A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-07-12 / 28. szám

A Gsemadok életéből A GYERMEKTANC­­CSOPORTOK KÖZPONTI VERSENYÉRŐL Színvonalcsökkenés és útkeresés, sértődé­sek és magyarázkodások, vesztesek és győz­tesek. Kemény szavak, valamennyit a helyére kell tenni, hogy megállítsuk a színvonalcsök­kenést, hogy rátaláljunk a helyes útra, hogy a sértődést a csapatmunka váltsa fel, hogy felesleges legyen az utólagos magyarázko­dás, hogy ne legyen vesztes és győztes —­­csak nyertes. Az Országos Népművészeti Fesztiválon két évente váltakozva kerül sor a felnőtt, illetve a gyermektánccsoportok központi versenyére. A verseny tétje a fesztivál nagydíjának I, II. illetve III. fokozata. A múlt év novemberében meghirdetett kétfordulós versenybe a 63 szlovákiai magyar gyermektánccsoportból 17 nevezett be. Az áprilisi első fordulóból 12 csoport jutott a központi döntőbe. Itt kilen­cen kaptak valamilyen elismerést. Hárman „csak" a zselizi színpadon való szereplést kapták jutalmul. Ne feledjükl Ez is rangl A verseny szervezése jó volt. Sportszerű­en, húzták a színpadra lépés sorszámát, öltözni is volt hely, többé-kevésbé fegyelme­zetten vonultak a csoportok vissza a néző­térre, nem zavarták szereplő társaikat. Az eredményhirdetés még aznap este megtörtént, voltak örömkönnyek és voltak bánatos, letört arcocskák. A verseny értéke­lése, a mérlegvonás — hol tart a gyermek­­táncmozgalom — másnap történt. Három órán át tanakodtak a zsűritagok és tánccso­­portvezetök a bevezetőben említett problé­mákról. Ebből a tanácskozásból idézek most: — Nem veszélyes a helyzet, nincs nagy színvonalcsökkenés — konstatálta Katona István. Majd öt pontban foglalta össze a lényeget: — A felnőtt tánccsoportoknál is, de a gyermektáncoknál még feltűnőbb a paraszti élet ismeretének, a közvetlen kapcsolatnak a hiánya. Enélkül nem lehet néptáncot táncol­ni. Ismerni kell az életet. — Adaptált táncokat táncolunk, ezért le­gyen kópia arról a filmről, amelyre gyűjtöt­tük. Kevés a gyűjtés, az sincs közkinccsé téve. — Mikor kezd a gyerek táncolni? Ha a felnőttet táncolni látja, például a lakodalom­ban. Vagyis, ha van élő példa. Mikor kezd a gyermek népi gyermekjátékot játszani ? Kitől tanulhatja? Közvetlenül senkitől. Kitalációra épül, ezért ötlettelen, egysíkú a gyermekjá­ték. — Alaposabb zenei nevelésre, odaadó pe­dagógusi munkára van szükség. Az alapo­zásnál kell kezdeni. Koreográfiák születnek a táncábécé ismerete nélkül. — Adattár nélkül, az élettel való közvetlen kapcsolat nélkül, pedagógus nélkül hogy is lehetett volna ez a seregszemle más, mint amilyen lett, de még nincs veszve semmi — fejezte a gondolatsort az Ifjú Szívek koreog­ráfusa. Borbély Jolán budapesti néprajztudós sok éve állandó nézője és zsürizője a versenyek­nek. Értékes hozzászólásaiból már nagyon­­sokszor okultunk. Most is szót kért: — Én nagyobb távolságból látom a jót és a rosszat. Mire is épít ez a fesztiválrendszer? A „Csak tiszta forrásból" jelszóra, hiszen ezért hozták a szervezők a falusi folklórcso­portokat a zselizi színpadra. De mi közük volt ezeknek a folklórcsoportoknak a néptánc­­mozgalomhoz? Éppen az, hogy olyan at­moszférát hoztak magukkal, amelyet már csak ritkán és nehezen tudunk érzékeltetni a gyerekekkel! Egy-egy falu apraja-nagyja képes volt fel­vonulni, viseleti és tárgyi kultúráját bemutat­ni. Egész Európában sehol másutt nem ta­pasztalható a faluközösség ilyen magas szin­tű népi kultúrája ... Több éve járok ide, tudom, a viselet kezdetben hogyan nézett ki. Még a hagyományőrző csoportok sem ügyeltek arra, hogy mit vesznek fel. Mára örömmel állapítom meg, alig van szóvátenni­­valóm. Mindebben sokat segített a Népmű­vészeti Fesztivál keretében megrendezett ki­állítás, és a Hét hátlapján megjelent sorozat. A viseletfelújitó és -feltáró munkában is nagyot léptünk előre. Akik viseletét kompo­nálnak valamely tánccsoport részére, azok­nak tanácsolom, hogy tanulmányozzák a népi táncot. Miért fontos például pontosan annyi alsószoknya, amennyit hordtak régen ? Mert anélkül csak rongydarab, élettelen a szoknya, nem mozog, nem adja a tánc stílu­sát. Vegyük például az idei győztest, a Kis­­bojtár táncegyüttest: ha elhagyták volna az alsószoknyát, bizony baj lett volna. Mert a kurtaszoknyás viselet önmagában nem szép. szinte groteszk, de ahogy viselték a lányok, ahogy táncoltak benne, az csupa derű, csu­pa élet volt. Visszatérve az általánoshoz: az ének na­gyon fontos. A gyerekjáték színpadra állítá­sánál elengedhetetlen az ének. A cigányzene­­karok elvesztették egykori szerepüket, de más nem jött a helyébe. A tánc pedig nem él meg énekszóra. Sok együttes most is azon vérzett el. A fent említett két emberen kívül még sokan bekapcsolódtak a vitába. Szólt Hodek A győztes, a Stúrovói Kisbojtár Mária, Czére Erzsébet, Czingel László, Rapp Sándor, Gál György, Tóbisz Ferenc, Nagy Jánosné, Varga Edit, Takács András és Var­ga Ervin a zsűri elnöke. El kell mondanom, hogy a zsűri tagjai azon a délelöttön felké­születlenül álltak a csoportok vezetői elé. Témáikat ök sem tudták törés nélkül kötni, épp úgy, mint előző nap a gyerekek a játék­hoz a táncot. Az elmondott szövegben sok volt a: „per pillanat", „visszatekintve", „ez talán", „elnézést", „nem is tudom", „csak annyit”, „azt hiszem világos", „többek kö­zött" és még sorolhatnám a joker szavakat. Később maguk is bevallották, hogy nem rtélőbirák, hanem a csoportvezetőktől bele­szólást, aktivitást, az egész mozgalom közös irányítását várják. A legtöbbet afölött vitáztunk, legyen-e verseny vagy csak seregszemle legyen? Mert a verseny megöli a mozgalmat, de mégis kell valami, ami fölfelé húz. Azt mondom, igenis rangsoroljunk, adjuk ki a nagydíj mindhárom fokozatát, de vala­mennyi résztvevőt dicsérjük meg valamiért. Ezidén a nagydíj I. fokozatát a stúrovói Kis­bojtár kapta. A II. fokozatot a Tátika, a III. fokozatot a Pitypang és az Apró Palóc nyerte el. A legszebb viselet díját a Villő, a legjobb ének és zenei kíséret díját szintén a Kisbojtár kapta, a gyermekzsüri diját az Apró Szőttes érdemelte ki. Külön dicséretben részesítet­ték az Istiglincet, kiváló szereléséért a Barkó­cát, a kitűnő néprajzi feltáró munkáért a Napsugár együttest díjazták. A fennmaradó három csoportnak nem volt semmi erőssége? Sem a viseletért, sem a koreográfiáért, sem a fegyelmezett színpadi mozgásért, sem a játékosságért, sem a tán­cosságért, sem a szép énekhangért, egysze­rűen semmiért sem lehetett őket megdicsér­ni? A hibáikat sem sorolták fel, miből okulja­nak? Tizenöt perces műsoruknak nem volt semmi erénye? Akkor hogy kerültek a döntő­be? Más mérce szerint mért a válogatóbi­zottság a kerületi versenyen és más volt a mérce a Barátság Kultúrházban ? Mindezek ellenére tény, hogy a mezőny nagyon egy szinten volt. Nincs magasan a többi fölé emelkedő színvonalú gyermek­­tánccsoport és nincs kirivóan lemaradó. Ha nem ilyen szoros lenne a küzdelem, ha az első nyomában nem lenne ott közvetlenül a második, mindjárt amögött a harmadik és sorrend nélkül fej-fej mellett mind vala­mennyi, ha nem késztetnék ezzel egymást a folytonos továbblépésre, akkor ma nem be­szélhetnénk színvonalcsökkenésről, mert színvonal sem lett volna. Nehéz a rangsorolás, kegyetlenül nehéz. Egyazon kategóriában versenyez az óvodás és a tizenéves, a mondókára, gyermekdalra játszó és a zenekari kíséretre felnőtt módon táncoló gyerek. Más korosztály, más műfaj. Mint annak idején kettévált a hagyományőr­ző és a hagyományápoló csoport, most ko­rosztályonként táncos vagy játékos szerint kellene kategorizálni. Igazságosabb lenne a küzdelem is, a díjazás is. — Mi alkottuk a szabályokat, módunkban áll változtatni rajta — zárta le a vitát Takács András. Az alap túlnőtt a felépítményen, a gyer­­mektáncmozgalom új versenyfeltételeket vár. FISTER MAGDA PranáI Sándor felvétele 6

Next

/
Thumbnails
Contents