A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-22 / 47. szám
VERSEK AZ ÁLOMRÓL Ha jól emlékszem, egy szürrealista költőről olvastam valahol, hogy mindig, amikor aludni tért, egy papírlapot tűzött ki szobája ajtajára ezzel a szöveggel: „Ne zavarjanak, dolgozom!" A kis anekdota, ha mást nem is, azt jól példázza, hogy némely alkotók milyen nagy szerepet tulajdonítanak az álomnak, a képzelgésnek, az elfojtott érzelmek felszabadításának. De az álom, amióta világ a világ, minden ember életében nagy szerepet játszik. S a művészetek is elképzelhetetlenek nélküle. Lássuk, mit mond erről az irodalomtörténész Egri Péter, aki monográfiában elemezte álom, látomás és valóság viszonyának történeti alakváltozásait: „Maguknak az álmoknak és látomásoknak a felbukkanása természetesen olyan régi, mint a művészet maga. Amióta művészet van, és az ember magát még meg nem ismerte, le nem bírt hatalmakkal találja szemben; amióta az ember álmodik és belső látása képzelete világításában keveri ki vágyainak és félelmeinek színeit, azóta a művészetben újra és újra jelentkezik az álomnak és a látomásnak a valósággal egyelvű, de más természetű valósága." Mindig csodálkozva állunk meg az álmok előtt, s lényünk legrejtettebb titkaira, lelkünk legismeretlenebb zugaiba tekintve töprengünk el fölöttük. Akár a saját álmainkról, akár mások álmairól van szó. Ebben a vonatkozásban igencsak izgalmas olvasmány lehet mindenki számára Daniel Hevier antológiája, amelyet Pod jablonkou pávy pásla (Almafácska alatt pávát legeltetett) címmel állított össze a szlovák költészet álomról szóló verseiből. Az összeállító nyolc ciklusba sorolta a kiválasztott verseket, aszerint, hogy milyen vonatkozásban szerepel bennük az álom. Az első és a utolsó ciklus (Elalvás, ill. Ébredés) mintegy keretbe foglalja a többi ciklus álom és valóság, álom és vágyakozás, álom és erotika, álom és képzelet, álom és rettenet viszonyát vizsgáló verseit, v9lamint az egyes álmokat leíró (megjelenítő) szövegeket. A gyűjtemény mintegy másfél századot ölel át, egymás mellett szerepeltetve a több mint százhatvan évvel ezelőtt született Janko Kráľtól a harmincéves Anna Ondrejkováig a szlovák irodalom egymástól eltérő történelmi-társadalmi tapasztalatokkal rendelkező; s egymástól eltérő valóságot visszatükröző, különböző típusú alkotóit. „Versek az álomról, vers és álom — Írja utószavában Daniel Hevier — Végtére a vers is álom csupán. A költészet az anyagtalant materializálja. Még az olyan leheletfinom, hallatlanul kényes és magánjellegű dolgot is képes esztétikai értékként megjeleníteni, mint az álom. Álmaink értékét a vers adja meg: kivezeti azokat szempílláink alól. s felkínálja pillantásunknak." Lehetővé téve ezáltal, hogy találkozzunk másokkal, mert az ember emberrel való találkozását az álmok is segit(het)ik. TÓTH LÁSZLÓ A MÍTOSZ ÉRTELME (Székely János esszéi) Volt idő, amikor az irodalom legfőbb feladatának a mítoszteremtést tartottam. Amikor így vélekedtem, abból indultam ki, hogy a legendák, eredetmondák így vagy úgy a maguk idejében a valóságból táplálkoztak, gyökérzetükkel a valóság talajába kapaszkodtak. s mindezt az egykori valóságot az íratlan (vagy már az írott irodalom) mítoszértékűvé emelte. A valóságértéket mítoszértékké változtatni — ma is izgalmas programnak látszik. Kérdés, hogy korunkban megvalósítható-e? Gyanítom, aligha. Még akkor sem, ha volt és van eme századunkban néhány eredményes kísérlet is. (Például J. Joyce Ulysses-e, Musil monstre-regénye a Tulajdonságok nélküli ember stb.). Az iménti kételkedő kérdések és gondolatok mentén aztán eljutottam egy másik végletig az irodalom feladatát illetően. Eszerint századunk utolsó évtizedeiben a mítoszteremtést fel kell hogy váltsa a „valóságteremtés", a dokumentáció. Ebbéli okoskodásom forrása abból fakadt, hogy úgy tapasztaltam: az írásos irodalom létrejöttével a történetírás váltotta fel a népek, népcsoportok sorsának megörökítését. S ez — mármint az írott irodalom és történelem — feleslegessé tette az irodalom mítosz-teremtö funkcióját. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy sem az első, sem a második állítás — vagy program, ha úgy tetszik — önmagában nem állhat meg; hogy a valóság és a mítosz(ok) nem szemben állnak egymással, hanem egymásból táplálkoznak, s ez az egymásból-táplálkozás — függetlenül a kortól — kölcsönös. Vagyis, hogy az irodalomnak egyként föladata a valóság-teremtés (dokumentum- és tényirodalom) és a mítoszteremtés is. Mert végülis nem csak a népnek, de az egyénnek is van saját történelme és saját mítosza. Mindezeket a gondolatokat Székely János A mítosz értelme című művének olvasása után jegyeztem le, aki e sajátos „testamentumban", ebben „a bármire feljogosító, vigyori műfajban" az emberiség és az egyén létezésének legmélyére igyekszik lenyúlni, s lenyúlván e mélységekbe, igyekszik értelmezni az ott megismerteket. Nem holmi definíció kereséséről van szó ebben a könyvben, hanem a létezés általánosabb és mélyebb kérdéseiről, amelyek egyként benne rejlenek az „egyén mítoszában" és az emberiségében is. Máskülönben mi okból kutatná az emberi elme a maga és a történelem (mítoszok) legelső emlékeit? Székely János legmélyebb — szinte tudatalatti — gyermekkori emlékeiről szólva ugyanazokat a kérdéseket érinti, amelyeket a Cantata profana, vagy Enkidu mítoszának kapcsán is körüljár. Székely János kötetének egyik legtágasabb írása Bartók Béla Cantata profana című művének — pontosabban: annak szövegének — kétféle értelmezése. E kétféle értelmezés mottója pedig az egész könyv lényegét foglalja össze: „A mítosz nyelve, amelyen hozzánk is szólhat: az értelmezés." Itt a nyomaték — akár többszörösen is — az értelmezésre esik. Mert valóban: mi egyéb lehetne a mítoszok hozadéka, érvényesen használható üzenete a mindenkori ember számára, ha nem a belőlük kifejthető eligazítás?! A kiváló erdélyi költő és drámaíró Székely János esszékötetének minden darabja izgalmas és továbbgondolkodásra késztető olvasmány. A mítosz értelme című kötetet a bukaresti Kriterion kiadó jelentette meg az idén. GÁL SÁNDOR Kincsünk a nyelv __ KÉPZAVAROK, TÜKÖRFORDÍTÁSOK Sokszor nevetésre ingerelnek az úgynevezett képzavarok. Csak egy példát mondanék : A küszöbön megjelent egy élete derekát taposó asszony. A mondat fogalmazója szóképpel akarta kifejezni, hogy a küszöbön megjelent asszony középkorú. Két képes kifejezést „összeötvözött", s ebből született a képzavar. Derék főnevünk személyragos alakban, főként -n raggal valóban jelenti valamely időbeli folyamatnak, időszaknak a közepét. Ezért mondhatjuk így: nyár derekán, a húszas évek derekán, élete derekán stb. Ebből az időhatározóból jelzőt alkotni meglehetősen nehéz. Az efféle forma: élete derekán levő, élete derekán tartó, élete derekán járó nem éppen a legszerencsésebb. Š különösen rosszul hangzik akkor, ha a mondatban konkrét helyhatározó is van, mint a mi esetünkben — a küszöbön. Az élete derekát taposó pedig teljesen rossz. A tapos igét lehet használni az életkor meghatározásához, de csak akkor, ha pontosan vagy megközelítően meghatározzuk az évek számát. Például: Az öreg már a hetvenedik évét tapossa; az elnök is az ötveneseket tapossa. Vagyis egy középkorú asszonyról lehetne azt mondani: negyvenes éveit taposó, vagy ötven felé járó, tartó, közeledő asszony — de nem akkor, ha egyúttal azt is mondjuk róla, hogy megjelent a küszöbön. Itt a valóságos állítás és a képes kifejezés egyszerűen nem fér össze. Vagy azt kell mondanunk: A küszöbön megjelent egy középkorú asszony, vagy: A küszöbön megjelent egy asszony. Jó negyvenes lehetett stb. A nemzetiségi nyelvhasználatnak, tehát esetünkben a szlovákiai magyar nyelvhasználatnak megvannak persze a maga sajátos problémái is. Tudjuk, hogy itt nálunk megvan az úgynevezett családi nyelvi szint, és megvan az irodalmi nyelvi szint. A közéleti nyelv az a terület, ahol a hibák, hiányok leginkább mutatkoznak, mert hiszen a közélet nyelve hazánkban nem a magyar. A szlovákiai magyar ember — akárcsak a más országokban élő nemzetiségi ember — helyzetéből adódóan nagyon sok mindent kell, hogy lefordítson az anyanyelvére, ha pontosan, szépen akarja magát kifejezni — kezdve a hivatalok, intézmények, üzemek megnevezésén, folytatva pl. az egészségügy területére tartozó fogalmakkal, vagy például az áruválaszték, a közigazgatási fogalmak stb. megnevezésével. Ez ugye egyáltalán nem könnyű, nem is mindig sikerül a legjobban, sokszor a szótár sem segít, nem beszélve arról, hogy beszéd közben nem kapkodhatunk a szótárhoz. A hazai nyelvhasználatban előforduló jellegzetes hibákat nagyjából a következőképpen csoportosíthatjuk: 1. szlovák szavak használata a magyar szövegben — ezzel most nem foglalkozom, mert ez az írott szövegekre már nem jellemző; 2. tükörfordítások, azaz szó szerinti fordítások; 3. az idegen szavak helytelen —■ szlovákos — használata; 4. idegenszerü szerkezetek — vonzatok, mondatszerkezetek használata. A tükörfordítások — sajnos — írott szövegeinknek is gyakori, bár nem szívesen látott vendégei, ezért összeállítottam egy kis szöveget, hogy bemutassam, hova fajulhat a dolog, ha nem vigyázunk. Csupa magyar szót fognak hallani, a szöveg mégis teljesen idegen lesz. Mikor estél ki az üzemből? És talán bizony átugrott neked, hogy abba a boltba jársz vásárolni, hiszen az neked kéztől van. Hogy nálatok a közelben mindenre sorakozni kell? Miért nem mész az igazgató után, hogy csináljon rendet. Szedjék csak össze a zöldantallal az utcán kereskedőket. Azt mondod, nem érsz rá, mert most éppen portást is csinálsz, meg hogy az igazgató mindig ebéden van, ha délben keresed ? Hát engem ez már nem szórakoztatna, hívnék neki telefonon, s jól megmondanám a véleményem, micsoda dolog az, hogy sosincs magánál, amikor fogadóórája van. Megmondanám neki, hogy ő attól van ott, hogy intézkedjék. Persze azt felelné; nem adhatjuk mindenért neki a hibát meg hogy különben is abból még nem lőnek — ugye már ne is folytassam. Inkább fordítsuk le magyarra ezt a magyar szöveget. Az iménti szöveg helyesen így hangzanék: Mikor mentél el az üzemből ? És talán bizony elment a jó eszed (megkergü/tél), hogy abba a boltba jársz vásárolni, hiszen nem esik az utadba. Hógy nálatok a közelben mindenért sorakozni kell? Miért nem keresed fel az igazgatót, hogy csináljon rendet. Szedjék össze tolonckocsival (rabomobillal) az utcán kereskedőket. Azt mondod, nem érsz rá, mert most éppen portáskodsz is, meg hogy az igazgató mindig ebédel, ha délben keresed ? Hát én ezt már meguntam volna, felhívnám telefonon, s jól megmondanám neki a véleményem, micsoda dolog az, hogy sosincs a szobájában (a helyén), amikor fogadóórája van. Megmondanám neki, ö azért van ott (neki az a dolga), hogy intézkedjék. Persze azt felelné, nem okolhatjuk őt mindenért meg hogy különben is azért még senkit fel nem akasztottak... A hibás szövegben előforduló, szó szerint lefordított kifejezések szlovák eredetije : vypadnúť, preskočilo ti, je to od ruky, postaviť sa na všetko, ísť za riaditeľom, zelený anton, robiť vrátnika, je na obede, mňa to už nebaví, volať niekomu telefonicky, nikdy nie je u seba, on je tam od toho, dať vinu niekomu za všetko, z toho sa nestrieľa. MAYER JUDIT 11
