A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-16 / 33. szám

A VÁROS FELSZABADULASANAK 300. ÉVFORDULÓJÁRA

A csaknem másfél évszázados oszmán-török uralom, amely nálunk 1543-tól 1685-ig tartott, töméntelen szenvedést, nyomorúságot és szerencsétlenséget zúdított népűnkre. A felszabadulás órája 300 éve. 1685. augusztus 19-én jött el. amikor a szövetséges keresztény csapatok heves ostrom után visszahódították Érsekújvárt. Ezzel a győzelemmel egyúttal nemcsak a város, hanem a Duna balpartján elterülő hatalmas, az Oszmán birodalom egyik tartományát képező terület felszabadult az oszmán-török uralom alól.

Az évforduló alkalmából vessünk egy pillantást a város és széles vidéke az ún. „Újvári Ejálat" (tartomány) akkori életére, viszonyaira. A politikai és háborús eseményeket, betöréseket, pusztításokat, rablásokat és a különféle határmenti csetepatékat történelmi müveinkből jól ismerjük. A hazai történelmi kiadványok azonban dolgozó népünk, főleg a falusi jobbágyság sorsára, életére és munkájára vonatkozólag nem nyújtanak elegendő és tárgyilagos felvilágosítást. Az általuk felvázolt kép kiegyensúlyozatlan, hézagos és tele »an ellentmondásokkal. Sokkal több konkrét és tárgyilagos adatot szolgáltatnak a török történelmi okiratok, hatósági rendeletek és egyéb írásos emlékek, főleg az adóösszeirások (népies nevükön a defterek). Ezek sokezer objektív adatot tartalmaznak a lakosság számáról, termeléséről, adózásáról, sőt vitás ügyek hatósági és bírósági rendezéséről is.

Figyelembe véve ezeket az adatokat, kialakul az akkori valóság képe és választ kapunk azokra a kérdésekre, amelyek bennünket legjobban érdekelnek: hogyan'éltek. dolgoztak, mit és mennyit termeltek az emberek, milyen sanyargatások fenyegették az egyszerű dolgozó népet, a jobbágyságot.

Ezek a történelmi okiratok azonban mostanáig feihasználhatatlanok voltak, mert olyan betűtípussal vannak írva, amely eleinte megfejthetetlennek látszott. Évtizedes, tudományos szempontból igényes és fáradságos munkával azonban sikerült desifrálnom és feldolgoznom az ún. érsekújvári török

deftereket amelyek bennünket legközelebbről érdekelnek és kutatásaink számára legfontosabbak.

Ezzel az úttörő munkával szeretnék némi fényt deríteni szülőföldem és hazánk eddig kevéssé ismert hódoltsági korszakára, szépapáink küzdelmes és veszedelmekkel teli életére és szeretném leróni irántuk érzett hálámat, és kifejezni tiszteletemet, szeretetemet és megbecsülésemet.

AZ OSZMÁN-TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁNAK ESEMÉNYEI

Buda (1541), majd Esztergom eleste (1543) után az oszmán-törökök a Duna balpartján fekvő területekre is kezdték kiterjeszteni hatalmukat. Esztergommal szemben, a mai Štúrovo helyén felépítettek egy palánké rődöt, amely hídfőállásul szolgált és elnevezték Dzsigerdelen Parkaninak (Zsigerlyukasztó végvárnak), azaz ahol az odamerészkedő ellenségnek „kilyukasztják a zsigereit".

A törökök terjeszkedése egyre nőtt és szaporodtak a betörések, portyázások, rablások és pusztítások, főleg az Ipoly, Garam, Zsitva és Nyitra folyók völgyében. Egész Komárom, Esztergom, Bars, Hont és Nyitra megye csaknem teljesen védtelenül állt a pusztításokkal szemben. Ennek a nagy és aránylag sűrűn lakott területnek a védelméről Várady Pál esztergomi érsek úgy akart gondoskodni, hogy a Nyitra folyó jobbpartján, Nyárfád falva mellett, 1545-ben egy palánkerödöt építtetett, amelyet aztán alapítója után Érsek-Újvárnak (németül Neuhauselnek, szlovákul Nové Zámkynak, törökül Uyvarnak) neveztek el.

Hamarosan kiderült, hogy ilyen palánkeröd nem képes nagyobb katonai támadásnak ellenállni. Mivel az állandóan növekvő török veszedelemmel egyre nőtt az új erődnek, mint Bécs előbástyájának stratégiai jelentősége, a bécsi császári udvar Katonai Tanácsa elhatározta, hogy a palánkot lebontatja és helyette a Nyitra jobbpartján köböl és téglából egy új, „ideális" erődöt építtet. Az új erőd alaprajza egy hatszögű csillag volt, amely az akkori hadászati követelményeknek legjobban megfelelt. Építését 1573-ban

kezdték el és 1580-ban fejezték be. A bástyák és várfalak tökéletesítése, átépítése, megerősítése azonban tovább folyt egészen 1663-ig.

Ekkor azonban a Magas Porta, a békeszerződés megszegésének ürügye alatt, hadat indított a „nemese" (német) császár ellen. Az oszmán hadsereg főparancsnokává a fiatal és művelt nagyvezírt, Köprülüzáde Ahmed pasát nevezte ki a szultán. Ahmed pasa, akinek a török történelem a „Fázil" (erényes) melléknevet adta, 1663. június 17-én érkezett meg Budára kitűnően felszerelt seregével, amelynek 225 ágyúja volt és létszámát hetvenezer gyalogosra és nyolcvanezer lovasra becsülték.

A hadjárat célja Bécs elfoglalása és az „átkozott nemese császár" megbüntetése volt. A nagyvezír úgy döntött, hogy a sereg a Duna balpartján vonuljon Bécsig. De ott Érsekújvár állt az oszmánok előnyomulásának útjában. A vár ostromát 1663. augusztus 18-án kezdték meg. A roppant heves várostrom szeptember 24-én ért véget, amikor a várőrség kitűzte a fehér zászlót, és Forgách Ádám, érsekújvári főkapitány szeptember 26-án szabad elvonulás feltétele mellett, feladta a várat.

A hadjárat történetét, Érsekújvár ostromát és elestét, a hazai és török történetírók részletesen megírták. Arról, hogy mi történt a török táborban az ostrom előtt, alatt és után, részletesen tájékoztat bennünket Evlija Cselebi török utazó és Rozsnyai Dávid szemtanú, akik ebben az időben a török táborban tartózkodtak. [Evlija Cselebi Útikönyvének Magyarországra vonatkozó részét Karácson Imre fordította le magyarra 1904-ben és 1905-ben, szlovákra pedig Vojtech Kopčan 1978-ban. Rozsnyai Dávid (1641—1718). az erdélyi fejedelem tolmácsa volt s Emlékiratait Szilágyi Sándor adta ki. Pest 1867.]

A nagyvezír erős helyőrséget hagyott hátra az elfoglalt várban és október 27-én seregével Vácon és Budán keresztül Belgrádba, téli szállásra vonult, hogy majd tavasszal folytatja a hadjáratot. A következő évben azonban a harcok színhelye áthelyeződött a Dunántúlra. 1664. július elsején a törökök elsöprő vereséget szenvedtek Szent Gotthárd mellett. Északon is elfordult a hadiszerencse a törököktől. Souchés császári generális viszszafoglalta Nyitrát, Lévát és tönkre verte Kücsük Mehmed pasa seregét Zsamócánál (Žarnovica), majd Ali pasáét Garamszentbenedeknél (Hronský Beňadik).

A nagy hadjárat a vasvári békével fejeződött be, amelyet 1664. augusztus 10-én kötött meg a nagyvezír a császári megbízottakkal. A békeszerződés a törökök számára nagyon kedvező volt, mert megtarthatták azt a területet, amelyet a háború folyamán elfoglaltak. Oszmán uralom alá került Lugos, Karánsebes, Nagyvárad, Érsekújvár és Nógrád. A vasvári béke huszonkét évre megpecsételte Érsekújvárnak és környékének sorsát.

Mihelyt helyreállt a békés korszak, az elmenekült lakosság visszatért a falvakba és megkezdődött a termelő munka, amire a hódítók szigorúan ügyeltek, mert jövedelmük legfőbb forrását képezte.

Azok a falvak, amelyek meghódoltak és rendesen fizették az adót, illetve beszolgáltatták a tizedeket és ledolgozták a robotot, az újvári helyőrség védelme alatt állottak és aránylag békés körülmények között élhettek és dolgozhattak. A törökök szemében a legnagyobb vétség az adófizetés megtagadása volt. Emiatt 1669-ben az újvári lovasság rajtaütött a Nyitra város közvetlen környékén fekvő falvakra, majd Zsámbokrétre (Zabokre.ky) és Vágsellyére (Šaľa nad Váhom). A házakat felperzselték és a lakosság egy ré-10