A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-11-15 / 46. szám

Őszi dallamfo Miért kell annyit izzadnia egyelőnek, trak­torosnak, agronómusnak, ha megtörténhet­ne a termesztés kevesebb befektetéssel, erőbedobással is? ... A szónokinak tetsző kérdésre, persze le­­het(ne) egész egyszerű választ is adni: kevés az egycsírájú mag, s jórészt devizáért szerez­hető be, így nem tudunk eleget biztosítani. Csakhogy a választás nem kielégítő, hiszen végeredményben igy lesz az olcsóbb és könnyebb megoldásból drága, nagyon drága végeredmény. Drágán előállított a répa, majd a cukor. A diószegi (Sládkovičovo) Major István Cukorgyár — ahová a felsöszeliek is hordják feldolgozásra a répát — október 2-án kezdte meg a répa feldolgozását. — Tizenegy nappal korábban kezdtünk, mint tavaly — mondja a cukorgyár igazgató­ja Pavol Švirec mérnök. — A első napok a minden évben vissza-visszatérő nehézségek­kel teltek. Ma már teljes kapacitással, meg­állás nélkül folyik a munka. A jónak mondható idei termés a cukorgyár számára is gondokat jelent, ugyanis nincs elég raktározási kapacitásuk. Tavalyról még fennmaradt 1 260 tonna cukrunk. Helyben raktározni mindössze tizenegyezer tonnát tudnak, s előreláthatóan idén húszezer tonna lesz a legyártott cukor mennyisége. — Még nem tudjuk hogyan, de ezt a gondot az elkövetkező napokban meg kell oldanunk — mondja gondterhelt arccal az igazgató, aki később hozzáteszi: — Meg­szoktuk már, hogy mindig van valami, ami különös gondot, többletmunkát igényel, ami megnehezíti a mindennapi életünket, de ha az előző években urai voltunk a helyzetnek, azok leszünk az idén is. És most is jöhet ugyanaz a kérdés, mint a termesztőknél: miért nem mehet a munka sokkal gördülékenyebben, miért kell embe­rek tízezreinek, százainak heteken, hónapo­kon keresztül idegtépő feszültségben élniük, dolgozniuk?... Kapkodva keresni az igazi megoldás helyett a pót jó lehetőségeket?... Ki és hol mulasztott el már megint valamit? Akkor, amikor úgymond folyt a tervezés és tenni, dolgozni kellett volna?... Igaz, a cukorgyár mindezek ellenére dol­gozik. A nap huszonnégy órája alatt 1 930 tonna répát dolgoz fel. Az ország második legöregebb, 1867-ben épült cukorgyárának rozoga épületein belül ugyan jobbára már modem gépek dolgoznak, mégis van nagyon sok olyan gép, szerkezet, amely gyakran meghibásodik. S mivel lényegében szalag­munka folyik, ha bármi leáll, leállhat az egész gyár. Ezért aztán megint többletmunka szük­ségeltetik ahhoz, hogy a szalag állandóan üzemképes legyen. — Száztíz napig kell kitartanunk — mond­ja Roman Belcák mérnök, a gyár műszaki­gyártási igazgatóhelyettese. — Ennyi ideig tart majd a hozzánk beérkezett répa feldol­gozása, amelynek átlagos cukortartalma ti­zenöt százalék. Egy százalékkal jobb, mint a tavalyi termés volt. Lesz tehát cukor bőven, félünk is egy kicsit ettől a nagy mennyiség­től. Az idén alig van szőlő. S ami mégis megtermett, az elég édes, nem szükségelte­tik bele cukor. A borászok mindig nagyon sok cukrot elfogyasztottak, ám most mi lesz ezzel a rekordmennyiséggel, nem tudjuk. Hát igen! A dolgok errefelé már csak így jönnek össze. Ha van cukor, nincs szőlő. Ha van szőlő, nincs cukor. Gond ez is, gond az is. Meg az is, hogy van elég répa, csak épp nagy a szárazság, meg kevés a raktározási kapacitás. így aztán az örömbe jó adag üröm is vegyitődik. így bármennyire is édes és sok a cukor, kicsit megkeseríti a termesztők, feldolgozók életét. BALOGH JÁNOS A szerző felvételei Szeptember végétől október derekáig a Bra­­tislavai Zenefesztivál, tömörebb s főképpen ismertebb nevén a BHS zászlóit lengette a szél Szlovákia fővárosában. E betűszó, persze sokkal inkább forma, semmint tartalom; ám igen alkalmas arra, hogy Bratislava jópár esztendeje amolyan különkiadású ünnepi bélyegként kezelje. A Mozart és Haydn, Hummel és Chopin, Schu­bert és Bartók, Liszt és Erkel zenei hagyomá­nyaival büszkélkedő egykori koronázó város történelmi központjának utcáin s terein ezért a fesztivál napjaiban szinte mindenütt ott díszelgett a színes alapon, lendületes kacs­karingókkal egybeírt három betű: e zene­fesztivál írott szimbóluma. Ez a külföldön is méltán népszerű komoly­zenei eseménysorozat ebben az esztendő­ben már a 21 -es sorszámot kapta, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a feszti­vál korát illető időszámítás némiképp sántít. Amolyan zenetörténeti érdekesség ugyanis, hogy a jelenlegi Bratislavai Zenefesztiválnak — az ötvenes évek elején — volt már egy elődje: a néhány alkalommal megrendezett Bratislavai Zenei Tavasz. Ez a komolyzenei szemle azonban szinte kópiája volt prágai névrokonának: a már akkoriban is világhírű Prágai Tavasznak. A bratislavai zenefeszti­válnak ezért újszerű tartalmat és főképpen más időpontot kellett találni. A környező szocialista országokkal együttműködve az ősz elejére: a Zenei Világnaphoz közel eső időpontra esett a választás. E kezdeménye­zés rendkívül sikeresnek bizonyult, s így a hatvanas évek derekától évről évre mind gazdagabb programok várják a zenekedvelő publikumot. A fesztivál jelenlegi népszerűsé­gét és külföldi visszhangját tekintve nyugodt szívvel elmondható, hogy a hagyományossá vált „őszi dallamforrás" a szlovák főváros valóban rangos kulturális eseményévé lépett elő. Igaz, a létrejöttét követő első esztendők­ben még nem volt a maihoz hasonló, határo­zott dramaturgiai arcéle; bár ez természetes is. hiszen a zenefesztiválok is ki vannak téve a fejlődés törvényszerűségeinek. Ma viszont örömmel nyugtázhatjuk, hogy a „BHS" jópár éve tagja már az Európai Komolyzenei Fesz­tiválok Szövetségének. Ilyenformán Bratisla­va is az olyan rangos zenei központok sorába tartozik, mint például Athén, Bécs, Beyreuth, Firenze, Salzburg, Edinburgh és még számos egyéb fesztiválváros... Természetesen, az idők folyamán kialakult a Bratislavai Zenefesztivál műsorpolitikai arc­éle is. A fesztivál elsődleges célja — a világhírű muzsikusok bratislavai bemutatkozása mel­lett — a fiatal előadóművészek érvényesülé­sének támogatásában kristályosodott ki. Ezt a törekvést szolgálja az egyre népszerűbbé váló és minden páros évben megrendezett Interpódium, azaz a szocialista országok elő­adóművészeinek seregszemléje. Ugyancsak kétévenként, de a páratlan évjáratú eszten­dőkben kerül sor az UNESCO és a Nemzet­közi Zenei Tanács által szorgalmazott fiatal előadóművészek tribünjére, amelynek műso­rában csupán egy nemzetközi válogatóbi­zottság révén meghívott művészek szerepel­hetnek. Számunkra ezért külön öröm, hogy a TŰI, azaz a zenei tribün idei műsorában — október 6-án — egy fiatal érsekújvári (Nové Zámky) származású orgonaművész: Szabó Imre is bemutatkozhatott. Gondolom, a fentiekből lassacskán körvo­nalazódni látszik már a Bratislavai Zenefesz­tivál műsorának három leglényegesebb moz­zanata: részint a hazai, nemzeti zenei érté­kek felmutatása, részint a szocialista közös­ség zenekultúrájának minél sokoldalúbb népszerűsítése, harmadsorban pedig a nem­zetközi hangversenydobogók néhány nagy­nevű művészének meghívása. Persze, a mű­sorszerkesztésnek ez a világosan kirajzolódó hármas szerkezete nem különül el, hanem éppen kölcsönhatásában erősíti a muzsika tömegvonzását. A korábbi évek gyakorlata, de az idei fesztivál tapasztalatai is immár többszörösen bebizonyították, hogy ez az elgondolás okos és szellemes. A jövő művé­szeinek felvonultatása, pályájuk és egyéni érvényesülésük segítése ugyanis minden­képpen biztosítja a fesztivál iránti hazai és külhoni érdeklődést. Igaz, eleve nem garan­tálhatja a művészi színvonal egyenletessé­gét, viszont a holnap művészeinek és a ma kiemelkedő nagyságainak találkozása sze­rencsésen támogatja egymást. Nem tudom kell-e különösebben hangsú­lyoznom, hogy a Bratislavai Zenefesztiválon mégsem a dijak, hanem a dallamok szárnyán röppenő muzsika az elsődleges. Érthető hát, hogy az emberek már hetekkel korábban is kíváncsian fürkészik a plakátokat: vajon mi­lyen csemegéket kínál a fesztivál soros évfo­lyama ? ... A hírlapíró feladata pedig nem egyéb, mint hogy legalább távirati stílusban adjon számot mindarról ami több hét távla­tából is említésre méltó. Például Jeleňa Obrazcova áriaestjéről, amely a nagyszerű zenei mozzanatok soro­zatát kínálta, a Vivaldi, Händel és Bach muzsikáját megszólaltató osztrák Heinrich Schiff gordonkahangversenyéről, a lengyel­­országi Kaja Daóczowska kiváló teljesítmé­nyéről Wieniawski d-moll hegedűversenyé­ben, vagy az ugyancsak érsekújvári szárma­zású operaénekes: Galla János műsorának átütő sikeréről. Tizenhárom fiatal előadómű­vész mezőnyében a TŰI, azaz a nemzetközi tribün győztesei Jekatyerina Szarancievova (zongora. Szovjetunió); Torleif Thedéen (csemballó, Svédország); Tabea Zimmer­mann (viola, NSZK); Michael Collins (klari­nét, Anglia) és Gregor Zubicky (oboa, Norvé­gia) lettek. A nagyzenekarok közül az Akeo Watanabe vezényletével bemutatkozó japán filharmonikusok, a jugoszláv Oszkár Dánon dirigálta Szlovák Filharmónia, a Richard Strauss Halál és megváltás című szimfonikus költeményét is műsorára tűző Müncheni Fil­­harmóniazenekar és az amerikai James Con­­lon vezényletével kiváló zenei tökéllyel meg­szólaló Rotterdami Filharmóniazenekar arat­ta a legnagyobb sikert. Okvetlenül említést érdemel még az is, hogy az idei Bratislavai Zenefesztivál kereken félszáz hangversenyé­ből tíz koncerten kamarazenekarok szerepel­tek. Ebből az önálló kamarazenei szemlének is beillő műsorszerkesztési ötletből jobbnál jobb hangversenyek születtek. Bár ebben a tekintetben nem szívesen rangsorolok, a Szlovák Kamarazenekar két koncertjét és a Prágai Vonóstrió bemutatkozását külön is meg kell említenem. Befejezésül említést érdemel még a kö­zönség is, hiszen a komolyzenét — állítólag — kevésbé kedvelő publikum szinte minden alkalommal zsúfolásig megtöltötte a szlovák főváros kisebb-nagyobb koncerttermeit. Sőt! Nemcsak jelenlétével fejezte ki rokonszen­­vét, hanem a fesztivál teljes műsorát hálásan és fogékonyan fogadta. A valóban értékes produkciókkal pedig alig tudott betelni. És érdekes! A zenefesztivál kiapadhatatlannak tűnő őszi dallamforrása, a szeptember végi és október eleji veröfény, nomeg a lombjukat hullató fák sárguló leveleinek sokszínűsége — a muzsika varázsára — mintha Bratislava szépségét is meghatványozta volna. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 5

Next

/
Thumbnails
Contents