A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-11 / 41. szám

nagyon szép pályán, s ezzel is elmélyítik szűkebb pátriájuk, a Csallóköz szivének, azaz a dunaszerdahelyi járásnak a jó hírnevét. Ugyanakkor felhívták a búcsúztatónak fi­gyelmét, hogy soha ne feledkezzenek meg arról, hogy honnan indultak, mert a Cseh­szlovák Néphadseregben csak akkor tudják maradéktalanul betölteni a reájuk váró kül­detést, ha a „gyökerek" a búcsú napjával nem szakadnak ki abból a földből, amelyen szüleik, testvéreik, barátaik dolgoznak, ha­nem továbbra is abból táplálkoznak majd. Hivatalos? Nem. Sokkal inkább baráti, sőt családi búcsúztató volt ez, s remélem, az atmoszféráját így utólag sem rombolom le azzal, hogy teret szorítok azoknak a kérdé­seknek is, amelyekről az ünnepség után Puss András hadnaggyal, a járási katonai pa­rancsnokság tisztjével beszélgettünk. — Örömmel tölt el engem is — mondotta —, hogy ez a találkozó ilyen nagyszerű, családias légkörben zajlott le. Bár a szerve­zői mi voltunk, köszönettel tartozunk a járás párt- és állami szerveinek, amelyek minden tekintetben támogatták igyekezetünket. Már a múlt évi találkozónk is jól sikerült, így a jövőben sem akarnánk ettől a formától meg­válni. Úgy érezzük, az ilyen rendezvényekkel gazdagabbá és hatékonyabbá tudjuk tenni a saját munkánkat is. — Hogyan értékelné az e téren elért eddi­gi eredményeiket? — Panaszra nincs okunk, de őszintén meg Bohus Zoltán, a NF JB titkára kell mondanom, hogy az eredményeinkkel nem vagyunk teljesen megelégedve. A kato­nai iskolákba való toborzás a második leg­fontosabb feladatunk, s a tölünk telhetőt meg is tettük, de az eredmények a vártnál még kisebbek. — Kikre lehet ebben a munkában legin­kább támaszkodniuk? — Valamennyi szervezet segít a munkánk­ban, de a legnagyobb segítséget, úgy érzem, az iskoláktól kapjuk. Közösen az iskolák pedagógusaival, a pályaválasztási tanácsa­dókkal választjuk ki azokat a fiatalokat, akik érzésünk szerint alkalmasak lennének erre a pályára. Nagyon felelősségteljes munka ez, hatékony agitációt és propagációt igényel. Ezek az anyagok a rendelkezésünkre állnak, de a múlt évek tapasztalatai meggyőztek bennünket arról, hogy elsősorban a szemé­lyes agitációra kell helyeznünk a hangsúlyt. A járási katonai parancsnokság tisztjei rend­szeresen ellátogatnak a járás iskoláiba, ahol elbeszélgetnek a tanulókkal, sőt részt vesz­nek a szülői értekezleteken is, hogy a szülők is helyes és pontos tájékoztatást kapjanak a továbbtanulási lehetőségekről, mert bizony nagyon sok tévhitet kell még e téren szerte­oszlatni ahhoz, hogy eleget tehessünk a hadsereg elvárásainak. — Pedagógusoktól hallottam, hogy ezek a beszélgetések azért nem elég hatékonyak, mert többnyire csak a végzősökkel tartják. Mint olyan sok mindent, ezt a munkát is már az alsóbb évfolyamokban el kellene kezdeni. — Erre mi is rájöttünk. A múlt években beleestünk ebbe a hibába, de idén már a hatodikosokkal is rendszeresen foglalkoz­tunk. Persze a megfelelő formákat még ke­resnünk kell, de már a múlt tanítási évben is nagyon jól sikerült a „Mit tudsz a Csehszlo­vák Néphadseregről" elnevezésű vetélke­dőnk, amelyen a nyolcadikosokon kívül a hatodikosok, hetedikesek is részt vettek. A vetélkedő során nagyon fontos ismereteket szereztek a katonai pályáról, talán ezek is segítenek majd a végleges döntésben, ami­kor időszerűvé válik a pályaválasztás kérdé­se. — Ezen a találkozón csakis középiskolá­soktól búcsúztak, holott, tudomásom szerint néhányan jelentkeztek a gimnáziumokból és a szakközépiskolákból is katonai főiskolákra. — Igen, de tőlük már korábban, kisebb közösségben, talán még családiasabb lég­körben, mint most, a járási katonai parancs­nokságon búcsúztunk el. Ők augusztusban már a választott katonai főiskolán voltak. — Tehát a nyár utolsó hetei a búcsúzko­dásé voltak. — Ez a búcsú csak egy rövid időre szól. A kapcsolat közben sem szakad meg. Figyeljük a tőlünk kikerült tanulók és főiskolai hallga­tók sorsát, mert úgy érezzük, hogy ez rész­ben kötelességünk, másrészt pedig a róluk kapott dicsérő vélemények a leghatéko­nyabb és legmeggyőzőbb propagációs anya­gok a további toborzási feladataink teljesíté­séhez. KAMOCSAI IMRE A szerző felvételei Lányok is vannak a műhelyben lyek elektromos berendezéseire ügyelünk majd. — Mi a jó ebben az iskolában? — Az, hogy a fiúk udvariasak és mindig segítenek, ha nehezebb, kevésbé lánynak való feladatot kell megoldani. — Mi az, amit a legjobban kedveltek, ami a legjobban szívetek szerint való? — A műhelymunka, a szerelés .. . AZ IGAZGATÓI SZOBÁBAN Minden iskolának van valamilyen sajátossá­ga. A miénknek, az érsekújvári (Nővé Zámky) elektrotechnikai szakközépiskolának az a ne­vezetessége, hogy szinte az alapoktól a be­fejezésig mi, tanárok, szülők, diákok építet­tük — mondja Czizmazia József igazgató. — Tudomásom szerint az országban nincs több ilyen iskola, de tán még Európában sem. A zöld réten kezdtük, az első téglától az utolsó mérőműszer elkészítéséig vagy beszerzésé­ig, minden a mi művünk. Tizenegy éve léte­zünk, tizenegy éve építjük, bővítjük, gazda­gítjuk az iskolát. Jelenleg készen vannak az alaptantermek. Szaktantermek bár már van­nak, de még továbbiak hiányoznak. Kértük a felettes szerveinket, adjanak további helyet. Ez idén hat osztályt nyitottunk az első évfo­lyamban. Energetikusokat nevelünk, ez a jövő szakmája. Már ma is ott lenne a helyük minden üzemben. Nincs is elhelyezkedési gondja a nálunk érettségizőknek! Az iskolánk tanulóinak létszámát és a tanítási, tananyagi feladatokat tekintve a legigényesebb, körül­ményeinket nézve a legszerényebb iskola a miénk. Könnyűszerkezetű faelemekből épít­keztünk. Ennél szerényebben mór csak akkor élnénk, ha sátorban vagy barlangban taníta­nánk. Egy azonban biztos: tiszta, világos, egészséges, fűthető és biztonságos tanter­mekben tanítunk. S ez a lényeg! A beszélgetést a telefon csengése szakítja meg. Boldog új évet kívánva szól bele az igazgató, igen, nálunk szeptemberben is Újév van. Már sokszorosítják az órarendet, bár tudomásom szerint ma még nem felel­tetnek. — Az új tanév bizonyára új gondokat is hozott. Jut-e tankönyv, tanszer, segédesz­köz, szállás és étel minden diáknak? — Ebben a tanévben két új szakot nyitot­tunk. Persze, nem volt elegendő műhelyünk és laboratóriumunk. így a nyáron ismét épít­keztünk. Készen is lett minden. Az elsős diákok szülei azok, akik nyaranta társadalmi munkával felépítik az éppen időszerű, hiány­zó valamit. A szülői tanács irányítja a mun­kát. Ezen a nyáron kétszázan dolgoztak itt. Persze nem egyszerre. Továbbfejlesztettük az iskolát, gázvezetéket fektettünk, terepren­dezést végeztünk, autóparkolót építettünk, így is tanteremhiányunk van, a közgazdasági szakközépiskolában „béreltünk" osztályt, de messze van ide, körülményes az átjárás. — Remélhető, hogy valaha végleges hely­re kerül az iskola? — Igen, remélhető. Az iskolaépítés végle­ges terve sok-sok éve állandóan napirenden van. Ez alatt az idő alatt három tervrajzot nyújtottunk be. Most, a legutóbbit, azt hi­szem jóváhagyja a kerületi nemzeti bizott­ság. A Pozemné stavby nemzeti vállalat el­vállalta az építkezés első szakaszát, a város­tól, a területet — öt hektárt — régen meg­kaptuk. Nagyon szép pontján a városnak. Azon sem kell szomorkodni, mi lesz ezekkel az épületekkel, ha mi kiköltözünk? Lakótelep közepén vagyunk s egy lakótelepen sohasem lehet elegendő óvoda, bölcsőde, szolgáltató ház. Majd így hasznosítják. Az érsekújvári elektrotechnikai szakközép­­iskolában a fő szak az energetika, természe­tesen erősáramú energetika. Ezt tanítják az osztályok kétharmadában. Újabban hírközlés és mikroelektronika is kapcsolódott az okta­tott szakhoz. Ez utóbbi iránt a legnagyobb az érdeklődés. A felvételinél háromszoros a túl­jelentkezés, csak a legjobb' tanulókat vehetik fel. Lánynak való szakma mindkettő. Az erős­áram még nem jelent nehéz fizikai munkát. Munkájuk tervezésből, számítások elvégzé­séből, műszerek ellenőrzéséből, diszpécser­­szolgálatból, erőmüvek műszerfalának ellen­őrzéséből áll majd. A diákok többsége bejáró, vagy albérlet­ben lakik a városban. Ebédet az iskolában kapnak. Konyhát, ebédlőt is építettek. A lányok számára eddig is biztosítottak di­ákotthont, a jövő iskolai évben ötven fiú is lakhat diákotthonban. HAZAFELÉ Alenka Baová szép szőke kislány. A III. E-ben már találkoztunk, most együtt az autóbuszra várunk. Naponta ingázik Naszvad (Nesvady) és Érsekújvár között. Viszonylag szerencsés helyzetben van, hatkor kel és ha minden jól megy már háromkor, de legkésőbb ötkor otthon van. — Mikor, és mennyit tanulsz? — Hazaérkezés után egy órával már neki­ülök és úgy kilenc körül készen vagyok. Rendszeresen kell készülni, minden nap és minden órára, akkor nincs hiba. A legnehe­zebb az a nap, amikor valamely szaktan­­tárgyból két óránk van és másnap is egy, olyankor nehéz megtanulni mindent. Nem panaszkodom, velebírok. — Mondd, te tényleg energetikus akartál lenni? — Mindig is szerettem a matematikát és a fizikát, értettem is. Az iskola közelsége is vonzott. Nem bántam meg, bár a humán tantárgyakat is kedvelem és szeretek szaval­ni. Az iskolai ünnepségeken kiélhetem ezt az adottságomat. Alenka vidáman száll le az autóbuszról. Ma még nem kell ki^ncig a könyv fölött ülni. Ez volt a harmadik-tanítási nap és olyan jó diáknak lenni! FISTER MAGDA A szerző felvételei t 5

Next

/
Thumbnails
Contents