A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-04 / 40. szám

Álmodó kisváros a hegyek tövében. Hartenstein hangulatos piacterén érceshangú óra kongatja az időt. A középkori nagy német költőnek, Flemmingnek a szükebb pátriájában járok, kinek bronzbaöntött szobra a szemközti Fehér Rózsa vendégfogadót, a tér egyik díszes műemlék-épületét nézi. Talán a fiatalságát keresgéli, mikor még barátaival e falak tövében szövögették álmaikat. Ami pedig azóta sem változott: az erdőkből most is

idehozza a szél a fenyvesek illatát. A völgyben a sebesvizű Mulde folyó megkerüli az ősrégi lovagvárat, majd továbbszalad Zwickau felé. E vár ura vette egykor pártfogásba a költőt, aki később elkísérte öt utazásai során többek között Moszkváig.

Amint átmegyek a folyó hídján csendes erdei útra térek, ahol a lombok között kakukk szól. A szemközti domboldalon vonat sípját s távolodó zakatolását nyelik el a hegyek. Felfelé a dombnak kapaszkodik az út, majd az erdei tisztáson feltűnik az alpesi ház, az NDK szakszervezeteinek üdülője, amely néhány napig az otthonom lesz.

Ezernyi virág illata keveredik az erdő szélén lekaszált szénáéval. Mindenütt rend, tisztaság. Az előcsarnok faburkolata, puha szőnyege és társplgórésze barátságos meleget áraszt. Az erdőre néz az emeleti szobám erkélye, ahová szinte behajolnak a fenyőfák ágai.

Közeleg a vacsoraidő. Az ebédlőben virág díszíti a terített asztalokat. Az esti szellő lágyan meglebbenti a nyitott ablakon át a csipkefüggönyt, s fenyőillatot hoz be az ebédlőbe, miközben a német konyha izeivel és a frissen csapolt sör zamatéval ismerkedem. Közben kölcsönösen bemutatkozunk — asztaltársainknak és a többieknek, akikkel együtt érkeztünk a Marianske Lázné-i Kossuth üdülőből, ahol egy hetet töltöttünk. Ma helyet cseréltünk német barátainkkal, akik átmentek innen hozzánk, hogy megismerjék Nyugat-Csehország tájait és egyik legszebb fürdővárosát. Mi pedig bebarangoljuk Hartensteint és az Érchegység környékét. Ez is egyik mozzanata a két baráti szocialista ország népei együttműködésének és egymás értékei kölcsönös megismerésének.

Vacsora után a drezdai opera énekesei és zenészei szereztek nekünk művészi élményt, miközben a nyári égen kigyúltak a csillagok. A muzsikusok már hazamentek, de a dallamok még sokáig a fülemben csengtek, mígnem kintről egy újabb, más jellegű hangverseny zenéje szüremkedett be a szobámba: a tücsökciripelés.

Reggel terülj-terülj asztalkám fogad az ebédlőben. A svédasztalon szinte egész csemegeüzlet választékát kínálják vendéglátóink : saláták, húsok, sonka, illatozó tea, tejeskávé, friss ropogós péksütemény. Ki-ki anynyit szed magának a tányérjára, amennyi jólesik.

A busz már kint vár a ház előtt. Kirándulásra indulunk. Kanyargós út vezet a színes képeskönyvekbe illő falvakon keresztül. A reggeli napsütésben fürdő rétek alján legelésző, kolompoló birkanyájat látunk. Rátérünk az autópályára, egyre szélesebbre nyílik a horizont, városok és gyárkémények suhannak el mellettünk, majd a Chemnitz folyó hídján áthaladva Karl-Marx-Stadt központjában áll meg a buszunk.

Ismerősként jövök most újból ide. Előző látogatásomról élménybeszámolót is írtam, persze most ismét újabb és újabb részleteket fedezek fel. A széles sugárutak mintha még forgalmasabbak lennének. Marxnak, a város névadójának a szobra mintha még kifejezőbben szimbolizálná a haladást, az újat, amelyért a tudományos szocializmus lángeszű megalapítója egész életében küzdött. Az utca túloldalán a Kongresszus Szálló még magasabbra nyúlik. A műemlék Vörös-torony alatti cukrászda árnyas teraszán most is kitűnő jegeskávét tesz elém a pincér. A régi városháza és a régi piactér környéke rádöbbent, hogy milyen kevés maradt meg ezekből a műemlékekből a második világháború után, s mi minden pusztult el pótolhatatlanul itt is Európa-szerte. Ma annál féltőbb gonddal őrzik a város lakói azt a keveset, ami megmaradt.

A parkban gyerekek játszanak a csobogónál, az alig 36 éves fiatal demokratikus német állam új nemzedéke, akik csak a történelemkönyvekből ismerik a háborút. Kívánom nekik és mindenkinek, hogy ne is ismerjék meg másként soha.

Vendéglátóink nem titkolt örömmel mutatják a szocialista építőmunka eredményeként újjáépített, immár 300 ezer lakosú városukat, az NDK nagy ipari központját, a munkásosztály fellegvárát, a textil- és szerszámgépek, a szocialista jövő városát. Legújabb házai már a hegyek alján az Érchegység kapujában épültek.

Innen az út beszalad a völgybe és délnek tart, miközben kisebb-nagyobb települések váltják egymást, többnyire fehérfalú favázas, zsindelytetős házakkal. A patak partján ősrégi vízimalmok kerekei forognak, s e kenyérillatú műemlékek némelyikében talán még ma is gabonát őrölnek. Körülöttük néhány ház, melyeknek lakóit a középkorban a közeli vár urai földművelésre, favágásra vagy vadászatok idején hajtőkként vettek igénybe. Évszázadokon át szegény vidék volt ez, csupán akkor változott meg némiképp a nép sorsa, amikor a hegyekben vasat, ónt és ezüstöt találtak. A régi kovácsrrlühelyek helyén öntödéket és gépgyárakat hoztak létre, a városokban pedig rohamosan fejlődött a gép- és textilipar. A kapitalista fejlődéssel együtt törvényszerűen kialakult a munkásmozgalom, amelynek éppen ez a vidék volt az egyik legerősebb fellegvára.

Egészen délen Fichtelberg tövében, amely 1 214 méter magas csúcsával az NDK legmagasabb pontja, ébresztették fel csipkerózsika álmából a közeli ércbányák Schwarzenberg városát, ahogy itt nevezik az „Érchegység gyöngyét". Az óváros piacterén álló városháza látványos műemlék-épülete fölött őrködik a sziklateraszon épült elragadóan szép középkori vár, amely egykor a völgyben vezető sóutat ellenőrizte. A műemlék-épületeket gondos kezek tartják karban. Tanulságos látnivalóként nézegetem falai között az Érchegység vasmúzeumát, amely a vidék ércbányászatának történetét és a vasérc feldolgozását mutatja be.

Ogyes, szorgalmas emberek lakják e vidéket. Meglátszik ez szép tiszta falvaik, városaik kulturált arculatán, fejlett iparán. A délutáni napfényben egyre hosszabbodnak az útmenti fák árnyai, sűrűsödik a forgalom az utakon, az emberek hazafelé tartanak a munkából. Ahol két sebesvizű hegyifolyó találkozik egymással, újabb város kapujához érünk. Aue — olvasom a nevét az útmenti helységtáblán. A hídnál közlekedési rendőrök ellenőrzik a gépkocsik sebességét, vigyázva, nehogy az éles kanyarban a folyóba pottyanjon az autó. E város nyüzsgő életének is az ipar adott lendületet, többek között textil- és gépgyárak, s az újabb létesítmény egyike, a nikkelkohó. Kaolint is találtak itt a hegyekben, ami másfél évszázadon át bizto-8