A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-09 / 32. szám

mmmmmmmmmmmmn Nem csak fényképezni... I Bizonyos, hogy ún. „utánozhatatlan" felvételeket készíteni \ nem egyszerű dolog, sőt, egyfajta művészet, ám az igazi I amatőr fotós számára ez nem minden, pontosabban szólva, ez csak a kezdet. Az igazi amatőr nem csak fényképez, de maga végzi el a többi teendőt is, vagyis előhívja a filmet, saját kezűleg készíti a kópiákat, maga végzi a filmkockák vágását. Egyszóval igyekszik a lehető legjobb fényképeket készíteni saját kezűleg. Ugyanez érvényes az amatőr filme­­- sekre is, akik ugyancsak nem elégszenek meg azzal, hogy filmszalagra vesznek egy-egy eseményt, de saját kezűleg t végzik a vágást is, s a forgatókönyv szerint maguk készítik el j az egész filmet. A nagyításhoz, illetve a vágáshoz azonban j szükségük van megfelelő nagyító készülékre, a filmvetítéshez ; pedig vetítőgépre is. Ezért mai ajánlatunk azoknak szól, akik nem elégszenek meg magával a fotózással illetve filmezés­sel. A FOTO-KINO szaküzletek kínálatából mutatunk be néhány készüléket, amelyeket természetesen készpénz nél­kül, célkölcsönre is megvásárolhatunk. A szaküzletek szak­képzett eladói ezen felül szakmai tanáccsal is szolgálnak, s a kiválasztott gép működésével és használatával szívesen megismertetik a vásárlót. Kezdjük a sort az AXOMAT 4a nagyító készülékkel, amellyel 35 mm-es filmnegatívról készíthetünk fekete-fehér illetve színes nagyításokat. A készülék alapját a 4.5/50-es Anaret I objektív képezi, amely fényvisszaverő réteggel van ellátva, valamint szivárványos fény rekesszel. Opálégövel rendelkezik, amelynek maximális teljesítménye 150 W. A nagyító készü­léken a filmnegatívot egy fémrámába helyezzük, s réses beélesítést alkalmazunk. A fémráma 23 X 35 mm-es képab­lakkal rendelkezik a 24 X 36 mm-es negatívok részére. A kisebb méretű filmnegatívokat a szélein letakarva helyezzük a gépbe. A keret nyitott helyzetben rögzíthető. A készülék segítségével 11 -szeres nagyítást is végezhetünk, ha azonban ez sem elég, a készülék elfordításával (a munkaasztalról) tetszés szerinti méretben nagyíthatunk. A kép helytelen restitúcióját is kiküszöbölhetjük. A súrlódási szerkezetek ( kizárják az üresjáratot, és lehetővé teszik az objektív mozga­­| tását egy mozgatókerék segítségével. Az asszimetrikus bi­­) konvex kondenzátor a filmnegatív fémkerete fölött van elhe­­í lyezve, s höszűrövel van ellátva. Az Axomat 4a nagyító jj készülék 24 X 24 és 24 X 18 mm-es maszkákkal van ellátva. A készülék méretei: magasság — 930 mm (raktározási ma­gasság — 750 mm), szélessége — 390 mm, mélysége — 615 mm. A készülék súlya 7,5 kg, az ára 1 580,— Kčs. A 6 X 6-os negatívokról, valamint a 60-as, 40-es tekercs­filmekről és a 35 mm-es filmekről az OPEMUS 5a nagyító készülék segítségével készíthetünk fekete-fehér illetve színes nagyításokat. A készülék Anaret 4,5/80-as objektívvei ren­delkezik, fémkerettel a negatívok részére. Az élesítés szintén réses módszerrel történik. Az objektív két üveggel van ellátva, a felső ezek közül speciális szabályozásra való; a newton-körök kiküszöbölésére. A filmszalag vezetéséhez két ütközővel van ellátva, a negatívot kockákra vágva helyezzük a keretbe. A fölösleges fényt kizáró maszkok közvetlenül a keretben vannak elhelyezve, s egymástól függetlenül állítha­tók. A nyílás nagyságát tetszés szerint állíthatjuk anélkül, hogy a keretet kivennénk a gépből. A filmszalagot két üveglap nyomja össze, s a filmszalagot a keret felső részének felemelésével lehet továbbcsúsztatni. A készülék 6,2-szeres nagyítást illetve 1,25-szörös kicsinyítést tesz lehetővé. A készülék beállítása az előző típuséhoz hasonlóan történik. A kondenzor két egyforma plankonvex lencséből áll, amelyek fémfoglalatban vannak elhelyezve. A munkaasztal méretei 390X560mm, a készülék méretei; 615 mm mélység, 390 mm szélesség. 995 mm magasság, tárolási magasság 750 mm. A készülék súlya 9,3 kg, az ára 1 850,— Kčs. A harmadik típus, amit bemutatunk, a MAGNIFAX 3a, amely szintén fekete-fehér és színes nagyításokat tesz lehe­tővé, 65 X 90 mm-es negatívokról, 60 mm-es tekercsfilmről, illetve 35 mm-es filmszalagról, esetleg 70 mm-es és 16 mm-es filmről. A készülék Anaret 4,5/105 mm-es objek­­tíwel van ellátva, amely egy külön gyűrűbe van belecsavaroz­va. A készülékkel 6-szoros nagyítást, illetve 0.9-szeres kicsi­nyítést végezhetünk. A kondenzor két plankonvex lencséből tevődik össze, az egyik rögzített, a másik cserélhető. A negatívokat vagy szalagban, vagy pedig vágva helyezzük be a keretbe. A készülék mozgatása az állványon fogaskerék segítségével történik, s az objektív beélesítését súrlódási szerkezet teszi lehetővé, amely kizárja az üresjáratot A munkaasztal méretei 530 X 420 mm, a készülék magassága 1 230 mm, raktározási magassága 810 mm. súlya kb. 16,5 kg, az ára pedig 2 300,— Kčs. Három jó minőségű nagyító készüléket mutattunk be az amatőr fényképészeknek. Az alábbiakban az amatőr filme­seknek mutatunk be legalább egyet a filmvetitögépek típusai közül. Ez a gép a jólismert MEOS DUÓ. Ezzel a vetítőgéppel 8 mm-es szuper és 8 mm-es normál filmeket vetíthetünk. A gép oldalán, az égőt takaró fedőlapon található karocskával állítjuk be, milyen filmet fogunk használni. A vetítő kezelése egyszerű és könnyű; a film bevezetése a gépbe és az orsóra történő rátekeredése automatikusan történik. Előnyeihez tar­tozik, hogy a vetített képsort, visszafelé történő vetítés esetében is, azonnal visszapergethetjük, a keresett képsort gyorsan megkereshetjük, szinkronizálhatunk a Duo synchron szinkronizáló segítségével. Egy orsóra 120 méternyi filmet tekerhetünk fel. A vetítéshez 12 V-os, 100 W fogyasztású halogén égőt használunk, dichroikus tükörrel. A vetítési sebességet 16 és 24 kép között szabályozhatjuk másodper­cenként. Lassított vetítésnél a sebesség 4—6 kép másodper­cenként. A vetítővel gyorstekercselést is végezhetünk, a filmpályán keresztül, vagy orsóról orsóra. Statikus vetítést is lehetővé tesz, azaz álló képet is vetíthetünk. A Meos 110, 120, 220 és 230 V feszültséggel működtethető, rez­gésszám 50—60 Hz. A készülék elektromagnetikus lesze­déssel dolgozik, s kapcsolhatunk hozzá szinkronizátort is. Hordozható készülékről van szó. fedele műanyagból, maga a gép könnyű fémöntvényből készült. Az öntvényben vannak elhelyezve a gép egyes funkciós részei. A Meos Duó méretei; 290 X 160 X 280 mm. súlya 7,20 kg. Választhatunk hozzá Corrigon 1,2/15 vagy Corrigon 1,3/20 objektívet 2 850 koronáért, vagy pedig Vario Corrigon 1,4/15—25 objektívet 3 260 koronáért. Akár nagyító készülék, akár vetítőgép vásárlása mellett döntöttünk azonban, minden esetben kérjük a készülék kipróbálását, s ismerkedjünk meg vele részletesen, hogy aztán odahaza teljes megelégedéssel használhassuk. Ne feledjék; a FOTO-KINO szaküzletek várják önöket! 23

Next

/
Thumbnails
Contents