A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-07 / 45. szám
& Csemadok életéből THÁUA VARÁZSÁVAL A téma könnyűnek ígérkezett. Úgy tűnt, pusztán tanulságok, tapasztalatok, eredmények összegezése, esetleg egy-két javaslat „szellőztetése" lesz a feladatom. Amikor aztán gondolatban rendezgetni kezdtem tollhegyre kívánkozó mondandómat, kiderült, hogy — mégha röviden is — amatör színjátszásunk jelenlegi helyzetének alapkérdéseit szintén érintenem kell. Már csupán azért is, mert az értékek mellett látni kell a korlátokat, azaz az élvonalba tartozó együttesek biztató eredményei ellenére a csoportok zöme sokkal komolyabb problémákkal bajlódik, minthogy a gondjaik megkerülhetők lennének egy ilyen tárgyú írásban. Ám tartsunk sorrendet! Tény és való, hogy a műkedvelő színjátszás az általános közművelődési munka, a városon és vidéken zajló amatőr művészeti tevékenység fontos részterületét alkotja. A múltba pillantva leszögezhető, hogy a szlovákiai magyarság életében a színjátszás a legelterjedtebb kulturális tömegmozgalmak egyike. Már a két világháború közötti időszakban is sokan kapcsolódnak be az amatőr tevékenységnek ebbe a formájába: a Csemadok létrejöttétől, tehát a negyvenes évek legvégétől számítva úgyszólván gombamódra szaporodnak Dél-Szlovákia tájain a színjátszó csoportok. Aligha tűnhet erőltetett megállapításnak, ha leszögezem: az amatőr színjátszó mozgalom jelentős mértékben hozzájárult anyanyelvi művelődésünk kibontakozásához és mindmáig hatékonyan gazdagítja művelődéstörténetünket, önismeretünket. Viszont a fától nem látja az erdőt, aki kézlegyintve átsiklik mindazokon a gondokon, amelyek a legkisebb boncolgatás közben máris a felszínre bukkannak amatőr színjátszásunkban. A legnagyobb gond a csoportok lemorzsolódása. Tudom: az amatőr mozgalomban szinte természetes jelenség a színvonal bizonyos fokú hullámzása; az, hogy együttesek alakulnak s hosszabb-rövidebb ideig együtt dolgoznak, majd átszerveződnek, esetleg fölbomlanak. Lényegében természetes törvényszerűség ez, mégis azt kell mondanom, hogy a szlovákiai magyar amatőr mozgalomban valahogy túlságosan is hullámzó a színvonal. Egyszerűen kevés az olyan együttes, amely néhány éven át töretlen ívű, tudatos munkát végez, s ennek eredményeképpen kielégítő színvonalat sikerül elérnie. Nem titok, hogy az országjáró válogató körutak során bizony sok esetben fejtörést okoz annak eldöntése, hogy ki jöhet(ne) szóba a központi rendezvényekre való meghívás dolgában. Aligha kell hangsúlyoznom, hogy jobbára nem a bőség zavara az, ami megköti az ember kezét... Tapasztalataim szerint sajnos egyre kevesebb az olyan hozzáértő és lelkesedni is tudó egyén, aki színjátszó csoportot tud szervezni, aki célt és értelmet képes adni ennek a közönségalapító s az anyanyelv ápolására serkentő munkának, akinek koncepciója, illetve dramaturgiai és színpadi érzéke van. Más szavakkal fogalmazva a probléma lényege tehát abban rejlik, hogy egyre kevesebb az olyan csoportvezető, aki sok egyéb elfoglaltsága mellett arra is képes, hogy éveken át huzamosan dolgozzon, összetartson egy csoportot, eközben — persze — önműveléssel is foglalkozzon, hiszen megfelelő elméleti s gyakorlati ismeretek nélkül nem születhet jó produkció. Néhány együttes egyedi sikerétől eltekintve, kertelés nélkül papírra vethetem, hogy az utóbbi években bizony megtorpant a hazai magyar amatőr színjátszás. A hullámvölgybe jutás a kisszínpadi mozgalom és a diákszínjátszás tárgykörében különösen szembeötlő, ahol a minőségi hanyatlással számszerű csökkenés is párosul. Sajnos, a műkedvelő színjátszás hagyományos formáival élő csoportoknál sem sokkal rózsásabb a helyzet. Más fogalmazásban: az utóbbi két esztendő komáromi (Komárno) győztesei — a Nagykaposi (Veľké Kapušany) Magyar Tannyelvű Gimnázium színjátszói, az alistáli (Hroboňovo) Csiribiri Társulat, a kassai (Košice) Pinceszínpad s a nagymegyeri (Öalovo) színjátszó együttes — és a többi csoport között alaposan megnövekedett a „követési" távolság. Természetesen, ennek a jelenlegi helyzetnek megvannak a maga külső és belső okai. A külsőek azonosak mindazokkal a gondokkal, amelyek a szlovák meg a cseh amatörök leglelkesebb törzsgárdáját is nyugtalanítják. A bratislavai Népművelési Intézetnek az amatőr művészeti mozgalom jövőjét tárgyaló tanulmánya ezzel kapcsolatban például a műsorválasztás hézagos lehetőségeire, a csoportokra elkedvetlenitően ható anyagi gondokra, a lakosság elanyagiasodott életszemléletére, a mozgalomirányítás ösztönösségére és a rossz értelemben kezelt amatörizmus előtérbe kerülésére utal. Nyilvánvaló, hogy ezek, illetve az ebből eredő egyéb nehézségek a hazai magyar amatőr színjátszó mozgalom fejlődését is gátolják. A belsőleg megoldandó tennivalók közé elsősorban a mozgalomirányítás rugalmasságának. illetve a szakmai tanácsadás minőségének javítását, a csoportok közötti versengési szellem élénkítését és a diákszínjátszás hagyományainak minden eddiginél hatékonyabb támogatását tartom. Ez utóbbi nemcsak a hivatásos szinjátszás felé kacsintó színészutánpótlás, vagy a színházkultúra iránt érdeklődő közönségtoborzás hatékony eszköze, hanem egyúttal a lelkileg nemesebb emberré formálás szándékával műértésre is nevel. Itt az ideje felismerni: a ma színházát át kell hatnia annak a tudatnak, hogy csupán akkor tud igazán vonzóvá és népszerűvé válni, ha kineveli, és a jövőben is ki fogja nevelni a maga új, igényességben pallérozottabb, műértőbb közönségét. A színházat szeretőknek és a színpadot „személyesen” ismerőknek egy olyan táborát, amely egyre növekvő művészi igényeket támaszt színjátszásunkkal szemben.^ Ebben a helyzetben, első lépésként, helyesnek találom, hogy a Csemadok KB Művészeti Főosztálya némileg módosított versenyszabályok kiírásával is az amatőr színjátszó mozgalom aktivizálására törekszik. Az ezzel kapcsolatos elképzelések lényege nem más, mint az a szándék, hogy a mozgalom egészében nagyobb hangsúlyt kapjanak a megfelelőképpen előkészített és jó programmal meghirdetett járási, kerületi, illetve országos fesztiválok, hogy kevesebb legyen a félreértésekre vagy utólagos vitákra lehetőséget adó körülmény. Hasonlóképpen pozitív újdonság, hogy az új, már ebben az évadban érvényes versenyszabályzat nemcsak „megtűri", hanem néven nevezi, s ezen túlmenően is ösztönzi a tájainkon történelmi hagyományokkal bíró és így méltán népszerű diákszínjátszást. A versengési feltételek megteremtése azonban csak az érem egyik oldala. Annak másik oldalát nézve látnunk kell az új évad hétköznapjainak tennivalóit is. Azt, hogy amatőr színjátszásunk részint a különböző szintű népművelési központok lelkiismeretesebb hozzáállásával, részint a Csemadok szerveinek az eddigieknél is körültekintőbb irányításával; a csoportok részéről pedig növekvő igényességgel és céltudatosabb feladatvállalással mozdítható el a holtpontról. M. P. DALOLÓ IPOLYVÖLGYE .,Lakodalom van a mi utcánkban" című szerkesztett műsor záróképe Ezzel a hangzatos címmel került sor szeptember közepén a lévai (Levice) járás magyar nemzetiségi népünnepélyére, a járási dab és táncünnepélyre. Hagyományos rendezvény, már húsz éve évről évre rendszeresen sor kerül rá. Tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rendszeresen magasszintű járási küldöttség is látogatja. Az idei küldöttség vezetője Bemard Slobodník elvtárs, az SzLKPJB vezető titkára volt, aki beszédében hangsúlyozta a testvérként egy hazában élés gondolatát, mondván, hogy mindegy, milyen nyelven mondjuk, hogy szülőföld, ha becsületesen dolgozunk szebbé, gazdagabbá tételéért és hű polgárai vagyunk. Mindegy, hogy milyen nyelven terjesztjük a kultúrát, ha az nemes gondolatokat ébreszt. A rendezvény képet adott arról, hogy a lévai járásban milyen színvonalon törődnek a néphagyományokkal. Mostani műsoruk a lakodalmi szokások csokorba kötése volt. Egy közös témához kapcsolták a járás csoportjainak műsorát. A „Lakodalom van a mi utcánkban" című műsor tételei a következők voltak: Hívogató, Bokrétakötés, Párna- és kelengyekészítés. Ajándékhozatal, Pámástánc, Ágyvitel, Kikérés és menyasszonybúcsúztató, Hintóval érkezés az esküvőre és vendégfogadás. Menyasszonytánc, Gazdaasszonyok tánca. Menyecsketánc. majd a lakodalom befejezésére közös nagy táncos jelenet, pámás, ugrás és friss tánccal. Az ilyen típusú műsor megszerkesztése, előkészítése sok munkát igényel az alkotóktól, szervezőktől és rendezőktől, de megéri a fáradságot: tartalmában egészebbet kap a közönség, többet nyer a szereplő. Kérdés, érdemes-e ekkora fáradtság egyetlen előadásért? Ez olyan műsor, amilyet nagyobb művelődési házakban is be lehetne mutatni. A délutáni műsor két részből állt: Szvorák Kati köztiszteletnek örvendő népdalénekes és népi hangszereken játszó (duda, furulya, hosszú furulya, stb.) kísérőjének műsorából. Itt is érdemes egy pillanatra elidőzni. Több mint negyedévszázados szokás, hogy a Csemadok járási rendezvényein is szerepelnek jeles népdal- és táncdalénekesek, úgymond hivatásos szólisták. Ez helyes, mert közreműködésük értékesebbé teszi a programot. Szórakoztatnak, közönséget vonzanak. Televízióból, rádióból vagy személyes találkozásokból ismert énekesek, szeretettel látjuk és hallgatjuk őket. De a népi, nemzetiségi kultúránknak mégis az olyan énekesek, mint Szvorák Kati adják a legtöbbet. Kati a műsorát tudatosan az adott ünnepélyre, fellépésre állítja össze, általában az adott vidék népdalaiból. Itt is a több mint húszperces műsort Ipoly menti és Zoboralji dalok alkották. A délutáni műsor befejező részét a Csemadok KB Szőttes Népművészeti Csoportja biztosította. Szabadtéri előadásban is nagy élvezet nézni őket. Az egyes műsorszámok tisztasága, az előadók hallatlan lelkesedése az, ami minden újabb és újabb találkozáskor magával ragad. Kellemes jelenség volt a rendezvény kultúráltsága. A rendezők nemcsak a színpaddal törődtek, hanem az egész rendezvénnyel, az ülőhelyekkel, a sátorok elhelyezésével, a megfelelő hangosítással stb. Az ott lévök kultúraszeretö, a szépnek örülni tudó nézők voltak. Nagy élményben volt részük. Én azokat sajnálom, akik távolmaradtak. Az emberi élet szerves része a kultúra is. Nem hiszem, hogy Ipolyszakállason és környékén olyan gyakran lenne a Daloló Ipolyvölgye című műsoros délutánhoz hasonló értékű kulturális rendezvény. A rendezvény gazdája a Csemadok járási bizottsága volt, és azt is jó leírni, hogy a rendezéshez megfelelő társakat is talált. Szakmailag a járási metodikai intézményt, szervezésben pedig a helyi szerveket és társadalmi szervezeteket. TAKÁCS ANDRÁS A szerző felvétele 7
