A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-13 / 37. szám
délelőtt igazán ígéretesen kezdődött. Hosszú idő után ismét sütött a nap, előző este érkezett ismerősökkel találkoztam, akik hazulról, Palócföldről hoztak friss híreket, a szemrevaló, aligszoknyás pincérlány pedig mintha kétszer is csippentett volna a szemével, amikor cseréptányéron elém rakta a pitát, meg az ínycsiklandožó, fűszeres csubricát... Ültem a mólónál, a tengert figyeltem. Kár, milyen nagy kár, jutott eszembe, hogy nevét Fekete-tengerre változtatta az újkor. Ma talán sokkal jobban illenék rá a Pontosz Euxeinosz — Vendégszerető-tenger — elnevezés. A kikötőtől tisztes távolságra tengerjáró hajók horgonyoztak. Valahol itt, ezen a helyen állhatott Kossuth Lajos is, sok-sok esztendővel előttem, mielőtt „nagy útjára" tengerre szállt, hiszen Várnából hajón tette meg a távolságot Törökországig. Szelíd, csendes hullámcsemeték feleseltek a kögát hullámtörőjével. Kicsit odébb két, németül beszélő fiúcska etette a mürepülő parádét rendező, 'ikoltozva alábukó sirályok seregét. Halkan, csendben, hogy ne zavarjam a pecázók buzgólkodását, otthonról hozott nótát dudorásztam. Aztán egyszer csak forgószél kerekedett: zajos gyerekcsapat lepte el a partot. Színes zsírkrétákat kotortak elő sportzsákjuk rejtekéből, s máris munkába fogtak. Szinte pillanatok alatt telerajzolták az aszfaltot. Jókedvűek, hangosak voltak, muszáj volt odafigyelni rájuk. — Tetszik? — érdeklődött egyikük, a piros ruhás, fehér masnis leányka. — De még mennyire — vágtam rá azonnal —, ha vízre tudnánk tolni, körbehajókázhatnánk rajta a környéket! így ismerkedtem meg Tereza Najdenovával, aki sokárbócos vitorlást rajzolt. Várnában lakik, újságolta, ha szülei beleegyeznek és én is akarom, megmutatja nekem a várost. „S odahaza — biztatgatott — írsz róla képeslapot". Megkaptuk az „engedélyt" és máris nekilódultunk a széles tengerparti sétánynak. Nos, hamar kiviláglott: Tecus valóságos két lábon járó lexikon. — Várna trák település volt — magyarázta, miközben már a Georgi Dimitrov úton haladtunk —, az időszámítás előtti VI. században alig páran lakták a kis települést, s Odesszosznak hívták. Ezt a nevet vették át azok a görög telepesek is, akik az antóliai partokon állt Milétosz görög városállamból 8
