt. — Olyan nagy bűn ez?... Pofozz meg. ha úgy tetszik, nem fogok védekezni, megérdemlem... Cseres Gábor ezúttal is megbocsájtott. Nem vette észre, vagy csak nem akarta észrevenni, hogy Katalin megbánása és bocsánatkérése hamisan cseng, s hogy mögötte aljasságnak is nevezhető számítás rejtőzik. MINDEN különösebb változás nélkül múltak a hetek és az évek, sőt ha lehet, egyre romlott a viszonyuk, egyre mélyült kettejük közt a szakadék. Egyelőre csak Gábor lázadozott, ő sem kifelé, hanem önmagába fojtva. Katalin viszont elégedett volt a sorsával. A gyerekeket hol az egyik, hol a másik nagyszülőkre bízta, amikor csak tehette, aztán nyakába vette a várost és „csavargott”. A szülök persze semmit sem tudtak a gyanús kiruccanásairól, mert hazudni tudott, akár a vízfolyás. Különösen Cseresék hittek neki, a saját szülei már kevésbé, de a békesség kedvéért nem tették szóvá, ha olykor figyelmeztették is. hogy nem lesz jó vége, ha így folytatja. Egyszer majd megelégeli Gábor és faképnél hagyja, már pedig olyan férjet soha .az életben nem fog találni. — Ne féltsetek ti engem! — szokta mondogatni Katalin fölényes magabiztonsággal —, sokkal jobban szeret engem Gábor, sem hogy kételkedne vagy csalódna bennem. Nem fog faképnél hagyni, mert egyszerűen nem tud nálam nélkül élni, én pedig nem tudok más lenni. Ha akarnék se tudnék ... Gábor olykor-olykor egyedül is elugrott a szüleihez, hogy pukkadásig egye magát, mert odahaza csak akkor evett jóízűt, ha készített magának valamit, bár annak is a nagyobbik részét Katalin falta fel agyondícsérve az ízét. — Rosszul nézel ki, fiam — szokta mondogatni az anyja. — Sápadt vagy, lefogytál, s mindig fáradtnak látszol, idegesnek... jól éltek ti? Gábor a világért sem nyitotta volna panaszra a száját. — Nagyszerűen élünk, anya! — felelte erőltetett vidámsággal. — Van szépen berendezett, kényelmes lakásunk, van két szép gyerekünk, jól keresek, nem hiányzik semmi. Cseresné csak a fejét csóválta: — Én örülnék a legjobban, ha valóban igazat mondanál, de az én szememet rtem lehet megtéveszteni: téged bánt valami, fiam, nagyon bánt. Rejtett fájdalom van a szemedben, de még a mosolyodban is... Aztán Katalin! A gyerekek már nagyok, a fiú lassan iskolába megy, meddig akarja még otthon lógatni a lábát? Egyáltalán nem szándékozik állásba menni? — Rövidesen megoldjuk — felelte Gábor. Igaza van édesanyjának, gondolta magában. Réges régen vállalhatott volna már munkát, de úgy fél tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Hogy miért, a fene se tudja. Rövidesen megoldja, határozta el. Hazafelé menet összetalálkozott Zsuzsával, aki különös méretű gyerekkocsit tolt maga előtt. Kissé lefogyott, egyébként csinos volt, fnint mindig. — Szervusz, Zsuzsa!... Hát te ...? — Férjhez mentem és amint látod, ikreket szültem. — Ne beszélj! — nézett nagyot Gábor. — Fiúk, lányok? — Fiúk ... Néha bömbölnek, mint a vadoroszlánok, különben nagyon aranyosak .. . — Hát a férjed, ismerem ? — Nem ismerheted, pilóta, járja a világot ... Jó neki, ugye? — Az viszont nem biztos, hogy neked is jó-— Nincs okom panaszra — mondta Zsuzsa. — Látod, Zsuzsa, mégis anya lettél. Boldog vagy? — Ha jól emlékszem rá, te mondtad egyszer, ha sok apró örömből tevődik össze a boldogság érzete, az vagyok ... Figyelemmel kísérem az írásaidat. Sikeres ember lettél, Gábor. Jól élsz a feleségeddel? — Nem panaszkodhatom ... — Meglátogathatnátok egyszer bennünket. Szeretném megismerni a feleségedet. — Hát már nem haragszol rám ? — Sosem voltam haragtartó. Nos? — Azt sem tudom, hol laktok? — Ahol laktunk ... Apuék költöztek új lakásba, kisebbe. — Ha tényleg nem haragszol és tényleg őszintén hívsz, alkalomadtán meglátogatunk. Majd jelentkezem — mondta még Gábor, azzal elköszöntek egymástól. Kötve hiszem, hogy lesz valami a látogatásból, gondolta magában, Katalinnal én nem megyek hozzátok, a te okos, fürkésző szemed észrevenné, hogy valami nem stimmel az életünkben, Zsuzsa. Odahaza este megemlítette Katalinnak a munkavállalás kérdését. — Mi lesz a gyerekekkel? — fortyant fel Katalin. Gábor a szokásától eltérően, most igen határozottan lépett fel: — Óvodába adjuk őket és kész! Katalin nem engedett a magáéból: — Azt hiszed manapság olyan könnyű elhelyezni a gyerekeket?... Értsd már meg. hogy kevés a férőhely! — Nagyon jól tudta, mi vár rá, ha a gyerekek óvodába ö meg munkába jár: pontos időre el kell vinni őket, időben értük kell menni... a nagy loholásban térdig érhet a nyelve munka előtt is, meg munka után is. Éjfél utánig vitatkoztak. Ezúttal Gábor nem engedett, kitartott az elhatározása mellett, sőt olyan váratlan kérdést tett fel Katalinnak, amire nem számított: — A múlt szombaton és vasárnap hol jártál, amikor én Istvánéknál voltam?... Miért bíztad anyukára a gyerekeket? Mit csináltál. hol csavarogtál? Katalin lehajtott fejjel, mélyen hallgatott. — Talán emlékszel rá. elfelejtetted? — Nem felejtettem el — válaszolta Katalin durcásan. — Hát akkor...? — Statisztálni voltam a filmgyárban, ha tudni akarod! — Te!?... Statisztálni!? — Igenis én. statisztálni! — Megbolondultál!? — kérdezte Gábor döbbenten. Az első pillanatban el sem akarta hinni. — Miért bolondultam volna meg?... Egyrészt jól éreztem magam, másrészt pedig nem ingyen csináltam. Gábor méltatlankodva rázta a fejét: — Ez aztán mindennek a teteje!... Egy kétgyermekes anya képes bohóckodni néhány koronáért holmi szedett-vedett társaságban. Te nem vagy normális, Katalin! — Nekem nem lehet igényem egy kis sikerélményre ? — Abban legyen sikerélményed, hogy törődsz a gyerekeiddel; meg a lakással, meg a férjeddel. Ha nem mosnék rendszeresen, tiszta ingem sem volna, nem tudnék miben munkába menni — lázadozott Gábor most már ellentmondást nem tűrő hangon. — És engem ne vadparasztozz, és ne hencegj örökké a gyerekszobáddal! Majd akkor dicsekedj vele, ha rendes feleséghez és családanyához méltóan tudsz és fogsz viselkedni! Katalin látta, hogy ezúttal nem babra megy a játék — taktikát változtatotticigánykodva bújt Gáborhoz: — De hiszen kimos helyetted a Mariska (mármint az automata mosógép), és... — Az igaz, viszont neked is engedelmeskedne a Mariska, ha mellé állnál! Katalin eleresztette füle mellett a célzást: — És a gyerekszobával csak viccelődni szoktam, és a vadparasztozást sem kell egy az egyből venned, azzal éppen a nyers erődet dicsérem, amit én annyira csodálok ... Rettenetesen szeretlek, Gabikám, hiszen tudod, kell. hogy érezd és tudd! Gábor ahelyett, hogy valami durvaságot mondjon, inkább kiment a konyhába vizet inni. Utána a másik szobában megnézte a gyerekeket, nem rúgták-e le magukról a takarót, s csak azután ment vissza lefeküdni. — A gyerekek elhelyezését bizd rám, majd én elintézem de előbb munkába kell állnod! — Persze, persze, tudom ... — bólogatott Katalin búzgólkodva. — Holnap utána nézek. Előbb elmegyek a régi munkahelyemre, aztán majd meglátjuk. — Helyes — mondta Gábor, azzal elfordult és megpróbált elaludni — kevés sikerrel'' járt a próbálkozása. Katalin másnap reggel összeszedte magát 14
