A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-25 / 4. szám
Pelkner István kiállításának megnyitása Tárlatnyitás a Kisgalériában zöművészeken és fotósokon kívül a hívatásos műveszek egéz sorát is vendégül látta. Kiállított többek között Lőrincz Gyula. Bartha Gyula, »acskai Béla, Varga Lajos, Kopócs Tibor, Dúdor István, Kocsis Ernő és mások. De volt néhány nemzetközi tárlat is. Az NDK-ból egy Brecht-fotó kiállítás, majd ezt követte a Német grafika című tárlat 1982-ben pedig a bratislavai Lengyel Kultűra kirendeltségével közösen szervezték meg a Lengyel plakát című kiállítást. Az elmúlt nyolc év alatt több mint ötven különböző kiállítást és tárlatot szerveztek a marcelházi művelődési központ munkatársai a Kisgalériában, amelyet tárlatonként átlagosan 300—350 ember látogatott meg. — Jelenleg az a helyzet — mondja Benkó Antal —, hogy ha késünk egy-egy tárlattal, már számon kérik. Vagyis kilakult egyféle igény, s mivel ez Így van, a művelődési központ tatarozását követően a tárlatok rendezését folytatjuk. Nagyon fontos dolgok ezek. Marcelházán persze nem csoda született. Egyszerűen felismertek egy lehetőséget, s e felismerés nyomán megvalósítottak valamit. Történetesen a járás — de nemcsak a járás — képzőművészei számára fórumot teremtettek, a közönség számára, mondhatnám, házhoz hozták a képzőművészetet, úgy, hogy az alkotók számára egyúttal új távlatokat nyitottak. Ha arra gondolok, hogy országszerte hány hasonló művelődési központ épült fel, s áll kihasználatlanul, akkor — bár ez csak egy rendezvénysorozat Marcelházán a sok közül — a Kisgaléria nyolcéves létezése, rendszeres munkája több mint példamutató eredménye közművelődésünknek. GÁL SÁNDOR (Foto Szűcs Jenő és Tárnok Ferenc) KÉT FLAMINGÓ A két flamingó: Madarász László és Madarász József, a reformkor két radikális politikusa. Takács Ferenc emlékiratokat, korabeli folyóiratokat, feljegyzéseket, statisztikákat, leveleket, üzeneteket és természetesen a korral foglalkozó szakirodalmat áttanulmányozva írta meg — a két testvér politikai pályafutását. A fiatalabbik Madarász, József már az 1832—36-os reformországgyülésen Kossuth Országgyűlési Tudósításait másolja, László nagy európai körúton van; a Lovassy-perben mindketten vádlottak, de megússzák figyelmeztetéssel. Ez azonban — írja Takács Ferenc — nem tartotta vissza őket attól, hogy csatlakozzanak az erősödő reformmozgalomhoz. Takács Ferenc nyomon követi a két testvér radikalizálódását. Felhívja a figyelmet arra, hogy milyen korán megmutatkozik a testvérek arisztokrataellenessége, majd az Ellenzéki Kör programjának fogalmazójaként szívesebben látnák Kossuthot Batthyány, Deák vagy Szentkirályi Móric helyett. Viszont Fejér megyéből távozniuk kell. László Somogy megyében, József Tolna megyében jelölteti magát. Takács Ferenc nem hallgatja el, hogy Madarász László még március 15-e előtt azon az állásponton volt, hogy az alsótábla ne vegye figyelembe a felsőtábla határozatait az országgyűlésen, Kossuthot pedig kinevette, amikor az felvetette István nádor királlyá választásának gondolatát. Takács Ferenc rámutat, hogy a Madarászok remek érzékkel ismerték fel a tömegtájékoztatási eszközök szerepét a forradalomban. A „Márczius Tizenötödike" (március 15-én jelent meg az első szám) mellett a Népelem (április 28-án jelent meg), a Madárszék, a Munkások Újságja a Táncsicsé volt. A Népelem-ben a Madarászokkal együtt dolgozott Rosty Zsigmond, Petőfi, Vasvári, Pálffy Albert stb. Lényeges probléma volt az olasz katonai segély megszavazása. A radikálisok — a két Madarász, Perczel, Irinyi Dániel stb. a be nem avatkozás elve mellett tört lándzsát. A MEGÚJHODOTT OPERAHÁZ Erzsébet ujjongó szavai („Te drága csarnok, újra látlak...") és a Tannhäuser örömteli kísérőzenéje visszhangzott bennem, mikor néhány év elteltével ismét beléptem a Magyar Állami Operaház újjávarázsolt épületébe. A magyarországi operajátszás története 1677-ben kezdődik: ekkor hozta létre a korabeli Pozsonyban Forgách Ádám gróf „magánoperáját", melynek mintájára egyre több főúri színház nyitotta meg kapuit. A XVIII. században az ország területén már mintegy 50 ilyen opera működik, közöttük a leghíresebb az Esterházyak Haydn irányította operája a mai Fertődön, és Erdödy János gróf pozsonyi operája volt, melynek épülete ma is ott áll a Jirásek utca tövében. Ezekben a színházakban persze az akkori divatnak megfelelően olaszul és németül énekeltek, de 1793- ban — és ez az időszak a magyarnyelvű színjátszás állandósulásának kezdete is — mégiscsak megszületik Budán a Várszínházban az első magyarul énekelt operaelőadás. Az első magyar opera („énekesjáték") a pozsonyi születésű Chudy Józsefnek, az Erdődy-opera karnagyának a szerzeménye, s Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi címen vált ismertté, zenei anyaga azonban az idők folyamán sajnos elveszett. Az 1837-es évadtól kezdve a Nemzeti Színházban — mely abban az időben még a Pesti Magyar Színház nevet viselte — a prózai részleg mellett állandó operatársulat is megkezdte működését. Ennek a társulatnak a lelke Erkel Ferenc, majd nagytehetségü karmester fia. Sándor volt, s játékrendjén nemcsak Erkel operái szerepeltek, hanem a korabeli nemzetközi operairodalom legjava. Olyan művészek léptek itt fel, mint Schodelné, Hollósy Kornélia, Benza Ida, Ellinger József, Odry Lehel és a győri születésű Richter János, a kiváló karmester. Az évek múlásával azonban a közönség határozottabban igényelte mindkét részlegtől a rendszeres, mindennapos előadást, s így vetődött fel az önálló operaház gondolata. Erkel Ferenc kezdeményezésére 1873-ban pályázatot írnak ki az Operaház terveinek elkészítésére. A pályázat nyertese a klasszikus stílus elismert képviselője, Ybl Miklós lett. Az épület — a neoreneszánsz stílusú palota — kilenc évig épült. Maga az új létesítmény — melynek születéséről hiteles képet fest Zsigray Júlia élvezetes regénye, a Sugár-úti palota — szépségében, pompájában és műszaki felszereltségében a kor legnevezetesebb operaházai sorába lépett. Falait Lotz Károly, Székely Bertalan, Than Mór, Feszty Árpád mitológiai freskói díszítették. 1884 szeptember 27-én került sor a megnyitó előadásra, melyen a Hunyadi László nyitányát maga Erkel Ferenc vezényelte. A későbbiekben Erkel Ferencet és korán elhalt fiát olyan egyéniségek követték, mint Kern István, rövid ideig Nikisch Artúr, majd Gustav Mahler is. A hazai karmester és irányító egyéniségek mellett mindig akadtak külföldiek, főleg olaszok, akik sok energiát fordítottak a magyar operaélet felvirágoztatására. Ilyen volt Egisto Tango, akinek nevéhez Bartók két színpadi müvének színrevitele fűződik, vagy Sergio Failoni, aki Verdit és Wagnert egyaránt kitűnően dirigálta. Az 1940-es évek végét a legendás arany korszaknak szokták nevezni az Operaház történetében. Ekkor olyan karmesteregyéniség irányította az Operaház együttesét, mint Otto Klemperer. S micsoda felejthetetlen szólisták léptek fel ott: Székely Mihály, Svéd Sán-Takács Ferenc szerint a radikálisok tevékenysége 1848 szeptembere és 1849 áprilisa között volt a leggyümölcsözőbb. Kossuth a két Batthyány-kormány között egy koalíciós kormányt akart létrehozni, amely radikálisokból és liberálisokból állt volna, 1849 nyarán azonban visszaszorítja őket. Madarász László helyzetfelismerését dicséri, hogy összehívta az országgyűlést és döntést csikart ki olyan helyzetben, amikor Jelacic megtámadta az országot. Takács Ferenc könyvében kitér Madarász László tevékenységére az Országos Honvédelmi Bizottmányban, ismerteti debreceni tevékenykedését, ahol a „postai és rendőri osztály" vezetője volt, foglalkozik a Zichy-gyémántok eltűnésével, ami a Madarászok bukását okozta, de nem bocsátkozik hosszabb fejtegetésekbe, nem célja az elemző összegezés. A tények puritán közlése viszont az olvasót ebben nem akadályozza. G. KOVÁCS LÁSZLÓ Bit dor. Rosier Endre, Báthy Anna, Gyurkovics Mária stb. A Magyar Állami Operaház centenáriuma alkalmából kiadott emlékkönyv tartalmazza valamennyi szereplő nevét, aki valaha is színpadra lépett az Operaházban. Mikor négy éve felröppent a hír, hogy az Operaház elaggott színpadberendezése életveszélyessé vált, s az új évadot már nem lehet ilyen körülmények között elkezdeni, nem igen akadt operarajongó, aki hinni merte volna, hogy ilyen — viszonylag — rövid idő alatt befejeződik a felújítás. Az építők újjá varázsolták a színpad bonyolult gépi berendezését, a zenekari árkot mozgatható fenékkel látták el, kibővítették, illetve mélyítették a színpadot és megemelték a földszint széksorainak hajlásszögét, új hangtalan klímaberendezést helyeztek üzembe, a restaurátorok kicsinosították az egész nézőteret, kívül pedig lemosták az évszázados port. 1984. szeptember 27-én este meghívott közönség előtt, majd 29-én már a nagyközönség előtt, újra felgördült a hatalmas vörösbársony függöny. VARGA JÓZSEF 11
