A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
Tudomány-technika MIKOR JÖN AZ ÜSTÖKÖS? (A Halley-üstökös megfigyelési lehetőségei) A történelem leghíresebb üstökösének újrafelfedezése óta (1982. okt. 16.) folyóirataink már több alkalommal is közöltek cikkeket, beszámolókat az üstökös múltjáról, egykori megfigyeléseiről; részletesen tárgyalták szerkezetét, általános tulajdonságait, de csak kismértékben tértek ki a Halley-üstökös — és a hozzátartozó meteorrajok — megfigyelésének módszereire. Minthogy a híres üstököst a laikusok is szívesen megtekintenék, érdemes néhány sorban tájékoztatni az érdeklődőket arról, mikor és hol keressék, illetve hogy milyen látványra számíthatnak. Erre azért is szükség lehet, mert az üstökös sajnos megközelítőleg sem lesz olyan fényes, mint előző látogatásai során volt. Néhány érdekesség magáról az üstökösről, a teljesség igénye nélkül: Az első biztos vele kapcsolatos feljegyzés i. e. 240-ből Kínából származik. 1986. február 9-ike után legközelebb 2 061. július 29-ikén kerül Napközeibe. Nevét Edmond Halley angol csillagászról kapta, aki 1705-ben felismerte, hogy az 1531-ben, 1607-ben és az 1682-ben feltűnt üstökösök pályája nagyon hasonló, s rájött, hogy egyazon üstökösről van szó. Keringésideje az elmúlt évszázadok folyamán 68,15 évtől 79,29 évig terjedt. Jelenleg egy keringést 75,99 év alatt tesz meg. Magjának valószínű mérete 3 000 méternél kisebb. Összetétele: jég, fagyott gázok (CO, C02, cián, hidrogén-cianid, hidrogén-karbonátok stb.) és kozmikus kőzetdarabok. Pályájának excentricitása 0,967 267 Legkisebb távolsága a Naptól (perihélium): 88 064 400 km. Legnagyobb távolsága a Naptól (afélium): 5 292 708 000 km. Számított perihéliumátmenete: 1986. február 9. Pályamenti sebessége a perihéliumban 54,55 km/s, az aféli umban 0,91 km/s. Ezek után lássuk, hogyan alakul az üstökös láthatósága az elkövetkezendő időkben. Az üstökös követésének lehetőségét nyilvánvalóan a fényessége határozza meg. Mitől függ ez? Mindenekelőtt anyagának összetételétől, mint ahogy azt előzőleg láttuk, az üstökösök — így a Halley-üstökös is — elsősorban jégből állnak. Ennek — valamint a tekintélyes megfigyelési adatok — alapján az üstökös albedójára 0,5 adódik. (Az albedó valamely anyag, égitest fényvisszaverő képessége. Ez olyan szám, melynek értéke nullától egyig terjedhet. Nulla albedója van a fényt teljesen elnyelő anyagnak, az ún. abszolút fekete testnek. Az egy albedójú testek a fény összes fotonját eltaszítják maguktól). Függ továbbá a távolságtól, ahonnan szemléljük. Nyilvánvaló, hogy nagyobb távolság esetén az üstökös halványabbnak látszik, mint mikor közelebb ér a Földhöz. A kozmikus hatások közül még megemlíthetjük a Napét. A napfolt-relativszám változása hatással van az üstökösre, mégpedig úgy, hogy minimumkor az üstökös halványabb, maximumkor pedig fényesebb. Sajnos 1986-ban épp naptevékenységi minimum lesz! Ma már nem hagyható ki az üstökös horizont feletti magassága sem. A légszenynyezés zavaró hatását a települések fényei csak fokozzák. A hivatásos csillagászok ill. a csillagászattal műkedvelői szinten foglalkozók között ismert tény, hogy síkvidéken, minden településtől távol sem láthatók a halványabb csillagok ül. objektumok 5° — T0° — nál alacsonyabban, míg „rossz idő esetén egy kisebb falun belül ez a horizontot körülölelő derengő „ködsáv" akár 30°-ra is emelkedhet. Csak hosszabb esőzés után mosódik ki a por, füst és a korom a levegőből, megnyújtva egy-egy kivételes derültségü éjszakát. A Halley-üstökös következő visszatérése sajnos nem nyújt igazán kedvező megfigyelési lehetőséget az északi félgömbön élő csillagászoknak, még kevésbé a nagyobb távcsövei nem rendelkező laikusoknak. Egyrészt már a felfedezésekor két magnitúdóval (m) halványabb volt a számitottnál, így valószínű, hogy a Föld közelében is hasonló lesz a fényesség-különbsége. (Előfordulhatnak persze hirtelen intenzitásnövekedések, melyek akár több okozója a feltételezések szerint a magon belüli összeomlások). Ezek alapján csak közelitőleges értékeket adhatunk az üstökös fényességére: 1985. október elsején + 11,5 m fényességű; közepes amatőr eszközökkel már megkereshető az Orion csillagképben. (A koordinátákat lásd a táblázatban.) November elsején már 4-9 m fényességű; nagyobb binokulárokkal (vadásztávcsövekkel) is nyomára akadhatunk (15 X 50, 25 X 100) a Bika csillagképben. November 15-én már kisebb binokulárokkal is felkereshető az esti égbolton (8 X 30, 7 X 50), közvetlenül a Fiastyúk alatt. December elsején + 6,2 m fényességű lesz, mozgásában felgyorsul, és egyre inkább az égi egyenlítő felé közelit. December 15-én + 6 m fényességű lesz, a Halak csillagképben figyelhető meg. 1986. január elsején + 5,5 m fényességgel már a Vízöntő csillagképben lesz megtalálható. Egyre közelebb kerül a nyugati horizonthoz, de az élesebb szeműek jó átlátszóság esetén akár szabad szemmel is megpillanthatják. Január 20-án este néhány fokkal a horizont fölött lesz látható mint + 4 m fényességű objektum. Még mindig a Vízöntő csillagképben tartózkodik majd, megkeresését 17 és 18 óra között ajánljuk. Előreláthatólag 5° hosszúságú csóvája lesz ekkor. Ezek után egyre közelebb kerül a Naphoz, perihéliumát febr. 9-ikén éri el, majd a Naptól távolodva számunkra kedvezőtlenül a déli égboltra vándorol át. Március 16—26 között a hajnali égbolton mint + 4,5 m fényességű objektum lesz látható, nagyon közel a déli horizonthoz. 20 — 25° hosszúságú csóvája lesz ekkor. Egy hónapig — éppen aktív időszakában — mélyen a látóhatár alá kerül, és május elejétől válik ismét láthatóvá, de csak a távcsövei rendelkezők számára. Május elsején + 6 m fényességű, egyre rövidülő csóvájú lesz. A Serleg csillagképben kereshető meg, közvetlenül napnyugta után. Május 15-én + 7,2 m fényességű lesz és a Szeksztáns csillagképben lesz észlelhető. Ezzel tulajdonképpen véget is ér a „nagy utazás". Naprendszerünk kozmikus vándora az érdeklődök és az amatőrcsillagászok bánatára végleg beleolvad az alkonyat pírjába, majd az űr végtelen sötétjébe. A Halley-üstököshöz tartozó meteorrajok Az üstökösmag elöregedésével egyre több anyagot — gázt, port és meteorikus részecskéket — veszít. Valószínű, hogy minden meteorraj ilyen úton keletkezett, az űr vándorainak lassú felaprózódásával. E folyamat alól nem kivétel a Halley-üstökös sem, sőt hozzá két meteorraj is tartozik, azaz Földünk évente két alkalommal is találkozik az üstökös pályája mentén szétszóródott kozmikus részecskékkel. Az elsővel május 8-a táján — ez az Aquarida raj. Nevét arról a csillagképről kapta, melyben radiánspontja fekszik (egyébként csaknem az összes raj ennek alapján kapta nevét). A radiánspont koordinátái : = 336°, = — 2°, azaz e raj tagjai az égbolton pályájukat úgy írják, mintha a fent említett pontból idulnának ki. (Ez az ún. perspektivikus hatás következménye.) Az Aquarida meteorraj tagjai április 20 — május 15 között figyelhetők meg. Maximumuk időpontja a Halley-üstökös közeledtével némiképp eltolódott, május harmadika helyett 8-,án láthatjuk a legtöbb meteort, óránként akár harmincat — ötvenet is (bár ezt nehéz előre megjósolni, lehet hogy sokkal több lesz). A másik meteorrajjal októberben találkozik bolygónk, Orionida raj. A radiánspont koordinátái: = 95°, = 16°. A meteorraj októben 5-töl november 10-ig aktív, maximumakor (okt. 24.) az Aquaridákhoz hasonlóan sok hullócsillagot láthatunk. Mindkét meteorraj tagjainak sebessége 65—67 km/s s körül mozog. MOROVICS BÉLA A Halley-üstökös fényessége és koordinátái Dátum m Koordináták h m • 1985. 10. 1. + 11,5 6 n +20 11.1. + 9 5 22 +21 47 11.15. + 7,5 3 58 +21 55 12. 1. + 6,2 1 07 +13 43 12. 15. + 6 23 17 + 3 43 1986. 1. 1. + 5,5 22 16- 2 29 1.20. + 4 21 39- 6 13 3. 20. + 4,5 19 44-25 47 5. 1. + 6 10 55-18 22 5. 15. + 7,2 10 30-1021 EDMOND HALLEY Edmond Halley (1656—1742) korának e lyik legjelentősebb angol csillagásza volt. Fiata ibb éveiben Isaac Newton mellett dolgozott, így érdeme volt abban, hogy a mester végi.l is rászánta magát híres műve, a Principia n igi rására. Halley csillagászati megfigyelései egyértelműen igazolták a Newton féle gra it a ciós-elmélet helyességét, amelyben akkoi ><>n még sokan kételkedtek. Halley elsősorba az üstökösökre vetette rá magát, 1705-ben or readott „Treatise of Cometary Astronomy (Értekezés az üstököscsillagászatról) c. n inkájában olyan üstökösök kiszámított para: ohkus pályáját tette közzé, amelyeket a kor tbbi időkben már megfigyeltek. Az egyes üstoipspályákat összehasonlította, s eközben r, ott. hogy az 1531 -ben látott üstökös pályája h /tűnőén hasonlít Kepler 1607-ben meg fi > üstökösének pályájához, de az 1682-be . tott üstökös pályájához is, amiből az következik, hogy ugyanarról az üstökösről van sz Ez kétségkívül merész megállapítás volt, hí zen addig az üstökösöket a föld kigőzölgést íek tartották, s most jön valaki, aki azt állítja, t így ezek a fényes csóvák egy meghatározott oa lyán mozognak s szinte menetrendszerű / >ntossággal visszatérnek egy bizonyos idő elteltével. Halley megjósolta, hogy az üstökös 1758-ban ismét visszatér, s arra kérte az utókor csillagászait (mert ő feltehetően akkor már nem lesz az élők sorában), hogy ne feledkezzenek meg a jóslatáról. Halley még arra is tudott magyarázatot, hogy miért ingadozik az üstökös keringési ideje: helyesen feltételezte, hogy a Naprendszer nagybolygói (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz) „feltartóztatják" az üstököst útközben. 1758-ban a csillagászok nagy izgalommal lesték az időközben Halley-ről elnevezett üstökös megérkeztét, de az nem jött. Egy francia (bizonyos Alexis Claude Clairaut) azonban kiszámította, hogy az üstökös késni fog, és csak 1759 áprilisában érkezik meg. Úgy is történt A Halley-üstökös viszonylag rövid keringési idejű égitest más üstökösök jóval hosszabb pályát futnak be, ezért régebben sokkal nehezebb volt pontosan megjósolni a visszatérésük időpontját. Edmond Halley egy másik feladatot is hagyott az utókorra: a viszonylag ritkán bekövetkező Vénusz-átvonu/ásokat alkalmasnak találta arra, hogy pontosan meghatározhassák a Nap—Föld közötti távolságot. A 18. században úgy adódott, hogy 1761-ben és 1769- ben is sor került Vénusz-átvonulásra (az 1769-es Vénusz-átvonulás megfigyelése céljából utazott Hell Miksa és Sajnovics János Vardő szigetére), ezekre Halley már évtizedekkel korábban felhívta a figyelmet. Edmond Halley figyelte meg elsőként az „állócsillagok" sajátmozgását, s ő irta te a Hold szekuláris akcelerációját is. Ő szerkesztette az első nagyméretű tükrös távcsövet 1723-ban, főleg azzal a céllal, hogy kiküszöbölje a lencsés távcsövek színhibéját A biztosítási statisztika egyik megalapozója is volt. —lacza— 16
